A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 51. szám - Bíróságaink és az első tárgyalási határidők kitűzése a sommás eljárásban - A megállapítási keresetekről

372 AJOG. legközelebb kínálkozó alkalmat fel kell használni a 171. §-nak oly I értelemben leendő megváltoztatására: hogy a végrehajtást szenvedő a végrehajtató teljes kielégítése I által az árverés megszüntetését előidézhesse, a végrehajtató pedig az árverés felfüggesztését kérhesse vagy az árveréstől elállhasson mindaddig, a mig a kiküldött az ingatlant a legtöbbet ígérő által megvettnek ki nem jelentette. Ezzel kapcsolatban aztán a 187. §-ban ki kell mondani, hogy utóajánlat folytán a telekkönyvi hatóság az előbbi árverésen történt leütést (nem pedig az előbbi árverést) nyilvánítja hatálytalannak ; mely hatálytalanná nyilvánítás után természetesen az árverés felfüggesztésének és megszüntetésének joga ujabban feléled és e jog gyakorlásán az utóajánlat mintjmsztán ujabb ígéret sem fogja önmagában akadályát képezni. Bíróságaink és az első tárgyalási határidők kitűzése a sommás eljárásban. Irta: Dr. FODOR ÁRMIN, törvényszéki birú Budapesten. Az 1868 :L1V. t.-c. 116. §-a kötelezöleg előírta, hogy a határidő, mely a kereset kézbesítése és a tárgyalási határnap közt lefolyik, ha alperes helyben lakik, három napnál, ha az országban lakik, nyolc és tizenöt napnál és ha az országon kívül lakik, harminc napnál többre nem terjedhet. Valahányszor ezen törvényes intézkedés szóba került, mindannyiszor azt tapasztaltam, hogy a jelenlevők arcán gúnyos mosoly futott végig. Ha ezen szakasz szolgált volna mértékül arra, hogy a törvény köti-e a birót vagy nem: akkor ugyancsak furcsa kö\etkezményekre jutottunk volna. Az 1893 : XVIII. t.-c. 18. §-a végül megszüntette ezt a visszás állapotot, a mely a gyakorlatot oly éles ellentétbe helyezte a törvénynyel ; e szakasz nem az időköz maximumát, hanem minimumát szabja meg olykép, hogy a helyben lakó vagy tartózkodó alperesnek a kereset kézbesítésétől számítva legalább három, a másutt lakó vagy tartózkodó alperesnek pedig legalább nyolc nap maradjon a megjelenésre. Az igazat megvallva, szivesebben láttuk volna, ha valami módon az összhangot a régi törvény és gyakorlat közt olykép sikerült volna létrehozni, hogy a gyakorlat meghajlott volna a törvény előtt és nem a törvény a gyakorlat előtt. A helyett, hogy a rövid határidőket kihagytuk a törvényből, keresztül kellett volna azokat vinni a gyakorlatban. A budapesti járásbíróságok némelyike nagyon is felhasználja az idézési időköz maximumának hiányát és hat havi határidőket tüz az első tárgyalásra. Az igazságszolgáltatás e lassúsága nagy sérelmeket idéz elő és gyors orvoslást igényel. Az orvoslás pedig nem is oly nehéz, mint első pillanatra látszik. Miről is van szó ? Arról, hogy a felek gyorsabban jussanak makacssági ítélethez. Az érdemleges perek hosszú tartama szintén baj ugyan, de nem annyira, mintha a íormalis makacssági Ítéletre is hónapokig kell várni. Ha tehát a bíró az első tárgyalást lehetőleg rövid időre tűzi ki és a felperesnek meg van adva a lehetőség, hogy gyorsan jusson egyezséghez, elismerésen alapuló és makacssági ítélethez, könnyen bele fog nyugodni abba, hogy ezen első tárgyalást sokszor el kell halasztani, ha az ügy érdemleges tárgyalásába kell bocsátkozni. A per caesuráját, melyet P 1 ó s z perrendtartási tervezete a rendes eljárásban meg akar honosítani, a bíróság egyszerűen vigye keresztül a sommás eljárásban. Ennek mi sem áll útjában. Ezt kétfélekép lehet megcsinálni. Az első mód a következő volna: A bíró a hétnek egy vagy két napját kijelölné, a melyre csak első tárgyalásokat tűzne ki. A kitűzéseknél e napokra egyáltalában nem kell tekintettel lenni arra, hogy hány ügyet tűz ki; negyven-ötven ily ügyet fennakadás nélkül kitűzhet. E napokon azután csak a makacsságokat és egyezségeket venné fel, esetleg a pergátló kifogásokat elintézi; érdemleges tárgyalásba azonban csak akkor bocsátkoznék, ha erre ideje van. Ha ez utóbbira nem jut ideje, a tárgyalást hivatalból elhalasztani. A másik mód az volna, hogy a biró 3—4 folytatólagos tárgyalást tűzne ki minden napra, e mellé pedig rövid 8 — 30 napi időközzel annyi első tárgyalást, a mennyi beérkezik. Ezen első tárgyalásra kitűzött ügyekben azonban e napon szintén csak a makacsságokat és egyezségeket venné fel, érdemben pedig azokban csak akkor tárgyalna, ha a folytatólagos tárgyalások után arra idő jut. Mindkét mód biztosítaná azt, hogy az első tárgyalás rövid időre volna kitűzhető. A biró mindenkép jobban beoszthatná idejét, mert előre tudná, hogy hány és mily ügyben fog érdemben tárgyalni. Ki volna zárva az, hogy egy nap a bírónak tíz makacssága lévén, néhány perc alatt befejezi munkáját, mig másnap tiz érdemleges tárgyalása lévén, csak hármat-négyet végezhet ezek közül és folytatólagos tárgyalásokat kénytelen idő hiánya miatt elhalasztani. Az ily beosztás mellett tehát az érdemleges tárgyalásokat is rövidebb időre tűzhetné, mint azt ma teszi. Az egyedüli ellenvetés e beosztás ellen az lehetne, hogy némely ügy ilykép az első tárgyaláson el fog halasztatni, a nélkül, hogy halasztásra szükség volna. Azonban általános tapasztalat, hogy alig van érdemleges per, mely az első tárgyaláson befejeztetnék; rendszerint maga felperes kér az első tárgyaláson halasztást, mert alperes részletes számlát kíván, oly kifogást ad elő, melyre nem volt előkészülve stb. stb. A különbség a mai rendszer és az új beosztás közt tehát az, hogy mig ma már az első határnap is hosszú időre van kitűzve és a halasztott határnap sem esik rövidebb időre, addig az új beosztás szerint az első határidő mindenesetre rövid volua, oly rövid, hogy még a halasztással együtt sem kellene többet kitennie, mint a mai eisö határidő. De mintha hallanám már az ellenvetést e beosztás ellen: mikép tűzzön ki a biró egy napra sok első tárgyalást, mikor a makacsság felvétele sem oly egyszerű dolog? Hiszen az 1893. évi XVIII. t.-c. 50. §-a értelmében a biró ily esetben is »az ügy érclemében tárgyak, tehát meg kell hallgatnia, szóval a megjelent felet vizsgálnia kell, hogy az általa hivatkozott jogtétel fedi-e tényállításait, hogy e jogtétel önmagában helyes-e és csak mindezek után határozhat a fölött, hogy kérelmének helyt adhat-e vagy nem. Ha de lege ferenda szólnék e kérdéshez, akkor kifogásolnám a soramás eljárás 50. §-ának szerkezetét. Már B e 11 o t kimutatta a genfi perrendhez irt remek indokolásában, hogy teljesen céltalan dolog, hogy a birót oly esetben is kötelezzük a kereset vizsgálatára, ha a másik fél nem jelenik meg. A biró természetesen ily vizsgálat és tárgyalás nélkül is elutasítja a kereseti kérelmet, ha azt látja, hogy az törvényellenes, mert hiszen a törvényt hivatalból alkalmaznia kell. Ha azonban ez prima facie nem tűnik ki, akkor az az egyoldalú tárgyalás után sem fog kitűnni és az egész eljárás hiábavaló, időtrabló formalitássá válik. Az 1893 : XVIII. t.-c. 50. §-a azonban máskép döntött és kimondta, hogy a biró ily esetben is tárgyal a megjelent féllel. A kérdés már most az, hogy mikép értelmezendő és alkalmazandó e szabály. Nézetem szerint akkép, hogy az ügymenet az által ne szenvedjen fennakadást. A törvényhozó csak azt akarta ezzel mondani, hogy ha a kereset ellenmondásokat foglal magában, ha előadása összefüggéstelen, ha ellenkezik a törvénynyel, egyszóval, ha a biró azt látja magából a keresetből, hogy a felperesnek nincs igaza, akkor figyelmezteti őt a kereset hiányaira és tárgyal vele. Ha azonban a biró ezt nem veszi észre, akkor nincs joga kutatni, a meg nem jelent fél képviselőjéül fellépi. Y/L utóbbi esetben tehát elég, ha felperes azt mondja hogy keresete értelmében kér ítéletet. E nyilatkozat és a makacssági jegyzőkönyv űrlapjának aláírása nem igényel sok időt. Még ha a biró az ítélet rendelkező részét is kitölti vagy a jegyzőkönyvvezető által kitölteti, akkor is 30—40 ily ügyet egy óra alatt elvégezhet. Kétségtelen, hogy nagy és súlyos feladat nehezedik jelenlegi viszonyaink közt a bíróságokra. Nézetem szerint azonban kellő ügybuzgalom és helyes munkabeosztás mellett a bíróságok az új törvény alapján jobb eredményeket fognak felmutathatni, mint azt a régi törvény uralma alatt tehették. A megállapítási keresetekről. Irta : Dr. PAP JÓZSEF budapesti ügyvéd. Az 1893. évi XVIII. t.-c. sok mélyreható ujitást és intézményt honosított meg nálunk a polgári törvénykezési eljárás terén. Ezen uj intézmények egyike a megállapítási (praejudicialis) keresetek szabályozása is.*) ^ Az( 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §. 4. pontja, a 2. §. első bekezdése és a 16. §. foglalkozik hol közvetve, hol közvetlenül a megállapítási keresetekkel és azok jogi természetével. A megállapítási kereset nem uj fogalom a tudományban és a törvénykezési eljárások terén. Már a római jog is ismerté, habár nem a mai alakjában és a jogtudomány fejlődésével a megállapítási keresetek tana is mindinkább előtérbe nyomult és törvényes intézkedés tárgyává tétetett. A megállapítási keresetek, valamint a marasztalási keresetek előfeltételeinek is meghatározása tulajdonkép a magánjog körébe tartozik, mindazonáltal célszerűségi okoknál fogva és jogbiztonság céljából, kivált oly államokban, a hol nincs codificált magánjog, nehogy a törvény hallgatásából a szóban forgó keresetek korlátlan megengedettségére lehessen következtetni, szükséges volt e keresetek feltételeit a perrendtartásokban szabályozni. így már az l(!64-iki »Entwurf einer Processordnung in bürgerliche°n Rechtsstreitigkeiten für den Preussischen Staat« a 218. §-ban és az 1870-iki »Entwurf einer Civilprocessordnung für den Norddeutschen Bund<< 195 §-ban intézkedett a megállapítási keresetekről. Ezen előzmények után a »Civilprocessordnung für das Deutsche Reich« mint codificált törvény a 231. §-ban foglalkozik e kérdéssel. Nálunk sem az 1868. évi LIV. t.-c, sem az 1881. évi LIX. t.-c. nem intézkedett a megállapítási keresetekről. Perrendtartásunk sem meg nem engedte a keresetek ezen nemet, de el sem tiltott ezektől. A gyakorlat egy ideig ingadozott. Sokan azzal erveitek, hogy az 1868. évi LIV. t.-c. 256. §-a sza*) Lásd: Weiszmann Feststellungsklage ; Plúsz Beitrage zur ír Kla8erechtes : B ü 1 o w Civilprocessordnung ; Struckmani. esKoch Civilprocessordnung; Fodor és Márkus Polgári törvénykezési rendtartás ; A német birodalmi perrendtartás; A sommás eljárásról szóló torvény ; Magyar polgári perrendtartág előadói tervezete és indokolása.