A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894 / 6. szám - A kamat elévüléséről
44 A J O Gr. akarta elkövetni, pl. a lopásnál, rablásnál. El sem képzelhető, hogy a tettes, midőn az idegen ingó dolgot másnak a birtokából azért veszi el, hogy azt eltulajdonítsa, ne akarta volna a lopást mint bűncselekményt elkövetni. Vannak azonban esetek, midőn elképzelhető, süt elii is fordul, hogy a tettes szándékosan elkövetett valamely bűncselekményt megalkotó tettet, a nélkül, hogy bűncselekményt akart, vagy akár képzelt is volna elkövetni. A már fennebb felhozott 365. §. esetén kivül pl. előfordul gyakran a 359. esetében, hogy a lefoglalt dolog tulajdonosa, vagy a végre hajtó elidegenítési tilalmat meg nem értve, vagy hosszabb idő lefolyása esetén arról megfeledkezve, vagy egyéb gonosz szándékot feltételezni nem engedő okokból, a dolgot elidegeníti. A bűncselekményt megalkotó tettet az elidegenítés képezi, ez pedig csakis szándékos lehet, ellenben távol lehetett a tettestől a sikkasztás elkövetésének szándéka. Ha tehát a 75. §. szándékossága a bűncselekményre vonatkoznék, igen sok esetben a tettest fel kellene menteni a szándékosság hiányából. A bíróilag lefoglalt dolgokkal igen gyakran megtörténik, hogy azokat nem a végrehajtást szenvedett tulajdonos, de a ház népéhez tartozók valamelyike idegeníti el, igényperrel ugyan nem érvényesített, de védekezésében következetesen allegalt s meg nem cáfolható tulajdonjog alapján. Az ilyen elidegenítő rendszerint — bár szerintem nem helyesen — a 368. §. alapján vonatik felelősségre. Vele szemben a rosszhiszeműség, illetve az, hogy a 368. §. vétséget tudva és akarva követte volna el, rendszerint nem bizonyítható, de minthogy az elidegenítés tette szándékos volt, e tett pedig megalkotja a 368. §. vétségét, a bíró megállapítja a jogtalan eltulajdonítást, mit nem tudna megindokolni, ha a 75. §. szándékossága másra vonatkoznék, mint a tettre. Hasonló alakulások még fölös számban volnának felhozhatók, de legyen szabad arra is concret példát felhozni, hogy a kir. Curia is a 75. S>nak az általam vitatott értelmet már tulajdonította. Az eset, mely különben is érdekes birói kijelentésekre adott alkalmat, a Btőjogtár XXV. kötet 10. számában található. Perti György és Gaál Pál egy ismeretlennel boroztak. Mindhárman ittasak lettek, utóbbi azonban annyira, hogy maga lábán menni már alig tudott, s társai vezették őt egy darabon, hogy a szőlőhegyről a faluba beszállítsák. Utóbb azonban a mind jobban elnehezedőt tovább cipelni nem birván, hogy őt némileg magához térítsék s ne legyenek kénytelenek őt a dermesztő téli hidegben az országúton elhagyni s a biztos megfagyásnak kitenni, Perti ama köznépi vélelemben, hogy részeg ember a fejbeütéstől kijózanul, az ismeretlent botjával négyszer elég erővel fejbeütötte, mi által rajta oly sérülést ejtett, mely, ha ugyanazon éjjel az ismeretlen meg nem fagyott volna, 20 napon túl gyógyult volna meg. A kir. Curia az alsó bíróságok marasztaló ítélete ellenében Perti Györgyöt a súlyos testi sértés bűntettének vádja alól felmentette azon indokból, mert az ismeretlen bántalmazása jóakaratúlag történt. Ezen esetben csak nem tagadható, hogy Perti György szándékosan ütötte fejbe az ismeretlent, tehát a súlyos testi sértést előidéző tett feltétlenül szándékosan követtetett el, mégis a kir. Curia szerint nem jelentkezett mint bűncselekmény, mivel a jogsértő szándék a tettben hiányzott. Itt tehát a kir. Curia a 75. S-nak az általam vitatott értelmezést adta — ellenesetben nem indokolhatta volna a felmentő ítéletet, mert ha a 75. §-beli szándékosság a bűncselekményre vonatkoznék, akkor a kir. Curia indokolása egyértelmű volna azzal, hogy a Perti György szándéka nem irányult a szándékos bűncselekményre. Szabad legyen még végül nézetem megerősítése céljából az olasz büntető törvényre hivatkoznom, mely meghatározásaiban eléggé nem becsülheti) szabatosságot tanúsít, s azon kétségnek, melynek a mi 75. §-unk fogalmazása tág tért nyit, helyt nem enged. Ezen törvény 45. §-a világosan s félreérthetlenül a tett szándékosságát állítja fel, mint a büntethetőség feltételét, azt mondván : »Senki sem büntethető delictumért (mely alatt bűntett és vétség értendő, mivel az olasz törvény megkülönböztetést bűntett és vétség közt nem ismer) ha nem akarta a tettet (elkövetni), mely azt raegalkotja«. E szerint tehát a tett elkövetésének kell szándékosnak lenni) s ha e tett delictumot alkot meg, akkor a tettes a delictumért büntetendő, akár tudta vagy gondolt rá, hogy a tette delictumot képez, akár nem. Csak ha ekkéut értelmezzük a mi 75. §-unkat, kerülhetjük ki mindazon nehézségeket s visszásságokat, melyekbe az ellenkező értelmezés minduntalan belesodor. A kamat elévüléséről. Irta : dr. STRICKER ADOLF, csornai ügyvéd. Egy előfordult esetben, midőn a megítélt kamatok iránt is kellett a jelzálogos birtok tulajdonosa ellen pert indítanom, a felső bíróság azon határozatot hozta, miszerint a megítélt kamat is csak 3 évre követelhető ; mert az 1883. évi XXV. t.-c. 19. §-a megítélt vagy meg nem ítélt kamat között különbséget nem tesz. Minthogy ezen kérdés az egész jogkereső közönséget, első sorban tehát a jogászvilágot érdekli közelebbről, ennélfogva szükségesnek tartom ezen kérdést élesebb bonckés alá bocsátani. Az 1883. évi XXV. t.-c. 19. §-a szerint a kamat elévül, ha a hitelező azt 3 év alatt nem követeli. Következik ebből, hogy ha a hitelező a kamatot követeli, az 3 év alatt el nem évül és még kevésbé évül el, ha a kamat iránti kereset beadatik, mert ez esetben a beadott kereset az elévülést félbeszakítja, annál inkább félbeszakítja pedig az ítélet. Kérdés már most, vájjon a megítélt kamatra, mint res judieata-ra is kiterjed-e a fenti törvény, vagyis a 3 évi elévülés? Mivel pedig az idézett törvény expressis verbis megítélt kamatokról nem szól; ennélfogva, hogy megtudhassuk, vájjon az idézett 19. §. a megítélt kamatra is kiterjed-e: első sorban magának a törvényhozónak intentióját vagyis a törvény ratióját kell kutatnunk. Már pedig tudvalevő dolog, hogy az 1883. evi XXV. t.-cikknek az volt az intentiója, hogy az ország rákfenéjét képezett uzsorát zabolázza és megakadályozza azt, hogy az adósok a kamat túlságos felszaporodása által az uzsorások által tönkretétessenek. Ez volt ezen törvény egyedüli iudoka és egyedül ezen okból hozatott a 19. §., mely a kamatra a rendesnél kisebb elévülési határidőt állapított meg. De miilőn a törvényhozó ezen, a gyakorlat által is hasznosnak bizonyult törvényt alkotta : nem volt szándékában a becsületes és tisztességes hitelezőket jogaikban csorbítani, ép azért nem volt szándéka a már megítélt kamatokat is 3 évi elévülésnek alávetni. Mert a törvényhozó annak tudatában alkotta ezen törvényt, hogy ezen intézkedése kivételes törvényt képez. Már pedig az kétséget sem szenved, hogy az 1883. évi XXV. t.-c. 19. §-a kivételes törvény. Csakhogy minden kivételes törvény stricte szigorúan magyarázandó és épen azért, mivel kivételes szabályt állapit meg, inkább megszorítandó, semmint kiterjesztendő. Minthogy pedig az 1883. évi XXV. t.-c. 19. §-a kivételes törvény : ennélfogva az szigorúan magyarázandó és oly esetekre, melyekről világosan és határozottan, kifejezetten nem intézkedik, ki nem terjeszthető ; tehát nem tulaj donitható neki oly törvény magyarázat, mintha már megitélt kamatokra is vonatkoznék, nem pedig azért, mert az idézett törvényszakasz egyetlen betűje sem állítja, hogy a 3 évi elévülés a megitélt kamatra is alkalmazandó. Mert ha megitélt kamatokra is kiterjesztetnék vagy vonatkoznék : akkor a kérdéses törvény igen furcsa állapotokat idézne elő, a mit legeclatánsabban és legfényesebben demonstrál a következő példa: Mivel a kamat 3 év alatt elévül, adósomat perlem, itéletot nyerek, de azt vagyon hiányában végre nem hajthatom. Nehogy a megitélt kamat 3 év alatt újra elévüljön, kénytelen vagyok 3 év letelte előtt a már megitélt kamatokat újra perelni és ezen inanipulátiót minden 3 évben újra folytatnom kell, nehogy a 3 éven túli kamat iránti igényem elévüljön. Midőn azonban a megitélt kamat iránti keresetemet tárgyalom, adósom a res judicata kifogásával él és a bíróság, ha helyesen akar ítélni, kénytelen engem elutasítani, mert csak nem hozhat egy megitélt dolog felett ujabb ítéletet. Ezen gyakorlati példa mutatja, hogy mily furcsa helyzetet teremt az idézett törvény azon magyarázata, hogy az megitélt kamatra is vonatkoznék. De tovább megyek; a nyert ítélet alapján bekebleztetik javamra sok viszontagság után a végrahajtási zálogjog, mindenféle jogorvoslat után árverést kérek az ingatlanra, sőt végre árverést tartok és különféle utóajánlat és felfolyamodás után a sorrendi tárgyalás is megejtetik. Időközben közbejött halálozás miatt a végrehajtás folytatható nem volt. Sorrendi tárgyaláskor, mivel a végrehajtási zálogjog bekeblezésétől fogva az árverés napjáig már 6 év is elmúlt, adós az 1883. évi XXV. t.-c. 19. §. alapján a 3 éven túli kamatkövetelésemet kifogásolja. Ha a bíró az 1881: LX. t.-c. 192. és 197. §-ai alapján itél: akkor adósom kifogását el kell vetnie. De ha a biró az 1883. évi XXV. t.-c. 19. §-át applicálja : akkor kénytelen adósomat ellenem perre utasítani, mire adósom ellenem végrehajtás megszüntetési keresetet indít. Ezen kereset ellenében én egyedül a res judicata kifogásával élek és adósomat jogi nézetem szerint elutasítani kell és nem is hiszem, hogy találkoznék bíróság, mely kifogásomnak helyt nem adna. De még tovább is lehetne más gyakorlati példákkal is demonstrálni, hogy hova vezet az, ha a kivételes törvénynek kiteri jesztő magyarázat adatik és pláne oly magyarázat, mely ellenkezik az altalános jogelvekkel, a törvényhozó akaratával a törvény ratiójával. Mindezekből tehát csak az következik józan ész és helyes magyarázat szerint, hogy a 3 évi elévülést a kereset beadása félbeszakítja es a már jogerejüleg megitélt kamat a közönséges 32 évi, illetve 30 evi elévülésnek var. alávetve és hoev ennélfogva az 1883. évi XXV. t terjeszthető. 19. hogy megítélt kamatokra ki nem