A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 36. szám - Az 1893.évi XIX. t.-cikk 10. §-a alapján elrendelt végrehajtásnak miként leendő foganatositásáról - A német letéti törvényjavaslat

252 A JOG unokaöccs és húggal vagy nagyszülőkkel találkozik, annek felét nyeri el; s ha ily örökösök sem lennének, akkor az egész hagyatékot. Eszerint az oldalrokonság kizáratnék, úgy mint Szász- és Spanyolországban. A porosz és az olasz törvényhozások csak 16 fokon túl zárták ki az oldalág örökösödését. A Code Napóleon, mint fentebb már említettem, igen kedvezőtlen, valóban szigorú volt az özvegyek örökjogi ellátása tekintetében. A 38i art. az özvegyet, ha gyermekek maradtak, meghagyta a javak haszonélvezetében, mig azok 18. evüket el nem érték, vagy előbb cmancipatiót nem nyertek; s ekkor megszűnt az özvegyi haszonvétel s a javak a család tagjaira átszálltak. A 767. art. szerint csak ha az összes verrokonok a 12. fokig elhaltak, s természetes gyermekek nem létezlek, hivatott az el nem vált özvegy örökösödésre az örökhagyó javaiban. Eszerint csakugyan mondhatták a francia jogászok, hogy az özvegy nő nem volt a családnak tagja. A francia törvényhozásnak ezen jogi elmaradottságát azonban nem lehet csodálni, minthogy e század elejére esik, mely időszak teljességgel nem volt kedvező a szabadelvű eszméknek s alkotásoknak — lévén a cesarismus kora, melynek éltető eleme a katonai nyers erő s azért legközelebbi rokonságban áll a hűbériséggel, mely a nők háttérbe szorításával a családiság s ebben a fiág vagyoni conserválását szükségelte. Csak a 3-ik köztársaság törvényhozásának sikerült ezen középkori jogintézményt reformálni. És pedig az 1891. mart. 9-ki törvény szerint akkép, hogy a házastársakat, tehát az özvegy nőt is, ha egy vagy több gyermekük maradt, a hagyaték negyedrészének haszonélvezete illeti; ha pedig előbbi házasságból maradtak gyermekek, az özvegy egy gyermek részben örökösödik, mi egy negyednél nagyobb nem lehet; minden más esetben bárkik az örökösök s akárhányan vannak, a felében. — Tulajdonjogot ezen reformtörvény is az özvegynek csak akkor ád öröklés útján, ha 12 fokig semmi, a törvény által öröklésre hivatott örökösök nem léteznének és természetes gyermekek sincsenek; ekkor az összes javak tulajdonjogilag a házastársra szállnak. A francia jogászok megjegyzik, hogy ezen törvény sem biztosítja az özvegy érdekeit, mert az örökhagyó férj az egész hagyatékot kimerítheti hagyományok s ajándékok által, s így egészen megfoszthatja hátrahagyandó nejét a haszonélvezettől; annak részére csak a kereseti jog maradván fenn az alimentatio követelésére. Az özvegy az 1891-ki reform szerint: est un successeur i r régül i e r.» Bouvier Bangillon prof. de droit. R e v u e de droit. generál. 1893. Livr. 3. Különös, hogy Belgium, ezen oly nagyon felvilágosodott s minden téren előhaladt állam törvényhozása még idáig sem jutott. Ott még mindig az özvegyi jogra nézve a napóleoni code szűkkeblű, igazságtalan, a családi viszonyokkal össze nem egyeztető intézkedései vannak kellő reform nélkül érvényben. \Az 1893 évi XIX. t.-cikk 10. §-a alapján elrendelt végrehajtásnak miként leendő foganatosításáról. Irta : GAZDY BÉLA, kir. járásbiró Székesfehérvárott. Kétség merült fel az iránt, hogy miként foganatosítandó az 1893. évi XIX. t.-cikk 10. §-a alapján korlátozással elrendelt kielégítési végrehajtás az ingatlanokra? Lehet-e ezen § alapján egyáltalában foganatosítani a telekkönyvi hatóságnál a végrehajtást ? s ha nem, szükséges-e, hogy e tekintetben novelláris uton intézkedés történjék? Tekintve, hogy e kérdés eldöntése igen fontos, és hogy éppen ezért nem felesleges, ha erre vonatkozó nézeteiket többen is nyilvánítják; ezen körülmény arra indított, hogy véleményemet előadjam én is. Nézetem a következő: Az 1893. évi XIX. t.-cikk 10. §-a alapján elrendelt kielégítési végrehajtást az ingatlanokra a telekkönyvi hatóság csupán előjegyezheti. Mert maga ezen idézett törvény 13. §-a azt mondja: «a 10. § alapján elrendelt végrehajtás foganatosítása csak a követelés biztostásáig terjedhet*. Továbbá ugyanezen törvény 15. §-a azt is mondja: «a fizetési meghagyás alapján kért végrehajtás elrendelésére, foganatosítására s általában a végrehajtási eljárásra — ide értve az eljárás során használható jogorvoslatokat is — a 10., 13. és 16. §§-ban foglalt eltérésekkel, a végrehajtásra vonatkozó általános szabályok> tehát az 1881. évi 60. t.-cikk szabályai alkalmazandók. Mit mond azonban az 1881. évi 60. t.-cikknek éppen a biztosításokra vonatkozó 230. §-a; a következőket: «a biztosítási végrehajtás, ingókra foglalás és becslés által a jelen törvényben megállapított szabályok szerint, ingatlanokra pedig a zálogjog előjegyzése által foganatosittatik. Ha tehát az 1893. évi XIX. t.-cikk 10. §-a alapján elrendelt végrehajtás, a 13. §. rendelkezése szerint csak a biztosításig terjedhet; s ha a végrehajtás a 15. §. értelmében a végrehajtásra vonatkozó általános szabályok alkalmazandók; ezen általános szabályok pedig azt rendelik, hogy a biztosítás ingatlanokra a zálogjog előjegyzése által foganatosittatik. Igen világos, hogy az 1893. évi XIX. t.-cikk 10. és 13. §-a alapján elrendelt kielégítési végrehajtás, az ingatlanokra előjegyzés által foganatosítandó. De ha nem intézkednék is az 1893. évi XIX. t.-c. 15. §-a akként, hogy a végrehajtás foganatosítására a végrehajtásra vonatkozó általános szabályok alkalmazandók s ennélfogva a foganatosításra nézve az 1881. évi 60. t.-cikk 230. §. kapcsolatba nem lenne hozható. Még akkor sem foganatosíthatná a telekkönyvi hatóság az 1893. évi XIX. t.-cikk 10., 13. §-ára alapuló végrehajtást másként, mint előjegyzés által; mert a telekkönyvi rendelet 92. §-a szerint birói határozatok alapján a jogerő bekövetkezése előtt csupán előjegyzésnek van helye. Továbbá a telekkönyvi rendelet 84. §-a szerint bekeblezés alapjául csupán a jogerejü birói határozatok szolgálhatnak. De miként is lehetne az ily feltétellel elrendelt végrehajtási zálogjogot bekeblezni, mikor az előző megidézéssel befejezett — feltétlen marasztaló ítélet alapján — mely még nem jogerős, csupán biztosítási végrehajtásnak, tehát a végrehajtási zálogjog csupán előjegyzésének van helye? (1881. évi 60. t.-cikk 223. §-a.) Hogy pedig az 1893. évi XIX. t.-cikk alapján hozott fizetési meghagyás a végrehajtás elrendelésekor még nem jogerős, kitűnik a 13. §-ból, mely a végrehajtást korlátozással rendeli el, s azt a részeiben kimondandónak rendeli s mert ellenmondással még a foganatosítástól számítandó 30 napon belül is megtámadható; de még világosan megmondja ezt a 12. §. utolsó bekezdése, mely következőképpen rendelkezik: «A 30 n a p i határidő elteltével az ellenmondással meg nem támadott fizetési meghagyás jogerejü Ítélet erejével bir>. Tehát csak a 30 nap eltelte után; még pedig a végrehajtás foganatosításától számítva. Minő erővel birt tehát eddig? Nem jogerejü ítélet erejével. Ennek alapján tehát ugy a végrehajtási törvény, mint a telekkönyvi rendelet idézett §-a alapján csupán a zálogjog előjegyzésének van helye. De éppen a most előadottakból kitűnik az is «hogy ezen törvényt novelláris uton pótolni nem kell; mert ha a fizetési meghagyás az 1893. évi XIX. t.-c. 12. §. utolsó bekezdése értelmében nem jogerős ítélet erejével bír, akkor ennek alapján a zálogjog előjegyzésének a végzés jogereje előtt úgy a telekkönyvi rendelet 92. §-a, mint a végrehajtási törvény 223. §. alapján helye van. Fölösleges tehát a novelláris intézkedés. Nem változtat a dolgon azon körülmény sem, hogy az 1893. évi XIX. t.-c. 10. §-a alapján elrendelhető végrehajtást nem biztosítási, hanem kielégítési végrehajtásnak nevezte. Mert nézetem szerint igen helyesen nevezte a törvény ezen újnemű végrehajtást kielégítési végrehajtásnak; még pedig azért, mert az 1881. évi 60 t.-cikk alapján elrendelt biztosítási végrehajtás nem válik a végrehajtás jogerőre emelkedése után ipso jure kielégítési végrehajtássá, hanem a kielégítési végrehajtást újból kell kérni s igy a biztosítási végrehajtás csak új végrehajtás útján lefoglalt vagyon csupán új elrendelés, új foganatosítás útján változik által valóságos kielégítési alappá; holott az 1893. évi XIX. t.-cikk 10. §-a alapján elrendelt s foganatosított végrehajtás valóságos kielégítési alapot biztosit a hitelezőnek, mely ipso jure korlátlan kielégítési alappá emelkedik, ha az ellen jogorvoslat, ellentmondás, nem adatik be. Hogy ez igy van, kitűnik a 13. §. harmadik bekezdéséből, mely ekként szól: «Ha az adós a 12. §-ban megállapított határidő alatt ellentmondást elő nem terjesztett, vagy ha a bíróság az ellentmondás következtében megtartott tárgyalás alapján végrehajtható marasztaló ítéletet hozott: a bíróság hivatalból kimondja, hogy a kielégítési végrehajtás a fentebbi korlátozás nélkül folytatandó.* Tehát ezen végrehajtás nem más, mint a minek a törvény nevezi «kielégitési végrehajtás korlátozással* melynek alapján lefoglalt ingók s ingatlanok csak akkor s illetve aztán adhatók el, ha a kitűzött idő alatt ellentmondással meg nem támadtatik. Mindazonáltal ezen kielégítési végrehajtás, mint feltételesen szerzett jog a telekkönyvi rendelet értelmében be nem keblezhető, csak előjegyezhető. Mely előjegyzés azonban a hivatalból kimondandó korlátlanság által igazoltatik. Ausztria és külföld. ^\ A német letéti törvényjavaslat. Érdekes törvényjavaslat került a német birodalmi szövetségtanács elé. A cime: «Entwurfeines Gesetzes betreffend die Pflichten der Kaufleute bei Aufbewahrung fremder Wertpapiere* (Törvényjavaslat a kereskedők kötelességeiről mások értékpapírjainak őrizetét illetőleg.) E javaslat annál is inkább érdekelheti hazai jogászközönségünket, mivel előreláthatólag nálunk is mihamar hasonló kodifikációra lesz szükség banküzleteink egyre növekvő fellendülése folytán. A letétüzletnek nagy hiányai voltak eddig Németországban. A hetvenes évek óta mind nagyobb arányokat öltött s eszméjével a német nép széles körei megbarátkoztak. Azonban csakhamar mutatkoztak kóros jelei is ez elterjedésnek, kiváltkép mikor a tőzsdeüzlettel összeköttetésbe jutott. Mindsürübben következett be az az eset, hogy többnyire magánbankok tulajdonosai a letétbe helyezett értékpapírokat vagy pénzösszegeket elsikkasztották. És ennek a szinte járványszerü sikkasztásoknak ellensúlyozására nem voltak elegendők a német birodalom büntetőtörvényének idevágó