A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 10. szám - A végszükségről. (Btk. 8o. §)

80 A JOG mohácsi vész óta; het. 2 óra; tanár: dr. Udvardy László. 13. Nem­zetközi büntetőjog; het. 1 óra; tanár: dr. Martinovich József. Műhiba vagy szerencsétlenség. Gondatlanságból elkövetett emberölés és hivatásban elkövetett mulasztás vétségével vádoltan állott e hóban a cöslini törvényszék előtt egy odavaló gyakorlóorvos, ki ez év februárjában, narcosisban egy nőnél — írás orvos segédkezése nél­kül — curettal végzett műtétet, a mely alkalommal az uterust átfúrta. A nő a nélkül, hogy eszméletre tért volna, néhány óra múlva belső elvérzés következtében meghalt. A boncoló orvosok azt véltek, hogy az orvos vétkes abban, hogy kellő sebészi qualificatió hiányában és kellő indicatio nélkül is a legveszedelmesebb eszközt alkalmazta. A poseni Medicinái Collegium felülvéleménye ama kérdésre, hogy a nő halála, az orvos gondatlan eljárásának tudható-e be, igenlőleg felelt. A végtár­gyaláson a vádlott Gusserov berlini tanár, Runge és Preuschen véle­ményeit mutatta be, melyek szerint ez esetben csak szerencsétlenségről lehet szó, a mely a kevésbé tapasztalt orvossal sokkal könnyebben esik meg, mint speciálistával, ki ily műtéteket gyakran végez, de hogy a vádlottnak vétkes mulasztása nem forog fenn. Az ügyész három havi fogházat indítványozott. A törvényszék a vádlottat felmentette (« Gyó­gyásza t».) Az ügyvédjelöltek magaviseletéről az ügyvédi rendtartás ér­telmében, minden egyes főnök az év elején jelentést tenni tartozik, a kötelezettségüket azonban legtöbben nem szokták mindaddig teljesíteni, mig a kamarától birsággal való fenyegetés terhe mellett külön felszó­lítást nem kapnak. Erdekükben áll tehát az ügyvédeknek, már csak e kellemetlenség kikerülése végett is, a köteles jelentést mielőbb meg­tenni. A kik erről talán megfeledkeztek volna, szolgáljon azoknak e köz­lemény figyelmeztetőül. Pályázat boszniai bíróságokhoz. A boszniai és herczegvinai országos kormányzóság pályázatot hirdet az ottani bíróságoknál betöl­tendő és évi 800 frttal díjazott több rendbeli figyelői (auscultans) állásra. Pályázhat minden osztrák-magyar honpolgár, ki a jogi tanulmányokat el­végezte, a jog- illetve államtudományi vizsgát letette s a német nyel­ven kívül valamelyik szláv nyelvben is jártas. A 40 kros boszniai bélyeg­gel ellátott és születési, orvosi, illetőségi, érettségi bizonyítványokkal felszerelendő pályázati kérvények a boszniai és herczegovinai tartományi kormányzósághoz küldendők Szarajevóba. Pályázati határidő nincs ki­tűzve. A kir. itéiőtáblák fegyelmi bizottságának tagjai az 1895. évben. A budapesti kir. Ítélőtáblánál Rendes tagok: Dezseőffy Gézaj Debreczenvi iMiklós, Makay Dezső és Zachár Gyula; póttagok : Csilléry Kálmán, Horster József, dr. Gedeon Albert és Türk Szilárd kir. ítélőtáblai bírák. A debreceni kir. ítélőtáblánál. Rendes tagok: Dra­veczky Adorján, Bay Gábor, Comanescu Sándor, Danilovics Elek; pót­tagok : Naszády Iván, dr. Kiss Endre, Horváth Bálint és Onger Gusztáv kir. ítélőtáblai birák. A győri kir. ítélőtáblánál. Rendes tagok: dr. Karay Lajos, Schmid Géza, Somogy János, dr. Rhorer Miklós; póttagok: Jal­soviczky Lajos, dr. Tassy Pál. Sarlay Ferenc, Horváth Endre kir. Ítélő­táblai birák. A pécsi kir. ítélőtáblánál. Rendes tagok : Kissfaludy Imre. Gruber Gusztáv, dr. Daempf Sándor, Babits Mihály; póttagok: Zsa­bokrszky Ferenc, Pilch Antal, Kaufmann Nándor, Váry Gyula kir. ítélő­táblai birák. A pozsonyi kir. ítélőtáblánál. Rendes tagok: Bolgár Emil, Winkler Manó, Janecskó István, Zsarnay Márton ; póttagok : Fitt­ler Imre, dr, Libán Lajos, Németh Gyula, Kubinyi Aladár kir. Ítélő­táblai birák. A temesvári kir. Ítélőtábla tanácsainak beosztása az 1895 évre. Polgári ügyek szakosztálya. I. tanács (polgári és úrbéri ügyek). Elnök : Horvát Jenő kir. ítélőtáblai tanácselnök. Polgári előadók : Burián Pál, Scherff János. Ludvig János, Kiss József, dr. Lallossevits János. Szavazó bíró : Gidró László. Úrbéri előadók : Burián Pál, Istvánffy Jó­zsef ; szavazó birák : Huszka Mihály, Scherff János, dr. Lallossevits János. Tanácsjegyző : Halmágyi Jenő. A választói jog. Gölnicbányán történt, hogy D. H.-t és M. J.-t felvették az országgyűlési választói joggal bíró polgárok névjegyzékébe Ez ellen K. A. felszólalt az alapon, hogy az illetők, bár az előző évben benne voltak a névjegyzékben, nem magyar állampolgárok. Szepesmegye központi választmánya az emelt kifogás következtében törölni rendelte a két megtámadottnak nevét és ezt a határozatot most a Curia is jóvá­hagyta, mert az 1874 : XXXIII. t.-c. 1. §-a szerint országgyűlési választói joguk csak az ország benszületett, vagy honositott polgárainak van és mert ha beigazolták volna is, hogy ők az elmúlt évben a választói név­jegyzékbe felvéve voltak, ez a körülmény nem vonja maga után azt, hogy az 1895. évi névjegyzékbe is felvegyék őket. Curiai és táblai értesítések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket elöfizetőink n,ek díjta­lanul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levilesést tévedések kikerülése végett kérjük mindig kiadóhivatalunkhoz intézni. Békés, K. J. A már f. k. Végh M. — Zilahy J. 12,662/94. sz. ügyet a T. f. hó 6 mv. — Buziás, N. F. A már f. k. Barth J. — Búmba B. 763/94. sz. ügyet a C. f. hó 1. vu. — Eger, Cs. B. Schwartz P. — Boros J. és Veisz S. ügy érk. 11,174/94 sz. a. m. é. oct. 26. Cur.-hoz terj. fel. — özv. Pók T. — Szilágyi G. ügy érk. 12,434'94. sz. a. m. é. nov. 17. a C-hoz terj. fel. — Andrási J. — Schwarcz S. ügy érk. 12,032/94. sz. a. n. e. eld. Csery. — Szivorofka J. — Hauer S. 4.998/94. sz. ügyet a T. m. hó 26. rmv. — Hajdú M. — Sokvári K. 12,795/94, sz. ügyet a T. f. é. jan. 9-én hh. — Binét H. — Binét Zs. ügy. érk. 446/95. sz. a. n. e. eld. Wéber. - Újlaki L. — Bozó A. ügy érk. 341/95. sz. a. n. e. eld. Debrecze íyi. — Nagy J.-né. — özv. Barta J.-né ügy érk. 8 850/94. sz. a. n. e. Verovacz. — Bajzáth J. — Papp Gy. érk. 13.653/94. sz a. n. e. eld Dezsewffy. — A már f. k. Kovács — Kovács 12,392/93. sz. ügyet a C. f. hó 5. hh. — Kelemen A. - Bereczki F. ügy érk. 89í'9ö'. sz. a. n. e. eld. Egry. — Szabó K. — Kos J. ügy nem érk. a C-hoz. — Vasas S. — Vasas J. ügy érk. 12,732/94. sz. a. n. e. eld. Koos. — Kovács János. — Kovács L. ügy érk. 443/95. sz. a. n. e. eld Csilléry. — Cs. J. A már f. k. Farkas B.J. — Farkas B. F. 1,073/94. sz. ügyet a T. f. hó 1. hh. — Farkas B. J. és J. felfoly. 983/84. sz. ügyet A T. f. hó 1. hh. — Nyireö G. — Vajda J. 4,965/94. sz. ügyet a T. f. hó 1 hh. — Schwarz L. — Pászti E. ügy érk. 1,349/93. sz. a. a C. m. hó 28. hh. — T. A. A már f. k. Kovács. — Kovács 12,642/93. sz. ügyet a C. f. hó 5. hh. — Bugán J. — Bugán Zs. — 1,290/94. sz ügyet a T. f. hó 5. hh. — Csakathurn, H. Z. Zsnidár M. — özv. Biumann A.-né ügy érk. 1,586/95. sz. a. n. e. eld. Bene. — Czegléd, T. A. A már f. k. özv. Balog Péterné. ­Márta J. 2.732/91. számú ügyet a T. folyó 6 án hh. — Devecser, Gy. G. A már f. k. Széphegyi M. — Freund A. 1,829/94. számú ügyet a C. f. é. január 23. v. u. — Gödöllő, dr. R. S. A már f. k. Albrechtovits M. — Hanofer K. 6,492/94. sz. ügyet a T. f. hó 7. hh. — Gyöngyös, F. S. A már f. k. Szabó J. — Sebők A. 6,447/94 sz. ügyet a T. f. hó 1. hh. - dr. P S. Neumann B. — Ács. J. ügy érk. 9,659/94 sz. a. n. e. eld. Hollerung. — W S. 5,779/94. sz. bűnügy elintézetlen. H. -Böszörmény, F. J. 4,900/94. 10,936/94. és 11,040/94. sz. ügyek el­intézetlenek. — Jász-Apáti dr. V. S. Jász-Apáti gőzmalom részv. tár­saság. - Horváth L. ügy érk. 1.964/94. sz. a. n. e. eld. Wetczel. — Nagy F. — Kovács K ügy érk. 9.481/94. sz. a. n. e. eld. dr. Verovácz. — Fülöp A. J. — Kornya M. ügy érk. 9,525/94. sz. a. n. e. eld. dr. Verovácz. — Szűcs M. és ts. — Tóth M. G. ügy érk. 8 317/94. sz. a n. e. eld. Zachár. — özv Kis Jné. — Kis F. ügy érk. 2,952/94. sz. a. n. e. eld Wéber. — Kecskemét, Gy. B. A már f. k. Csirkos J. — Csirkos B. 3,605/94. sz. ügyet a T. f. hó 1. mv. — Komárom dr. Sch. A. A már f. k. Leicht J. és neje — dr. Schreyr A. 12,190/93 sz. ügyet a C. f. hó 7. hh. — Lök, B. E. A már f. k. Bácskay E. — dr. Jerlicska K. 812/94. sz. ügyet a C. f. hó 1. vu. hh. Mezőtúr, Sz. P. Gondi J. — Dévaványi ref. egyház ügy érk. 2,256/95. sz. a. n. e. eld. Ádám. — Gondi J. — Dévaványai ev. ref. egyház ügy nem érk. a C.-hoz. ­Nagy B. — Szüle J. ügy érk. 880/94. sz a. n. e. eld. Décsey. — Moór, F. M. A már f. k. Richter J. Mann J 290/94. sz. ügyet a C. m. hó 27. hh. — Monor, K. J. A már f. k. özv. Szemők J.-né. — özv. ifj. Szemők A.-né 1.470/94. sz. ügyet a T. f. hó 5. hh. — ifj. Szemők S. — özv. ifj. Szemők A.-né 1,475/94. sz. ügyet a T. f. hó 5. hh. — Nagy-Kanizsa, dr. A. S. Ilacker V. bűnügye érk. 1,163/95. sz. a. n. e. eld. Frenreisz. Nagy-Körös. Sz. Gy. A már f. k. Bernstein K. H. — Haneller M. 708/94 sz. ügyet a T. f. hó 7. hh. — Nezsider, P. J. Thürr M. - Fanzler J. ügy érk. 4.545/94. sz. a. n. e. eld. Pe­cháta. — Paks, T. G. A már f. k. Engel — Dr. Kohn 576 94. sz. ügyet a C. f. hó 1. hh. Pécs. dr. P. J. A már f. k. Krausz A. — Weidin­ger F. 366/94. sz. ügyet a C. f. hó 5. hh. — Sz. J. Misángyi J. bűn­ügye érk 10,831/94. sz. a n. e. eld. Németh. — Cser I.-né és ts. bűn­ügy érk. 10,197/94. sz. a. n. e. eld. Losonczy. — Varga J. — Takó J. ügy érk. 2,288/94. sz. a. n. e. eld. Kiszelyi. — Weisz — Schakovitz 10,391/93. sz. ügyet a C. f. é jan. 5. hh. - Börötz J. — Kis A. ügy érk. 3.843/94 sz. a. e. eld. Csathó. — Ráckeve, M. K. A már f. k. Göndör J. — Szikora J. 10.659/94. sz. ügyet a T. f. hó 1. hh. — Szt ­Gotthard, dr. L. F. A már f. k. Beitl J. — Schwarz T. 12.259/93. sz. ügyet a C. f. hó 7. rmv. rhh. — Székesfehérvár, dr. H. S. A már f. k. Schlesinger L. Schvimmer L. és neje 1,776/94. sz. ügyet a T. f. hó 1. hh. — Tisza-Füred. dr. S. H. Braun A - Horti P. ügy érk. I, 077/94. sz. a. n. e. eld. Emmer. — Ilinyi Csikanv A. — Kunmada­rasi tak. pénztár úgy érk. 1.718/94. sz. a. n. e. eld. Fabiny. — Özv. Léderer M.-né — Borsos S. ügy érk 1,035/94. sz. a. n. e. e'ld. Kormos. — T. E. A már f. k Csata M. — Bene J. 9.516/94. sz. ügyet a T. f. hó 7. hh. — Torda, dr. B. L. A már f. k. Násk I. s ts. — Násk T. 801/94. sz. ügyet a C. f. hó 5. mv — Tyrnau, H. C. Pollák A. — Grübl ügy érk. 685/94. sz. a. n. e. eld. Fabiny. — Cuninka A. s. ts. — Szelnekovics R. ügy érk. 11,200/94. sz. a. n. e. eld. Egry. — Vágsellye, dr. S. F Lukács Zs. és neje — Lukács E. ügy érk. 12,110/94. sz a. n. e. eld. Hammersberg. — Zólyom, dr. G. K' A már f. k. Lenoir Gy. A. — Prager A. 2.782/94. sz. ügvet a T. f. hó 5. R. — Zombor, Sz. M. A már f. k. Freudinger L. — Goldbcrger S. 62/94. sz. ügyet a C m. hó 22. hh. "y A SOmOrjai kir. közjegyzőnél hagyatéki tárgyalásokban jártas segéd azonnal alkalmazást nyerhet. Laky JánOS felső-eöri (Vasmegye) ügyvéd irodájában a német nyelvben is jártas ügyvédjelölt, havi 50 frt dijazás mellett, azonnal felvétetik. Ügyvédjelölt alkalmazást talál 50 frt havi fizetéssel dr. Pirnitzer Béla ügyvéd irodájában Szegzárdon. Gyakorlott ügyvédjelölt, ki a német ny3lvben is teljesen jártas, Krausz Miksa ügyvéd irodájában Győrött azonnal alkalmazást talál. Ajánlatok közvetlenül iroclájábr. küldendők. DoCtOr jliris ügyvédjelölt a fővárosban, vagy törvény­székkel biró városban mint irodavezető alkalmazást keres április i-jétől. Cim a kiadóhivatalban. Fábry Károly b.-csabai ügyvéd gyakorlott ker. ügyvéd­jelöltet keres. Megegyezés esetén — az ügyvédi vizsga letétele után — társul hajlandó felvenni. P ÁLLAS RÉSZVÉN rTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom