A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 10. szám - A meghatalmazott által elkövetett csalás

Tizennegyedik évfolyam. 10. szám. Budapest, 1895 március 10. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) LAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI t KÖZJEGYZŐI KAR Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bér­mentve küldve : Negyed évre ... 1 frt 50 kr. Fél « ... 3 « — « Egész « 6 « — o Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : A meghatalmazott által elkövetett csalás. Irta : C s e m e g i Károly Budapest. — Az örökösödési eljárási törvény életbelépteté­sének küszöbén. Irta: Zagyva Lajos, kir. közjegyző Mezö-Turon. Árverési költségek. Irta : dr. P o 1 a c s e k Endre ügyvéd Szeniczen. — A végszükségről. (Btk. 80. §) Irta: dr. Rónai Sándor, kir. tszéki jegyző Budapest;. — Belföld. (A lakbérfelmondás és lakáskiürités iránti eljárásban lerovandó bélyegilleték tárgyában kiadott ministeri ren­delet.)— Nyilt kérdések és feleletek. (Az uj bélyegtörvény köréből. Irta: Lasitz Pál, pénzügyministeri titkár Budapest.) Vegyesek. Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. TÁRCZA : A politika alapelemei. Irta: Révai Bódog Budapest. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvé­nyek. — Kivonat a «Budapesti Közlöny»-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A meghatalmazott által elkövetett csalás. * Irta: CSEMEGI KÁROLY Budapesten. T. értekezlet! Barátaim felszólítottak, hogy a vitában én is részt vegyek. Megvallom őszintén, hogy a kivánat meglepett. Kit érdekelne egy már a tudománynyal leszámolt, a gyakorlat köré­ből kiesett, úgyszólván divatból kijött ember véleménye. (Altalá­nos élénk éljenzés.) De mint mindig, úgy most is kötelességemnek tartottam a kívánatnak engedni. A ki a büntető-törvénykönyv tervezetét és indokolását elkészítettem, és a ki a judicaturát ha nem is vezet­tem, de igen sok nagy kérdésben az elvi megállapításokra befo­lyással és közvetlen hatással bírtam: ezen a jogcímen még ma is némileg jogosítva — barátaim felszólítása folytán kötelezve érzem magam, hogy e helyen, ezen kérdéshez is hozzászóljak. (Éljenzés.) Mindenekelőtt megjegyzem, hogy én a conclusiót illetőleg a t. előttem szóló Vargha Ferenc úr véleményét osztom, habár érvei tekintetében ellenkező állásponton vagyok. A meghatalmazás ugyanis vagy egy puszta szó, vagy pedig egy jogi tartalommal bíró fogalomnak külső megjelölése. Nekünk jogászoknak e meghatalmazás egy jogviszonyt — tehát jogi fogalmat jelent, mely ennélfogva nem lehet minden pillanat­ban — esetleg a közvetlenül fenforgó célhoz, óhajhoz vagy érdek­hez képest változtatható; hanem annak egy a jogban már eleve ismert, kellőleg körvonalozott és elhatározott eszmét kell kife­jeznie. A jogbiztonság feláldozása nélkül nem is lehetne megen­gedni, hogy valaki jogának vagy kötelezettségének léte vagy nem léte, s különösen a büntetőjogban, valamely bűntett létrejötte vagy hiánya, s ennélfogva valakinek bűnös vagy bűntelen volta jogosan — a törvény engedélyével — attól tétessék függővé, hogy a bíró, az ő subjectiv nézete szerint az egyik esetben és bizonyos vádlottal szemben, a meghatalmazás fogalmát igy, a má­sik esetben pedig és egy másik vádlottal szemben amúgy con­struálja. Van a kriminális jogban is számos, a büntető-törvény­könyvek által ki nem töltött nyilt tér, melyeket előforduló esetekben a tudomány — illetőleg a tudományt érvényesítő biró van hivatva kitölteni; de ide nem tartoznak azon intézmények és fogalmak, melyek a jog bármely sphaerájában tüzetesen szemügyre vétetvén, a tudományban és onnan a törvényekben, valójuk és tartalmuk szerint tüzetes megállapítást, és ennek megfelelő tech­nikai megjelölést nyertek. Én tehát az előttem szólott igen tisztelt tagtárs úr azon véleményét, mely a meghatalmazási viszony fennállásának vagy fenn nem állásának anyagi jogi feltételeit, a büntetőjogban elkülö­níti ezen intézmény magánjogi feltételeitől, s az illető institutu­mot annak a polgári jogban meghatározott forgalmától: egyálta­lán nem oszthatom; ebben tőle lényegesen és elvileg eltérek. Egyébiránt előadásom fonalán — e kérdéssel még különben is foglalkozni kelletvén: most áttérek Illés Károly nagytudo­mányu barátomnak a mult alkalommal tartott előadására. Illés Károly ur megállapításának alaptételéül állította fel: hogy a meghatalmazás komoly, mindkét fél részéről őszinte legyen, s hogy az valamely jogügyletre vo­natkozzék. Nem lehet kétség a felett, hogy ez mint elv, mint szabály, általánosságban helyes és kifogásolhatlan, de meg * Szerző szívességéből már most közölhetjük e nagyérdekü dolgo­zatot, melyet a «Magyar Jogászegylet* börtönügyi értekezletén tartott. is felel hazai jogunknak és a communis opinionak. A meghatal­mazás — jogi értelemben megbízást, a meghatalmazási viszony tehát a megbízás adását egyrészről és annak elfogadását másrész­ről foglalja magában. E szó: «meghatalmazás» nekünk jogá­szoknak műszó, — terminus technikus — mely a fentebb kiemelt eszmét fejezi ki. Tartozik pedig a meghatalmazási viszony, a jogügyletek, a szerződések csoportjába, s az általjön létre, hogy az egyik fél jogi hatályt célzó (tehát komoly) aka­ratát a másik féllel közli, ez pedig a vele közlött akaratnyilvání­tást, a közvélemény valódi tartalma szerint elfogadja. «Auch die Vollmacht ist ein Rechtsgescháft — mondja Wind­scheid: Pandecten I. 69. §-ában — und doch wird durch die Vollmacht eine Veránderung in der Rechtswelt nicht unmittelbar hervorgebracht, sondern es wird durch sie nur eine That­sache miteiner rechtergánzenden Kraft begabt, derén sie an und für sich entbehrt». A kiemelt viszonos akaratnyilvánítások folytán, — feltéve, hogy béltartalmuk prohibitiv törvénybe nem ütközik, s egyéb a törvényben követelt feltételek (mint teljeskorúság stb.) fenforog­nak: az akarat képviselete jön létre; mert méltóztassanak a meghatalmazásra vonatkozólag fennálló controversiák bármelyi­kéhez csatlakozni — maga ezen viszony természetes elemeire fel­bontva, mindig és kivétel nélkül azon valóságot tünteti elő, hogy ez által képesittetik valaki — a meghatalmazott — a meghatal­mazót kötelező joghatályú cselekményt foganatosítani, tehát ennek akaratából helyette cselekedni. Itt vagyunk tehát a consensusnak látszólag teljesen sima és nagyon egyszerű, — de valódilag rendkívül szaggatott, hasa­dékos és bozótos területén. A szerződést, — illetőleg az ebből származó jogot és kötelezettséget már régibb hazai törvényeink is a felek kölcsönös egyetértéséből, a consensusból származtat­ták. Már az 1492. évi XXXVIII. t.-c. 1. §-a kimondta: «In obligationibus vero talis modus servetur, secundum quid se quisquis obligavit, facta ultima evocatione actor in primis oc­tavis judicium et justitiam recipiat». Az 1723. évi XXXI. t.-c. 8. §-ában pedig ez mondatik: «Tenori obligatorialium semet et actores et judices acco­modare tenebuntur». Törvényeink e rendelkezése összhangzásban volt a római jognak, valamint más országok ide vonatkozó törvényeinek ren­delkezéseivel: a nehézség csupán az, hogy — a mint ezt a tisz­telt értekezlet tagjai tudják — azon hosszú idő óta, a mióta tör­vényhozásunk a szorosabb értelemben vett magánjognak csupán egyes rendelkezései törvénynyé emelésére szorítkozik — az élet nemcsak hogy nem szünetelt, hanem számtalan változatos alaku­latokat hozva a felszínre, ezek a törvénynek csakis egyszerű viszo­nyokat feltételező kerete aiá nem férnek s igazságos megítélésük és elintézésük, a jognak a törvényeken kivüli keresését és meg­állapítását teszik elkerülhetetlenné. Nem lehet tagadni, hogy a jog­fejlődés tárgyát képező kérdésekre vonatkozólag nagyon is el­maradtunk a nyugati civilisatió szellemi küzdelmeitől s kivívott nagy sikereitől. Azzal a néhány leginkább casuistikus törvénynyel, melyeket törvénykönyvünk a szerződésekre vonatkozólag tartalmaz - az idézetteken kivül az 153í: LIX., 154-2: XL., 1552: XVII., 1687: XIII., 1715: LIII. t.-cikkek— s azon tanokkal, melyek erre nézve régibb — habár kitűnő jogtanáraink műveiben foglaltatvák, ma távolról sem érhetjük be. A mi régibb tudósaink a mai tényleg létező, égető kérdésekről sejtelemmel sem birtak, a mint egyáltalán akötelmi jog — multunk ismert viszonyainál fogva — sokkal tovább maradt az elhanyagolt s csaknem teljesen mel­lőzött materiák között, mint más országokban. Ezen helyzet nagy és terhes kötelességeket ró a magyar jogtudomány művelőire — és bármennyire berzenkedjenek is némelyek, a berzenkedés hasztalan; mert az életet nem lehet megakasztani; sem pedig az életnek naponta előálló uj és uj köve­teléseit visszautasítani. A legkevésbé lehet pedig ezen uj — vagy ujabban felismert nagyfontosságú és nagy horderejű jogalakula­tokat az egész más viszonyokra és feltételekre számított régi tör­vények Procrustes-ágyába beszorítani. Meg kell tehát tennünk a fáradságos utat a tudomány forrásához, fel kell keresnünk, meg­tanulnunk, megbírálnunk mindazt, a mit a jogéletünket oly nagy mértékben érdeklő kérdésekre nézve a tudósok felismertek, tisz­táztak, megkülönböztettek, viszonyítottak, megállapítottak, vagy Lapunk mai száma 12 oldalra terjed

Next

/
Oldalképek
Tartalom