A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 45. szám - A gyámság történeti fejlődése. 1. [r.]

A JOO. 325 áron felebbezni akar, ott van a 15 napi időköz (131. §.) beadhatja egész, önállóan felebbezését. Az előadottak után tehát világos az, hogy a csatlakozást, hogy az önálló felebbezés joghatályával birjon, nem okvetlen az előkészítő iratban kell előadni, sőt ha abban be is jelentetett, de szóbelileg nem ktt előadva a felebbezési tárgyaláson, mellőztetik. Minthogy pedig cikkíró ur eme főiudoka nem áll, nem áll az általa felállított ama tétel sem, hogy a 147. §-ban emiitett felebbezési határidő alatt nem a 131. §-ban körülirt 15 napi, hanem a 142. §-ban emiitett idézési határidő első fele értendő. Ha ez igy állana, akkor a felebbezö ellenfele számára a törvény két felebbezési időközt adott volna, a 131. S-ban megállapítottat és ama másodikat, a 135. és 141. §-ban körülirt »idézési időköz első felét.« Már pedig a törvény iuteutiója a csatlakozás intézményének behozatalánál ez semmiképen sem lehetett, hanem igenis az, a melyet az imént említettünk. latics Péter, budapesti kir. tabtai tanátsjegyz'ú. * II. Dr. Plopu György, gyulai kir. törvényszéki biró urnák a »J o g« ez évi 43. számában megjelent cikke oda conoludál, hogy az új sommás eljárás 147. §-ábin érintett »felebbezési határidő« téves, mert az alatt mást, mint az »idézési időköz első felét« nem lehet érteni. Jogászi meggyőződésem az, hogy dr. Plopu ur tévedett és hogy a törvény 147. §-a szerinti » felebbezési határidő« az a l-"> nap, mely a 131. §. értelmében az Ítélet kihirdetését, vagy kézbesítését követő napon veszi kezdetét. Vegyük ugyanis azt az esetet, hogy alperes a 131. §. adta kedvezménynél fogva felebbezését már a/. Ítélet kihirdetése után azonnal, vagy a következő napon benyújtotta, vagy bejelentette, mely felebbezését az elsöbiróság a 131. §-hoz képest 3 nap alatt a törvényszékhez felterjesztette, egyszersmind a másodpéldányt felperesnek kézbesittette. Ily körülmények közt történik, hogy felperes már negyed- vagy ötödnapon alperes felebbezésének birtokában van és hogy ennek következtében — bár ha alperes nem felebbezett volna, ö is megnyugodott volua az elsöbiróság ítéletében — indíttatva érzi magát az elsöbirósági Ítélet ellen a törvény határai között jogorvoslattal élni. Felperes tehát — kinél egyébiránt az is lehetséges, hogy a 127. §. szerint felebbezéséröl az Ítélet kihirdetése után nyomban szóval le is mondott volt — most már reílectáini kiván alperes felebbezésében felhozöUakra, nem tehet mást, miután az iratok már felterjesztettek a másodbírósághoz, mint azt, hogy az utóbbi fórumhoz a 135. §-ban előirt csatlakozás' kérelemmel egybekapcsolt előkészítő iratát beadja. így e csatlakozású előkészítő irat az Ítélet kihirdetését vagy kézbesítését követő 15 napon, vagyis a felebbezési határidőn belül kerül a törvényszékhez. Maga cikkíró ur felhozza a 147. §. indokolásából, hogy a csatlakozás nem önálló jogorvoslat, hanem függőségi viszonyban áll a felebbezéshez. Ez elvet a törvény következetesen juttatja érvényre, a mennyiben 2. felebbezés visszautasításának esetén a csatlakozást hatályvesztettnek mondja (147. §. utolsó bekezdése) és a mennyiben az esetre (150. §.), ha felebbezö a tárgyalás befejezésaig felebbezését visszavonja, a csatlakozott ellenfélnek csak annyiban ad e tekintetben beleszólási jogot, hogy költségeinek megítélését kérheti a felebbezést visszavouó fél ellen, de az ítélet megváltoztatását nem kérheti. Már pedig az Ítélet megváltoztatása iránti kérhetésben, tekintet nélkül az ellenfél processualis ténykedésére, rejlik a megkülönböztetés. A kellő időben beadott felebbezés ipso jure jár a megváltoztatás iránti kérhetés jogával, tekintet nélkül az ellenfélre. A csatlakozási kérelem áll és esik a felebbezéssel. Ha a felebbezö visszavonván felebbezését, megnyugszik az Ítéletben, a csatlakozott ellenfélnek is bele kell nyugodnia ; csak költségtöbbletének megtérítését követelheti. Ezen függőségi elvet a törvény nem tarthatta fenn és nem akarta fentartani abban az esetben, midőn az ellenfél a felebbezési határidőn belül élt csatlakozási előkészítő irattal. Nem tarthatta fenn azért, mert a felebbezési határidő oly »tempus utile«, melylyel a törvény rendelkezésétől eltérőleg való élés jogát a törvény a feleknek sem adja meg az ítélet kihirdetése, vagy kézbesítése előtt és mert »a felebbezés helytelen elnevezése okából vissza nem utasítható, hanem annak minősége tartalma szerint ítélendő meg.-< (136. §. utolsó bekezdése ) Ha az egyik fél »c s a 11 a k o z á s ú előkészítő i r a t« elnevezés alatt a felebbezési határidőn belül élt jogorvoslattal, ugy a törvény ezt »helytelen elnevezés«-nek tekinti és meg nem fosztja a felet felebbezési jogától. Ez okból okszerűen azt mondja a 117. §. második bekezdése: »Ha a csatlakozást a felebbezési határidő alatt a bíróságnál bejelentették, az önálló felebbezésnek tekintendő. Sőt tovább megyek és azon meggyőződésemnek bátorkodom kifejezést adni, hogy az eselre, ha valamelyik fél a felebbezés kézbesítését be nem várván, akár szándékosan, akár tévedésből a felebbezési határidőn belül adja be a törvényszékhez csatlakozású előkészítő iratát, hogy ez esetben e beadványnak a felebbezés hatályát kell tulajdonítani, mert a helytelen elnevezés nem irányítja a felek perviteli jogait és mert önálló felebbezésnek tekintendő a csatlakozás, ha a felebbezési határidőn belül bejelentetik. Igaz, hogy nem ártott volna, ha a törvény egy kis útbaigazító intézkedést tartalmazna; teszem azt — olyant, hogy a törvényszék ily esetben átteszi a csatlakozási kérelmet az iratokkal való felszerelés és egyéb szükséges elbánás végett az elsőbirósághoz. Az előadottak szerint — azt hiszem — a 147. §. második bekezdése nem szorul különös commentárra. De igenis — szerény véleményem szerint — az első bekezdés igényel némi felvilágosítást. Ez első bekezdés igy szól: »Az ellenfél a szóbeli tárgyalás befejezéséig (a felebbezési bíróság előtt) a felebbezéshez csatlakoz hátik. A csatlakozást a felebbezésről történt lemondás sem gátolj a.« Minthogy a felebbezö az ügy felebbezési stádiumában a felebbezésről le is mondhat, azt hinnők a most jelzett bekezdés szerint, ha a felebbezö a felebbezési tárgyaláson tényleg lemond felebbezéséröl, hogy e lemondás a csatlakozásnak nem árt, vagyis, hogy az ily — meglehetős késői — csatlakozás rést üt a törvény által elfogadott függőségi elven. Ez nem állana causalnexusban a második bekezdéssel, sőt azzal ellentétben volna, mely azt mondja, hogy csak a felebbezési határidő alatt bejelentett csatlakozás bir az önálló felebbezés hatályával. Pi rsze c kétely el vau oszlatva, ha dr. Imling ur szerint az első bekezdést ugy értelmezzük : »Hogy a csatlakozást a felebbezésről történt lemondás nem gátolja, az azt jelenti, hogy ha az egyik fél a felebbezésről jogérvényesen lé is mondott, ez őt nem gátolja abban, hogy a másik fél felebbezéséhez csatlakozzék.« Látni tehát, hogy a törvény szövegezését, ha annak értelmezése commentárra szorul, valami nagyon találónak nem mondhatni. De ha a szövegezés nem találó, ugy maga az intézkedés épenséggel nem világos. A 135. §. szerint a nem felebbezö fél idéző végzéssel az ellenfél felebbezése folytán felhivatik arra, hogy előkészítő iratban adja elő, mit akar érvényesíteni a felebbezési fórum előtt és vájjon akar-e csatlakozni a felebbezéshez. Ez előkészítő irat az idézés kézbesítése és a tárgyalási határnap közötti idő első felében adandó be. Itt az a kérdés merül fel, kell-e az előkészítő iratot ipso facto csatlakozásnak is tekinteni, ha igen, mire való annak használhatóságára egyáltalán időbeli határt szabni, ha a 147. §. első bekezdése szerint az ellenfél a szóbeli tárgyalás befejezéséig a felebbezéshez csatlakozhatik ? És ha a csatlakozás nem jár ipso facto az előkészítő irattal, minek decretálui, hogy a csatlakozási kérelmet az előkészítő iratban az idézés kézbesítése és a tárgyalási határnap közötti idő első felében kell a fclebbviteli fórummal közölni? Dr. Fbthi Sámuel, ó-gyallai ügyvéd. /\A gyámság történeti fejlődése. Irta: SOMOGYI JÓZSEF. X INem találtunk — akár a múltban, akár a jelenben keressünk — csak némileg is előrehaladt társadalmat, mely tehetetlen és önvédelemre képtelen tagjait többé-kevésbé hathatós módon és eszközökkel nem védelmezné: mindazonáltal a gyáraság intézménye abban az értelemben, melyben azt a mai jogtudomány tárgyalja, csak a római jogban nyert első rendszeres kifejlődést. Hanem a rómaiaknál azután már oly fejlődési fokra jutott, hogy a reá vonatkozó alapelveket, melyeket a római jog a'inyi elmeéllel és valóban felülmúlhatatlan szabatossággal tudott kifejezésre ho/ni, még mai nap is alkalmazni vagyunk kénytelenek, noha »végte!en ür tátong a római jog és a mai élet között és e kettő sok tekintetben összeférhetetlen.« Csalatkoznék azonban, a ki a római gyámság eredetét azon nemes célzatban keresné, melyet a későbbi római jogászok hirdettek és tanítottak s melyet a későbbi törvényhozók csakugyan érvényre is emeltek. A régi rómaiak ugyanis a gyámi intézmény létesítésével épen nem a védtelenek oltalmát, hanem egyedül a családi vagyon s a mi ezen alapszik, a családi fény és tekintély fentartását és emelését célozták és biztosították! Ép azért a gyámság legrégibb formája szorosan összefüggött a rómaiak akkori családi szervezetével, melynek alapját a patria potestas képezte. A családatyai hatalomnál fogva a családban elveszett az egyén s jogai, mig a viszony tartott, teljesen megszűntek, vagy helyesebben szólva a család, illetőleg az azt képviselő és a hatalmat gyakorló családatya jogaiba olvadtak. Ez a szervezet pedig arra volt irányulva, hogy az egyén elnyomásával a családi vagyon, tekintély és hatalom növekedjék; hogy az ekkép szervezett és a legridegebb önzésen nagyra nőtt családok alkossák aztán azon egységes nemzeti testet, melynek erején megtörik rövid idő alatt minden idegen hatalom és erő s melynek hódolni kénytelen sok ideig az egész ókori világ ! A családatyai hatalom megszűntével azonban a családgyermekek sui iurissá, azaz önjogúakká válhatnak. Már most, ha az önjogúvá vált római polgár (mert famíliája csak a római polgárnak lehet) akár koránál, akár egyéb szellemi