A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 48. szám - Hirlappéldány bemutatásának kötelezettsége - Az anthropologiai jelek értéke az elmekórtanban. A Jog eredeti tárcája

A JOGh 347 ügyministeri rendeleteknek feleljenek meg s miután ennek dacára a felszólított társadalmi heti lapok szerkesztői, illetve kiadói a felhívásnak eleget nem tettek s a köteles példányokat tovább is a kiadó, illetve a felelős szerkesztő aláírása nélkül küldöttek be, utóbbiak ellen az illetékes járásbíróságnál a bűnvádi eljárás folyamatba tételét szorgalmazta. Az egyik járásbíróság a terheltet elítélte s miután az itélet ellen felebbezés be nem jelentetett, az jogerőre is emelkedett; a másik két járásbíróság azonban a terhelteket felmentette s ezt a két ítéletet a kir. tábla is helybenhagyta. A kérdé- megvilágítása végett közölnöm kell az Ítéleteket, mert csak úgy szólhatok hozzá az indokoláshoz, mely nézetem szerint a sajtótörvény 30. §-ának 4. poivjához képest mereven ragaszkodva, egészen figyelmen kivül hagyja az ezen törvény kapcsán kibocsátott igazságügyministeri rendeleteket. Lássuk tehát az Ítéleteket s azok indokait: I. A sz . . . . járásbíróság 1893. évi október hó 9-én 1,016. szám alatt kelt Ítéletével Z mint a »Szepesi Közlöny« című társadalmi hetilap felelős szerkesztőjét az 1848. évi XVIII. t.-cikk 30. §-áuak 4. pontjába ütköző sajlórendöri kihágásban vétkesnek mondja ki és ezért az 1892. évi XXVII. t.-cikk 3. §. szerinti célokra fordítandó 15 nap végrehajtás terhe alatt megfizetendő, behajthatlanság esetében az 1879. évi XL. t.-cikk 22. §. értelmében egy napi elzárásra átváltoztatandó 4 frtnyi pénzbüntetés lefizetésére itéli. Indokok : Vádlott beismeri, hogy a kassai kir. ügyészséghez küldött f. é. szeptember 2-án kiadott »Szepesi Közlöny* című hetilapja 86. számának a köteles példánya sajátkezű aláírása nélkül küldetett be; előadja azonban, hogy ez nem azon szándékból történt, hogy a törvényt kijátsza, hanem csak azért, mert lapja idézett számának elküldése előtt rögtön elutaznia kelletett s a köteles példányt alá nem Írhatta s hogy lapja köteles példányának aláírása nélküli beküldésének máskor is csak az előadott oka volt s hogy jövőre nézve eképen intézkedni fog, ho«y lapja köteles példánya aláirása nélkül többé beküldetni nem fog. Az előadattokuál fogva vádlottat az 1848. évi XVIII. t.-cikk 30. §-a 4. pontjába ütköző sajtórendöri kihágásban vétkesnek kimondani s megbüntetni s a fennebbi előadását enyhítő körülményekül venni kelletett, súlyosító körülmény pedig nem létezik. Ezen itélet jogerőre emelkedett s elitélt a 4 frtnyi pénzbüntetést lefizette. II. Az i járásbíróságnak 1893. évi november hó 8-án 1,211. sz. a. kelt ítélete következőkép szól: Vádlott Sch az 1848. évi XVIII. t.-cikk 30. §-ának 4. pontjába ütköző sajtórendőri kihágás vádja és következményei alól felmentetik. Indokok: A hivatkozott törvény értelmében az időszaki lapnak azon köteles példánya, mely a közvádlónak beküldendő, a bejegyzett felelős személy aláírásával ellátandó. A vádhatóság által beügyelt »Szepesi Lapok« 36. sz. példányán mint felelős szerkesztő Z . . . . van kitüntetve és most nevezett ebbeli kötelességére a ./2. kir. ügyészségi átiratban figyelmeztetve is lett. Miután Z szerkesztő ellen vádinditvány nem emeltetett és miután vádlott mint kiadó a szerkesztő mulasztásáért nem felelős, vádlottat felmenteni kellett. Xem irányító eszmék ezek, hanem jelszavak. Olyanok ezek, mint a tömeg kíváncsiságára számító bódék, melyeknek csodái csak a kikiáltó Ígéreteiben léteznek, tartalmuk pedig valóságban olyan üres, hogy a becsapott rösteli is bevallani. Azon irány, mely a lényegében még mindig csak leiró tudomány számba menő elmekórtan egyes észleléseiből fontos és általános értékű tanokat akar csinálni és ezeket messze kiható gyakorlati célokra fölhasználja actualis kérdésekben, sem az elmekórtan, sem pedig a jogtudományt nem szolgálja. Utaltam arra, hogy a nemi perversitás bizonyos körülmények közt egy komplikáltabb kóros elmebeli állapotnak lehet tünete s ilyenkor nem ezen a perversitáson fordul meg a betegségnek diagnosisa s nem ez magyarázza és bizonyítja az elmezavart, hanem a kimutatandó elmebajjal lehet megokolni a részleges tünetet. Vierordt kimutatásai szerint pl. IV. Sixtus és II. Július pápák, Michel Angelo, Shakespeare, Winkelmann, Oraniai Vilmos »Urningok«, II. Rudolf »Sadista« volt; Sapphonak, Howard Katalin és későbbi éveiben II. Katalin orosz cárnénak homosexualis hajlamai voltak, pedig bajos volna mindezeket sans phrase elmebetegeknek mondani. Épen ugy vagyunk a hereditás fontos tételével. A hereditásnak jelentősége abban áll, hogy általa a meglévő és constatált elmebajt vagy szellemi abnormitást némiképen megértessük. Némikép mondom, mert a hereditás lényege teljesen homályos és igen valószínű, hogy nem is egyszerű biológiai mozzanat, hanem hogy legalább a psychikai folyamatokra nézve igen komplikált valami, melyben a biológiai factumou kivül más exogen segédmomentumoknak is jut szerepe. Első helyen áll ebben a »milieu« befolyása, mely a biológiai tényezőt öregbitheti, de gyöngítheti is. De ezen kivül sok más mellékkörülmény hozzájárulhat az öröklékenység kiélesbitéséhez, illetve tompításához. És habár rendszeres doctrinarismussal álliihatjuk, hogy az egyén egész természete mindezen tényezők természetes eredménye, mely tényezők az egyén akaratán kivül esnek, azért a jogszolgáltatás az ő fontos mindennapi dolgában nem indulhat ködös theoremiák Ezen itélet ellen a kir. ügyészség részéről felebbezés jelentetvén be, a kassai kir. itélő tábla 1894. évi február hó 1-én 5,132/1893. következően itélt: Tekintve, hogy az 1848. évi XVIII. törvénycikk 30. §-ában előirt feltételek kizárólag azokra az újságokra vagy időszaki lapokra vonatkoznak, melyeknek tartalma akár részben, akár egészben politikai tárgyak körül forog s tekintve, hogy a »Szepesi Lapok« című időszaki lap kizárólag társadalmi és közművelődési kérdéseket tárgyal és így az idézett törvényszakasz rendelkezései alá nem tartozik: ezeknél az okoknál fogva a kir. itélő tábla a kir. járásbíróság Ítéletét helybenhagyja. A kir. Curia pedig a kir. ügyészség részéről közbevetett felebbezést az 1883. évi VI. t.-cikk 7. §-ára való utalással visszautasította. — Végül III. A 1 kir. járásbíróság 1893. évi október hó 30-án 1,731. sz. a. kelt Ítélete vádlott H az ellene az 1848. évi XVIII. t.-cikk 30. §-ának 4. pontjába ütköző sajtórendöri kihágásnak vádja és annak következményei alól felmenti. Indokok: Vádlott azzal vádoltatik, hogy mint a »Zipser Bote« című lap szerkesztője, annak 35. sz. köteles példányát aláirása nélkül küldte meg a vádló kassai kir. ügyészségnek, mi által az 1848. évi XVIII. t.-cikk 30. §-ának 4. pontjába ütköző sajtórendőri kihágást követett el ; minthogy azonban az emiitett törvényszakasz oly újságokról vagy időszaki lapokról szól, melyek tartalma akár részben, akár egészben politikai tárgyak körül forog, minthogy a »Zipser Bote« nem politikai hetilap és politikai tartalommal részben sem jelent meg, tehát a hivatkozott törvényszakasz azon intézkedése, hogy a köteles példány a szerkesztő sajátkezű aláírásával küldessék meg a kassai kir. ügyészségnek, vádlottra nem vonatkozhatik, — minthogy eltekintve a most előadottaktól, vádlott hibáján kivül is megeshetett az, hogy az általa aláirt köteles példány a szétküldés alkalmával nem a kassai kir. ügyészség cíínszalagjával lett ellátva, hanem más lapbérlőnek lett kiadva és vádlottnak e tekintetben tett előadása azon körülmény által, hogy a kassai kir. ügyészségtől vett felszólítás óta csakis a vádinditványhoz csatolt lap egyedül nem volt vádlott aláírásával ellátva, — valamint vádlottnak társadalmi állása és tisztes jelleme által támogattatik, sőt az valószínűnek is tekintendő — minthogy a most előadottak szerint a vádbeli cselekmény megtörténténél hiányzik vádlott részéről a szándékosság és őt mulasztás vádja sem terhelheti, ennek folytán őt az ellene emelt vád és annak következményei alól felmenteni kellett. Ezen itélet ellen is felebbezett a kir. ügyészség s a kassai kir. itélő tábla 1894. évi február hó 1. napján 4,937/1893. sz. a. következőképen itélt: A kir. itélő tábla a kir. járásbíróság ítéletét, a szándékosság hiányára állapított indok mellőzésével, egyéb indokainál fogva helybenhagyja. Lássuk már most, mit mond az 1848. évi sajtótörvény az időszaki lapokról szóló fejezete, illetve a 30. §. 4-ik pontja s egyeztessük ezt össze a vonatkozó igazságügyministeri rendelettel. A sajtótörvény hivatkoztam §., illetve ennek 4-ik pontja azt mondja: »Ujság vagy időszaki lap, melynek tartalma akár részben, akár egészen politikai tárután, hanem csupán a concret eseteket mérlegelheti. Az átöröklés azért a már megállapított abnormitás megértetésére szolgálhat, de odáig nem mehetünk, hogy annak a családnak, a melynek egyik tagja elmebeteg volt, már minden tagját elmebaj gyanújába fogjunk, még mielőtt ilyen nála ki lett volna mutatva. Ebben még a rokonok kórformája is megfontolandó lesz. Mert ha például az egyik testvér tabetikus, a másik paralytikus, vagy esetleg mind a kettő paralytikus, abból öröklékenységre következtetni, ha a szülők egészségesek, nem lehet; nevezetesen pedig azért, mert a paralysis olyan szerzett elmebaj, melynek oka másutt keresendő és mely mind a két testvérnél öröklékenység nélkül érvényesülhetett. Minél távolabb, azaz indirectebb a rokonság és minél inkább olyan a baj, hogy külső indító okok fölvehetők, annáj többet vészit értékéből az öröklékenység amúgy is, mint már kifejtettem, homályos fogalma. Nemkülönben állunk az elsatnyulás tanának egyéb hangoztatott tüneteivel, az u. n. degenerativ tünetekkel. Nem csupán az a tény, hogy az absolut rendes koponyaalkat ismeretlen és hogy ez fajok és nemzetiségek szerint különbözik és hogy az ethnographice különböző koponyaformák közt az átmeneti variánsok száma át sem tekinthető ; nem is az, hogy látunk mindennap föltűnő abnormis koponyaformákat, melyek mellett pedig a szellemi élet rendes lefolyása kétséget sem szenved ; hanem főképen az a megfontolás, hogy nem tekintve a legnagyobb és nyilvánvaló kóros eltéréseket, az assymetriák és egyéb formabeli eltérések (pl. a szűk homlok, a meredek nyakszirt, a lépcsőzetes varratok, stb ) keletkezése ismeretlen és ennél is ismeretlenebb ennek kihatása az agy életére, az a legnagyobb óvatosságra int ilyen adatok fölhasználásában. Hogy pedig a többi »stigma« még igen távol áll attól, hogy a kóros elmeállapotok állandó tünetei közé föhegyük és még távolabb attól, hogy pusztán ezekből következtessünk szellemi abnormitásra, azt bizonyítani is fölöslegesnek tartom. Ezeknek büntetőjogi értékesítése olyan formában, hogy belőlük összeállítják a született gonosztevőt, az gyakorlati alkalmazásában, mely csupán prophylacticus és práventiv lehetne, oda vezetne