A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 10. szám - A végszükségről. (Btk. 8o. §)

A JOG kibocsátása után teljesített fizetés folytán alperesnek csakis a perköltségbeni marasztalását kérelmezte, alperest csak is az általa okozott perköltség fizetésére kellett kötelezni stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1893. évi május 21. 3,998. sz. a.) az első bíróság ítéletét megváltoztatja, a 39,316. sz. a. hozott sommás végzésnek egészen hatályon kívül helyezése mellett felperest keresetével egészen elutasítja stb. Indokok: Felperes a 37. alatt becsatolt sommás váltókereset szerint a többek közt be nem jegyzett L. és B. cég, illetve ennek egyedüli birtokosa L. Ede ellen kérte a kereseti váltó alapján a sommás végzés kibocsátását s a sommás végzés a fentnevezett cég ellen 38,290. sz. a. meg is hozatott. Felperes amaz előadásánál fogva, hogy a be nem jegyzett L. és B. cégnek egyedüli birtokosa L. Ede, nem forog fen kétség az iránt, hogy a nevezett cég egyéni céget képez. Minthogy pedig egyéni cégnél a kereskedelmi személyiség nincs külön választva physikai személytől, a tulajdonos tehát nem képviselője a cégnek, hanem a céggel, mint kereskedelmi nevével ugyanazon egy jogi alanyt képez s igy cége alatt a nélkül is perelhető, hogy polgári nevének felemlítése szükséges volna; s minthogy a jelen váltókeresethez ezen maga a felperes által AJ alatt becsatolt egyéni cégkivonat alapján módjában állott volna felperesnek, hogy alperes ellen, habár a 28,290. sz. sommás végzés csak is a cég ellen bocsáttatott ki, a végrehajtást ha annak szüksége fenforgott, kieszközölje; nem volt helye annak, hogy telperes alperest polgári neve alatt ugyanazon váltó alapján másodszor is perbe vonja s ellene újabbi sommás végzést eszközöljön ki, de mert ezt mégis megtette és mert alperesnek ebben az irányban csak a tárgyalás kezdetén felhozott kifogása az eredeti váltó megtekintésénél észlelt körülményekre a fenforgó esetben visszavezethető s igy figyelmen kivül nem hagyható, az első bíróság ítéletének megváltoztatása mellett felperest keresetével egészen elutasítani kellett stb. A m. kir. Curia 11895. január 21. 1,117. sz. a.) a kir. ítélőtábla Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik stb. Bűnügyekben. Nem állapítható meg a csalárd bukás bűntettének a btkv. 414. §-ának 3. pontja szerinti tényálladéka, ha a vádlott által átruházott követelésre nézve sem a hitelezők megkárosítására irányzott szándék, sem a fizetésképtelenség beállta vádlott ellen nem bizonyítható. Ha a bíróság vádlott ellen bizonyos törvényszakasz egyik vagy másik pontját fenforogni nem látja, akkor, midőn egyik pontban bűnösnek mondotta ki, vádlott ellen egyszermind felmentő ítéletet nem hozhat. A budapesti kir. törvényszék (1893 február 3. 5,212. sz. a.) Sch. Vil mos vádlott a btkv. 101. 1. pontjába ütköző csalárd bukás bűntette, mint ellene emelt vád és következményeinek terhe alól felmentetik, ellenben bűnös a btkv. 411. §. 3. pontjába ütköző csalárdbukás bűntettében és ezért 6 havi börtön büntetésre és 3 évi hivatalvesztésre ítéltetik stb. Indokok: Vádlott a btk. 111. §. 1. pontjába ütköző csalárd bukás bűntette miatt azon alapon terheltetett, hogy mint vagyonbukott hitelezőinek megkárosítása céljából üzletéből nagyobb mennyiségű árukat elrejtett vagy elidegenített és az által körülbelül 7,000 frt vagyonhiányt idézett elő. Ezen vád terhe alól fel kellett vádlottat menteni, mert a szakértői vélemény szerint mondott könyveiből nagyobb, körülbelül 5,176 frt 10 kr. értékű áruhiány tűnik ugyan ki, mivel azonban arra nézve, hogy elrejtés, elidegenítés tényleg történt s az áruhiány az által idéztetett elő, semmi bizonyíték, sőt legkissebb ténybeli gyanujel sem merült fel, pusztán a szakértői vélemény alapján vádlott annál kevésbé volt elitélhető, mert bizonyos, hogy vádlott könyvei hosszas betegségének ideje alatt rendetlenül voltak vezetve, eladások és fizetések épen nem, vagy nem kellően lettek elkönyvelve és továbbá az üzletet is, — mert tanuk vallomásából bizonyos, hogy az üzletben sok régi elavult áru létezett, melyek rendszerinti áron el nem adhatók s ezen az áron tehát számításba sem vehetők, s igy az áruhiány másképpen is létre jöhetett, mint elrejtés vagy elidegenítés által. Ellenben a 111. §. 3. pontjába ütköző csalárd bukás bűntettében bűnösnek volt vádlott kimondandó, mert saját beismerése által is megerősített tény, hogy a nővére Sch. Bertának eladott fióküzlet vételárából 1,200 frtot foglalóra G. Henrikre engedményezett. Tekintve már, hogy az engedmény szeptember 2i-én, illetve vádlott szerint szeptember 20-án kelt, tekintve, hogy a szakértői vélemény szerint, vádlott szeptember 6-án már fizetés képtelen volt, — s hogy már az előző hónapokban bukását csak a hitelezőivel történt kiegyezés által előzte meg s ekként tettleg bekövetkezett bukásáig azon évfolyamon mindig fizetésképtelen volt s bukását csak az egyezségi megállapodások többé vagy kevésbé sikeres lebonyolítása tartóztatta fel; tekintve, hogy ekként minden érték, mely nem a hitelezők egyezség szerinti kielégítésére fordíttatott, azok megkárosítására vezet, meg kellett állapítani úgy azt, hogy vádlott az átruházás alkalmával fizetésképtelenségének tudatában, mint azt, hogy a hitelezők megkárosítására irárányuló szándékkal cselekedett s ezért a terhére rótt cselekményt elkövette. A büntetés kiszabásánál figyelembe jött vádlott büntetlen előélete, hogy bukásához betegsége .is hozzájárult és hogy hitelezői megbüntetését nem kívánják, figyelembe jött az is, hogy kárnak csak a bűntény által okozott vagyoncsonkitás tekintendő, ennek összege pedig 2,000 frtot meg nem halad stb. A budapesti kir. itélö tábla (1893 november 11. 3,120. sz. a. 1 vádlottnak 6 havi börtönbüntetését a jogerős ítélet foganatba vételétől rendeli számíttatni, az első bíróságnak azt az intézkedését, mely szerint vádlottat a btk. 111. §. 1. pontjába ütköző csalárd bukás bűntette miatt felmenti, mellőzi stb. Indokok: Minthogy a csalárd bukásnak mindenesetre a btk. 111. $-ába ütközik, ha tehát a bíróság vádlott ellen ezen szakasz egyik vagy másik pontját fenforogni nem látja, vádlott ellen, akkor, midőn egyik pontban bűnösnek mondotta ki, a vádlott ellen egyszersmind felmentő ítéletet nem hozhat, hanem legfeljebb egyik vagy másik pontját a bűnösség kimondásánál mellőzheti stb. A m. kir. Curia (1895 február 1. 1,182. sz. a.) tekintve, hogy (i. Henrik az 1888. évi június 11-én szívességből adott kölcsön a vádlottnak 1,000 frtot arra a célra, hogy a hitelezőivel kötött egyezség keresztülvitelét elősegítse s miután dr. Sz. Adolf tanú vallomása szerint ezen összeg tényleg a kisebb hitelezőknek egyezségszerü kielégítésére fordíttatott, vádlottnak azon cselekményében, hogy ezen kölcsönt 1888 szeptember 20. vagy 21-én egy követelésnek átruházása útján visszafizette, rosszhiszeműség és kárositási szándék meg nem állapitható, mert az 1,000 frt szivességbeli kölcsön csak kisegítő eszköz volt arra, hogy a kiegyezés folytán a kisebb hitelezők követelései korábban kielégíttessenek, a kölcsön visszafizetése által pedig azon vagyonállag, a mely az egyesség kötésekor a hitelezők kielégítésére szolgáló alapul fennállott, csorbítva nem lett, abból tehát a hitelezőkre kár sem háramlott; azon körülmény pedig, hogy vádlott ezen kölcsönösszeget 200 írttal felülhaladó követelést ruházott át G. Henrikre, kárositási célzatot magában foglaló kedvezményezésnek nem tekinthető, mert bizonyítva van, hogy vádlott az 1,000 frtos kölcsönön felül még előbbi időből 63U frt 15 krral tartozott G. Henriknek és mert az ekként 1,630 frt 15 krt tevő tartozás kielégítéséül átruházott 1,200 frtot Sch. Betti által csak az 1888. évi december 11-től kezdődő 100 frtos havi részletekben vagyis az átruházás idejétől számítva 11 hó alatt, tehát G. Henrikre nézve nem előnyös módon volt fizetendő; tekintve, hogy azon időpontnak meghatározására nézve, hogy mikor állott be vádlottnak fizetésképtelensége, a szakértők véleménye habozó és egymásnak ellenmondó, mert a vizsg. napló 8. sz. a. első véleményük szerint a fizetésképtelenség időpontját 1888. évi október végére teszik, későbbi (21. naplósz. a.) véleményükben pedig azt állítják, hogy ez már szeptember hóban beállott; tekintve, hogy az eljárás adatai szerint a vádlott hitelezői között létrejött kiegyezés keresztülvitelének meghiúsulását és ennek következményéül vádlottnak bukását és a csődnek kimondását az okozta, hogy L. Ede, a ki vádlottnak nagyobb összeggel tartozott, — időközben fizetésképtelenné vált, ez pedig az ügyiratok szerint 1888. év október végén következett be, a midőn L. Ede által kielégítési alapul átengedett nyomdának eladása iránt tett kísérletek meghiúsultak; és tekintve, hogy vádlott a könyvek kimutatása szerint még szeptember hó második felében és október hónapban 3,000 frtot megközelítő fizetéseket teljesített, tehát ezen körülmények is a szakértőknek 8. sz. a. véleményét, vagyis azt támogatják, hogy vádlott fizetésképtelensége csak 1888. évi október végén állott be, a mikor aztán a csődöt be is jelentette s e szerint nem lehet megállapítani azt, hogy vádlott már az 1888. évi szeptember 20. vagy 21-én, midőn a Sch. Betti-féle 1,200 frt követelését G. Henrikre átruházta, fizetésképtelen állapotban lett volna; ennélfogva ezen átruházásra nézve sem a hitelezők megkárosítására irányzott szándék, sem a fizetésképtelenség beállta vádlott ellen bizonyítható nem lévén s ekként ezen engedményezésnél csalárd vagy vétkes bukás tényálladéki elemei fenn nem forogván: mindkét alsóbiróság ítélete a bűnösséget megállapító részében megváltoztattatik és vádlott a btk. 111. §. 3. pontjába ütköző csalárd bukás bűntettének vádja és következményeinek terhe alól felmentetik; egyebekben pedig vagyis a mennyiben a btk. 111. §. 1. pontja alapján emelt vád megállapíthatónak nem találtatott, a kir. itélő tábla ítélete a benne felhozott és az első bíróság ítéletéből elfogadott vonatkozó indokoknál fogva helybenhagyta. Vádlott a 14. életévét még be nem töltött sértettet erőszakkal arra kényszeritvén, hogy vele házasságon kivül nemileg közösüljön, nem a btkv. 236. §-a szerinti megfertőztetés, hanem a btkv. 232. §. 1. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés bűntettében mondandó ki bűnösnek. A temesvári kir. törvényszék (1891. ápril 6. sz. a.) L. Miksa (20 éves lakatoslegény) vádlottat K. Anna személyén elkövetett, a btk. 2?6. §-ába ütköző megfertőztetés bűntettében bűnösnek mondja ki és ezért 6 havi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre itéli. Inddokok: K. Anna sértett panaszolta, hogy 1893. évi március 28-án haza felé menve, a szerb temető előtt a vádlottal találkozott kivel régebben ismerős lévén, tőle nővére után tudakozódott. Ezután elválva tőle, mindketten ellenkező irányban távoztak, vádlott azonban a temető sarkán a bokrok közül előugorva,