A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 34. szám - Az örökösödési eljárás körül. Mikép értelmezendők a prdts. 589-590- §§-ai körül 2. [r.]

135 pontja szerint helyesen történt minősítését is. A büntetés kimérésénél azonban a v. n. 12. n. sz. a. elfekvő feljelentésekből merített üzletszerűségnek súlyosító körülménye nem volt elfogadható azért mert a v. n. sz. a. elfekvő két feljelentést a kir. törvényszék mint bűnvádi eljárásra alkalmatlant félretette, azok tehát vádlott terhére figyelembe nem vehetők. S habár e helyett súlyosítóul veendő tekintetbe a kir. törvényszék által figyelembe nem vett az a körülmény, hogy vádlott hírlapikig hirdetett állásokat s az üzletszerűségre ebből alaposan vonható következtetés, másrészt nagyobb figyelemre méltatva a kir. törvényszék által is kiemelt enyhítő körülményeket, a melyekhez még az okozott kár csekélyebb volta járul. A kir. tábla a btkv y2. §-ának alkalmazását indokoltnak találta s ehhez képest az ítéletet részben me^vátoztatta. (1895 június 19-én. 3,672.) " Az új sommás eljárás a gyakorlatban. Az 1893. évi XVIII. t.-c. 222. ^át a m. kir. Curia eltéröleg a budapesti kir. táblától és a szegedi kir. Ítélőtábla döntvényével egvezóleg úgy értelmezi, hogy ha makacssági ítélet hozatott, azonban ez igazolás folytán az 1893: XVIII. életbeléptetése előtt hatályon kivül helyeztetett, akkor az ujabban hozott itélet elleni felebbezés elintézése a kir. törvényszék hatásköréhez tartozik. A szegedi kir. törvényszék R. Károly ügyvéd által képviselt K. József felperesnek dr. M. Ferenc ügyvéd által képviselt P. Zsófia alperes ellen 145 frt tőke és jár. iránti perében következő végzést hozott: Minthogy ebben a perben az 189k évi május 17-én 4,107! 1894. szám alatt s így az 1893. évi XVIII. t.-c. életbeléptekor itélet már hoava volt; minthogy ekként a felhívott törvény 222. §-a értelmében a további eljárásra, — ide értve a felebbvitelt is — a korábbi törvények irányadók, minthogy a felsőbíróság által eszközölt feloldási s megsemmisítési esetek a fentebb emiitett rendelkezést nem megszorítják, hanem kiterjesztik; minthogy továbbá csakis a perujitási és a semmiségi keresetek tekintetnek új kereseteknek; minthogy a jelen perben nem ily kereset bírálandó el; minthogy végül a hatáskör hivatalból vizsgálandó: mindezeknél fogva a kir. törvényszék felebbezési tanácsa kimondja, hogy abban az esetben, ha a korábban érvényben volt 1808. évi LIV. t.-c. 111. §-a alapján az itélet meghozatott és az itélet az 1881 :LIX. t.-cikkben szabályozott igazolási eljárás útján hatályon kivül helyeztetett, az ujabban hozott itélet elleni felebbezésre nézve is a korábbi törvények alkalmazandók, miért is a periratokat a korábban illetékes volt szegedi kir. ítélőtáblához áttenni rendeli. (D. 163/895. sz. május 28-án.1 A szegedi kir. ítélőtábla: A szegedi kir. törvényszék felebbezési tanácsának D. 163/95. szám a. hozott végzésével áttett jelen perben, a szegedi kir. ítélőtábla mint felebbezési bíróság hatásköre meg nem állapittatik; minek következtében a szegedi kir. törvényszék s a kir. ítélőtábla mint felebbezési bíróságok között felmerült hatásköri összeütközés kérdésének elkerülése végett az összes iratok a m. kir. Curiához felterjesztetnek. Indokok: Felperesnek alperes ellen az 1894. évi április hó 5-én 2,8i9. sz. alatt a szentesi kir. járásbíróságnál beadott sommás keresetlevéllel 145 frt iránt folyamatba tett perében, az 1894. évi május hó 17-én 4,107. szám alatt hozott itélet, a felperes részéről folyamatba tett igazolási ügyben, a kir. járásbíróság által, az 1^ 94. évi szeptember hó 7-én 7,405. sz. a. kelt végzéssel hatályon kivül helyeztetett és ennek következtében folytatott bizonyítási eljárás befejezése után ugyanazon kir. jbiróság által az 1895. márc. 30-án hozott 3.545. sz. ítélettel nyert a kir. járásbíróság előtt a per befejezést. Minthogy pedig ezek szerint a kir. járásbíróság által az 1893. évi XVIII. t.-c. életbe léptetése előtt hozott itélet ugyanazon törvény életbe léptetése előtt igazolás folytán hatályon kivül helyeztetett, e törvény életbeléptetése előtt tehát elsőbirósági itélet tényleg nem volt s minthogy az idézett törvény 222. §-ának az eddigi törvények alkalmazására vonatkozó rendelkezése világosan arra az esetre szól, ha az új törvény életbeléptekor itélet van hozva, az elsőbiróság e szerint az új törvény életbelépése után más alapon, mint az uj törvény alapján el nem járhatott. Ehez járul az is, hogy az idézett törvény 222. §-ának a 1 korábbi törvények alkalmazására vonatkozó rendelkezése lénye- ] gileg azt célozza, hogy a felsőbb bíróságoknál ugyanaz az eljárási szabályzat nyerjen alkalmazást, a mely az elsőbiróságnál a peres j kérdés érdemi megbirálásánál kötelező volt és az, hogy a netáni , előző jogorvoslat következtében, a felsőbb bíróságilag meghatá- j rozott irány továbbra is kötelező maradjon. Minthogy pedig az igazolás kérdésénél általában nem forog fenn ezen indító) okokegyike sem s minthogy az idézett törvény is csupán az itélet feloldására, vagy ennek ujabbi eljárás avagy ítélethozatal elrendelése mellett történt megsemmisítésére utal s minthogy eszerint a törvény célzatának sem felelne az meg, ha ilyen esetben a jogorvos- , latra az előzőleg érvényben volt szabályzat nyerne alkalmazást; 1 ezeknél fogva a jelen esetben a kir. ítélőtáblának, mint felebbe- I zési bíróságnak hatásköre megállapítható nem volt; miért is a szegedi kir. törvényszék s a kir. ítélőtábla, mint felebbezési^ bíró- j ságok között felmerült összeütközés kérdésének eldöntése céljából 1 az 1881. évi LIX. t.-c. 7. §-a értelmében a jelen perre vonatkozó iratoknak a m. kir. Curiához leendő felterjesztése elrendeltetett. (1895. június 21-én 3,729. sz. a.j A m. kir. Curia: felen perben a felebbezési bíráskodás a szegedi kir. törvényszék hatáskörébe tartozónak mondatik ki. Indokok: Ama körülmény, hogy jelen perben 1894. május 17-én 4,107. sz. a. előzőleg már makacssági itélet hozatott, a később hozott és felebbezés tárgyát képező itélet elleni felebbezési eljárásra nézve mi befolyással sincsen, mert az emiitett itélet igazolás folytán az elsőbiróság által tétetett hatályon kivül s az új itélet, a mennyiben a per az 1893. évi XVIII. t.-c. életbe lépte után került eldöntésre, a hatályon kivül helyezett ítéletre való tekintet nélkül a most idézett törvény értelmében volt meghozandó, következéskép a felebbezés elbírálása is ezen törvény szerint történik; ettől eltérésnek az idézett törvény 222. §-a értetmében helye csak abban az esetben van, ha a korábbi eljárás szerint hozott ítéletet a felsőbíróság feloldotta, vagy póteljárás elrendelése mellett megsemmisitette, ez esetben a korábbi törvények alkalmazandók úgy az ujabb itélet hozatalra, mint a felebbezésre nézve; ezen eltérés azonban ki nem terjeszthető arra az esetre is, ha igazolás utján maga az elsőbiróság helyezte hatályon kivül a korábbi eljárás szerint hozott ítéletet. (1895. július 10. 6,281. sz. a.i A pécsi kir. törvényszék felebbviteli tanácsa 1895. E. 5. szám alatt W. J. felperesnek M. P. alperes ellen 12 frt 80 kr. tőke és járulékai iránt indított sommás perében a siklósi kir. járásbíróság által 1894. évi 76,40/p. szám alatt hozott perbeszüntető végzésnek azt a rendelkezését, melylyel a felmerült tandijak megfizetésére felperes lett kötelezve, helybenhagyta, mert a per felperesnek egyoldalú kérelmére s az általa felmutatott azon alperestől vett levél alapján lett megszüntetve, a melyben ez magát költségeire nézve felperes által kielégítettnek jelentette ki, mi annak megállapítására szolgáltat alapot, hogy alperes a perre nem szolgáltatott okot s ekként az 1893. évi XVIII. t.-c. III. §-nál fogva azon költségeket, melyek iránt a felek közti megegyezés létre nem jött, felperes tartozik viselni. A pécsi kir. törvényszék felebbviteli tanácsa 1895. évi D. 50. szám alatt L. L. cég felperesnek D. J. alperes ellen 148 frt 88 kr. és jár iránti sommás perében a pécsi kir. bíróságnak 1895. évi 1891/p. szám alatt hozott marasztalóitéletét nyilvános előadás alapján helyenhagyta, mert az első bírósági ítéletben megállapított tényállás szerint, mely az 1893. évi XVIII. t.-c. 175. §-a értelmében a felebbviteli bíróság nyilvános előadásánál is irányadó, alperes az árukat, melyek árát felperes keresetbe vette, felperes utazójánál megrendelte s azok az ő részére el is lettek küldve, de alperes a küldött árukat, hivatkozással arra, hogy ő a vételtől elállott, nem fogadta el, minek folytán felpéres azokat G. S. kereskedőnél letétbe helyezte. Ha alperes igazolta volna is azt, hogy ő a vételtől elállott, ez felperes keresetének elutasítására okul nem szolgálhatna, mert alperes nem is állította azt, hogy felperes az ügylettől szintén elállott, vagy hogy az ajánlat visszavonása a megrendelés előtt vagy azzal egyidejűleg jutott volna felperes tudomására. (Keresk. törv. 316. §.) Az a körülmény, hogy az árúk a letétel után elpusztultak, alperes kötelezettségén felperes irányában még beigazolása esetén sem változtatna, mert a letétel a keresk. törv. 351. §-a értelmében alperes veszélyére történt. A pécsi kir. törvényszék felebbviteli tanácsa 1895. évi D. 89. szám alatt H. M.-né felperesnek özv. R. K-né végrehajtató elleni sommás igényperében helybenhagyta a mohácsi kir. járásbíróságnak 1895. évi 453/p. sz. Ítéletét, melyben ez igénylőnőt a a 12—15. és 17—18. tételek alatt lefoglalt ingóságok iránti igényével elutasította, mert igazolva lett, hogy mikor az igénylőnő férje, H. M .azt a marasztaló ítéletet, mely a foglalásnak alapul szolgált, megkapta, sietett pár nap alatt ingó és ingatlan vagyonát egy harmadik személynek H. J.-nek, eladni, ki azt birtokba is vette, de a kitől az eladott vogyonokat a végrehajtást szenvedett felesége, a jelenlegi igénylőnő pár hét múlva ismét visszavásárolta. Az a sürgősség, melylyel végrehajtást szenvedett az eladás által magát vagyontalanná tette, és felesége az eladott vagyont ismét visszavásárolta, valószínűnek tünteti fel azt, hogy a végrehajtást szenvedett és az igénylőnő a végrehajtató hitelező kijátszására színleges jogügyletet kötöttek. Igénylőnő igazolta ugyan, hogy neki van külön vagyona és tanukkal ajánlkozott bizonyítani azt, hogy ő készpénzen vásárolta vissza az igényelt tárgyakat, de a kir. törvényszék ezek kihallgatását mellőzte, mert a hivatkozott tanúk nem igazolhatnák azt a döntő ténykörülményt, hogy igénylőnő nem azon a pénzen vásárolta vissza a vagyont, melyet férje annak eladásából kapott, és mert igénylőnő nem ajálkozott annak bizonyítására, hogy ő a vétel idején, tavasz elején, a vételhez szükséges elegendő saját készpénz-tőkével rendelkezett.