A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 4. szám - Bűnügyi döntvény bírálat. (A btkv 92. §-ához.)

AJOÖ. frissítése szükséges, úgy szükséges a fővárosi birói karnak, erre alkalmas vidéki birói erőkkel való felfrissítése. Megkönnyíti részben a fővárosi és vidéki bírósági elemek felcserélődését az állami tisztviselők illetményeinek szabályozásáról intézkedő 1893. évi IV. t.-cikk is, mely megszüntette az eddig fennállott azon visszás helyzetet, hogy a vidéken alkalmazott magasabb rangban levő bírósági tisztviselőnek (p. o. törvényszéki biró vagy járásbirónak) kisebb javadalmazása volt, mint a fővárosi bíróságoknál működő és alacsonyabb rangosztályban levő bírósági tisztviselőnek (p. o. albirónak). Még inkább elősegítené az oly kívánatos fluctuálást főváros és vidék között, ha a főváros és Fiúmén kívül az országban lévő más nagy ügyforgalmú vidéki városokban működő birák is, a kik akár az ügyek mennyiségét, akár azok minőségét tekintjük és figyelembe veszszük a segédszemélyzetnek elégtelen voltát, épp oly mérvben vannak munkával megterhelve, mint a fővárosi birák, részesülnének aránylagos működési pótlékban. y Bűnügyi döntvény bírálat. y (A btkv 92. §-ához.) Irta : dr. HEIL FAUSZTIN, kir. táblai biró Budapesten. Hatósági közegek elleni erőszak büntette miatt vádolt Ardeleán Vaszilie és t. elleni büntető ügyben az alsóbb fokú bíróságok a btkv 92. §-ának alkalmazását egyebek között azzal indokolták : »hogy vádlottak az állami jogrendet kevésbbé mélyen sértették meg«, továbbá, hogy a megsértett hatósági közegek tekintélye sem oly nagy, hogy ezekkel szemben az ellenszegülés a rossz szándék és elhatározás nagyobb mértékével történik«. A m. k. Curia 1893. évi ápril hó 11-én 10,385. sz. a. kelt Ítéletében ezeket a körülményeket a btkv 92. §-ának alkalmazását indokolható körülményekül el nem fogadta, és pedig azért nem, mert szerinte : »a jogrend és ennek fokai megsértésének evaluatiója (sic !) a törvényhozásnak a törvénykönyv létrehozatalakor eszközölt mérlegezése és meghatározása tárgyát képezvén, midőn ez a törvényhozás a tüzetesen meghatározott büntetendő cselekmény büntetésének minimumát és maximumát meghatározza : ezzel ő, az erre egyedül illetékes hatalom egyszersmind megvonta azon átléphetlen keretet, a mely között a cselekmény objectiv bünlartalma, tehát a jogrendnek ezzel való megsértésének súlya, vagyis mértéke a gyakorlatban értékesítendő* s mert : »ez a körülmény a 89, 90, 91. §-okkal maga a törvény által különösen is értékesítve van, s így még mint külön enyhítő körülmény, tehát kétszeri értékesítésnek tárgyát nem képezheti«. Egyszerűbb nyelvezetre lefordítva, a m. k. Curia azt mondja, hogy az u. n. objectiv enyhítő körülmények a 92. §. alkalmazására alapul nem szolgálhatnak. Ez a tétel ellenkezik a btkv indokolásával ; a törvény határozott rendelkezésével; az állandó birói gyakorlattal; a bírónak adott rendKÍvüli enyhitési jog helyes elméletével. Ellenkezik a btkv indokolásával, a hol az indokoknak szerzője a 92. §-nak (min. jav. 90. §.) jelentőségét nem csak abban találja, hogy az »közvetitést képez az eddig gyakorlatban volt arbitrarius rendszer és a változhatlan büntetési lételek felállítása között«, hanem egyenesen azt jelenti ki, hogy: »e szakasz ártalmatlanná teszi a minimumok meghatározását«. Ez pedig csak akkor igaz, ha a rendkívüli enyhitési jog alkalmazására az u. n. »objectiv enyhítő körülmények« is alapul szolgálhatnak, ellenkező esetben kézzel foghatóan nem igaz. De még határozottabban nyilatkozik az indokolás az itt képviselt értelemben, midőn így folytatja : »Lényegben megegyez e rendszer azzal, a mit Mittermaier előbbi törvényjavaslatunkra nézve ajánl, t. i. hogy a büntetendő cselekmények súlyosabb eseteire tétessék ki a törvényben a büutetés minimuma is, az enyhébb esetek pedig hagyassanak minimum nélkül. A 90 (92) §. »az enyhébb esetekben« levén alkalmazandó, ez által eléretik az, a mi az igazságtalan tulszigor kikerülésére teljesen elégséges. Nem kevésbbé világos és határozott a Kiüb. kijelentése, a melylyel a törvényjavaslatnak ezt a §-át magáévá tette s melyben a biró rendkívüli enyhitési jogának alapját ép abban találja : »hogy azon esetben, ha a fenforgó rendkívüli konkrét viszonyoknál fogva a törvényben foglalt minimum alkalmazása is tulszigorú és igy igazságtalan lenne, módjában legyen az igazság követelményeinek megfelelő büntetést kiszabnk (L. Anyag. gy. 1. K. 533. 1.) Ugy az indokolás szerzője által emiitett »enyhébb esetek« mint a kiüb. által kiemelt »konkrét viszonyok« az u. n. objectiv enyhítő körülményeknek tekintetbe vételét nemcsak megengedik, hanem arra egyenesen ntalják a bírót. A curiai ítéletben foglalt tétel ellenkezik a törvénykönyv határozott rendelkezéseivel. A btkv 91. §-a az abban foglalt rendelkezés szerint akkor alkalmazandó: »ha az enyhitő körülmények tulnyomóak« ; a 92. §. pedig akkor: »ha az enyhitő körülmények annyira nyomatékosak, vagy olyan nagy számmal forognak fenn, hogy a cselekményre meghatározott büntetésnek legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne«. Nincs dialektika, a mely a btkv. 91. §-ában emiitett »enyhitő körülmények« és a btkv. 92. §-ában emiitett »enyhitő körülmények* között fogalmi különbséget megállapítani s bebizonyítani képes lenne. A törvény mindkét szakaszban ugyanazt a kifejezést »enyhitő körülmények« használván, az enyhitő körülményeknek fogalma mindkét szakaszban azonos. A mi enyhitő körülmény a btkv 91. §-a esetében, az enyhitő körülmény a btkv 92. § a alkalmazásának szempontjából is. A fogalom mindkét esetben s mindkét szakaszban egy és ugyanaz. Ha jelesül az u. n. objectiv enyhitő körülmények tekintetbe jöhetnek a 91. §-nál, jöhetnek tekintetbe a 92. §-nál is, mert a törvény a között, hogy mi legyen enyhitő körülmény az egyik s mi a másik esetben, különbséget nem tesz. A két szakasz, a rendes és a rendkívüli enyhitési jog föltételei között igen is van különbség, de ez a különbség nem minőségi, hanem mennyiségi különbség; az enyhitő körülményeknek különös nyomatékossága, vagy nagyobb száma. De mihelyest megengedjük s ez vita tárgya nem is volt soha, hogy a biró objectiv enyhitő körülmények miatt alkalmazhatja a btkv 91. §-át, ha csak a törvény határozott rendelkezésével összeütközésbe jönni nem akarunk, meg kell szükségszerűen engednünk azt is, hogy a btkv. 92. §-a is objektív enyhitő körülmények alapján alkalmazható. A ki az ellenkezőt vitatja, annak mindenek előtt bizonyítania kellene azt, hogy a törvény »az enyhitő körülmények« kifejezéssel a két szakaszban két különböző fogalmat köt össze s ugyanazt a kifejezést a két szakaszban két különböző értelemben használja. Ennek bizonyítása pedig hiú törekvés lenne, mert azt az egyedül irányadó törvényszövegéből kimagyarázni nem lehet. A tétel ellenkezik az állandó birói gyakorlattal. Az Ítéletek, melyekben a btkv. 92. §-ának alkalmazását a biró objectiv körülményekkel vagy ezekkel is indokolja, napirenden vannak; ily indokolással bármely döntvénygyüjteményben lépten-nyomon találkozhatunk. De tovább mehetünk s azt mondhatjuk, hogy épen az ekként értelmezett 92. §. volt a fő- és döntő érv azok ellen, kik több hévvel mint jóakarattal drákói szigorral vádolták btkvünket, a melyre, dacára egyes hiányainak -- hisz mely emberi műnek nincsenek absolute hiányai — mint törvényhozásunk legjelesebb alkotásainak egyikére méltán büszkék lehetünk. Az annyira hangoztatott, annyi port felvert rózsalopás meg almalopás csak ugy vesztette el különben komolyan ijesztő jelentőségét, hogy a válasz az volt s a törvény alapján az lehetett: »no hát épen az, hogy a tolvaj csak rózsát, vagy csak néhány almát lopott, épen ez fogja a bírót arra vinni, hogy a btkv 336. §. 3. pontjának esetében a 92. §-t alkalmazza s ha nem teszi, ha két évre fegyházba küldi azt a falusi suhancot, a ki átdobta magát a szomszéd kert kerítésén, hogy egyszer almával jól lakjék, azért a bírálat nem fordulhat a törvény ellen, mely nem tehet arról, ha a biró nem jól alkalmazza. Azokkal szemben pedig, kik igy is drákói szigorról panaszkodtak s példátlan szigort láttak abban, hogy a minimalis büntetés a 92, §. alkalmazásával is 6 hónapi börtön s az új olasz btkvet hozták fel érvül maguk mellett, épen ezeknek a soroknak irója — hamarjában nem emlékszem hol — számtanilag mutatta ki, hogy ebben a tekintetben a magyar és az olasz btkv között nincs számbavehető különbség. Pedig kétségtelen, hogy a lopott dolognak minősége vagy értéke tisztán s kizárólag objectiv körülmény. S ha ez egymaga soha sem lehet oly túlnyomó enyhitő körülmény, mely a btkv 92. §ának alkalmazására vezethet, akkor igen sok esetben a »rózsát« meg az »almát« két évi fegyházzal kell megfizetni. A rózsa meg az almatolvaj nem mindig oly ember, a kiben már a subjectiv enyhitő körülmények oly nagy számmal vannak vagy anuyira nyomatékosak, hogy a 92. §-nak alkalmazását parancsolnák. A tétel ellenkezik végre a rendkívüli enyhitési jognak helyes elméletével. A minimum elleneseinek főérve tudvalevőleg az, hogy a bűntett konkrét alakulásában oly enyhe lehet, a bűntettnek objectiv és subjectiv erői, habár egytől-egyig fenforognak is s igy a tényálladék teljesen létezik, mégis egészben vagy részben oly csekély arányokban nyertek megvalósulást, hogy a minimum az összszerü esetben túlszigorú s igazságtalan. A minimum mellett pedig ez a túlszigor s az abban rejlő igazságtalanság kikerülhetlen, mert a törvényhozó a minimum megállapításánál nem indulhat ki a rendkívül enyhe esetekből s bizonyos, hogy ha ezekből akarna kiindulni, oly miuimunra jutna, mely egyenlő lenne a minimumnak eltörlésével. A kiindulási pont csak a bűntettnek átlagos minimalis súlya lehet. De ezzel eo ipso jár az a lehetősig, hogy az életben oly esetek fognak előfordulni, amelyek az átlagos minimalis súlyon alul vannak, a minimum pedig ezekre nézve kézzelfoghatóan túlszigorú s igazságtalan. Ha a lehetőleg legalacsonyabbra téve a bűntettnek átlagos minimalis súlyát, azt = l-re becsüljük, mindazok a büntettek, melyeknek tényleges súlya az egység valamely törtrészének felel meg, bármennyire közel járjon is ez a súly az egy egészhez, a minimumban túlszigorú s igazságtalan büntetést nyernek. A minimumnak hivei ezt nem tagadják, nem is tagadhatják, mert a mit matematikailag bizonyítani lehet, azt nem lehet tagadni. Hogy pedig a tort bármily közel járjon az egységhez, mégis mindig az egységnél valamivel kisebb, az matematikai igazság. De az ellenvetésre, melynek igazságát nem tagadhatják, a minimum híveinek van es pedig igen helyes feleletök. Nem is egy, hanem kettő. Az egyik felelet az, hogy az ellenvetésből első sorban csak is az