A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 15. szám - A törvénytelen gyermek törvényes öröklési joga - A végreh. törv. 189. §. a) pontjához - A törvénykezés terén tett tapasztalatok

118 A JOG lenek volnának a szóbeli eljárás behozatalára, nemcsak nem igazolódott, hanem azt az élet egyenesen megcáfolta. Az eredmény épen azt mutatja, hogy a szóbeli eljárás beültetésére a talaj nálunk az életviszonyok fejlődése folytán teljesen elő van készítve. Előző évi jelentésünkben reámutattunk azokra a jelenségekre, melyek azt tanúsították, hogy az Írásbeliség és a kötött bizonyítás rendszerén alapuló polgári perrendtartásunk leélte magát; a gyakorlati törvénykezés azt lejáratta; elavulttá vált. Formalistikus szabályait, esetlegességi elvét, legális bizonyítási rendszerét bíróságaink többé nem respektálták, a birói lelkiismeret szabadsága, az anyagi igazságot kutató emberi elme e szabályokat elemi erővel törte keresztül. Midőn tehát az 1893. XVIII. t.-c. a szabad bizonyítás elvét kimondta, a formalisztikus eskübizonyitást elvetette, tulajdonképen nem tett egyebet, mint az élet által kifejlesztett megérlelt állapotot szentesitette; midőn továbbá az összes instantiákban a szóbeli tárgyalást meghonosította, csak a kellő eszközt adta a biró és ügyvéd kezébe, hogy az igazság szabad kutatására irányuk') törekvések érvényesülését lehetővé tegye. Ezen konstatált tényből újból csak arra a meggyőződésre kellett jutnunk, hogy a rendes perek Írásbelisége oly anachronismus polgári törvénykezésünkben, melynek sürgős eltávolításáról okvetetlenül gondoskodni kell. A fenforgó viszonyoknál fogva ugyan nem remélhetjük, hogy a szóbeli polgári eljárás egész anyagát felölelő s immárom közzé tett eljárási códex tervezete, mely az előkészítés legkezdetlegesebb stádiumában van, egyhamar törvényerőre emelkedjék és életbe lépjen, de azon meggyőződésben vagyunk, hogy a szóbeli eljárásnak a rendes perekre való kiterjesztése ily nagyobb szabású munkát nem is igényel. Ez azon kiemelkedő mozzanat, mely a sommás szóbeli eljárás rövid pár hónapos élete alatt első sorban szemünkbe ötlik; vannak azonban más oly momentumai is, melyek tekintetében tapasztalatainkról beszámolhatunk. Altalános tapasztalatunk az, hogy a főváros területén működő első és másodfolyamodásu bíróságok a tárgyalásokat a külső formát illetőleg, helyesen, a törvény rendeleteinek megfelelően, kellő szabatossággal és bizonyos ambitióval vezetik. A budapesti keresk. és váltótörvényszék felebbezési tanácsa e mellett igyekszik magát az eljárás lényegét is érvényesíteni. Kötetlen módon, az ügyvédekkel, felekkel és tanukkal közvetlen kölcsönhatást előidéző érintkezésbe lép a tanács és különösen elnöke, ki a főcélt, a jogügy ténybeli és jogi oldaláról való teljes tisztázását soha nem téveszti szem elől. Kevésbé mondhatjuk azonban ezt a budapesti kir. törvényszék felebbezési tanácsairól s különösen ennek első tanácsáról; nem mondhatjuk főleg, hogy behatoltak volna a törvény szellemébe és annak igaz jelentőségét igyekeznének érvényre emelni. A felkapott irány arra felé tör, hogy a lényeget feláldozzák a formának, mintha csak abban a hitben élnének, hogy ezen eljárás lényege abban lenne, hogy csupán az eljárás «szóbelisége» érvényesüljön, a mi mellett minden egyebet háttérbe szorítanak. Az első felebbezési tanács elnöke épen odáig megy merev formalismusában, hogy okmányok, vonatkozó törvényszakaszok, felsőbirósági határozatok principialis döntvényeinek és vonatkozó részeinek olvasását is igyekszik kizárni, mi által a fenforgó jogügy alapos megvitatását teszi lehetetlenné. Szem elől téveszti azt, hogy ezen eljárás lényege nem abban áll, hogy minden élőszóval, már akár hiven, akár nem, adassék elő, hanem abban, hogy a döntés alatt álló per ténybeli és jogi oldala alaposan megvitattassék és megvilágittassék. Ehhez járul még egy sajátságos körülmény, mely abban nyilvánl, hogy a tárgyalást vezető elnök a jogi fejtegetéseket az ügy tárgyalásából egyenesen kizárja, azzal az indokolással, hogy a jogszabályokat és az alkalmazandó jogot a bíróság amúgy is ismeri, tehát a felek képviselői az ügyvédek azzal ne töltsék az időt. Ez az irányzat, melyben az önkénykedésnek bizonyos neme nyilvánul, határozottan elkárhoztatandó, s az végeredményében nem egyéb, mint a szakszerű ügyvédi képviselet ellen intézett támadás. Tudtunkkal az ügyvédség törvényes intézménye épen arra való, hogy a felek szakszerű jogászi képviseletben részesüljenek; ez intézmény természete egyenesen megköveteli, hogy az ügyvéd a jogügy előadásában annak ügy ténybeli, mint jogi oldalával részletesen foglalkozzék s mindkét szempontból megtegye azt, a mit a fél jogos érdeke megkíván. De sőt vannak oly jogügyek, melyeknek ténybeli része nem is vitás, de vitás az, hogy a tény melyik jogszabály alá subsummáltassék. Hasonló esetekben tehát, a jellemzett téves irányzat mellett, oda kell jutnunk, hogy az ügyvédek a kérdés vitás jogi mozzanatait a bíróságnak elő sem terjeszthetik, a mi a jogvédelem szabadságának tönkretételével egyenlő; ez az ügyvédi hivatásnak a birószékből kiinduló egyenes negatiója. Nem vonjuk kétségbe, hogy a birói székben szintén minősített jogászok ülnek, de épen ez a körülmény hiv fel bennünket arra, hogy a felebbezési tanácsok vezetőinek hasonló irányú törekvései ellen a leghatározottabban tiltakozzunk. Hiszen épen a jogászi hivatás az, melynek körében a jogi kérdések körüli viták a legjogosultabbak és legotthonosabbak s csak elfogultságra mutat az, midőn a biró ebből az ügyvédet törvényellenesen kizárni akarja, s azt csupán a bíróság zárt ajtók mögött folyó tanácskozásainak akarja kizárólag fentartani. Hasonló elfogultsággal bíróságainknál eddigelé nem találkoztunk s ez a tárgyalási módszer épen azért meglepő. Azt kell feltételeznünk, hogy nem maradt hatás nélkül azon körirat, melyet épen e tárgyban a budapesti kir. tábla érdemes elnöke a sommás eljárás életbeléptetésénél felfogásunk szerint hatáskorét túllépve, kibocsátott. E rendelet érdemileg is jogosulatlan volt, mert mielőtt még bármi tekintetben tapasztalatok állottak volna rendelkezésre, az ügyvédi kar ellen sikra szállt, a nélkül, hogy csak egy gyakorlati eset is lett volna példaként felhozható; abból a feltevésből indult ki, hogy az ügyvédi kar tagjai, mint a szóbeli tárgyalás tényezői, kötelességüket nem fogják felismerni, nem az ügy tárgyilagos megvitatását fogják szemük előtt tartani, hanem a szóbeli tárgyalást arra fogják felhasználni, hogy beszélő, kedvüknek szabad folyást engedjenek s így a biróság idejét fontos feladatuk teljesítésétől elvonják. Az ügyvédi kar erre a feltevésre reá nem szolgált; sőt ellenkezőleg azt kell konstatálnunk, hogy tapasztalatunk szerint a kar tagjai rendszerint nem hatolnak elég mélyen az ügy lényegébe s különösen a vitás jogkérdéseket nem merítik ki kellőképen szóbeli előadásukban, úgy, a mint ezt hivatásuk és a dolog természete megkívánná. S igen tévedt a kir. tábla elnöke, ha az írásbeli perekből vont következtetést, a melyeknek hosszú periratai és tömeges tagadásai nem az ügyvédi kar író kedvének, hanem az Írásbeli per rideg formálismusának tudandók be. Megengedjük, hogy a kir. tábla elnökét a legteljesebb jóhiszeműség vezette, de intézkedésében tévedett. E tévedés gyümölcsei már mostan is mutatkoznak s oly irány felé terelik a szóbeli eljárást, a mely ellen az ügyvédi kar a jogszolgáltatás alaposságának érdekében, ha kell, erősebb eszközökkel is sikra száll. Ezen tapasztalatunkat különös figyelmébe ajánljuk Nagyméltóságodnak s midőn ezt tesszük, meg vagyunk győződve, hogy jogosult fellépésünknek meg is lesz a kellő eredménye, a budapesti kir. ítélőtábla elnöke pedig tudomására fogja hozni az illető bírósági elnököknek, hogy figyelmeztetését félreértették és az semmiképen nem értendő úgy, hogy a felek jogászi képviselői, az ügyvédek elől a vitás jogügy ténybeli és jogbeli oldalának megvitatása s a dolog természetének megfelelő teljes kifejtése elzárassék. Fel kellett ezt említenünk, mert mindazt, a mi félreértésre szolgáltathat alkalmat a birói és ügyvédi kar közt, már csirájában kell elfojtani, nehogy az nagygyá nőjjön s ennek káros hatását az igazságszolgáltatás érezze meg. S épen az itt felmerült sajnos körülmény szolgáltat nekünk alkalmat, hogy egy oly intézmény meghonosítása mellett emeljünk szót, a mely hivatva lenne a birói és ügyvédi kar összetartozandóságának érzetét a valóságban növelni, azt külsőképen is kifejezésre juttatni. Ez a francia bíróságoknál szokásban levő «Entrée» intézménye, midőn a törvénykezési év a birói és ügyvédi kar együttes ülése által nyittatik meg, a melyen mindkét karnak alkalma nyilik a lefolyt törvénykezési év tapasztalatairól, jövő szándékairól nyilatkozni, a netalán felmerült félreértéseket kölcsönösen eloszlatni s igy a következő jogszolgáltatási campagnet lélekemelő ünnepélyes bevezetéssel megkezdeni. Az igaz, hogy igazságszolgáltatásunkban eddigelé vajmi csekély jelentőséget tulajdonítottunk a külsőségeknek és szertartásoknak, s nem is volna helyes, ha a szertartásosság a lényeg fölé kerekednék; de másrészt kétségtelen az is, hogy az ünnepélyesség bizonyos foka a törvénykezésben helyén van, üdvös hatású és épen azért ez az oldal is megérdemlett figyelemben részesítendő. Meg kell emlékeznünk a budapesti tőzsde választott bíróságáról is. E biróság hatáskörét az 1881: LIX. t.-c. szabályozta legutóbb, mely előbbi illetőségüket jelentékenyen korlátozta. Nézetünk szerint a tőzsdebiróság hatásköre még inkább meg lenne szorítandó. Részünkről nem vonjuk kétségbe e speciális biróság létjogosultságát, nem kívánunk változtatni annak mai tisztán esküdtbírósági alapon álló szervezetén sem, de elengedhetetlennek tartjuk, hogy elzárassék oly ügyekben való ítélkezéstől, mely nem a tőzsdei vagy azzal összefüggésben levő üzletből folyik. Az a jelentékeny áldozat, melyet a tőzsdejáték az ahhoz nem értő elemekből szed, jó részben annak tudandó be, hogy a tőzsdei játékból eredő követelések e biróság előtt könnyű szerrel érvényesíthetők. Ki volna mondandó, hogy a tőzsdebiróság csak a tőzsdei tagok és bejegyzett kereskedők közti peres ügyekben Ítélkezik. A büntető törvénykezés terén figyelemre méltó változást nem észleltünk az 1894-ik évben. A létező bajok főoka a büntető perrendtartás hiányában rejlik. E téren naponként visszásabbnál visszásabb esetek merülnek fel, melyeket csakis a kor igényeinek megfelelő bűnvádi eljárási códexxel lehet orvosolni. S ha Nagyméltóságodnak szándéka a legközelebbi jövőben ez irányban tenni előterjesztést a törvényhozásnak, mi a magunk részéről ezt a szándékot legőszintébb meggyőződésből támogatjuk. Megújítjuk e helyen múlt évi jelentésünkben hangsúlyozott azon észrevételünket, hogy a budapesti kir. törvényszék vizsgáló birái annyira tulterhelvék munkával, hogy nehéz feladatuknak a legjobb igyekezetük mellett sem képesek megfelelni. A vizsgáló birák szaporítása oly annyira sürgős, hogy ez a büntető igazságszolgáltatás érdekében okvetetlenül keresztülviendő. Általánosan tapasztaltuk, hogy a kir. ügyészség tagjai felebbezési jogukat a szükséges mértéken túl gyakorolják, a mi jórészben oka a felsőbíróságoknál évről-évre szaporodó bűnügyi hátralékoknak. Figyelmeztetendők lennének az ország összes kir.