A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 38. szám - Kereskedelmi és váltójogi kérdések. Mit igazolnak tulajdonképen a kereskedelmi könyvek?

26G A JOG. Kereskedelmi és váltójogi kérdések. (Mit igazolnak tulajdonképen a kereskedelmi könyvek ?) Irta i dr. ZAREVICH ANTAL, fiumei kir. táblai biró. Ezzel a kérdéssel szemben áll a biró a legtöbb kereskedelmi per elintézésénél. A m. keresk. törvény 31. §-a ezt mondja: »Bejegyzett kereskedőknek szabályszerűen vezetett könyvei kereskedelmi ügyletekből eredő perekben rendszerint nem teljes, eskü vagy más bizonyítási eszköz által kiegészíthető bizonyítékot képeznek. Egyébiránt a felett: kell-e a könyveknek nagyobb vagy kisebb bizonyító erőt tulajdonítani, a fenforgó körülményekhez képest a bíróság határozand.« Eme hézagos törvényi intézkedéssel szemben, a mely nem azt határozza, hogy m i t, hanem csak hogy mily i n cognitus mérvben valamit (!) igazolnak a kereskedelmi könyvek, a bírónak kell és lehet csak a felsőbb bíróságok judicaturai praxisából mentenie a criteriumokat, melyekhez ragaszkodnék a kérdés megoldásánál. Ezek a criteriumok pedig legtöbbnyire negatív értékűek; sokkal könnyebb, azoknak alapján, ama tények felsorolása, a melyeket a kereskedelmi könyvek nem igazolnak, mint azok a körülmények meghatározása, melyeknek bizonyítékát ezek nyújtanak. A budapesti kir. itélő táblának mult évi egyik döntvénye indokolásában olvasom, hogy: »A kereskedelmi könyvek, ha rendesen vannak is vezetve, sem az árúkiszogáltatásnak tényét, sem a vételi szerződés feltéteteleit nem i g a z o lh a tj ák.« Ugyanannak a táblának más, a kir. Curia 980/89. sz. döntvénye által annak indokaiból helybenhagyott határozata igy hangzik: »Tekintve, hogy alperesek a keresetben emiitett árúk meg - és átvételét tagadták és a D. a. könyvkivonat arra nézve, hogy alperesek ezen árúkat megrendelték és átvették részbizonyitékul nem szolgálhat, miután a kereskedői könyveknek bizonyereje csak a könyvvivőnek saját tényeire szorítkozik; ennélfogva felperes részére póteskü sem ítélhető meg stb.« A szegedi kir. itélő táblának, a kir. Curia 1,568/891. v. sz. döntvényével helybenhagyott ítélete ugyanazt az elvet juttatja kifejezésre, midőn azt mondja, hogy : »Azon körülmény, hogy a szóban levő fuvarozást alperes vagy megbízottja rendelte meg felperes által a könyvkivonat mellett külön bizonyítandó lett volna.* Ez az ítélet pedig ama p o s i t i v megállapítást foglalja is hogy : »a követelés alapjául fektetett könyvkivonat csak a jogcím és mennyiségtekintetében nyújt részbizonyítékot*. Ugyanazt már előbb mondotta ki a kir. Curia is, azaz hogy: »a kereskedői könyvek csak a jogcímre és mennyiségre, de nem az ügylet létrejöttére nézve, vagyis nem az áruk megrendelése és átadása, illetőleg átvétele tekintetében szolgáltatnak részbizonyitékot. Döntv.-tár. XXVIII. 224«.) Tehát csupán a jogcímet és mennyiséget igazolni képesek bejegyzett kereskedőknek szabályszerűen vezetett könyvei a kereskedelmi ügyletekből eredő perekben. Valóban szegény a kereskedelmi könyvek ez a bizonyító hordereje és igaza van dr. Fleischmann Sándornak mikor »a kereskedelmi jog és ismeretek tára« 1893. évi 36. számában foglalt »Adalékok a kereskedelmi törvény revisiojához« című cikkben azt mondja hogy: »N álunk a kereskedőnek a saját könyvei tulaj donképen semmit sem használna k.« Bármely rosszhiszemű vagy halasztást kívánó adós tetszésétől függ, hogy zérusra redukálja és teljesen illusoriussá tegye ezt a csekély bizonyító erőt is. Mert ha csak neki tetszik tagadni az árúk megrendelését, elküldését, kiszolgáltatását, átvételét, az ügylet létrejöttét, feltételeit — mindazt kell a kereskedő felperesnek, a könyvkívonat mellett külön bizonyítania és ha az egyáltalában nem lehet, vagy nem lehet könnyen, avagy biztos módon, mit használnak neki a legrendesebben is vezetett minta-könyvek a törvényszabta bizonyító erejével együtt? Ha az ügyletnek magának létrejöttét nem igazolhatja azokkal, mit segít neki, hogy azok a z ügylet jogcíméről bizonyítékul szolgálnak? Az ügylet létrejötte bizonyításában legtöbbnyire már implicite annak jogcíme bizonyítéka szintén involválódik, mert ha i gazoltatik, hogy egy kereskedelmi ügylet létrejött, az is bizonyittatik, hogy mely módon, mely körülmények és feltételek mellett megköttetett, ezekből pedig a jogcím is kiderül, a mely meghatározása egyébiránt a biró feladata. A mennyiség is legtöbbnyire az ügylet megkötése körül fenforgó körülmények és feltételekből kitűnik. A fődolog az, hogy bebizonyittassék, hogy] általában valami ügylet létrejött, ez a legnehezebb a legfontosabb bizonyíték, mert hogy m i k é p, milyfeltételekéskörülményekmellettaz történt, mily mennyiségről van szó, azindirecte, implicite sokkal könnyebben igazolható. A mi pedig a jogcímet illeti, annak meghatározása jőképen a biró dolga, mert az nem tény, melyet a perfeleknek kell bizonyítani. Ebből nyilvánvaló, hogy a legtöbb esetben a kereskedelmi könyvek bizonyító ereje zérusra redukálódik, ha ez a fent emiitett curiai és táblai döntvényekértelmében, csak a jogcím és mennyiségre szorítkozik. Hogyan pedig conciliálható ez a nézet a kereskedelmi könyvek által szolgáltatott részbizonyitékot kiegészítő póteskünek szövegezésével és tárgyával, a mely csak egy tény lehet ? Eme pótesküvel a bevezetések ^valósága, azaz, mint minden más esküvel a t é n y erősítendő meg. Ha azonban az ügylet jogcíme, jogi minősítéséről a kereskedelmi könyvek részbizonyitékot nyújtanak, akkor kell, hogy ez a részbizonyiték a póteskü által kiegészítendő legyen, a felperesnek tehát kell esküt letennie az ügylet jogi minősítéséről, a mi az eskünek általános természetéből meg nem engedhető, mert annak tárgyát csak tények, nem pedig jogi kérdések képezik és mert annak mintájánál minden restrictio mentalis lehetősége kikerülendő. E tekintetben kiemelendőnek tartom a bécsi legfőbb törvényszék következő határozatát: »Ha a conto corrente saldójáról vita támad, a felperesi kereskedelmi könyvek kivonatával szolgáltatott részbizonyiték kiegészítésére meg nem engedhető a póteskü, mert az eskü csak tényekre vonatkozhatik, a midőn az adós által el nem fogadott conto corrente saldója, egy j ° S kifejezése, a mely semmi esetre nem lehet eskünek tárgya.« Ilyen részbizonyitéknak következéskép kiegészithetlenül kellene maradnia és azért semmit sem használna. Most lássuk, hogy van a dolog azzal a curiai határozattal, hogy a kereskedői könyveknek bizonyereje csak a könyvvivőnek saját tényére szorítkozik. Első sorban kiemelendő, hogy ez a határozat ellenmondásban áll azzal a más határozattal, hogy a kereskedelmi könyvek csak a jogcímre és mennyiségre nézve szolgáltatnak részbizonyitékot, mert az nyilvánvaló, hogy a jogcím egyáltalában nem tény, hanem jogi kérdés, minősítés, semmi esetre pedig nem a könyvivvőnek saját ténye, mert annak üzletbarátja kifejezett vagy hallgatag megegyezésén, az ügylet miképi megkötésén alapszik. Egyébiránt ha azt figyelembe veszszük, h o g y a kereskedelmi könyvekbe való minden bevezetése, a könyvvivőnek egyoldalú operatiója, a melyet ő eszkőzöl az üzlet barátja közbejötte nélkül és hogy a bevezetések valósága, azoknak az ügylet valódi és mikénti létrejöttének való megfelelése az a t é n y, a melynek bizonyítása póteskü, vagy más bizonyíték által eszközlendő és kiegészítendő, illetőleg eszközölhető és kiegészíthető : azt kel kővetkeztetnünkl, hogy a kereskedelmi könyvek által szolgáltatandó részbizonyitéknál csupán a könyvvivő saját tényeiről lehet szó és csak ezek jöhetnek tekintetbe. Ha figyelembe veszszük továbbá, hogy a bejegyzett kereskedő egyoldalú bevezetéseinek adományozott előny, privilegiált bizonyító erő által, a törvény kivétele statuálja azon általános perrendtartási szabályt, hogy s criptura propria bizonyerővel nem bir annak kiadója mellett; kővetkezéskép oda kell concludálnunk, hogy ezascriptura propria, ez az egyoldalú okirat bizonyító értéke a mennyire annak szabályszerűsége igazoltatik, csak q u a n t i t a t i v csekélyebb lehet egy kétoldalúénál, de qua1 i t a t i v tekintetben azzal egyenlőnek kell lennie, mert a kereskedők e privilegiált állása a külön hitelen, a melyet ezek adnak élveznek és a kereskedelmi tulajdonképeni conto corrente léténél, továbbá a más correntista hallgatag megegyezésén is alapszik, a melyet feltenni kell addig a mig annak ellenkezője nem bizonyittatik, a mi az azt állító ellenfélnek feladata. A mondottak alapján én teljesen osztom dr. Fleischmann Sándor fentemiitett cikkében kifejezett véleményét, hogy »a kereskedelmi könyveket teljesbizo nyitó erővel kell ellátni és velők szemben csak az ellenbizonyitást engedi m e g«. Mig pedig az történne, nem vélem hogy annyira, a mint a kir. Curia fentebbi döntvényeivel tette, korlátozandó volna a bejegyzett kereskedők