A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 23. szám - A birói úton nem érvényesithető kötelmek. Obligationes naturales

178 A JOG most nem tartanám feleslegesnek, hogy figyelem fordittassék a különböző államok kereskedelmi-, váltó-jogaira és perrendtartására stb. A mindennapi élet tanit reá, hogy gyakorlati jogászainknak a helyzet nyomása alatt mindezeket legalább hozzávetőleg ismernie kell, s ez ismeretekhez a directivákat a jogi tanintézetekből nem hozzák haza. Nem mulaszthatom el megemlíteni azt is, hogy az 1789 óta lefolyt hazai és külföldi események, azok politikai és alkotmányjogi relatióikban szintén oly tárgyat képeznek, melyek el nem hanyagolhatók. Mind eme speciális tárgyakban a jogtanuló saját észjárása és föltett céljai szerint válogatna, úgy hogy a jogi tanfolyamot végezve, saját egyéniségének az általa választott pálya követelményeinek megfelelőbben léphetne ki a közéletbe. Szóval szerintem az új tanterveknél a szellemképzés, a jogi látkör-tágitás kell, hogy legyen az irányadó körök célja; nem szabadván feledni, mit a történelem eléggé tanusit, hogy a jogászosztály tagjai, kiválólag a közélet emberei, s hogy a jogászosztály mindenkor az államéletnek elsőrangú tényezője volt. A birói úton nem érvényesíthető kötelmek. (Obligationes naturales.) Irta : dr. KATONA MÓR nyilv. r. jogtanár Kassán. \/ (Két közlemény.) Minden jog alanyi értelemben hatalom és uralom, melyet a köztörvény nyújt és engedélyez az egyesnek. Eme hatalom érvényesítéséhez szükséges mégis az állam támogatása, segédkezése. A hol ez a kényszer-eszköz, az állami támasznyújtás, a kereset hiányzik, a hol a kényszerű megvalósítás lehetősége a birói hatalom igénybe vételével nincs meg, ott tulajdonkép jogról sem szólhatunk, mert a jogszülte hatalom az időszerű megvalósítás lehetőségének hiányában nem is hatalom. Ha az adós csak úgy teljesít, ha neki tetszik, ha nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a jog tartalmát képező vagyoni erőt kierőszakolhassuk tőle és akkor vonhassuk azt rendelkezésünk körébe, mikor arra szükségünk van, úgy ez nem jog, nem hatalom többé, hanem a véletlen játéka. A mai tudományos fejlődés azt a megvalósításra vezető kényszereszközt, a kereshetőséget úgy tekinti, mint a jog alkotó elemét, mely a jog keletkezésével egyidejűleg adva van; a kereset a jog lényegében már fogalmilag benrejlik, mint fegyvere a megvalósításnak, hogy azon esetre, ha az adós a hatalom előtt önként meg nem hajol, kényszer útján, birói karhatalommal lehessen őt hajlítani, és a jogszülte hatalomnak foganatot szerezni. Jogi gondolkodásunk hozzá szokott már, hogy a jog, a jogi uralom mindenkor a kényszerrel való keresztülvihetőséget foglalja magában. Csak ott van igazán jog-hatalom, a hol a kereshetőség, a kényszerű megvalósítás lehetősége nem hiányzik. Az ily kellően felszerelt és vértezett jogot nevezhetjük megkülönböztetés okáért: teljes jognak. Ez a szabály. Az állam kölcsönzi, nyújtja a jog uralom megvalósításához a fegyvert, a keresetet, mint a foganatszerzés eszközét, a hol az egyéni akarat az objektív jog vonta körön belül mozog. Ha azonban az állam bizonyos társadalmi viszonyból eredő érdeket nem akar oltalmazni, akár a közerkölcs szempontjából, akár a forgalom biztonsága okából, akár egyéb legislativ politikai tekintetből — ott a keresetet, az állami hatalom közreműködését egyszerűen megtagadja — nem nyújt segédkezet, a kényszerű megvalósítás lehetősége elmarad, miből aztán a jog hiányossága, fogyatékossága származik. Ezek a keresettel nem biró, ennél fogva törvény útján nem érvényesíthető jogok csoportját nevezhetjük hiányos, nem teljes jogoknak (obligationes naturales). Noha az állam bizonyos nyomós okokból megtagadja is a keresetet bizonyos társadalmi kötelékektől, a jog fogalmához mégis elkerülhetetlenül megkívántatik, hogy az állam az ily oltalom nélkül hagyott viszonyokat és kötelékeket eltűrje, elismerje, ne tiltsa, ne perhorrescálja, mi arra a felfogásra vezetheti vissza, hogy bizonyos kötések és jogi alkotók nem ütköznek bele a közmorálba, mert a társadalom azokat úton-útfélen gyakorolja, de mégse kívánatos közérdekből, hogy eme viszonyok igen elszaporodjanak az állami favorizálás révén. Az állam inkább passive viseli magát velük szemben. Türi lételüket és ez által kötelező voltukat a közfelfogásra támaszkodva elismeri, de nem kedvez nekik, nem siet védelmükre. Ebből aztán következik, hogy ha már az állam tűri és evvel elismeri létüket, eme viszonyok bizonyos jogi effectussal mégis birnak, a jogi hatást nem nélkülözik. Ha nem lehet a kereset hiánya miatt támadóan, aggressive fellépniük, ez nem zárja ki, hogy védelemre ne legyenek használhatók. Érvényesülhetnek, csak nem önálló támadás formájában, inkább a közfelfogás, a közszellem, a köztisztesség támogatásából, melylyel a törvény egyenes ellentétbe helyezkedni nem kiván. A jog — nem jog közt képezik ezek az átmenetet, nem tökéletesek, de azért jogoknak elismertetnek, noha hiányokban szenvednek, melyek közös vonása: a keresetnélküliség. Az érvényesítés körül nincs közös jellegük; egyik csekélyebb hatással birhat, mint a másik, mit a tüzetesebb analisisnek kell kideríteni, és a jogi hatás körét egyenkint megvonni. A modern jogélet az ily fogyatékos jogi alakokat nem szereti, azért mindinkább reducálódik a keresetnélküli jogok száma, de teljesen kiküszöbölni még sem lehet őket, méltányossági érzetünk tiltja ezt. Lássuk most részletesen, melyek a mai jogrendben ama jogi viszonyok, jogi alakzatok, melyek mint jogok elismerésben részesülnek ugyan, noha az állam, az objectiv jog a keresetet megtagadja tőlük. 1. Első helyen állanak a fogadásból, játékból eredő kötések és a tőzsdei különbözeti ügyletek. (Differenciális ügyletek.) Nem lehet célunk, eme ügyletek változásait, jogi természetüket fejtegetni, elég azt hangsúlyozni, hogy állandó bírósági gyakorlatunk megtagadja a keresetet, az államhatósági támaszt ezen ügyletektől. Tudjuk, hogy félvilág játszik a börzén, kártyán, fogadásokat tesz a turfon és ezek a jogok a becsületesség különös védpajzsa alatt állanak. A chevaleresk magatartású tisztesség, a gavalléria oly védelemben részesiti őket, mely akárhányszor felér a kereset hiányával. Az állam nem tiltja ezeket a kötéseket (kivéve a szerencsejátékot a kihágási törvényben), sőt maga is rendez olyanokat TÁRCA. Az én első perem. A. «Jog» eredeti tárcája. Irta: dr. SZAKOLCZAI ÁRPÁD, bpesti ügyvéd. A cimtáblafestő az utolsó szöget verte a falba. Ott fehérlett a tábla a kapu alatt és az emeleten. Az iroda megnyílt. Karosszékembe hátradőlve álmodni kezdém a jövőt. Mint gyarapodik, tágul idővel ez a két udvari szoba, mint nő az én délutáni gymnazistám, előbb egy, aztán két és ki tudja hány ügyvédjelöltté. S az a szerény puha faszekrény (becsérték 6 frt) mint lesz mind nagyobbá, mig azután egy szekrény-sor fogja rejteni az iratokat. így álmodtam. Pardon, de nem aludtam. Magam előtt egy nagy ív papiros feküdt, hogy az esetre, ha valaki jő, mindjárt neki essek a papirosnak és dühösen megszerkeszszek valamit. S mindenekfölött ügyeltem, nem jön-e valaki, ki megkezdi a 10,000 cliens sorozatát. Halk — a folyosón erős cipők kopogása hallik. Cliens ! A tollat gyorsan kezembe fogom s titkon kikandikálok az ablakon. Csalódva teszem le a tollat. Tetszik tudni ki volt? A szomszédom erős fellépésű cselédje a dézsát vitte ki. Az óramutató ismét egy negyedórányi sétát tett. Megint hallható hangok a folyosón, lassúak, kimértek, hasonlíthatók egy papucs csoszogásához. Csak nem hozzám jön. De mégis ! Ah az első cliens. Az ajtó csikorog. Egy tetőtől talpig fekete ember áll előttem és közönyösen jelenti be magát: — Kérem, a kéményseprő! Oh ti az egekből letaszított angyalok, néztetek volna meg engem, a mint lepottyanva minden egekből, azt feleltem: «köszönöm nincs szükség, ma még nem főztem.» De mi ez, a folyosó megint megélénkül, szabályos gyors lépések zaja hallatszik. Az ajtó feltárul, az irodaajtón kopogtatnak. Szabad! kiáltám, mintha a Messiást várnám. S belépett a levélhordó. Első, percben csalódás. De hátha a levél végtelen értéket képvisel. Áhítattal bontom fel. Stern Samu ajánlja benne kitűnően pácolt heringjeit és csemege-borait. Oh jaj! — megsemmisülve dőltem a karosszékbe. Álmok, ifjúi álmok, hát csakugyan azért vagytok ti, hogy be ne teljesedjetek. De te szegény ember fia, soha se tudsz igazán kétségbe esni. Ha már-már eldobnád az életkedvet magadtól, válladra ugrik egy kis bohóc s fejedbe nyomja ujabb és ujabb képzeletek bohócsapkáját. Tudod-e, ki az, kedves olvasóm? — a Remény. S most se hiába reméltem. Ismét lépések zaja hallatszik, vegyítve egy botnak lassú kopogásával. Az ajtó csendesen nyílik, alig halhatóan kér valaki bebocsátást. S előttem áll egy öreg, megtört ember. Sovány arcát gyér fehér szakáll övezi, s rátámaszkodva botjára, susogva mondá: «Doktor ur, perem van!» Lassan mondotta ezt, de mit gondolsz, kedves olvasóm meghallottam-e ? Igenis meghallottam. Szivem erősebben dobogott, s szerettem volna feltárni^ az összes ablakokat, s a nagy mindenségben kikiáltani. «Az én első perem, az én első cliensem.» A legnagyobb gyorsasággal széket hoztam és oly vehementiaval toltam az öreg lábai alá, hogy az majdnem elesett. De azután pausa állt be, az öreg kivett zsebéből egy nagy darab papirost és sok köhécselés után folytatá . . . Doktor úr, perem van, nagy, nagy perem (Fenti érzések.)