A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 36. szám - Az uj sommás eljárás 168. §-áról

Tizenharmadik évfolyam. 36. szám. Budapest, 1894. szeptember 9. Szerkesztőség : v., Rudolf-rakpart 8. sí. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nemadatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HETILAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE, Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják : Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR ügyvedek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : Negyed évre 1 frt 50 kr. Fél » 8 » — » Egész » 6 » — » Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen po stautalvá nynyal küldendők. TARTALOM: AZ új sommás eljárás 168. §-áról. Irta: dr. Bock Bernát, galgóci ügyvéd. — Bérelt lak kiürítése. Irta : Kovács Béla, karánsebesi kir. járásbiró. — Belföld. (Közrendészeti jog. 1. A fővárosi rendőrség és detektívek rendszabályai és szervezete.) — Ausztria és külföld. (A németbirodalmi magánjogi codificaüo 1894. évben. Irta: dr. Szokó lay István, budapesti ügyvéd. — Külföldi judicatura.) — Sérelem. (A mohácsi kir. járásbíróság. Irta : A 1 i q u i s.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. TÁRCA : Patronage. Óvintézkedések a kiszabadult fegyencek és elhagyott gyermekek tekintetében. Közli : Csillag Hugó, Budapest. MELLÉKLET : Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a -Budapesti Közlőny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) VAz uj sommás eljárás 168. §-áról. Irta : Dr. BOCK BERNÁT, galgóci ügyvéd. Ezen szakasz második bekezdése azt rendeli, hogy »az a fél, ki a felebbezési eljárásban oly uj előadás alapján lett nyertes, melyet a bíróság meggyőződése szerint már az elsőbiróság előtt érvényesíthetett volna, a felebbezési eljárás összes költségében vagy ennek bizonyos részében marasztalható«. Jelen cikk feladata kimutatni, hogy ezen rendelkezés ellentétben áll a törvény azon, a 152-ik §-ba felvett egyik alapelvével, mely szerint a felek a felebbezési bíróság előtt oly tényállításokat és bizonyítékokat is felhozhatnak, melyeket az elsóbiróság előtt fel nem hoztak, vagy nem érvényesítettek és alkalmas arra, hogy egyes esetekben azon cél meghiúsulására vezessen, melyet a törvény a 152. §. most érintett intézkedésével elérni akart. A törvény ezen célja tudvalevőleg, hogy az elsőfokú sommás birót azon helyzetbe hozza, mikép az előtte felhozott ténykörülmények és bizonyítékokra nézve szabadon, saját belátása szerint megállapíthassa, vájjon lényegesek és perdöntők s igy a tárgyalási jegyzőkönyvbe felveendők-e vagy sem, a mennyiben a 152-ik szakasz őt azon kényszerhelyzettől megkíméli, melyben a most érvényben levő régi sommás eljárás alatt mindannyiszor kerül, valahányszor közte és a perfelek valamelyike közt nézeteltérés merül fel az irányban, hogy valamely ténykörülmény vagy bizonyíték lényeges és ügydöntő-e, vagy pedig hogy vájjon valamely magában véve lényeges körülmény nem veszitette-e el perdöntő jelentőségét azáltal, hogy az ítélet alapjául szolgáló tényállás már más uton megállapittatott. Az ilyen nézeteltérések, mint tudjuk, különösen akkor nyújtanak számos legtöbbnyire meddő vitára alkalmat, midőn a perfelek vagy azok egyike ügyvéd által van képviselve. A mostani eljárás szerint ugyanis a tárgyalási jegyzőkönyv teljes bizonyítékot képezvén a tekintetben, hogy valamely tényállítás felhozatott, valamely bizonyíték megajánltatott-e vagy sem és a felebbezésben oly ténykörülmények és bizonyítékokra való hivatkozás, melyek a tárgyalási jegyzőkönyvben elő nem fordulnak, megengedve nem lévén, mi sem természetesebb, mint hogy az ügyvéd, a ki felének felelős azért, hogy semmit, a mi az ügynek reá kedvező eldöntésére szükséges és célirányos felhozni el nem mulasztott, mindenképen küzd a mellett, hogy nemcsak mindama ténykörülmény és bizonyíték vétessék fel a jegyzőkönyvbe, melyet ő tart lényegesnek és az ügy elbírálásánál befolyáí sal bírónak; hanem azon ténykörülmények és bizonyítékok is, melyekre nézve aggályai vannak a tekintetben, vájjon azok a felsőbiró által nem-e fognak lényegeseknek tekintetni és igy azoknak a tárgyalási jegyzőkönyvből való kimaradása nem-e lesz kedvezőtlen befolyással az ügynek a felsőbíróság által való eldöntésénél. Ugyanezen ok fogja az ügyvédet azon törekvésre is vezetni, hogy előadásának a jegyzőkönyvbe minél körülményesebb, sőt lehetőség szerint szórói-szóra való bevezetését kieszközölje. Az ügyét maga, ügyvédi segély igénybevétele nélkül ellátó féllel szemben a bírónak annyiban könnyebb ugyan a helyzete, a mennyiben az laikus voltára rendesen gyorsabban hajlik a birói tekintély előtt akkor, midőn valamely tény körülmény vagy bizcnyitóknak a jegyzőkönyvből való mellőzéséről van szó, másrészt azonban ily esetben, igaz hogy csak morális felelőség nehezedik a biróra az iránt, hogy az általa a jegyzőkönyvből kihagyott tényállítás vagy bizonyíték a felsőbiró által sem fog ügydöntőnek tartatni és annak mellőzése a félnek a felsőbíróságnál való perveszteségét maga után vonni, a mi a birói tekintély és a feleknek a bíróság iránti bizalma megrenditésére vezetne. A mint tehát látjuk, a bíró a mostani sommás eljárás alatt igen gyakran azon nem éppen kellemes alternatíva elé kerül, hogy vagy vitába bocsátkozzék a felekkel, avagy azok ügyvédjeivel a felett, vájjon valamely ténykörülmény lényeges és perdöntő-e vagy sem ; esetleg valamely ténykörülménynek a jegyzőkönyvből való mellőzéseért felelősséget vállaljon : avagy jobb belátása ellenére oly körülmények fejtegetését vezesse be a jegyzőkönyvbe, melyek meggyőződése szerint az ítélet alapjául veendő tényálláshoz nem tartoznak. A dolog természetében rejlik, hogy a biró a rá nézve könnyebb megoldást választja és mindazt a jegyzőkönyvbe beveszi, a minek kihagyásába a felek belenyugodni nem akarnak, a mi aztán sok hiába való munka- és időpazarlásra vezet. Ezen a szóbeliség rendszerével összeegyeztethetlen állapoton akar a sommás eljárásról szóló törvény segíteni akkor, midőn a valamely lényeges körülménynek vagy bizonyítéknak a tárgyalási jegyzőkönyvből való kimaradásával a mostani eljárás alatt egybekapcsolt azon hátrányt, hogy az a felebbezési eljárásban többé nem érvényesíthető, megszünteti; csakhogy a következetesség rovására és az általa célba vett eredmény kockáztatásával ezen perhátrány helyébe ismét azon másik hátrányt lépteti, miszerint a felebbviteli bíróság által az illető fél terhére a felebbezési eljárás összes költségei megállapíthatók. Igaz hogy ezen hátrány a legtöbb esetben jelentékenyen kisebb lesz annál, melyet a régi törvény constituált, de azért az általunk tárgyalt szakasz gyakoribb alkalmazása esetén ugyanazon helyzet létesítésére vezetne, melyet a törvény a nóvumok megengedésével megszüntetni akart. Az ügyvédek nagy része ugyanis ez esetben az uj törvény által kilátásba helyezett perhátrányért sem lesz hajlandó felelőséget és különösen renomméjával való felelőséget vállalni és azért a 168. § gyakoribb alkalmazása esetén az ujabb törvény alatt is azon lesz, hogy az általuk lényegeseknek tartott ténykörülmények lehetőleg kimerítően és még akkor is vétessenek a jegyzőkönyvbe, ha a tárgyaló bírónak azok releváns volta tekintetében más felfogása lenne. Szerencsére azonban remélhetni, hogy az általunk tárgyalt szakasz a gyakorlatban soha, vagy csak igen kivételes esetekben fog alkalmazásba vétetni. Még pedig először is azért, mert az abban contemplált intézkedés feleslegesnek fog bizonyulni. Ezen intézkedés intentiója ugyanis kétségkívül az, hogy a perfeleket az ügyük ellátása körül szükséges gondosság, az úgynevezett processualis diligentianak már az elsőfokú biró előtt való hathatós kifejtésére szorítsa és megakadályozza, hogy valamelyik fél az ellenfél vagy a bíróság boszantása végett valamely körülmény felemlitését a felebbezési eljárásra tartsa vissza. Ámde az ilyen visszaélés gyakoribb előfordulásától nem lehet tartani, mert az az illető félre nézve az egyik fórum Lapunk mai szama IS oldalra terjed.