A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 35. szám - Észrevételek az új sommás eljárás és fizetési meghagyásokról szóló törvények és ügyviteli szabályokhoz. 2.[r.]

242 A JOG. vizsgálati vagy pláne ítéleti fogságba cipelnek, arról hiában sül ki később, hogy ártatlan volt; azt a társadalom megbélyegzettnek tekinti; az erkölcsi halott fog lenni örökre, annak előbbi becsületét a mindnyájunk felett uralkodó jó istennek sincs hatalmában többé visszaállítani. Itt önkénytelen előtérbe nyomul már egyszer hangoztatott azon kívánságunk, hogy ily birói borzasztó tévedéseket, hogy ne mondjuk boszú vagy rosszakaratú kifolyások következményeit reparálandó, törvényben kell szabályozni a/, ártatlanul meghurcoltaknak s pláne elitélteknek kártalanítási kérdését. A birót pedig, kit ily esetben a nyilvános vétség s pláne boszú vagy rosszakaratú eljárásnak csak a komoly valószínűsége is terhel, azt könyörtelenül állásától megfosztani s mint a rágalmazásnál vagy hamis vádnál szintén könyörtelenül azzal a büntetéssel és meghurcoltatással sújtani, a melylyel az ártatlant hurcolni, sújtani törekedett, illetve hurcoltatta és büntettette. A mi a j u r i s p r u d e n t i á 1 illeti, azt megítélhetik a felsőbb hivatott tényezők az aktákból, hogy tudniillik hányszor adott igazat az ügy befejező ítélete a vizsgáló biró felfogásának és eljárásának. A két évi időszak vége felé járván, szükségesnek tartottuk ezeket elmondani. Az intézmény jó, de nincs az ég alatt oly jó dolog, melyet javítani, jobbá tenni nem lehetne. Tekintsék a vizsgáló birói állást megtisztelő bizalmi állásnak ejtsék el a mostani selejtesét és töltsék be kiforrott tehetségű, megállapodott korú, kipróbált juris prudentiájú egyénekkel. Ha ezen általános óhajnak a mostani igazságügyi minister eleget teszen, akkor ujabban hálára kötelezi nemzetét és ujabb babérlevelet szerez már kiérdemelt koszorújához. }\ Észrevételek az új sommás eljárás és fizetési meghagyásokról szóló törvények és ügyviteli szabályokhoz. Irta : CSEBI POGÁNY VIRGIL, lévai kír, járásbiró. y mA sommás eljárásról és fizetési meghagyásokról szóló törvényeknek s az idevonatkozó ügyviteli szabályoknak azonban nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak és pedig — szerény nézetem szerint — a következők. Felette fontos hátrány az, hogy a bizonyítékok szabad mérlegeléseinél nem fogunk támaszkodhatni tételes anyagi polgári törvénykönyvre, hanem továbbra is a sokszor controvers általános jogszabályokra és felsőbirósági határozatokra s igy nemcsak a bizonyítékokat kell szabadon kutatnunk és mérlegelnünk, hanem a jogszabályt is keresgélni kell; és ebből következik, hogy ha a bizonyítékok szabad mérlegelése, tételes anyagi büntető törvénykönyvünk mellett, a büntető törvénykezés terén bevált ok- és szükségszerűen következtetés nem vonható arra, hogy ezen intézkedés a polgári törvénykezés terén is be fog válni. Fenforgó körülmények között az irányt nekünk iránytű nélkül kell megkeresnünk a mi pedig vajmi nehéz feladat s következménye az lesz, hogy míg az egyik ítéletben a bizonyítékok helyesen mérlegeltetnek, az alkalmazott jogszabály azonban nem leend helyes, a másik ítéletben pedig helyesen alkalmazott jogszabály mellett a bizonyítékok fognak helytelenül mérlegeltetni. Lesznek végül oly ítéletek is, a hol mind a két irányban hibás felfogás fog nyilvánulni s vajmi kevés Ítélet lesz olyan, a melyben mindkét irányban helyes felfogás fog érvényesülni s ha figyelemre méltatjuk azt, hogy a felebbezési fórum előtt még új tényállítások és új bizonyítékok is felhozhatók, akkor alig lesz elsőfokú itélet, mely a felebbviteli forumokon keresztül menve, helyben fog hagyatni. Jgaz, hogy a jogász előtt a fentebb említett ok és okozat nyilvánvaló lesz s a bíróságok érdemeiből előtte ez nem fog levonni semmit, de a laikus nagyközönség előtt ezen változékony és ingadozó ítélkezés megrendíti a bizalmat a bíróságok iránt s vagy azon látszatot fogja feltüntetni, hogy a birák gyöngék, vagy azon gyanút fogja felkelteni, hogy Themis szeme nincsen bekötve s hogy a per nem egyéb, mint sorsjáték. A laikus nagyközönség ezen felfogásra annyival inkább hajlandó, mert sok azoknak száma már ez idő szerint is, a kik éppen a sokszor váltakozó felsőbirósági judicatura mellett ekként gondolkoznak s hogy ily kevés bizalommal viseltetnek a bíróságok iránt, soha nem tulajdonítottam egyébnek, mint a tételes anyagi polgári törvénykönyv hiányának, ha pedig ezentúl már nemcsak kötött jogszabályaink, hanem kötött bizonyítékaink sem lesznek, akkor a közönség előtt a bizalom hozzánk nem emelkedni, hanem csökkenni fog, azért egyelőre és jobb expediens hiányában egy a kornak és viszonyoknak legjobban megfelelő idegen anyagi polgári törvénykönyvet is szivesebben fogadnék el receptió által hazai polgári törvénykönyvül, mint az eddigi s főkép az ez utáni törvény nélküli állapotot. Mert elvégre is azon állítás, hogy eme nemzet polgári anyagi törvénykönyve, bármily jó legyen is, a hasonműveltségű és szomszéd más nemzetnél nem alkalmazható; hogy a magánjogi törvényeknek nemzeti jelleggel kell birniok, szerintem majdnem olyan frázis már most, mintha valaki azt állítaná, hogy a TÁRCA. Patronage. Közli: CSILLAG HUGÓ, Budapest. — A »Jog« tárcája. — •yíÓvintézkedések a kiszabadult fegyeucek és elhagyatott gyermekek ' tekintetében.) A belga kormány meghívására 1894. július 25-től július 31-ig egy congressus tárgyalt, mely a patronage tanulmányával foglalkozott. Ha e kifejezés nem is mindennapi nálunk, maga a kérdés mégis ismeretes, habár nem fejlődött ki oly jelentékeny terjedelemben, mint külföldön. A patronage szót nyelvünkre nem igen lehet lefordítani s igy kényleien voltam a fenti körülírással visszaadni az értelmet. A patronage nemcsak a kiszabadult fegyencek és elhagyatott gyermekeket tirtja szem előtt, de a koldusok, csavargók, epileptikusok, süketnémák, vakok, lelki betegek stb. számára létesített menhelyekre is kiterjeszkedik, sőt azon az úton van, hogy a szerencsétlenek és szűkölködők sorsának javítására irányuló működések központja legyen. Eredeti hatáskörét, t. i., hogy csak oly személyeknek szentelje magát, kiket büntetésük kiállása után a polgári életbe kell visszavezetni, vagy kik azon veszélyben forognak, hogy ha segédkezet nem nyernek, a bűn ösvényére tévednek, már régen feladta. Ebben jelentékeny erő rejlik; mert világos, hogy az egyes egyletek többet tehetnek, ha egy nagy egészbe olvadnak be. Másrészt gyengeség rejlik, mert attól kell félni, hogy az összes emberiség boldogitásának ködös eszméi elterjednek s a megkezdett jó mü felületes lesz s elposványosodik. Már hallottunk ilyet, midőn Guillery minister, Antwerpen, emphasissal mondta : »A gyengét élte egész folyamán a bölcsőtől a sírig elkísérjük; célunk, melyet a jövőben el akarunk érni, igy hangzik: Ne létezzék gazdag ember pártfogoltak nélkül, ne szegény pártfogó nélkül.« Egyelőre azonban e mozgalom az előhaladás phasisában van, s oly sok érdekeset s utánzásraméltót mutat, hogy az eddigi tevékenységnek beható leírása igazolt. A következőkben a congressusróli jelentést nem jegyzőkönyvi alakban adjuk, hanem csak az emlitésre méltót emeljük ki. Neveket is csak annyiban emiitünk, a mennyiben okvetlenül szükséges, hogy igy egészen az ügynek szentelhessük magunkat. Annyi mindenesetre megemlítendő, hogy a congressus Begerem előbbi s Le Jeune jelenlegi belga igazságügyminister auspiciumai alatt gyűlésezett, s hogy részint Guillery elnöklete alatt teljes ülésekben, részint három alosztályban működutt, melyek a fiatal, elfogott és kiszabadult bűntettesek, továbbá a többi védencek, úgymint csavargók, koldusok és lelki betegek tekintetében szükséges óvintézkedésekről tanácskoztak, s hogy végre az összes kulturállamokból jelen voltak hivatalos kiküldöttek és önkéntes munkatársak, sőt még China és nagyszámú exotikus ország is képviselve volt. A mellett külön női osztály is alakult, s meg kell vallani, hogy a nők a cél elérésére már eddig is sokat tettek. A congressushoz negyedik osztályként a nemzetközi büntetőjogi egyesület közgyűlése csatlakozott. A patronage mintaállama Belgium. Ezen államnak, mely mindeddig nem talált egy sociálreformaíort, a kire pedig nagy szüksége volna, legalább az a szerencséje volt, hogy előbbi igazságügyministerében, Le Jeuneben ép oly tág tótkörű, mint céltudatos és tetterős úttörőt bir e téren. Az 1888. óta általa életbeléptetett patronage-bizottság szervezkedése 1892. január 1-én egyelőre befejeződött. Minden helységben három alosztály van, melyek nagyobb városokban külön testületeket képeznek, kisebb helységekben azonban egy és ugyanazon egyesületnek részei, s'a melyek az elitélt és elhagyatott ifjaknak, javitóintézetekbői'kibocsátottaknak, koldusoknak, csavargóknak s más védenceknek szentelik tevékenységüket. A hol lehetséges, azonkívül külön női osztályok vannak, melyek a nőszemélyeket veszik pártfogásuk alá. Az első^alosztály az erkölcsileg elzüllött gyermekeket keresi fel s nevelőintézetekbe (Ecoles de bienfaisance) helyezi el; a második alosztály az elbocsátott fegyenceknek a polgári életbe való visszatérését segiti elő s munkát szerez nekik. Mindkettő magánegyesulet, de azon korlátozással, hogy a második osztályba tartozás az igazságügyminister jóváhagyását igényli. A harmadik alosztály közvetlenül az igazságügyministemek van alárendelve,