A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 1. szám - A hiba a vaspálya felelőssége szempontjából

zatlan, gyermektelen vagy hat gyermek atyja vagy anyja? nem tesz különbséget. Mert nem az individuális figyelem kívántatik, diligentia, quam quis in suis rebus adhibere sólet, hanem az absolut figyelem, a melylyel észszerűen mindenkinek lennie kell. Csupán a vasúti alkalmazott és a nem vasúti között észlelünk a külföldi, különösen a német ]udikaturában bizonyos különbséget.12 A vasúti alkalmazott ugyanis jobban ismeri a vasúti forgalom veszélyeit, s igy általában tőle különös és sajátszerű figyelem követelhető. Másrészről pedig a konkrét esethez képest nem róható fel hibául a vasútinak, ha a szolgálati teendők által követelt sietségben bizonyos óvóintézkedéseket figyelmen kivül hagy, vagy magát bizonyos veszélyes helyzetbe juttatja. Az a körülmény azonban, hogy a megsérült hibát követett el, egymagában még nem elégséges arra, hogy a vaspálya a felelősség alól felmentessék. Szükséges, hogy az a hiba a testi sértéssel vagy halállal okozatos összefüggésben legyen. Téves tehát azoknak a nézete, a kik a vasúti forgalom bármely irányú szabályainak megsértését a vaspályát mentesitő okok közé sorolják, tekintet nélkül arra, hogy a szabályellenesség okozatos kapcsolatban van-e a balesettel vagy sem. F r a n t z 13 pl. azt mondja, hogy az az utas, a kí az arra illetékes vasúti közeg engedélye nélkül a vasúton menetjegy nélkül utazik, a vaspálya ellen minden igényét elveszti. Mert a jegy nélkül utazó utas jogilag nem létezik a vaspálya üzemére nézve, s igy nem létezőnek tekintendő a vasúti vállalatra nézve is. Hogy ez a nézet a magyar törvény szempontjából nem fogadható el, kitűnik a törvény azon rendelkezéséből, mely szerint a vaspálya csak akkor menekül a kártérítési kötelezettségből, ha bebizonyítja, hogy a testi sértés vagy halál a megsérült vagy meghalt saját hibája által okoztatott. Az okozatos kapcsolat tehát a mentesítés lényeges feltételét képezi, a mely nélkül a hiba maga után vonhat ugyan más irányú következményeket ; de a vaspálya felelősségét el nem enyésztheti. Vita tárgyát csak az képezheti, vajion a hiba viszonylatának a balesethez közvetlennek kell-e lennie, avagy elégséges-e a távoli összefüggés. Kiindulva a törvénynek a fentiekben jelzett szelleméből, azt hiszem, hogy a vaspálya mentesítésére elégséges már az is, ha a hibás cselekmény a balesetet lehetővé tette, s ha ezt közvetlenül nem idézte is elő. A törvény ugyanis a legcsekélyebb hibát is elegendőnek rendeli a vaspálya felmentésére és nem tesz különbséget a közvetett s közvetlen ok között. Az okozatosság pedig, mondja Förste r,u nem záratik ki az által, hogy a kár esetleg más módon is bekövetkezhetett volna. Ha tehát a megsérült valamely konkrét esetben nem követett is el oly cselekményt, mely önmagában a baleset előidéző okául szolgálhatott volna, de nem kerülte a veszélyes helyzetet, s ezzel a testi sértést lehetővé tette, ugy az okozatos összefüggés eme hiba és a testi sértés között kellően megalapitottnak tekinthető. Ily értelemben ítélt több alkalommal a R. O. H. G. is,16 kimondván, hogy a törvénynek szóban álló határozmánya tulajdonképen csak annak az általános szabálynak az alkalmazása, hogy az, a ki kárt szenvedett, a melynek megtérítését mástól követelheti, ezen megtérítésre nem tarthat igényt, ka a kárt kellő gondossággal elkerülhette volna. Áttérve már most a hiba bizonyításának módozatára, e tekintetben a következő elvek szolgálnak irányadóul. Általában el van fogadva az az álláspont, hogy ha a károsult saját kereseti előadása elegendő támpontot nyújt a megsérült saját hibájának megállapítására, ugy a vaspálya minden további bizonyítástól szabadul és felperes igényével a limine elutasítandó. A törvény ugyanis a vaspályát terheli ugyan a bizonyítással, de annak módozatát közelebbről elő nem írja. Kétségtelen tehát, hogy a megsérültnek saját beismerése, illetve kereseti előadása a vaspálya mellett bizonyítékul szolgál és illetőleg a további bizonyítást feleslegessé teszi.16 Ezen álláspontot oglalta el a kir. Curia is 11,503/94. sz. Ítéletében, melylyel felperest egyedül kereseti előadása alapján utasította el. Bizonyítékul szolgál továbbá a megsérültnek nyomban a baleset után tett saját nyilatkozata is, a mennyiben az nem csupán véleményt, hanem ténybeli körülményt foglal magában. A megsérült által nyilvánított véleményt a bíró a tanuk vallomása és a szakértők meghallgatása alapján mérlegelheti; ellenben a tények, melyeket a megsérült közvetlenül a baleset megtörténte után előadott, az itélet hozatalánál nem mellőzhetők. Általában pedig a vasúti forgalom bonyolultságára, sokoldalúságára, nagy kiterjedésére és az ügyek gyors lebonyolítására, folytonos alakulására és változására való tekintettel a bíró nem követelheti minden egyes esetben a mentesitő ok formális bizonyítását. Ha a vaspálya által a per során kifogásul felhozott tények csak annyira vannak is kimutatva, hogy a bíró az eset egészéből következtetheti, hogy a 12 Entscheid XIX. 29í. I. ; továbbá Eisenbahn v. Entscheid. I. 2(ií. 1. '3 Kommentár, 5. 1. " Theorie u. Praxis des Preuss. Privatr. 3. kiadás, I. 531. 1. is Entscheid. XIX. 29i. I. 16 V. ö. E n d e m a n n, i. m. 52. 1. baleset a megsérültnek saját hibájából keletkezett, ugy az igénylő elutasítandó. Nem ragaszkodhatik mereven a perrend rideg szabályaihoz, mert különben a legtöbb esetben lehetetlent követelne. Különösen figyelemmel a bizonyítási eljárásnak a legújabb időben már mindenütt érvényesülő az 1874 : XVIII. t.-c. 4. §-ában is kifejezésre jutott szabadabb elveire, a bíró meggyőződését a valóságról vagy valótlanságról a tárgyalás egész eredményéből tartozik meríteni. Ha már most az eddigiekben kifejtett elveket a bírálat tárgyává tett jogesetre alkalmazzuk, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a kir. Curia 8,577/94. sz. a döntése ugy egészében, mint részleteiben merő tévedésen alapul. Maga felperes keresetében ugy adja elő az esetetet, hogy elgázoltatása oly módon történt, hogy a saloncoupé folyosóján haladva a closett felé igyekezett, mire azonban a coupé felső végére ért, a vonat teljes menetsebességgel szaladt egyik közbeeső váltón keresztül, a kocsi, melynek folyosóján haladt, nagyot zökkent, mely zökkenés következtében ő a jobbra eső és teljesen nyitva hagyott oldalajtón kizuhant. Ez a kereseti előadás önmagában is elégséges felperes elutasítására. Ez az előadás önmagában is megállapítja felperesnek saját hibáját. Ott áll felperes a kocsi folyosóján. Egy pár lépésnyi távolságban a célbavett closettől. Látja, hogy a kocsi oldalajtaja teljesen nyitva van, látja, hogy a vonat teljes menetsebességgel robog — és miként cselekszik ? halad tovább, nem riad vissza a veszélyes helyzettől, neki megy a nyitott ajtónak és eképen a különben be nem következhető balesetet lehetővé teszi az által, hogy vissza nem vonul a folyosóra vagy a coupéba, a hol biztos talajra juthatott volna. Ez nem észszerű eljárás. Ez vakmerőség (luxuria), a vétkes gondatlanság fokozottabb faja. És vájjon mit mond a kir. Curia eme fontos momentum tekintetében ? Arra a kérdésre — úgymond az itélet — ha vájjon annak a személykocsinak az ajtaja, melyre felperes felszállott, be volt-e csukva vagy sem, a kir. Curia súlyt nem helyez. A Curia tehát félreismerte eme lényeges körülmény döntő jellegét. Az iratok halmazában nem látta a keresetlevelet, a mely a birót szabályozza. A coupé ajtaján kivül leesve észlelte csak a megsérültet és nem vizsgálta annak helyzetét bent a folyosón. Nem vizsgálta, hogy az jobb helyzetben is volt és csak saját akaratelhatározásából juttatta magát a veszélybe, a mely hibája azután elgázoltatását vonta maga után. Tegyük félre ezt az összes bizonyítékokat, melyeket a vaspálya produkált. ítéljük meg az esetet azon az alapon, a mint azt felperes maga elpanaszolja. Még ha a kocsi ajtaját egészen kiemelik, ha a vonat még nagyobb sebességgel halad, s ha több zökkenés történik is, még akkor sem következett volna be a baleset, ha felperes látva az ajtó nyitott állapotában nyilvánuló veszélyt, a diligentia követelményéhez képest nem folytatja útját az ajtó irányában. «Das Gesetz — mondja J h e r i n g — ist die unentbehrliche Waffe der Intelligenz im Kampfe mit der Dummheit.» De ezt a fegyvert a megsérült negligentiája ellen a Curia tévedése in casu kiragadta a vaspálya kezéből. A Curia ezek szerint túlment a célon és ellenkezésbe jött korábban hozott 11,503/94. sz. ítéletében elfoglalt elvi álláspontjával, a midőn annak dacára, hogy felperes keresetében nemcsak a testi sértés tényét adja elő, hanem a saját hibájának megállapítására szolgáló momentumokat is bevallja, alperest mégis a legszigorúbb bizonyítással terheli. Vizsgáljuk már most meg közelelebbröl ama bizonyítékokat, melyet a vaspálya érvényesített. Vájjon a fenti elvnek alkalmazása mellett és egészen eltekintve a kereset előadásától, bebizonyitottnak tekinthető-e az a védelmi alap, hogy a felperes által szenvedett testi sértést magának a felperesnek hibája okozta. Minden kétséget kizáró módon be van bizonyítva és a kir. itélő táblának a Curia által felhívott indokolásában is el van ismerve, hogy felperes utazni nem szándékozott és menetjegyet sem váltott, mert a központi pályaudvarból Bécs felé induló vonathoz édesanyját kikísérvén, azzal a szándékkal lépett a kocsiba, hogy a kellő időben leszállani fog, de nem figyelvén a harangjelekre, a vonat indulásakor a kocsiban rekedt. Két tanú látta, hogy a robogó vonat lejtőjén felperes maga jött le és ezek a tanuk a leszállás részleteiről az itélet indokolása szerint is körülményes vallomást tettek. Egy másik tanú pedig a bíróság előtt hit alatt vallotta, hogy felperes a baleset után nyomban azt állította, miként ő a vonatról leugorni akart. Es az orvosszakértők ezen vallomásokkal egybehangzólag, az okozott testi sértésekből, különösen abból, hogy felperes felső sértést nem szenvedett és mert képtelenség, hogy kiesés esetében felső testrészén sérülések be nem állottak volna, ugyancsak arra a konklúzióra jönnek, hogy felperes maga jött le a lépcsőn. Azonban a kir. Curia figyelmen kivül hagyva a vasúti forgalom sajátságos természetét, mellőzve a baleseteknél követendő bizonyítási módozatok elveit, a bizonyítás szabadságát, a különben még a perrend szabályainak merev alkalmazása mellett is elfogadható eme bizonyítékokat határozatlanoknak mondja.