A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 29. szám - Észrevételek a sommás eljárást és a fizetési meghagyásokat szabályozó törvényekre vonatkozó ügyviteli szabályokra. (Folytatás.)

114 A JOG. Mi sem gátolja azonban azt, hogy a végrehajtást szenvedő birlalatában lévő hagyatéki ingóság vagy a hagyatékba tartozó, de még valamely örököstárs birlalatában lévő hagyatéki ingóságnak a végrehajtást szenvedőt megillető jutaléka az 1881: LX. t.-c. 48. §-a értelmében le legyen foglalható s e cél elérésére elegendő, ha a bíró a végrehajtást általában véve a végrehajtást szenvedő ingóira rendeli el. Indokok: Az 1881: LX. t.-c. tüzetesen határozza meg azt, hogy a készpénzbeli követelés behajtására irányuló végrehajtás az adósnak minő vagyonára vezethető. Ebből folyólag annak elbírálásakor, hogy a végrehajtást szenvedőnek örökségi jutaléka képezheti-e foglalás tárgyát, csakis az 1881: LX. t.-c. vonatkozó rendelkezéseiből lehet kiindulni. Az 1881. LX. t.-c. 138. §-a megengedi ugyan, hogy a végrehajtást szenvedőre örökség vagy hagyomány utján szállott valamely ingatlanból őt megillető, de tulajdonául még be nem keblezett, sem elő nem jegyzett jutalék feltételesen végrehajtás alá vonható legyen, de az emiitett törvénycikk hasonló intézkedést ingóságokból álló hagyatékra, vagy a hagyatéknak ingókból álló részére nézve nem tartalmaz. Ez utóbbit illetőleg tehát irányadó szabálynak első sorban az 1881: LX. t.-c. 48. §-a fogadandó el, melynek rendelkezése értelmében lefoglalhatok a végrehajtást szenvedőnek birlalatában lévő ingóságai feltétlenül, másnak birlalatában lévő ingóságai pedig csak a birlaló beleegyezésével, vagy e nélkül is, ha a végrehajtató bizonyítékokkal kellően valószínűsíti, hogy a foglalás alá veendő ingóságok a végrehajtást szenvedőnek képezik tulajdonát. Ugyané törvényszakasz kártérítési keresetet ad a végrehajtatónak a foglalásba be nem egyező birlaló ellen arra az esetre, ha ez jogosulatlan ellenzéssel gátolta meg a végrehajtást szenvedő tulajdonát képező ingóságok lefoglalását. Az 1881: LX. törvénycikknek idevágó rendelkezései közül figyelembe veendő még: a 43. §-nak az az intézkedése, hogy a végrehajtató nyilatkozni tartozik, hogy a végrehajtást adósának minő vagyonára kívánja vezetni, de ha csak ingóságokra kívánja a foganatosítást, elegendő annak a járásbíróságnak megnevezése, melynek területén a végrehajtás alá vonandó ingók feküsznek, továbbá a 47. és 71. §-oknak intézkedései, a melyek szerint a foglalás az ingóságoknak a helyszínén teljesítendő összeírása és megbecslése utján történik. Ezek a szabályok magukban véve is teljesen elegendők, hogy a végrehajtató jogos igényeit örökséget nyerő adósa ellen sikerrel érvényesíthesse. Magyarországnak azon a területén ugyanis, melyen a magyar örökösödési jog van hatályban, az örökös az örökhagyó elhalálozásának pillanatában már a törvény erejénél fogva megszerzi a hagyatékot képező vagyonból őt illető résznek a tulajdonát, a hagyatéki ingókból neki jutó részt azonnal birtokba is veheti s az esetek többségében örököstársaival megosztva, tényleg birtokba is veszi. így tehát ha a végrehajtást szenvedő a részébe jutott hagyatéki ingóságokat tényleg már birtokba vette, azok — nem mint eszményi örökrész — hanem mint a végrehajtást szenvedő birlalatában lévők, a végrehajtási törvény 48. §-a értelmében ugy is lefoglalhatok; ha pedig a végrehajtást szenvedő örökrészének birlalásában még nincs, ugy a kérdéses hagyatéki ingók vagy azokból a végrehajtást szenvedőre eső rész a végrehajtási törvény 48. §. alapján a birtokló örököstársnak beleegyezésével vagy a nélkül is, de a végrehajtást szenvedő tulajdonjogának valószínűsítése mellett szintén lefoglalhatok. Végül ha a végrehajtást szenvedő örökrészét jogosulatlanul birtokló örököstárs alaptalanul kétségbe vonja a végrehajtást szenvedőnek a lefoglalandó ingókra örökösödés alapján szerzett tulajdonjogát, a végrehajtató a végrehajtási törvény 48. §-ának utolsó bekezdése értelmében kártérítési kereset utján szoríthatja a foglalást jogosulatlanul ellenző birlalót a végrehajtást szenvedő örökrészére eső érték megtérítésére, és ez a kártérítési kereset tényleg helyettesitőjét képezi annak a keresetnek, a melyet az 1881: LX. t.-c. 138. §-a ad a végrehajtatónak arra az esetre, ha ez a végrehajtást szenvedőt valamely hagyatéki ingatlanból megillető örökrészre vezeti a végrehajtást. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a végrehajtást szenvedőnek, őt ingóságokból álló hagyatéki vagyonból megillető eszményi jutaléka, mint ilyen, a maga egészében és határozatlanságában végrehajtásilag le nem foglalható s ilyen foglalás az 1881: LX. t.-c. 47. és 71. §-ainak rendelkezéseivel nem volna összeegyeztethető ; de le lehet foglalni a tüzetesen megjelölt s szabályszerűen összeírható és megbecsülhető ingóságoknak a végrehajtást szenvedőt illető akár az ő birtokában, akár harmadiknak birlalatában, lévő részét vagy jutalékát az 1881: LX. t.-c. 48. §-a szerinti eljárással. Nem forog fenn tehát sem szüksége, sem jogosultsága annak, hogy az 1881: LX. t.-c. 138. §. intézkedései, melyek az ingatlanból kijáró örökrészre vezethető végrehajtásról intézkednek, analóg kiterjesztést nyerjenek az ingóságokból álló hagyatékokból a végrehajtást szenvedőt illető örökrész végrehajtás alá vonásának módjára nézve; mert egyrészt fel kell tételezni, hogy a törvényhozó tudatosan mellőzte az 1881 : LX. t.-c. 138. §-ának megfelelő különleges eljárás meghonosítását az ingóságokra vezethető végrehajtás esetére, midőn e kérdés a 138. §. megalkotásakor nyilvánvalóan szeme előtt feküdt; és mert a jogi szükségletet e részben az 1881 : LX. t.-c. 48. §-ának szabályai is kielégítik. Végül mérlegelendő még az a kérdés is, vájjon a hagyaték ingók lefoglalása milyen befolyást fog gyakorolni a végrehajtató, a végrehajtást szenvedő és örököstársai közti viszonyra az örökség megosztása tekintetében. E viszonyt az 1881 : LX. t.-c. 138. §-a, illetőleg a telekkönyvi rendelet e szakaszban felhívott 74. §-a akként szabályozza, hogy az örökségi jutalék lefoglalása csak biztosítás természetével bir s a hagyaték tárgyalásánál felmerülő igényekre nézve sérelmes ne legyen, csak az átadás megtörténtének időpontjától fogva lépjen hatályba. Ennek az intézkedésnek alapjául azonban az szolgált, hogy az általános osztrák polgári törvénykönyv intézkedéseiben gyökerező 1855. évi december hó 15-én kelt telekkönyvi rendeletet és ezzel kapcsolatban az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindama határozatait, melyek a telekkönyvi rendeletekkel összefüggésben állanak s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztetésére vonatkoznak, az országbírói értekezlet 145. és 156. §-ai továbbra is hatályukban fentartották, s ebből folyólag az 1881 . LX. t.-c. 138. §-ának is az ingatlan vagyonra vezetett végrehajtás módjának szabályozása tekintetében alkalmazkodnia kellett a telekkönyvi rendelet 74. §-ához s el kellett fogadnia azt, hogy az ingatlanra a tulajdonjog csak a telekjegyzőkönyvbe bejegyzés által szerezhető (osztrák általános polgári törvénykönyv 431. § a) és azt, hogy az osztrák polgári törvénykönyv örökösödési rendszere szerint a hagyatéki vagyon tulajdonát az örökös csak bírói átadás utján nyerheti el (osztr. polg. törvénykönyv 797. §-a). E kényszerhelyzet azonban az ingóságokból álló hagyatéki vagyon végrehajtás alá vonásának szabályozása "tekintetében nem állott fenn, e részben a magyar örökösödési rendszernek elvei akadálytalanul érvényesülhetnek; a minek következménye az, hogy a végrehajtást szenvedőt az ingókból álló hagyatéki tárgyakra illető tulajdonrész, mint a végrehajtást szenvedőnek már megszerzett és tényleges vagyona az örökhagyó halála után azonnal lefoglalható s ez a tulajdonrész a végrehajtás folytatása céljából éppen oly elbánás alá veendő, mint ha a végrehajtást szenvedőnek nem örökölt oly ingóságát foglalják le, mely a végrehajtást szenvedőnek és egy harmadiknak közös tulajdonát képezi. A magyar örökösödési rendszer szerint ugyanis az örököstársak már az örökhagyó elhalálozásának pillanatától fogva a hagyatéki vagyonra nézve tulajdonközösségbe kerülnek, mely mint bármily más alapon létesült tulajdonközösség, a vagyonnak természetben vagy pénzben való megosztása utján megszüntethető s a végrehajtás jogos igényére tekintettel meg is szüntetendő. Ha tehát az örökösödés utján alakult tulajdonközösségre ugyanazokat a szabályokat alkalmazzuk, a melyek más alapon alakult tulajdonközösség esetén alkalmazandók, midőn szintén a végrehajtást szenvedőnek csak jutaléka képezte végrehajtási foglalástárgyát: a végrehajtás hatásai következőleg fognak érvényesülni. Ha a közös tulajdonostárs (a vitás esetben az örököstárs), mint birlaló a foglalásba beleegyezik, vagy ha ellenzése az 1881 : LX. t.-c. 48. §-a értelmében tekinteten kívül hagyandó, ez tűrni tartozik, hogy a közös tulajdont képező ingóra nézve a végrehajtató a tulajdonközösséget végrehajtás utjáu szüntethesse meg s a végrehajtás alatt nem álló tulajdonostárs a maga részét csak az árverési vételár megfelelő hányadában fogja kikapni, vagy árverezőként a közös tulajdont képező ingót maga megveheti, lefizetni azonban csak a többi tulajdonostárs jutalékának megfelelő vételár részletet tartozik. Ha a végrehajtást szenvedő birlalatában lévő hagyatéki ingóságokat foglaltak le, az örököstárs igényper utján fogja érvésithetni a lefoglalt ingóság vagy árverési vételárának megfelelő részére örökösödési és tulajdonjogát. Ha pedig az örököstárs a hagyatéki ingóság lefoglalását ellenzésével sikeresen gátolta meg, a végrehajtást szenvedő örökségi jutalékának megfelelő értékrészt az 1881 : LX. t.-c. 48. §-ának utolsó^ kikezdése szerint megindítandó kártérítési per folytán készpénzben fogja kiadni, j Kelt Győrött, 1894. évi június hó 26. napján. Hitelesítve Győrött, 1894. évi június hó 26. napján. Bűn-ügyekben. A debreceni kir. itélő tábla 6. számú büntető határozata. Másodbirbsági hatáskör, a közigazgatási útra tartozó s az 1893: VI. t -c. 1. §-ában fel nem sorolt kihágásoknak az idézett S-ban felsorolt vétségekkel és kihágásokkal valb halmazata esetén.