A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 1. szám - Peres és perenkívüli jogorvoslatok a telekkönyvi ügyekben

A J Alperes által 4 /. alatt csatolt üzleti szabályzat 64. §-ának 4. bekezdése szerint azonban, hol az áru átvétetett, és a szállítási dijak kifizettettek, az alperesi vállalat ellen minden további igény elenyészik, tehát alperes az áruban keletkezett sérülés miatt még a ker. törv. 410. §-a bekezdése esetében sem vonható felelősségre, annál kevésbbé, mert a 64. §. ö. bekezdése nem hagy fenn kétséget az iránt, hogy az ily igények egy év alatt csupán ama feltétel alatt támaszthatók, ha az áru elfogadtatott, de a fuvarbér ki nem fizettetett. Ezekből folyólag felperes kártéritési igényt az áru átvétele és a fuvardíj kifizetése után alperes ellen nem támaszthatván vagyis alperest a fuvarozásból kifolyólag további felelősség nem terhelvén, felperest az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatása mellett keresetével el kellett utasítani stb. A m. kir. Curia: (1894 nov. 3. 1,144. sz. a.) a budapesti kir. itélö táblának ítélete helybenhagyatik. Indokok: A felek között létre jött fuvarozási szerződési jog viszonyt szabályozó, alperes társaság üzletszabályzatának 64. §-ába felvett az a határozmány, hogy a fuvarozott árunak átvételével és a fuvardíjnak kifizetésével a fuvarozási szerződésből eredő minden igény a fuvarozó ellenében elenyészik, nem foglal magában a ker. törv. 410. §-ától eltérő olyan kikötést, hogy olyan esetben is, a mikor az átvevő vagy annak emberei az árunak hiányosságát az átvételkor külsőleg fel nem ismer hették, az áruban a fuvarozás tartama alatt bekövetkezett károsodás iránti igénynek érvényesítése az alperes társaság ellen egyáltalán kizárva volna ; mert az üzletszabályzat külön kikötést az irányban, hogy az alperes társaság az átvételkor külsőleg fel nem ismerhető hiányért szavatosságot nem vállal, magában nem foglal, s mert az áru átvételének és a fuvardíj kifizetésének tényei csak annyiban vonhatják maguk után a fuvarozó ellen a fuvarozási szerződésből eredő igényeknek elenyésztét. a mennyiben ezekben a tényekben a fuvarozási szerződés teljesítésének elismerése foglaltatik ; már pedig ha az átvevő a fuvarozás teljesítésének elismerésénél menthető tévedésben volt, magának az elismerésnek a különben jogosult kárigény érvényesítését kizáró jogi hatály nem tulajdonitható. Ezek szerint az üzletszab. 64. §-a nem zárhatja el a felperest a kereseti igénynek érvényesítésétől. A bizonyítás kötelezettsége azonban feltétlenül a felperest terhelt a tekintetben, hogy a fuvarozás teljesítése után általa átvett áruban már az átvétel utáni időben felismert károsodás a fuvarozás tartama alatt okoztatott. Ennek a bizonyítási kötelezettségnek a felperes eleget nem tett, mert az általa felhívott tanuknak vallomásai nem szolgáltatnak bizonyítékot arra nézve, hogy a láda és annak tartalma a Bécsben fuvarozás végett történt feladás idejében még teljesen sértetlen állapotban volt. A feladás körülményének bizonyítása céljából felhívott tanuk közül T. János, F. Filip és R. Sámuel a kérdés alatti láda elszállításának körülményeire nem emlékeznek vissza, és vallomásukban a ládának a feladás előtt való sértetlenségére vonatkozó állításukat csupán általános irányú következtetésekre alapítják. Sch. Hermán a ládának tartalmát szintén nem látta, és annak sértetlenségét azért állítja, mert a láda külsején mit sem vett észre. Az előleges bírói szemlénél kihallgatott szakértők véleménye szerint azonban a láda külsején a folyadéknak beszivárgása helyén egy már egészen beszáradt folt lévén, a ládának külsején a folyadéknak abba való beszivárgása gondos megvizsgálás mellett is alig volt észrevehető Ezek szerint a láda belső tartalmának sértetlenségét egyik tanú sem bizonyítván : nincs kizárva a tanuknak vallomásai mellett az, hogy a láda tartalma még annak feladása előtti időben mocskoltatott be. Minélfogva a felperes bizonyítatlan kereseti igényével elutasítva helyesen lett stb. Bűnügyekben. Vádlott az általa birtokolt házat az ő feje felett tiltakozása dacára lebontató tulajdonostársán könnyű testi sértést követvén el, fenforgónak veendő a btkv. 79. §-ának utolsó bekezdése szerint a jogos védelem határainak menthető tulhágásának esete. A jogos védelem mentő körülménye a büntető eljárásban hivatalból is figyelembe veendő. A kiskörősi kir. járásbíróság (1893 október 13. 1968. sz. a.)B. Lajos az ellene könnyű testi sértés vétsége és közcsend elleni kihágás miatt emelt vád és köverkezményeinek terhe alól felmentetik. Indokok. A kideritett tényállás a következőkben foglalható egybe. K. Sándor magán vádló sértett fél és több társa, állítólag Sz. Béni parancsára B. Lajos vádlott feje felül az általa lakásul használt ház tetőzetét bontották és azt vádlott felszólítására sem hagyták abba. Erre vádlott a háztetején levő munkásokat agyonlövéssel fenyegette és K. Sándort, ki a bontási munkálatoknál parancsnokolt s a ki a munkásokat azzal biztatta, hogy vádlottra rá se hallgassanak, öklével szemen ütötte. A munkások a bontást erre abbanhagyták. A felmutatott orvosi látlelet OG 3 és vélemény K. Sándor jobb szemén ő —6 napi gyógyulást igénylő sérülést konstatált. Hogy eme sérülés miatt tüdő vagy mellhártyalob is kifejlődött volna, azt az orvosi vélemény is kétségbevonni látszik és igy az nem is konstatálható. A vádlott terhére róható cselekmények ennélfogva a btkv. 301. §-ba ütköző könnyű testi sértés vétsége és a btkv. 4. §-ba ütköző közcsend elleni kihágásnak volnának minősitendők. Tekintve azonban, hogy az e kir. bíróságnál 3628/P. sz. a. folyamatban levő per iratai tanúságot nyújtanak arról, hogy azon házat, melynek tetőzetét K. Sándor állitólag Sz. Béni parancsára bontatni kezdte, ugyancsak Sz. Béni vádlottal közössen vette meg, és hogy a per épen a közös házból Sz. Bénit illető részének meghatározása és a lebontás megengedésére irányul és mely végérvényes birói határozattal eldöntve nincs ; tekintve, hogy ezek szerint Sz. Béni az említett polgári per ezen állásában nem tekinthető jogosítottnak arra, hogy a közös házat, a mely vádlottnak lakásul szolgált, lebontathatta, viszont tekintve, hogy az ügy ezen állásában vádlott csak jogával élt akkor, a midőn az ő tulajdonát is képező lakóháza lebontásit ellenezte és a tiltakozására ügyet sem vető munkásokat a helyzet szülte kényszerítő körülmények közepette agyonlövéssel való fenyegetéssel és illetőleg K. Sándort, a ki a többi munkásokat az ellenszegülésre buzditotta, tettleges bántalmazással is attól elriasztani törekedett; tekintve, hogy ennélfogva vádlott imént leirt cselekményei a jogos védelem határai között elkövetettnek jelentkezvén, a btkv. 79. § értelmében büntetéssel meg nem torolhatok ; tekintve végre, hogy az ügy ezen állásában a vádlott által hivackozott mentő tanuk kihallgatása fölösleges és mellőzendő ; igy mindezeknél fogva stb. A budapesti kir. itélö tábla (1894 február 21. 1076. sz. a.), az elsőfokú biróság ítéletét részben megváltoztatja, vádlottat a K. Sándor sérelmére elkövetett s a btkv. 301. §-a szerint minősülő könnyű testi sértés vétségében bűnösnek nyilvánítja és e miatt őt 15 frt fő- és 5 frt mellékbüntetésre itéli. Indokok: A sértettnek a tanuk vallomásaival megerősített előadása szerint vádlott a kérdéses alkalommal K. Sándor sértetten az orvoslátleletben 5—6 napot igénylőnek jelzett sérüléseket ejtette, mely cselekménye által a btkv. 301. §-a szerint minősülő könnyű testi sértés vétségében vált bűnössé ; ehhez képest ez irányban való bűnössége megállapítandó volt. A büntetés kiszabásánál a vádlottnak büntetlen előélete, a háza tetejének feje felett akarata ellenére lebontása miatt, valamint szóvita folytán előállott felindult kedélyállapota oly nyomatékos enyhítő körülményekként vétettek figyelembe, hogy a kir. itélő tábla a btkv. 92. §-ának alkalmazását teljesen indokolnak találta és ez alapon vádlottra csupán aránylagos pénzbüntetéseket szabott. A könnyű testi sértés vétségét illetőleg azonban a kir. itélő tábla már a vádlott védekezésének hiányában a btkv. 79. §-a alapján a büntetlenséget ki nem mondhatta, amennyiben vádlott tagadta azt, hogy sértettet bántalmazta. Ily körülmények között tehát vele szemben a btkv. 79. §-ának kedvezményét, minthogy a jogos védelem esetét a vádlott nem is vitatta, kiterjeszteni nem lehet. Az e helyütt meg nem változtatott rendelkezésre nézve mindazonáltal elfogadtatik az 1. bir. ítélet indoka és a közcsend elleni kihágásban való bűnössége szintén nem állapittatik meg azért, mert az e helyről beszerzett polgári ügyiratok szerint vádlott a kérdéses ingatlanhoz mint vevőtárs jogos igényt tartván Sz. Bénivel, a ki a háztető lebontását elrendelte, perben áll, és igy elfogadható vádlottnak az a mentsége, hogy ő vagyona lebontása miatti tiltakozásában felindultan, illetve ennek megvédése tekintetéből az emberek elriasztása miatt, jogos magánérdeke megóvása végett használta a terhére rótt nyilatkozatot; a mely cselekményére ily körülmények között, eltekintve attól, hogy vádlott puszta szaván kívül semminemű fenyegető állást nem foglalt el, és arra alkalmas eszközzel nem is rendelkezett, a btkv. 79. §-ára figyelemmel, a beszámithatóság ki van zárva. A magy kir. Curia (1894. november 13. 10,521. sz. a.). Eltekintve attól, hogy a Sz. Béni által 1893. jul. 10-én, tehát a vádbeli cselekmény után beadott keresettel vádlott ellen megindított polgári per során meghozott ítéletek szerint jogtalan a Sz. Béni részéről célba vett lebontása a vádlott által lakott háznak. Tekintetbe véve, hogy az alsóbirósági ítéletek helyes megállapítása szerint vádlott volt azon háznak birtokában, melyet feje felett Sz. Béni parancsából ennek munkásai bontani kezdettek, — tehát sértett és társainak — bár gazdájuk parancsából kifejtett ténykedése egyenesen a vádlott vagyona ellen intézett jogtalan és közvetlen támadás jellegével bir. És tekintve ehhez képest, hogy B. Mihály. S. János és Sz. Mihály tanuk — épen sértettnek tévesen — azt vallják, hogy őket sértett biztatta, hogy ne hallgassanak vádlott tiltakozására, hanem folytassák a ház bontását, minek folytán bizonyítottnak veendő az is, hogy vádlottnak a sértett elleni tettlegessége a vagyona ellen intézett jogtalan és közvetlen erőszakos támadás elhárítása céljából a túlerővel fellépő ellenfelek elriasztása végett valóban szükségessé vált. Tekintve, hogy ily körülmények mellett a legszigorúbb megítélésnél is a 79. § utolsó bekezdésének esete fenforgónak veendő. Végre tekintve, hogy vádlott, — bár ő a sértett elleni tettlegességet tagadta is, — általában hivatkozott a jogos védelemre mely mentő