A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 20. szám - A szerződéses elv a magyar közjogban

154 A JOG a másik szerződő féllel szemben, akár idegen fejedelem, akár saját alattvalói legyenek is a másik fél. Mondja B o d i n, hogy az Ígéreteket, a melyeket valakinek teszünk, meg is tartsuk, s ha a souverain e követelést figyelembe nem venné, a közvallást, melynek védelmezője, semmisítené meg. A szerződéses tan tehát a magyar közjogban történelmi fejlemény, a magyar nemzetnek alkotmánya védelmére a fejedelmi omnipotentiára irányuló törekvésekkel folytatott küzdelmei közepett lőn e tan fölállítva és kifejtve. A XVI. és XIX. századok közt lefolyt alkotmány-védekezés harcai érlelék meg gyakorlatban azt, mit már Werbőczy is ismer, hogy a nemzet szerződéses viszonyban áll, s egyrangú uralkodójával. Ezt hangsúlyozza Deák Ferenc 186t5. évi második fölirata, ezt erősiti meg Szilágyi Dezső is. mondván: ahogy a magyar nemzet a koronával egyenrangú és egyensulyú tényező». (1889 febr. 21.) Különösen nyomatékos és nagy horderejű alkalmazását látjuk a most irt tételeknek az 1(587: II., III., úgy az 1723: I. , II., III. törvénycikkelyekre vonatkozólag. Tudnivaló, hogy sehol sem domboritá ki a magyar közjog a maga lényét jobban, mint eme momentuosus tvcikkelyekben. Lemond ugyan a nemzet szabad királyválasztási jogáról, elsőbben a Habsburgdynastia fi-, majd leányága javára, de e törvénycikkekben a két akaratnyilvánulás, t. i. a királyé, illetve a dynastiáé és a nemzeté sokkal jobban fölszinre kerül s érvényre emelkedik, mint bármely más törvénycikkben. A nemzet a lemondással szemben, mint szerződő fél kiváló cautelák mellett, államiságát és függetlenségét elismerő nyilatkozatot vesz a dynastiától, illetve az akkori királytól. E nyilatkozatok közjogunk értelmében eo ipso csak törvény formájában jöhettek létre, de annak tartalma fontosabb, mint közönséges törvényé, az ott foglalt declarativ kitételek, s az egész szöveg a féltett jogoknak nagyobb biztosítékot adandó, határozottan szerződésre vallanak, s először is II. József régiméje ellen és után lőnek alkalmazva. Midőn II. József a koronát az országból kiviteté, fölirt ez ellen a cancellária; a föliratot a hírneves közjogismerő Ü rm é n y i szerkeszté, a szövegben előfordulnak emez emlékezetes szavak: «az ország alapjában megrendül ez által, mert valódi alap és- sarkalatos törvényei sértetnek meg, sőt maga a pragmatica sanctio is.» E kifejezés mutatja, hogy Ü r m é n y i , mint államiságunk biztositékát majdnem többre tartja a pragmatica sanctiót, mint egyéb alaptörvényeinket, mert az szerződés. Barsmegye 1785-ben kelt fölirata igy szól: «a magyarok 1687-ben úgy mint 1723-ban és 1741-ben nem legyőzetve, hanem önkényt szerződésileg, s más tartományok módjára nem kormányoztatás mellett adták át a koronát». A hétszemélyes tábla 1789-ben a hiteles helyek rendé zésében sérelmet látván fölir II. Józsefhez, s nagyon is határozottan hangoztatja a nemzet és fejedelmi háza közt létező szerződvényeket. A szerződéses tan mindenkor és főleg oly korszakban lett előtérbe tolva, midőn erő és hatalom, úgy a korlátlan egyeduralmi törekvések törvényeinket nullificálni igyekeztek. Mivel pedig ily támadások elég gyakoriak voltak, a nemzet a szerződés tanainak elvét közjogában dogmává emelte, ennek ad kifejezést az oly nagy fontosságú 1867. XII. törv.-cikk is. Az 1790-ben lefolyt megyei mozgalmak iratait eléggé ismerjük, azok mind szerződéses alapon állanak, s ez alapon követelik mint egyenjogú fél az alkotmány sértetlen helyre, állítását, sőt p. o. Pest- és Biharmegyék még azt is kijelentik, hogy a szerződésnek egyik fél részéről lett jogtalan felbontása a másik fél kötelezettségeit is fölbontja, ez okból ujabb szerződés kötését kivánták. Az 1790/91. évi országgyűlés a szerződés tanát a pragmatica sanctióra alkalmazva teljesen kifejté, úgy, hogy a nemzet e tant 1861 —1867 közt lefolyt teljesen hasonló alkotmányi küzdelmekre, már készen és correcte fölhasználhatta. 1861-ben a megyék első sorban, majd az országgyűlés két hasonlithatlanul nagy szabású fölirata a szerződések tanára állanak, nem kevesebb ember adta ki a jelszót, mint Deák Ferenc, s az ujabb nemzedék minden kiváló politikusa, beleértve Szilágyi Dezsőt, a mai generatio legnagyobb közjogászát, e tételnek adtak igazat. Szilágyi Dezső 1893-ban (nov. 12.) mondott beszédében a történelmi folyamatot követve, a szerződéses tan hívének mutatja be magát. A «Ver\virkungstheorie»-vel szemben alig lehetett hathatósabb védeszközt találni, mint a szerződés tanát. Ezt a 67 utáni jogász nemzedéknek felednie nem szabad. A magyar közjog általam vitatott dogmájára méltán idézhetem Laboulaye következő sorait: cd'idée qui se transmet de siécle en siécle, et qui fait de nous tous, qui travaillons avec amour et constance, une communauté perpétuelle. cetté idée est imperissable.» Ezzel szemben áll a modern doctrina tana, mely a fejlődési folyamatot a magyar közjog tételeinek létrejövetelére alkalmat adott okokat mellőzve, tisztán a mai szempontból fogja föl a közjogot, s a törvényben csak az alakiságot keresi, nem pedig annak szellemét és tartalmát, főleg nem a garantiákat. Találón mondja ez irányra Guizot: cdLes uns, comme enivrés de l'eclat du jour nouveau qui se lévait sur le génre humain, n'ont vu, dans les siécles antérieurs, que ténébres, désordre, oppression, sujet d'indignation ou indifference. Un dédain superbe du passé s'est emparé des esprits, le dédain a été érigé en systéme. Le systéme a offert tous les caractéres d'une impiété veritable. Lois, sentiments, idées, moeurs, tout ce qui avait appartenu á nos peres, a été traité avec froideur ou mépris En reniant ainsi ses aíeux, cetté generation oubliait que bientót elle allait les rejoindre dans la tömbe, et qu'a son tour elle laisserait des enfants.» A magyar közjogi tételeknek, a mint láttuk határozott fejlődési folyamatuk van, azoknak hátterét a nemzeti élet képezi, nem mondva készültek e tételek, hanem a történelmi folyomány idomitá ennek eszméit. Teljesen értem én, hogy egy modern, de egy két évtized múlva elfelejtett német közjogásznak, az octroy alkotmányok szűk látkörén belül mozgó német theoreticusnak. — mily borzasztó elv, — mily nagy fölségsértő az elv, mikép a magyar közjog nyíltan kimondja, hogy a nemzet egyenjogú az ő uralkodójával, s hogy azután egyenjogúak közt szerződés is létesülhet. Pedig ez a mi speciális jogunk szempontjából igen természetes, s az is bizonyos, hogy ez elv nem ma készült — megmondja Werbőczy — sha régi is, a nemzet minden uj doctrina dacára ehhez fog ragaszkodni, mint ragaszkodott 1861-ben, midőn a hires, s a modern tantételek szerint készült febr. 26 iki pátenssel megkínálva lőn. Teljesen értem, hogy egy német közjogásznak impossibilis felfogni azt, mikép a magyar nemzet királyaival szemben a maga összeségében nem mint subditus, hanem, mint szerződő fél áll. Igen felfogom, hogy a német alkotmányi elméletekbe nem illeszthető be az, hogy Magyarországon, valamint a souverainitás jelvénye nem a királyé, hanem az országé : úgy a korona által jelvényezett souverainitás is nem a királyé, hanem a nemzet törvényszerű tulajdona, s a souverainitás attribútumainak gyakorlásában a király csak annyi részeltetéssel birhat, a mennyit neki a nemzet szerződésileg engedélyezett. (Deák, 1866 mart.) Mindezek főleg az 1526, kiváltkép az 1790 óta tartott országgyűlések iratai és jegyzőkönyveiből nagyon is kiderülnek Magyar közjoggal foglalkozónak ennél fogva nincs is szükségesebb tanulmánya, mint az országgyűlések emlékei és iratai, a magyar jogfelfogás nyilvánulását ott és abból, — de nem L a b a n d és Max Seydel stb. elméleteiből tanulja meg, — onnan tanulja meg, hogy a mi szerződéses tanunk t. i. a közjogban, nem R o u s s e a u-féle ephemer elmefuttatások, hanem a nemzet politikai lételével identificálandó tételek, olyan az, mint a nemzet nyelve, a mely együtt él, fejlődik és enyészik el a nemzetfel. Magyarország speciális jogokat fejtett ki, súlyos és nehéz körülmények közt meg is óvta, az új nemzedék nem jogosult azokat divatos theoriák kedveért elhagyni. S a mint látom, a parlament, s a nemzet politikai életének jelenségei engem nem is csalnak meg, de ha a theoretikusok nagyon fogódznak külföldi eszméikhez, úgy két közjogunk lesz, egy élő, a melyet a parlament s a nemzeti élet politikai nyilvánulása fog követni, egy halott, mely egy némely kathedrán, és irodalmi műben lesz található, de ily eset beálltától lehetőleg óvakodnunk kell. Kövessük azt, a mit M a c a u 1 a y oly találón mond az angol alkotmány jellegére nézve, t. i., hogy : «a Senatusnak a mi füleinkre nincs oly magasztos hangzata, — mint a parlamentnek. A magna chartát többre becsüljük, mint Solon törvényeit. A Capitolium és Forum kevesebb tiszteletet gerjesztenek bennünk, mint a mi saját Westminster Hall-unk és Westminster apátságunk, ama hely, hol nagy emberek husz nemzedék előtt küzdöttek, ama hely, hol együtt nyugosznak. Az államférfiak és harcosok sorozata, a kik alkotmányunkat megalapiták és föntarták. de Montforttól kezdve Foxig, Róma alakjaival mindenkor sorompóba szállhatnak. . . Szabadságunk sem nem görög, sem nem római, hanem lényegében angol. . . Alkotmányunk alapelveit oly férfiak rakták le, kik a görögökről nem tudtak egyebet, mint hogy az orthodox processiokat eltagadták, s hogy a keresztes vitézeket megcsalták;