A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 41. szám - A törvényszéki orvosok helyzete

A JOG*. intenciója az. hogy midőn haszonbérbe adott ingatlan elárverezéséről külön törvényszakaszt hoz, az ilyen birtok árverési vevőjétől a 180. §. által nyújtott jogsegélyt megvonja és az ilyen vevőnek a leütött ingatlant tényleg át ne adja. Ezekkel, azt hiszem, fenti állításaimat kellőleg igazoltam is. \ A törvényszéki orvosok helyzete. Irta : CSULNOKY FEREN'C, tor. veszprémi kir, törvényszéki orvos. A törvényszéki orvosi szakvizsgálat a legközelebb lett életbeléptetve. Ezután csak oly orvos lesz kinevezhető törvényszéki vagy fogházi orvossá, ki ezen vizsgálatot sikerrel kiállotta. A vizsgálaton megkívánt ismereteket feltétlenül szükséges, hogy minden törvény széki orvos birja, ezért a szakvizsgálat életbeléptetését csak helyeselnünk lehet. El kell azonban ismernünk, hogy ezen szakvizsgálat a jövő nemzedék elé tetemes új nehézséget gördit, még pedig ugy szellemi, mint anyagi tekintetben s S ezen nehézségekkel való megküzdésért semminemű kárpótlás sincsen kilátásba helyezve. Már pedig a jelenlegi díjazás reményében alig hiszem, hogy sokan akadjanak, a kik rászánják magukat a szakvizsgálat letételére. Nem kell bizonyítanom, hogy a törvényszéki orvosok helyzete igen mostoha, díjazásuk a sokat satirisált díjnokokénál is silányabb. Ezt azonban — agy látszik - kevesen tudják. Eléggé igazolja ezt azon körülmény is, hogy már életbe lett léptetve a szakvizsgálat s ezzel nehezítve lett a helyzet, mielőtt csak egy parányi javítás is történt volna a törvényszéki orvosok helyzetén. Az orvosok az állam mostoha gyermekei, a törvényszéki orvosok pedig azok közt is a legmostohábbak ; ki hallgatna azok panaszára! Azt lehetne talán erre felhozui, hogy a törvényszéki orvosok nem panaszkodtak eleget. Meglehet. Annyi tény, hogy panaszainkkal mit sem értünk el. Az újabb nemzedék tagjai, kik a törvényszéki orvosi pályára készülnek, ezek után egyet méltán elvárhatnak tőlünk, kik e pályán régebben küzdünk, hogy őket tájékoztassuk helyzetünkről s nekik őszintén megmondjuk, mit kiván tőlünk az állam s mit ád érte? Csak igy vonhatják le maguknak a következtetést: érdemes-e annyi fáradság- és költség árán megszerezni a törvényszéki orvosi állásra a képesítést s akkor türelemmel elvárni, mig azon néhány torvényszéki orvosi állás közül vahmelyik mígüresedik? A mit az állam a törvényszéki orvosoktól követel, azt mindenki könnyen megtudhatja a szakvizsgálat tárgyában kiadott miniszteri rendeletből. Valljuk meg őszintén, ez elég sok. Hogy mit ád ezért az állam tényleg, azt nehezebb megtudni, mert azt leginkább csak a mostani törvényszéki orvosok tapasztalják, hogy igen kevés, de ezt részletesen tudomásom szerint a nyilvánosság előtt még senki sem sorolta fel. Dacára ennek, csekély fáradtsággal meg lehet ezt is tudni körülményesen, ha az 1874- évben 7,626. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendeletnek az orvosi szakértők díjazását tárgyaló részét veszszük szemügyre. Kitűnik itt mindjárt, hogy annak minden tétele méltánytalan, az illető működésre fordított szellemi és physikai munkával arányban nem áll. Vegyük pé'dául a csecsemő boncolásáért megállapított 4 frt 20 kruyi nevetséges összeget, vagy a szülőnő megvizsgálásáért megállapított 1 -2 frtnyi összeget. Mi van itt megfizetve ? Az orvo8Szakértö munkája fárasztóbb, sokszor életveszélyes, az államra pedig sokkal fontosabb, mint bármi más szakértő munkája, mert tőle a vádlott szabadsága, sőt élete függhet, mégis azt tapasztaljuk, hogy az ügyvéd, a mérnök s az írásszakértő sokká! busásabb díjakat kapnak a bíróságoknál. De nemcsak az a hiba, hogy a díjtételek alacsonyak, hanem ínég az is, hogy a bíróságoknál takarékosságból csak a legelkerü'hetetlénebb esetekben veszik igénybe az orvosszakértő közreműködését. Tiz év átlagos eredményére hivatkozhatom. S ebből az tűnik ki, hogy egy évben átlag 8 boncolás, 6 elmebeli állapotészlelés és 10 -lő egyéb vélemény fordul nálunk elő. Hogy ez nem sok, azt, a ki a díjszabásra egy tekintetet vet, azonnal belátja. Ezt adja az állam a törvényszéki orvosnak valóban nehéz és nagy felelősséggel járó működéséért. Nem tudom, igy van-e máshol is, de azt hiszem, sokkal fényesebb máshol sem lesz a törvényszéki orvosok dolga. A szakvizsgálat még egy állásra képesiti az orvosokat, a fogházorvosi állásra. A mint az alább felsoroltakból látható, ezen fizetések is a lehető legminimálisabbak s még csak nyugdíj-igénye sincs utána az orvosnak, holott a nyugdíj még a hivatalszolgának is kijár. Az alábbi 54 fogházorvosi állás díjazása volt 188t)-ik évben a főügyészi jelentés szerint: 100 frt évi fizetést kap 1. (Rimaszombat.) 200 frt évi fizetést kap 9. (Aranyos-Marót, Besztercebánya, B.-Gyula, Eiume, Ipolyság, Pelsőc, Rózsahegy, Zala-Egerszeg, Zilah.) 250 frt évi fizetést kap 13. (Arad, Beregszász, Győr, Kalocsa, Kecskemét, Lugo=, M-Sziget, N.-Kanizsa, Pozsony, Szabadka, Szolnok, Újvidék, Veszprém.) 300 frt évi fizetést kap 21. (Balassa-Gyarmat, Debrecen, Eger, Eperjes, Kapuvár, Kassa, Komárom, Lőcse, Miskolc, Nagy' Becskerek, N.-Kikinda, Nyíregyháza, Nyitra, Pécs, S.-A.-Ujhely, í Sz.-Németi, Szegzárd, Sz. Fehérvár, Szombathely, Temesvár, Zombor.) 350 frt évi fizetést kap 2. (Nagyvárad, Sopron.) 500 frt évi fizetést kap 3. (Fehértemplom, Karánsebes, | Pancsova.) 800 frt évi fizetést kap 1. (Pestvidéki.) 1,000 frt évi fizetést kap 1. (Budapesti) Nem túloztam tehát akkor, midőn állítottam, hogy a törvény1 széki és fogházi orvosok jövedelme nagyon csekély, pedig még : ennek a csekélységnek is egy jó részét évek folytán elvonták. ; Igy az 1872. évi 20,289. számú miniszteri rendelet a boncolásért 10 frtot, az erre adott véleményért 5 frtot s ha a hulla rothadt j volt, még 5 frtot állapított meg; már 1874-ben ez a 7,626. sz. I rendelettel el lett törölve, azóta a boncolásért, lelet és véleményig ombroso még egy lépéssel tovább ment. Ö azt találta, hogy a »szülctett bűntettesek* és a morális téboly bizonyos közös vonást tartalmaznak, a mi nyavalyatörésre emlékeztet. E n nek következtében, szerinte, mindkettő a nyavalyatörés csportjába tartósnak. Hisz hasonló vonásokat talált a genie-nél is és épp azért ezt is oda sorozta. M o r s e 1 l i-nek1) tehát nagyon is igaza volt, midőn azt állította, hogy az epilepsia ily általánosításánál végül az embert Animál epileptieu innak kell definiálni! Az epilepsia fogalmának ezen teljesen hibás kiterjedését itt csak megemlítem, megmagyarázni nem akarom, mert ez messzire vezetne. Végül tudvalevő, hogy Lombroso a bűntettet (és pedig bonctan-élettani és lélektani okokból) egészen vagy részban atavismusra, a vadak ösállapotára vagy még régebb időre vezeti vissza, a mi már sokszor megeáf'oltatott, de általa újból, igy pl. »D o n n a delin quente« c. művében felhozatott. De épp az atavismust oly nehéz pontosan megállapítani, hogy csak bonctani és élettani tudósok Ítélhetik meg némi biztossággal a »bonctani« atavismust — sőt bizonyos pontokban ezek is eltérnek — a »lelki« és »socialis« atavismust illetőleg azonban csak összehasonlító psychologusok és ethnologusok vihetik a szót. Miután láttuk, hogy az újkor sem nyújt elfogadható bizonyítékot a »született« bűntettesre nézve, lássuk azon további fontos kérdést: Létezik-e bűutettes-typus ? Itt kiinduló pontul az úgynevezett degeneratio vagy »elfajulási jelek* (stigmata) fognak szolgálni. Ezek bizonyos testrészeknek az átlagostól való eltérésében mütatkoznak s rendelleneseknek, egy bármikép elgyengült szervezet folyományának tekintetnek, különösen, ha halmozva fordulnak elő. Kár csak az, hogy mindeddig a »normalis embert«, az ideált, mint az ez iránybani összes exakt kutatások kiinduló pontját, még nem ismerjük ! K u r e 11 a, ki e jeleket behatón vizsgálta, az összes kórtani változások eseteit eleve kiveszi s csak a »pritnatoid jellemeket«, hozza, fel különösen, melyeket Lombroso és mások atavistikusok') Morse Ili: Genia e neurosi. Estratto dalia Cronaca d'Arte. Vol. II. a. 1892. | nak neveznek, valamint a fejlődési akadályokat és a táplálkozási zavarokat. Mig azonban ő a végeredményben a bűntettes koponyáját a majomkoponyához közeledőnek találja, addig Ranke, a hirneves anthropologus az emberi koponyán minden »pithekoid«, azaz majomhoz hasonló jel létezését kereken tagadja. A legtöbb jel azok közül, melyeket az elfajulás eseteihez számítanak, B a e r , F é r é s mások nézete, valamint az én véleményem szerint is a kóros jelekhez tartozik, nem pedig az atavismushoz, föltételezve a csira elégtelen életereje és fejlődési képessége által (tehát akadály), rosz táplálkozás, vagy a méhmagzatnak betegsége által az anyatestben, vagy röviddel a szülés után, vagy még később. Mint látjuk, bizonyos bonctani eltérések j is örökölhetők, de a végeredményben ezek is kórtani előzményeken alapulnak s a szülők vagy elődök iszákossága, betegségei stb. 1 képezik az okot. Sok dolgot továbbá az elfaju'ási jelekhez sorol tuk, pedig egyáltalában nem tartoznak oda, hanem valóságos betegségeket képeznek, igy pl. nyavalyatörés, bandzsitás, stb. Némelyik egyszersmind kórtanilag feltételezett fejlődési akadály, mely in concreto esetleg a valódi atavismustól alig különböztethető meg biztosan. Már e néhány észrevételből is látható, hogy még a büntetőanthropologiai vizsgálatok kinduló pontjai, az elfajulási jelek tekintetében sincs meg ez idő szerint egyöntetű megállapodás. A bűntettes fején bizonyos jellemző jelenségek tűnnek fel: nagy állkapocs, ritka szakáll, dús hajzat; másodsorban: széjjel álló fülek, hátraeső homlok, kancsalitás, görbe orr, melyek őt az emberi nemnek egy külön válfajává teszik. De kevéssé szól e mellett Lombroso azon vallomása, hogy az összes bűntetteseknek csak 25J/o-a mutatja e typust s itt is a rablók és tolvajok 36°/o, 23°/o; vannak legmagasabban képviselve, dacára annak, hogy ezek közt található állítólag a legtöbb .»született büntettes« s a legkisebb százalék az alktlmi bűntetteseké (17°/o), csalóké és 1 bigamiát elkövetőké (6°/o). Tehát ezen állítólagos typus még a »születelt« bűntetteseknél sem túlnyomó, továbbá közönséges bűntetteseknél is előfordul, végre még normális embereknél is : igen gyakori epileptikusoknál, hülyéknél, lelki betegeknél. Már ez is bizonyítja, hogy egy ily typus képtelenség. Az olasz iskola szerint