A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 52. szám - Tőzsdei harácsolások

378 AJOG. ki az általános magánjog szabványai szerint jár el, érthető, hogy ily meggyőződés támad. De ha valaki azt mondaná, hogy a tőzsdebirónak, ki egy speciális bíróság tagja, sem szabad ily követelést megítélni, akkor ezzel egyszersmind az egész tőzsdei üzlet létalapja is megdőlne. De minthogy tagadhatatlan tény az, hogy egyes lelkiismeretlen ügynökök, a kiket a »Pesti Hirlap«, nagyon is helyesen, a tőzsde cápáinak nevez, könnyelmű módon, teljes tapasztalatlan embereket, kiknek jóformán fogalmuk sincsen az általuk kötött üzletük természetéről és terjedelméről, hálójukba kerítettek és oly üzletekbe sodortak, m.hek anyagi romlásukat előidézték, vagyis a szó szoros értelmében vett ravasz fondorlat hiányában mindazt »elkövették«, mit a büntetőtörvénykönyv a csalás fogalmához megkíván: helyesnek tartanok, ha ily követelésektől a bírói jogsegély megtagadtatnék és a differentiák perlése az általunk emiitett korlátok közé szoríttatnék. Segítve volna igénytelen nézetünk szerint igy ugy a jogrend, mint a kereskedelem érdekében sokkal jobban, mint bármily büntető paragraphussal, mely nem használna egyiknek sem, ártani pedig ártana mindkettőnek. Másik javaslatunk mellett még kevesebbet kell felhoznunk. Nemcsak azért, mert ez a létező eddigi törvényeink szerint amúgy is L hetséges és tisztán admiuistrativ, mondhatnám, a birósági ügyvitel körébe tartozó kérdés, hanem mert feleslegessé teszi az esetleges újabb törvényes intézkedéseket. A gyámság történeti fejlődése * Irta: SOMOGYI JÓZSEI'. V"(Befejező közlemény.) y III. A gyámság fejlődéser nagyobb lendületet az újabbkori törvényhozások folytán nyert. Ál a'ánosan tapasztalhatjuk, hogy az állami gyámság eszméje az újabb korban mindenütt tért hódított; az állam főfelügyeleti joga a család befolyását mind szűkebb térre szorította és vele szemben az állandó gyámhatóságok alapját megvetette. Ez azonban nem történt mindenütt ugyanegy iráayban és mértékben. A gyámság (hazánkat és Poroszországot kivéve) a magánjog részének tekintetvén, szabályozása a magánjogi törvénykönyvek keretén belül eszközöltetett, mely körülménynek a gyámság önálló és sikeres fejlődésére okvetetlenül lankasztólag kellett hatnia. Tagadhatatlan mégis, hogy a gyámi intézmény — akár bel-, akár külterjét vegyük — az újabb korb m oly annyira előrehaladt, hogy a reá vonatkozó szabályokat a régiekkel még összehasonlítani is merész vállalatnak látszanék. Poroszországban 17l8-ban tétetett az első kísérlet a német gyámság particularis rendezésére 1 A brandenburgi grófság részéről a mondott év november havában adatott ki a rendelt t, mely * Elözö cikk az 50. számban. 1 R. Z e 11 e : i. m. 26. 1. a későbbi fejlődés alapját megvetette. Ezen rendelet a hatósági beavatkozást újból biztosította és elrendelte, hogy kivétel nélkül minden gyám hatóságilag megerősíttessék és hogy a gyámok a vagyonkezelés és személyi felügyelet tekintetében mindazon szabályokat betartják, melyeket a rendelet részletesen elősorol. Ezen rendeletet követte 1749-ben II. Frigyes király parancsára Cocceji főcancellár által kidolgozott Corpus Juris Fridenciani, mely I. részének 3-ik könyvében szól a gyámságról. A gyámságra vonatkozólag a C. J. Fridericianumban foglalt elvek azonban sok tekintetben a római jog szolgai utánzását képezik, mi okból a porosz gyámi fejlődésre határt nem is gyakoroltak. Ezen törvénykönyv helyét 1796-ban névleg az Allgemeines Landrecht foglalta el, mely azonban tényleg csak később, egyes tartományok szerint időről-időre lépett életbe. Az Allgemeines Landrechtben foglalt elvek és intézkedések még hibáikban is teljes mértékben érdemlik meg figyelmünket. A Landrecht első része az általános magánjogot, második része pedig a különös jogokat (a házasságról, a szülők és gyermekek közti viszonyról, a társaságokról, a gazda és cseléd közti viszonyról, az államjövedelmekről stb. szóló szabályokat) foglalja magában. A gyámságra és gondnokságra vonatkozó rendelkezések a második rész 18. címében, 1,007. §-ban tárgyaltatnak, a miből kitetszik, hogy a törvénykönyv szerzői öntudatával bírtak ^ már annak, hogy a gyámság a magánjog körén kivül fekszik s e tekintetben a Landrecht a külföldi törvényhozások közt csakugyan kivételt képez. Az L. R. szerzői azonban egyéb módon is iparkodtak ezt igazolni. Mindenekelőtt arra törekedtek, hogy az elavult római jogi elméleteket mellőzve, a gyámságot önálló módon és irányban fejleszszék. Á'taluk az állami főgyámság eszméje précisiroztatott és a gyámhatóságok eddig sehol nem tapasztalt hatáskörrel ruháztattak fol. A L. R. szerint csak hatósági, azaz kirendelt gyámság létezik, mert a végrendeleti és törvényes gyámok is csak ugy jogositvák tisztük betöltésére, he gyámhatóságilag megerősíttettek, a mely körülmény különbea már azért sem okozhatott nehézséget, mert a törvény alapelvn szerint az atyai akarat vagy a közeli rokonság valószínűvé tette azt, hogy a kijelölt személy csakugyan legalkalmasabb a gyámi tisztség kellő betöltésére. Már most csak az a kérdés, hogy a Landrecht szerzői mikép voltak képesek ezen igen helyes és a kor jogi felfogását jóval megelőzött álláspontot gyakorlatilag is érvényesíteni ? Valljuk meg, hogy nem a legszerencsésebben! Elvileg elismertetett, hogy a gyám jogosított gyámoltját közvetlenül helyettesíteni és helyette saját személyében cselekedni, de nem mint magánszemély, hanem mint közhivataln o k, az állam megbízottja, ki a törvényes szabályokat pontosan betartani és eljárásában magát a felsőbbség ellenőrzésének és parancsainak alávetni tartozik. Ez okból szigorú számadási kötelezettség terheli; készpénzt kezelni azonban jogosítva nincs. A készpénz törvény és gyakorlat szerint bírói letétbe helyezendő. esetében is csak a históriai igazság nyer birói megállapitást. Nem is állhat meg, a mit M. állit, hogy t. i. fődolog a revisio esetében adandó kártalanítási jognak szabályozása. Éppen ellenkezőleg. Jogerős birói Ítélet alapján kiállóit büntetés hátterét mindig egy bíróilag megállapított históriai való állapot. alkotja, míg a vizsgálati fogságnak, az előzetes letartóztatásnak indokát az esetek túlnyomó számában merőben vélelem képezi. A midőn a később igaztalannak bizonyult igazságügyi repressio egy res judicata alapul vételével történt, ott a közrend és a közérdek érveit sokszorta nagyobb hatályossággal lehet felhívni az eljárás igazolására és a kártalanítási jog kizárására, mint pusztán külső indiciumok újjmutatása szerint gyakran a védelemnek meghallgatása előtt egyoldalúlag foganatosított kényszerrendszabályok esetében. De sokszorta égetőbb is a szükség az ártatlanul szenvedett letartóztatás kártalanítására, mint ártatlanul elitéltekkel szemben, mert ártatlanok elitéltetése végre is csak ritka kivételt képez, a mi a vizsgálati fogságra vonatkozólag éppen nem mondható Ezen szempontok előtt kizárólag formai nehézségek miatt szemet hunyni nem szabad, ha általánosságban a birói tévedések repa ratiója képezi a feladatot. Mindezekhez pedig nem utolsóként járul azon körülmény is, hogy az eljárás tartama alatt való fogvatartás éppen azt a népusztályt sújtja leggyakrabban, mely a kártalanítás anyagi elemére legjobban reászorul. A jogcím tekintetében, melyen a birói tévedések áldozatai az államtól kártalanítást igénybe vehetnek, már a képviselőház bizottsága az állam kötelességének ismerte fel az ártatlanul elitéltek kártalanítását, kiknek ahhoz való jogát határozottan megállapította, midőn kimondotta, hogy revisio esetében az ártatlanul elitélt kérelmére részére kártalanítást meg kell ítélni. Ezt a felfogást a képviselőház is osztotta, egyszersmind a bíróság belátására bízta, hogy kártalanítást állapítson meg azon egyének részére is, kik bűnvádi per során fel lettek mentve vagy kiknek ellenében előzetes letartóztatásuk után az eljárás beszüntettetett vagy megsemmisíttetett, ha a birói tévedés a bíróság által constatáltatott. Ebben az esetben a javaslat már nem szól a gyanúsított egyén jogáról állami kártalanításra, hanem annak szabadságáról kártalanítást kérni, az első esetben — revisio folyamán történt felmentés — »des dommages-intéréts devront étre alloués«, a másodikban »une indemnité pourra étre accordée«. A kormányjavaslat nem kötelezőleg ad kártalanításhoz való jogot, csupán facultative a bíróság belátásához képest, itt szintén a pourra szó képezi a kiindulási alapot, a kártalanítás nem jár, csak adható. Ezzel szemben a senatus commissiója a kártalanításra irányuló kereset forrását az államnak jogi köteleztetésében a társadalmi hiba jóvátételére ismerte fel és ennek megfelelőleg a kártalanításhoz való jogot állapított meg, a melynek elbírálásánál csak abban a tekintetben kell distinguálni: vájjon a kártalanítást igénylő egyén akarta-e a büntetőjogi repressio alkalmazását vagy sem? Ha nem az ő hibáján múlt a bírói tévedés, akkor kártalanításhoz joga van, ellenkező esetben nincs. A bizottság ezen álláspontja jelentésének következő részéből tűnik ki egész határozottsággal : »la réparation est un droit, mais un droit dont l'exercice comporte une appréciation«. Ebből és kizárólag ebből a szempontból mellőzte a bizottság a képviselőház által alkalmazott »devront« szót és azt a »pourra« kifejezéssel helyettesitette azzal a határozott éttelmezéssel, hogy az utóbbi szerkezet csupán annak feltüntetésére szolgál, hogy a kétségtelen jognak a gyakorlatban való megállapítása az illető egyén magatartásához alkalmazkodó birói appreciátiótól van feltételezve. A senatusban élénk eszmecsere tárgyát képezte a bizottság által ajánlott szövegezés. Azt a kifogást tették, hogy ha a kártalanításhoz való jog állapittatik meg, ezt minden kétséget kizáró alakban kell kifejezésre juttatni. A senatus bizottsága által elfoglalj álláspont sértetlen fentartása mellett mindazonáltal az állam jogi köteleztetésének kifejezése céljából oly értelmű indítvány lett téve, mely szerint az ártatlanul üldözött és elitélt részére, ha az üldözésre és elitélésre hibájából nem szolgáltatott okot, kártalanítást meg kell állapítani. De habár Bérenger is pártfogolta ezen indítványt, mert a bizottsági szövegezés eltérő értelmezésekre szolgáltatott alkalmat és maga az igazságügyminister is másként fogta fel a *pourra« kifejezés értelmét és rendelkezését, mint a senatus bizottsága, a plénum mindazonáltal az indítványt elvetette, miután ellenzői annál az oknál fogva, hogy ily szövegezés mellett az elitéltnek bármily csekély hibája miatt részére kártalanítás megállapítható nem volna, azt vitatták, hogy a bizottság javaslata