A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 5. szám - Az óvatoló személy jogairól és kötelességeiről. 1. [r.]

A J ü G. 35 az óvást felvétető személynek joga van: az óvási cselekményeknek pontos, szabatos, a törvény által előirt módon és formában esz közlendő véghezvitelét; az óváslevélnek eredetben kiadását; esetleg pedig az óvási cselekmények elmulasztásának, vagy nem szabályos eszközlésének esetén az óvatoló személytől váltói úton (váltóeljárás 3. §. 4. pont) kártérítést követelni. Ennyi és egy jottával se több, se nem kevesebb a szóban forgó meghatalmazási szerződésnek tartalma és terjedelme ; minthogy pedig ez a szerződés olynetnü kötelezettséget, hogy az óvatoló személy a megajánlott fizetése felvenni tartoznék, nem tartalmaz ; nyilvánvaló, hogy ezt tenni nem köteles s hogy ebbeli mulasztásáért az óvást felvétetöuek semminemű felelősséggel nem tartozik. A mi végül azt a kérdést illeti, hogy jogosítva van-e az óvatoló személy oly esetekben, a mikor erre nézve az óvást felvétetövel szemben szerződésszerű kötelezettséget nem vállalt a megajánlott fizetést elfogadni; erre határozott igennel kell felelnem, annál a jogi elvnél fogva, hogy mindenki, a ki jogcselekvési képességgel bir, jogosítva van mások ügyeiben megbízás nélkül is eljárni. Csakhogy ily esetben az óvatoló személy e részben, mint megbízás nélküli ügyvivő (negotioruru gestor) jár el, mihezképest egész eljárására a megbízás nélküli ügyvitelre vonatkozó magánjogi elvek nyernek alkalmazást. Követelheti ugyanis ekkor: nem borravalót — a mint B á n f f a y közjegyző ur tréfásan mondja — hauem szükséges és hasznos kiadásainak megtérítését. Dr. Kemény Andor, kir, albirö Gyöngyösön. II. A »J o g« m. é. 27. számában megjelent cikkben azon nézetemnek adtam kifejezést, hogy a váltó-óvás felvétele végett megkeresett kir. közjegyző az óvás teljesítése alkalmával a váltóbeli összeget az óvatolt személytől fel nem veheti. Ezen nézetemmel ellenkezőleg a »J o g« m. é. 39. számában dr. Kovaliczky Ede, homonnai kir. közjegyző ur azt igyekezik bebizonyítani, hogy az óvatoló kir. közjegyzőnek nemcsak joga, de kötelessége is az óvás teljesítése alkalmával a fizetést elfogadni, illetőleg a váltóbeli összeget felvenni. Mivel K. E. ur az ily alkalommal követendő eljárásra vonatkozó véleményét csak most, a »f o g« m. é. 50. számában nyilvánította ; ennélfogva e részbeni megjegyzéseimmel is késnem kellett. Igaz, hogy eközben dr. K. E. és B. S. kir. közjegyző urak ezen kérdést a »J o g« m é. 42. és 44. számaiban külön is megvitatták és e vita alkalmával Bánffay collegám az én álláspontomat fogadta el; mivel azonban a kérdést én vetettem fel, ugyanazért szerény véleményem szerint kötelességem dr. K. E. ur cikkeire észrevételeimet megtenni. Mindenekelőtt egész őszintén megvallom, hogy dr. K. E. ur cikkei reám azon benyomást teszik, hogy ha dr. K. E. ur a kérdésnek általam kijelölt alapjáról le nem tér, akkor ő ugyanazon eredményre jut, mint én. Dr. K. E. ur azonban mindjárt első cikke elején az általam praecise kijelölt alapról letért és ellenkező véleményének kifejtése érdekében azt állítja, hogy mihelyt a váltó óvato'ás végett a kir. közjegyzőnek átadatik: a kir. közjegyző a megbizó váltóbirtokossal szemben kétféle jogállást foglal el és kétféle megbízást nyer. Az egyik az, hogy a kir. közjegyző, mint közhitelességgel felruházott személy, a váltót óvatolja ; a másik az, hogy a kir. közjegyző, mint a fél magánmegbizottja, az óvatob személytől felajánlott fizetést elfogadja. A magáumegbizás jogi természetét, terjedelmét és értelmezését Bánffay collegám a »J o g« m. é 42. számában eléggé kifejtette és ezen jogi nézetét dr. K. É. ur a »J o g« m é. 44. számában nem döntötte meg; én tehát e részben további vitatkozásba nem bocsátkozom, hanem e részben dr. K. E. ur figyelmét az 1886. évi VII. t.-c. 20. és az 1874. évi XXXV. t.-c. 55. § ára hivom fel, melyek közül a 20. §. meghatározza a kir. közjegyző hatáskörét, az 55. §. pedig praecise megjelöli azon eseteket, melyekben a kir. közjegyző magánmegbizást is elfogadhat. Ha ezen szakaszokat az 1874. évi XXXV. t.-c. 3. és 4. szakaszában elősorolt összeférhetlenségi es tekkel összevetjük és az e tárgyban hozott curiai döntvényeket figyelembe vesszük, akkor mindenki előtt bebizonyított tényként fog állani, hogy a kir. közjegyző az óvatolás teljesítése alkalmával felajánlott pénzt, mint óvatoló közeg, még akkor sem fogadhatja el, ha azzal a váltóbirtokos megbízná, mert ezen magánmegbizás elfogadását az 1874. évi XXXV. t.-c. 55. §-a nem engedi meg. Különben az 1874. évi XXXV. t.-c. 104. §-a szerint a váltóóvások felvétele az e részben fennálló törvények szerint történik ; a váltótörvény XVII. és XIX. fejezete pedig körülményesen megjelöli az e részbeni eljárást Ha dr. K. E. ur ezen törvényből kimutatja, hogy az óvatoló közeg a felajánlott fizetést elfogadni köteles, akkor meghajlok előtte, addig azonban én is Bánffay collegám szavaival élek, hogy t. i. e kérdés eldöntésénél a törvényt a szakirodalom felett állónak tartom, annyival is inkább, minthogy a váltótörvény 101. §-a kötelességévé teszi az óvatoló személynek, hogy az óvást a váltóbirtokosnak, vagy meghatalmazottjának haladéktalanul adja ki, ellenben pénz kiadásáról említést nem tesz, pedig ha iogositva lenne az óvatoló személy a pénz felvételére, akkor a törvény annak kiszolgálásáról is intézkedett volna. Akármit mondjon is tehát e tekintetben a szakirodalom, annak törvényes alapja nincsen, Igaz, hogy a váltótörvény 101. §-a szerint a váltóbirtokost meghatalmazott is képviselheti, hogy azonban ezen meghatalmazott alatt a törvény nem a kir. közjegyzőt érti, azt dr. K. E. ur is elfogja ismerni. De minő jogállást foglal el dr. K. E. ur véleménye szerint a kir. közjegyző a váltóbirtokossal szemben, midőn a váltóbirtokosnak most emiitett meghatalmazottja keresi meg őt a váltó óvatolása végett, midőn tehát a váltóbirtokosnak már meghatalmazottja van? Továbbá véleményét kérem dr. K. E. urnák azon esetre, midőn a most említett meghatalmazott a váltónak átadása alkalmával határozottan kijelenti, hogy ö a kir. közjegyzőt egyedül és kizárólag a váltónak óvatolásával bizza meg, a többit pedig majd ő végzi el. Ugy hiszem, hogy ily megbízás alapján a kir. közjegyző a váltóbeli összeg felvételére jogosítva nincsen és én nem hihetem, hogy dr. K. E. ur erre nézva még a szakirodalom alapján is az ellenkezőt bebizonyíthatná. Kíváncsi vagyok még dr. K. E. ur véleményére azon esetben, ha a váltóadós csak részletfizetést ajánl fel! Ezen részletfizetést a váltóbirtokos a váltótörvény 38. §-a szerint vissza nem utasíthatja; ha tehát az óvást eszközlő kir. közjegyző a váltóbirtokosnak oly mandatariusa lenne, mint a milyennek dr. K. E. ur állítja, akkor az óvatoló kir. közjegyző e részletfizetést is felvenni tartozik. Mi történik ez esetben a hátralékban maradt összegre nézve ? Felveszi-e ezen összegre vonatkozólag a kir. közjegyző az óvást vagy sem? Es ha felveszi, szabad-e a közjegyzőnek egy és ugyanazon ügyben egyszerre két minőségben jelentkezni ? Lehet-e a kir. közjegyző egy és ugyanazon ügyben egyszerre a félnek meghatalmazottja és közhitelességgel felruházott személy is ? Nem hiszem, hogy ezt dr K. E. ur állítaná, vagy a törvényből bebizonyitaui tudná. Ily eredményre jut dr. K. E. ur véleményével azért, mert véleményét nem a törvényre alapítja, hanem következtetést von azon szakirodalomból, mely az 1874. évi XXXV. és 1886. évi VII. t.-likkeket kellő figyelemben nem részesiti. Nekem törvényen alapuló meggyőződésein az, hogy akár az egész, akár a részfizetés ajánltatott: a kir. közjegyző mindig köteles a váltó-óvást felvenni és abba az óvatolt személy nyilatkozatát a váltótörvény 99. §-áuak 3. pontja értelmében kitüntetni és a fizetésnek az óvatolt személy által történt felajánlását megemlíteni. Ezen óvással a váltóbirtokos a törvényben kijelölt célját mindig eléri, vagyis a kibocsátó és forgató ellen érvényesittiető viszkeresetét fentartja, az óvás pedig a váltótörvény 40. §-a értelmében csakis e célra szükséges. Dr. K. E. ur azt is állítja, hogy a váltóbirtokos nem köteles óvás előtt a váltót fizetés végett a váltóadósnak privát úton prásentálni, mert nézete s'.erint ez csak joga, de nem egyúttal kötelessége is a váltóbirtokosnak. Állítja továbbá, hogy a gyakorlatban épen annyi példa van arra, miszerint a váltóbirtokos e jogával él, mint arra, hogy ezzel nem él. A váltótörvény 39. §-a értelmében a váltóadós csak akkor köteles fizetni, ha a nyugtatványozott váltó neki kiadatik, ebből önként következik, hogy a váltóbirtokos is köteles a váltót az adósnak bemutatni, másként ez nem fizet. Most tehát csak az a kérdés, hogy a váltóbirtokos ezen kötelezettségét a törvény útmutatása szerint privát is teljesiti-e, vagy pedig az óvási költségek viselése mellett ezt elmulaszsza? Azt dr. K. E. ur is concedálja, hogy azon esetben, ha a váltóbirtokos a váltót a fizetési, vagy a részére és javára megállapított kiméleti napok déli 12 órájáig a váltóadósnak privát úton nem prásentálja, akkor az óvási költségeket a váltóbirtokos viseli. Ha valamely mulasztás pénzbüntetést (milyen az óvási költségek viselése) von maga után, akkor a józanész is azt parancsolja, hogy tegye meg azon kötelességét, melylyel a pénzbüntetést magáról elhárítja és én nem hi-zem, hogy — egyes véletlen mulasztásokat nem számítva — a váltóbirtokosok, vagy hitelezők oly könnyelműek volnának, miszerint törvény által előirt kötelességük teljesítését anyagi kár mellett elmulaszszák. Sophisma tehát azon állítás, hogy a váltóbirtokos óvás előtt a váltót fizetés végett privát úton prásentáltatni nem köteles, mikor ezen kötelesség elmulasztása miatt anyagi kárt szenved, illetőleg büntettetik, oly formán, hogy a neki különben még járó óvási költségektől elüttetik. Nem fogadhatom el dr. K. E. urnák a fizetés felajánlása körüli eljárásra vonatkozólag nyilvánított véleményét sem, mert az e részbeni eljárás mindig és minden es tben csak egy lehet és ezen eljárást nem módosíthatja azon körülmény, vájjon az óvatolt személy az óvási költségeket megfizette-e, vagy nem. Mindezek után véleményem most is az, hogy a váltó-óvás végett megkeresett kir. közjegyző a váltó-óvás teljesítése alkalmával az óvatolt személytől a váltóbeli összeget fel nem veheti és mint óvatoló közeg, a váltóbeli összeget a váltóbirtokosnak át nem adhatja, hanem köteles a fizetés felajánlását a váltótörvény