A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 50. szám - Még egy szó az 1893 : XVIII 2 t -c. § ához

362 A JOG. reformer miniszterünk in é g nem volt az igaz­ságügyi szakban s ha átnézzük jelesb jogászainknak különben is nem nagy terjemü sorozatát, hason szakképzett­ségű reformer minisztert utódjául aligha találhatunk. Végtelenül aggódunk, hogy visszavonulásával s tán I kevésbé szabadelvű elemek felülkerekedésével nem esünk-e vissza az igazságügy vezetésében a lefolyt évtizedek korsza­kába, a melyben igazságügyérünk nem annyira az igazság­ügy, mint az állami pénzügy, a kincstár képviselője volt; a ki minden gyökeres reformtól vonakodott; csak mert nagyobb költségbe kerülvén, a kincstárt nagyobb mérvben terhelte volna ; a ki azon, mindenesetre nagy szabású reform műve­letet is, a bírósági szervezet államosítását hiányosan, tökélet­lenül létesítette, mert a kincstárt nem akarta nagyobb mérvben terhelni s ez által azzal összeütközésbe jönni; a mely miniszte­rek alatt csakoly üres, minden szakértelein nélküli reform mun­kálatok voltak divatban, mint a bizottsági tanácskozások a felett, hogy az osztrák polgári törvénykönyv ismét behozas­sék-e jogéletünkbe vagy önállólag codificáljuk nemzeti magán jogunkat ? Aggódunk, hogy a miniszteri tárca változás után s annak befolyása alatt mi fog történni a jogi reformokkal; a melyeket nem nélkülözhetünk; fog-e az oly üdvös reform­irányzat fentartatni? Végrehajtatik-e a közvetlenség rend­szere az összes polgári ügyekben ? Mi lesz a bűnvádi reform­mal, mily elvek szerint fog ezen eljárás alakíttatni ? Befejez­tetik-e és mily szellemben a bíróságok szervezése s különö­sen a felebbviteli fórum betetőző reformja ? Es mikor fog a magánjog codificatiója létrejönni? Szóval igazságügyi alkotásainknak a mo­dern jogállam szellemébeni befejezése s jogi reformjaink sora, jövője van kockára téve azon válság folytán, a mi jelenlegigazságügyi minisztériumunkat fenyegeti! /Még egy szó az 1893 : XVIII 2 t -c. § ához. Irta ; Dr. FRANK SALA, budapesti ügyvéd. A sommás eljárásról szóló 1893 : XVIII. t.-c. 2. §-a körül kifejlett élénk vita még nem tekinthető befejezettnek. Két egy­mással homlokegyenest ellenkező nézet viv itt erős harcot s való­ban nem könnyű feladat eldönteni, melyik nézet érvei jogilag megfelelőbbek és igazabbak s tehát melyik vélemény tekinthető olyannak, melyet komoly jogász minden scrupulus nélkül mint helyeset elfogadhat. A vita különösen a körül forog, hogy az 1893 : XVI11. t.-c. életbelépte, vagyis f. évi november 1-eje óta az ezen törvénycikk 2. §-ának 1. pontjában — vagyis a kereskedelmi törvény 258. §. 1., 2., 3. és 4. pontjaiban, továbbá a 259. §. 1., 2., 3 , 6. és 7. pontjaiban, valamint a 260. és 2til. §-aiban — felsorolt ügyletek­ből felmerülő keresetek akkor is sommás eljárás alá és a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartoznak-e, ha a per tárgyának érteke járulékok nélkül 20 frtot meg nem halad és alperes nem keres­kedő, vagy az ügylet alperest illetőleg nem képez kereskedelmi ügyletet, avagy továbbra is fenmarad-e az eddigi joggyakorlat, mely szerint ezen ügyek az 1877 : XXII. t.-c. által szabályozott s az 1893 : XVIII. t.-c. 225 § a által fentartott községi bíráskodás alá tartoznak ? Az e kérdésben ismeretessé lett nézetek egyike azon véle­ményben van, hogy e tekintetben az uj törvény mi változást sem idézett elő. Ha tehát alperes nem kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg nem képez kereskedelmi ügyletet, akkor felperes, habár ő maga kereskedő, vagy az ügylet reá nézve kereskedelmi ügylet, a 20 frton aluli követelését ezentúl sem érvényesítheti a járásbíróságnál, hanem csak úgy, m eddig a községi bíróságnál; s ennélfogva ezen ügyekben nem az 1893 : XVIII. t.-c. szerinti sommás eljárás, hanem az 1877 : XXII. t.-c. szerinti kisebb polgári peres eljárás alkalmazandó ezentúl is. A másik nézet képviselői ezzel ellenkezőleg azt vélik, hogy az 1893 : XVIII. t.-c. 2. §-ának 1. pontjában felsorolt ügyek akkor is sommás eljárás alá és a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartoz­nak, ha a per tárgyának értéke 20 frtot meg nem halad és egy­szersmind alperes nem kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg nem is képez kereskedelmi ügyletet. Ezen, kétségtelenül igen fontos vitás kérdés eldöntése végett első sorban meg kell állapitanunk az 1893 : XVIII. t.-c. hatályba lépte előtt létezett jogállapotot, másrészt azt, hogy az 1893 : XVIII. t.-c. mennyiben és mily célból akart e kérdés tekintetében az edddigi jogállapolon változtatni. Ennek tisztába hozatala nélkül a kérdés kielégitőleg meg nem oldható. Lássuk tehát az 1893 : XVIII t.-c. előtti jögállapotot. Az j általános szabályt az 1881 : LX. t.-c. 13. §. 1. pontja mondta ki, mely szerint sommás eljárás alá tartoznak, a mennyiben az 1877. évi XXII. t.-cikkben szabályozott eljárásra utalva nincsenek, azon keresetek, melyeknek tárgya járulékok nélkül 500 frt értéket túl nem halad. Az 1877 : XXII. t.-cikkben szabályozott eljárásra I vaunak pedig u'alva ugyanezen törvény 11. §-a értelmében általi­ban azon keresetek melyeknek tárgya járulékok nélkül ő0 frtot meg nem halad. 1894 november 1-eje előtt tehát az általános szabály az volt, hogy az 50 frton aluli ügyek a kisebb polgári peres eljárás alá, az 50 frton felüliek pedig egész 500 frtig som­más eljárás alá s a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartoztak. Ezen általános szabály alól a kereskedelmi eljárást szabályozó 3,269/1881. sz. i. m. rendelet annyiban tett kivételt, hogy a keres­kedelmi törvény 258. §. 1., 2, 3. és 4. pontjaiban, valamint a 259., 260. és 261. §-aiban felsorolt kereskedelmi ügyletekből fel­merülő kereseteket, ha alperes kereskedő, vagy ha az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képez, akkor is a kir. járásbiróságok hatáskörébe utalta, ha a per tárgyának értéke 50 forintot meg nem haladt, ámde azon különbséggel, hogy mind­ezen ügyekben a kir. járásbiróságok, mint kereskedelmi bíróságok, még pedig nem a köztörvényi sommás eljárás szerint, hanem a kereskedelmi sommás eljárás szerint jártak el. Minthogy tthát a kivétel az általános szabály alól a kereskedelmi eljárás 5. §-ban felsorolt esetekben csak akkor állott fenn, ha alperes kereskedő volt, vagy az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képe­zett, természetes, hogy a kereskedelmi eljárás 5. igában felsorolt esetekben akkor, ha alperes nem volt kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg nem képezett kereskedelmi ügyletet, 50 frton alul a kisebb polgári peres eljárás, 50 frttól 500 frtig pedig a köztörvényi sommás eljárás alkalmaztatott. , Mikép volt ez lehetséges az 1877 : XXII. t.-c. ll. §-a utolsó bekezdésének ama rendelkezésével szemben, hogy a kereske­delmi ügyek a kisebb polgári peres eljárás alá semmi eset­ben sem tartozhatnak ? A dolog megítélése azon fordul meg, hogy mily értelmezés adatik, illetőleg az eddigi perrendtartási törvények alkalmazásánál mily értelem adatott processualis szempontból a »kereskedelmi ügy« fogalmának. Az 1877 : XXII. t.-c. 11. §-ának utolsó bekez­dése a »kereskedelmi ügy«-eket zárja ki a kisebb polgári peres eljárásból, de nem a »kereskedclmi ügylet«-eket. Itt a »keres­kedelmi ügy«-nek processualis szempontból a materialis fogalom­meghatározástól eltérő értelem tulajdonítandó, ellenben a »keres­kedelmi ügyletek« fogalma az eljárás szempontjából összeesik azoknak materialis fogalomraeghatározásával. Hogy mi értendő kereskedelmi ügylet alatt, azt a kereskedelmi törvény 258., 259., 260. és 261. szakaszai a kereskedelmi ügyletek taxativ felsorolá­sával meghatározzák. Arról, hogy mi értendő »kereskedelmi ügy« alatt az eljárás szempontjából, sem törvény, sem rendelet kifeje­zetten ugyan nem rendelkezik, de tekintve az eddigi jogállapotot, mely szerint a kereskedelmi ügyletek csak akkor tartoztak a kereskedelmi bíróságok hatáskörébe, ha az alperes kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képez, tekintve, hogy ezen rendelkezést már a kereskedelmi eljárást sza­bályozó első miniszteri rendelet tartalmazta, mely rendelkezést az 18S1. évi miniszteri rendelet változatlanul fentartotta, szembeállítva ezzel a későbbi 1877 : XXII. t.-c. azon imperativ rendelkezését, mely szerint »kereskedelmi ügyek« a kisebb polgári peres eljárás alá semmi esetben sem tartozhatnak s végül e két rendelkezés össze­vetésének eredményeként figyelemmel arra, hogy az 1877 : XXII. t.-c. ezen világos cogitiv szabálya mellett is mindazon kereskedelmi ügyletekből eredő perek, melyek substratuma 50 frtot meg nem haladott, ha alperes nem volt kereskedő, vagy részéről az ügylet nem képezett kereskedelmi ügyle:et, a kisebb polgári peres eljárás alá tartoztak, a »kereskedelmi ügy« processualis szempontból netn jelenthet egyebet, mint oly ügyet, melyben a biróság mint kereskedelmi biróság a kereskedelmi eljárás szerint jár el. Példával megvilágítva: ha én, ki nem vagyok kereskedő, a fíiszerkereskedőtöl teszem 5 íorintnyi árut vásárlók háztartási célra, ezen ügyletből folyólag a füszerkereske­dőt beperlem, ezen ügy kereskedelmi ügy, mert az alperes keres­kedő, ellenben ha a fűszeres perel engem, az az eljárás szem­pontjából kereskedelmi ügynek nem tekintetik. Ha ezt az egyedül lehetséges magyarázatot el nem fogadnók — a minek feltevésére pedig semmi ok sincsen — azt kellene constatálnunk, hogy a jogszolgáltatás évek hosszú során keresztül a törvény egy igen fontos intézkedését egyszerűen figyelembe nem vette, mert megmagyarázhatatlan volna, hogy mikép vonathattak az 5 frt értéken aluli kereskedelmi ügyletek, habár csak felperes volt is kereskedő, vagy csupán felperes részéről képezett keres­kedelmi ügyletet, a kisebb polgári peres eljárás alá. Ismételjük tehát, hogy mi az e tekintetben fennállott jogállapotot nem tekint, jük az 1877 : XXII. t.-c. 11. g. utolsó bekezdésének rendelkezé­sével ellentétben állónak, hanem teljesen megfelelő magyarázatát találjuk abban, hogy a »kereskedelmi ügyek« fogalmát a fent irott processualis szempontból, a kereskedelmi ügyletek fogalmát pedig a materialis kereskedelmi jog szempontjából határozzuk meg. Már most térjünk át a kérdés másik részére : mit és miért akart e kérdésben az 1893 : XVIII. t.-c. az eddigi jogállapoton megváltoztatni s ennek eredményekép tényleg mi és miként tekin­tendő megváltoztatottnak ? Az uj törvény mindenek előtt a kir. járásbiróságok hatás­körét az ügyek értéke szempontjából kívánta kiterjeszteni. E cél­ból leszállította azon értékhatár minimumát, melyen felül a peres­ügyek a sommás eljárás alá tartoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom