A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 37. szám - A németbirodalmi magánjogi codificatio 1894. évben.; Folytatás

148 A J O Q. zök részére felül is foglalt, 100 írtnál magasabb értékű ingósá­gait önhatalmilag, nevezett hitelezőinek beleegyezése nélkül a végrehajtási árverés alól elvonta olyformán, hogy összes üzleti tárgyait eladta gróf F. Gyulának. Minthogy pedig K. Dávid abbeli védekezése, hogy az eladás oly feltétel alatt történt, hogy a vevő gróf F. Gyula K.-nak ösz­szes hitelezőit tartozott volna kifizetni, megcáfoltatik ugy gróf F. (iyuláuak, valamint D. Endre és Sch. Mór tanuknak vallomásai­val, a melyek szerint csak az átvett ingók vételára erejéig volt köteles gróf F. a hitelezőket kielégíteni s tényleg történt is ki­elégítés, de tetszés szerinti hitelezőknél s éppen a foglaltatok részére mi sem fizettetett; tekintve, hogy a B. T. K. 359. §-ába ütköző sikkasztás tényálladéki elemét éppen a szerzett jogok ön­kényü megsérülése képezvén, az a körülmény, hogy az elkövetett birói zártörésből származott-e vagy sem a vádlottnak vagyoni haszna, a B. T. K. 359. §-a alá eső törvényszegés tényálladékát nem érintheti. Mindezeknél fogva az elsőbiróság végzését K. Dávidra vo­natkozó részében megváltoztatni s nevezettet a rendelkező rész értelmében vád alá helyezni kellett. (1893. június 7-én, 4,730. sz.) A kir. Curia: Tekintve azon körülményeket, hogy K. Dávid elsőrendű vádlott hitelezői által zaklattatott, üzleti boltcikkein többrendbeli foglalás 8 felülfoglalás is vezettetett, hogy a lefog­ok bolti árúk összeírása is hosszabb időt vőn igénybe, hogy ezek egy részének elárverezése 1891. évi június hó 22-ikén megkisérel­tetett, hogy a végrehajtás alá vett tárgyak szoros zár alá vétettek, ;i boltajtó lezáratott, lepecsételtetett: ezen körülményekből gróf F. Gyula másodrem ü vádlottnak, a ki elsőrendű vádlottal sógor­ságban áll, azzal ugyanazon községben lakott, összeköttetésben állott, sőt a vádbeli cselekmény idején folytonosan érintkezett, mert már mielőtt ennek üzletét 1891. évi július hó 2-ikáu leltár mellett átvette volna, nemcsak a boltbeli leltározást, mely szin­tén több időt vőn igénybe, foganatosította, de elsőrendű vádlóit egyik hitelezőjével, Ö. Lipót panaszlóval is ennek vallomása sze­rint, 50°/o leengedéssel kiegyezést kísérlett meg, tudnia kellcrt, hogy elsőrendű vádlott ellen végrehajtások vannak folyamatban s hogy annak bolti cikkei is bíróilag lefoglalvák ; tekintve, hogy másodrendű vádlott ezen mások részére lefoglalt és az iratoknál 28. naplószám alá csatolt 998/1891. számú foglalási jegyzőkönyv szerint 1,791 frt 11 krra becsült üzletcikke­het 1,281 frt 61 kr. értékben vette át s erre az iratokban foglalt adatok szerint összesen 1,064 frt 46 krt fizetett elsőrendű vádlott hitelezői kielégítésére, s hogy ezen adatok szerint az látszik kitűnni, hogy neki még 200 frtot meghaladó jogtalan haszna is származott, mig viszont cselekménye által elsőrendű vádlott hite­lezőinek egy része megkárosittatott: ezeknél fogva a jogos vádlásra elégséges gyanuok forogván fenn arra nézve, hogy másodrendű vádlott tudta, hogy elsőrendű vádlott árucikkei bíróilag lefoglalvák s hogy ekként szándékosan elömozditotta K. Dávid elsőrendű vádlottnak a sikkasztás elköve­tését s ezzel egyszersmind tényleg közreműködött elsőrendű vád­lott hitelezői egy részének megkárosításában is: mindkét alsóbb fokú biróság végzése felebbezett részének megváltoztatásával gróf F. Gyula másodrendű vádlott is, a B. T. K. 69. §-ának 2. pontja szerint mint bűnsegéd a 359. §-a alá eső sikkasztásnak tekintett bűntett miatt vád alá helyeztetik, a vádlott cselekményének végle­ges minősítése a végtárgyalás fejleményei alapján lévén megálla­pítandó; a kir. itélő tábla végzése K. Dávid elsőrendű vádlottra vonatkozó nem felebbezett részében pedig érintetlenül hagyaiik. (1894. április 18-án, 1893. 9,485. sz.) A büntető biróság' a lenyitó eljárásnak véghatározat által történt befejezése ntán is köteles a vádlottat képviselő ügyvéd kérelmére annak díjait és költségeit képviseltjével szemben meg. állapítani. A kaposvári kir. törvényszék (1894. évi február hó 12-én 899 sz. a.) Dr. Bernáth Béla ügyvédnek rágalmazás miatt vádolva volt Cs. József bűnügyében felmerült költségei és munkadíjának képviseltje ellenében leendő megállapítása iránt: A királyi törvényszék folyamodót kérelmével elutasítja, meri a büntetőügy a melyből kifolyólag a költség és munkadíj meg­állapítása kéretik, a végitélet meghozatalával jogérvényesen befe­jezést nyervén, ez ügyben tovább eljárni a büntető biróság felada­tához annál kevésbbé tartozhatik, mert a költségek összege iránt a most már ellenfélként jelentkező képviselt meghallgatása nélkül határozat hozható nem volna, de ettől eltekintve, azért is eluta­sítandó volt folyamodó kérelmével, mert munkabér-szerződésből származó követelés megítélését kéri, ennek érvényesítése pedig a polg. törv. rendtartás által szabályozott per útra tartozik stb. A pécsi kir. itélő tábla (1894. évi március hó 27-én 813 sz. a) A kir. itélő tábla az elsőbiróság végzését indokainál fogva helybenhagyja, stb. A m kir. Curia (1894. évi augusztus hó 30-án 6,161 sz. a.) Tekintve, hogy az ügyvédi díjak és költségek megállapítására a per bírósága hivatott: tekintve, hogy mi sem szól az ellen, miszerint a díjik és költségek megállapítására bűnügynek véghatározattal tórtént befejezése után eszközölhető legyen, mert a per folyama alatt is a biróság az ügyvédi díjakat és költséget saját belátása szerint és azon fél meghallgatása nélkül állapítja meg, melynek terhére a megállapítás történik : tekintve, miszerint a dijak és költségek megállapítása még nem foglal magában egyszersmind marasztalást is, tehát ezek meg nem fizetése folytán indítandó perben azon felet, kinek terhére a megállapítás történt, a közte és ügyvéde között létrejött magán­jogi viszonyból, vagy bekövetkezett tényekből meríthető ellen­vetések és kifogások szabadon érvényesíthetők és ezek irányában a díjak és költségek számszerű megállapítása praejudiciumot nem képez : mindezeknél és a birói gyakorlat által létesített eljárás szabályainál fogva, mindkét alsó biróság végzésének megváltozta­tásával az eljáró e. f. kir. törvényszék folyamodó kérvényének érdemleges elintézésére utasittatik. stb. Vízjogi ügyekben. Oly szabályozási munkálatoknál, melyeknél a hozzájárulás természetben is leróvliató, a költségvetés oly részletezéssel állí­tandó össze, hogy abban a gynlog- és szekeres munka is külön­külön csoportosítva szerepeljen. Hatásilag összefüggő munkálatok engedélyezése együttesen oldandó meg. (Ily tartalmú kijelentések foglaltatnak a földmivelésügyi m. kir ministernek f. évi 1,631. sz. a. rendeletében.) A vizek természetes lefolyását megváltoztató vizi munká­latoknak hatósági engedély nélkül való foganatosítása és fentar­tása törvényes alapon helyt nem foghat. Törvényellenes cselekmény csak ugy állapit ható meg, ha a kihágás alanyi tenyálladéka és a ténykedés időpontja a tár­gyalási adatokból kellőleg megállapítható. (Ily tartalmit kijelentések foglaltatnak a földmivelésügyi m. kir. ministernek 20,125/93- sz. a. határozatában.) A fennálló vízmüvek törvényességének megállapításánál az a körülmény, hogy a vizi mű nem káros, valamint az, hogy a panaszos panaszát visszavonta, a hatósági beavatkozást annyival kevésbbé befolyásolhatja; mert a hatóságnak hiva­talból kötelessége megvizsgálni azt, hogy az illető vizi művek régi jogon, vagy uj en^edélylyel törvényesen államik-e fenn, ellenkező esetben pedig azok eltávolítása iránt intézkedni köteles. • A vizrendori kihágási ügyekben íj napi felébbezési idő van megengedve. (Ily tartalmú kijelentések foglaltatnak a földmivelésügyi m. kir. ministernek 61,158/1893. sz. rendeletében.) Kivonat a „Budapesti Közlöny"-ből. Csődök: Wollach Lázár e., s.-a.-újhelyi tszék, bej. okt. 9, félsz, okt. 29, csb. Lehrmann Viktor, tmg Pereszlényi István. — Gál Nándor e., csik-szeredai tszék, bej. okt. 29, félsz. nov. 26, csb. Weér György, tmg. dr. Fejér Antal. — Bock József e., székely-udvarhelyi tszék, bej. okt. 20, félsz. nov. 5, csb. Györfy Titus, tmg. dr. Kovács Mór. — Klein Mór e., nyíregyházai tszék, bej. okt. 31, félsz. nov. Ü9, csb. dr. Szikszay György, tmg. Kovács Lajos. —- LÖVy D. és fia e., új-gradiskai jrbság, bej. okt. ], félsz. — —, csb. — —, tmg. dr. Poszilovits M. — Willuer Pál és tsa e., budapesti kere k, és váltótszék, bej. okt. 17, félsz. nov. 15, csb. dr. Róth Ferenc, tmg. dr. Elsner Simon. — „Leopold Kirscliner" e., fehértemplomi tszék, bej. okt. 14, félsz. nov. 3, csb. dr. Répászky Béla, tmg. Greiner Ferenc. — Schag Antal e., nagy-becskereki tszék, bej. okt. 6, félsz. nov. 3, csb. Kiss Sándor, tmg. dr. Schlesinger Mór. — Horovitz Náthán e , szabadkai tszék, bej. szept. 22, félsz, szept. 27, csb. Oláh Ferenc, tmg. dr. Kráhl Lipót. — Philipp Manó e., szolnoki tszék, bej. okt. 29, félsz, nov. 26, csb. dr. Jósa Gyula, tmg. dr. Dunsits Dezső. — Schwartz Ignác e., szolnoki tszék, bej. okt. 27, félsz. nov. 5, csb. dr. Jósa Gyula, tmg. Szilassy Pál — Perl Ella e., m.-szigeti tszék, bej. okt. 12, félsz. okt. 31, csb. Szép Géza, tmg. dr. Mihályi János. Pályázatok : A komáromi tszéknél jegyzői áll. szept. 23-ig. — A jászapáti jrbságnál j á r á s b i r ó i áll. szept. 2.>-ig. — Az élesdi jrbságnál a 1 b i r ó i áll. szept. 24-ig. — A marosvásárhelyi tszéknél jegyzői áll. szept. 24-ig. — A szabadkai tszéknél jegyzői áll. szept. 24-ig. — A nagy­bittsei jrbságnál a 1 b i r ó i áll. szept. 24-ig. — A debreceni tszéknél a 1­jegyzői áll. szept. 24-ig. — A nagy-becskereki tszéknél jegyzői áll szept. 24-ig. — A buziási jrbságnál albirói áll. szept. 24-ig. — Az oravica­bányai jrbságnál albirói áll. szept. 24-ig. — A pozsonyi tszéknél jegyzői áll. szept. 24-ig — Az erzsébetvárosi tszéknél aljegyzői áll. sztpt. 24-ig. — A miskolci tszéknél birói áll. szept. 25-ig. — A brassói tszéknél jegyzői áll. szept. 25-ig. — A kolozsvári ügyészségnél a 1­ügyészi áll. szept. 23-ig. — A karánsebesi tszéknél aljegyzői áll. szept. 25-ig. - Az aranyos-maróthi tszéknél két (2) jegyzői áll. szept. 25-ig. — A sztropkói jrbságnál aljegyzői áll. szept. 26-ig. — A kassai tszéknél aljegyzői áll. szept. 26-ig. - A kolozsvári tszéknél a 1 j e g y­z ő i áll. szept. 26-ig. — A győri itélő tábla kerületében több jog­gyakornoki áll. — A szegzárdi tszéknél jegyzői áll. szept. 26-ig. — A nagyváradi tszéknél t s z é k i birói áll. szept. 26-ig. - A dettai jrbság­nál aljegyzői áll szept. 26-ig. — A m.-szigeti tszéknél jegyzői áll. szept. 26-ig. — A fehértemplomi tszéknél aljegyzői áll. szept. 26-ig. Nyomatott a »Pesti könyvnyomda-részvény-társ.ság«-nál. (Hold-utca 7. sz.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom