A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 24. szám - Ki tartozik előlegezni és fedezni az elhunyt ügyvéd iratai leltározásának költségeit?

A JOG. 95 vényi kellékeknek meg nem felel, a vevőnek jogában áll az ügylettől elállni, vagy a vételár aránylagos leszállítását igényelni. E mellett miudegyik esetben a netaláni kár megtérítését követelheti. A fenti tényállás szerint felperes nem állott el az ügylettől, a mennyiben az alperestől megvett árút a maga vevőjének tényleg átadta, de a kereset árleszállításra nem irányul, hanem egyenesen kártérítésre, mely utóbbi azonban a fenti törvényszakasz értelmében az ügylettől való elállás vagy árleszállítás követelése nélkül nem igényelhető s igy felperes keresetével már az okból is elutasítandó. De ha a kereset, tekintettel arra, hogy felperes a maga vevőjének nyilván árleszállítás és költségek címén elengedett, illetve fizetett összeg megtérítését veszi követelésbe alperes ellen, árleszállításra irányulónak volna is vehető, felperest azzal ez esetre is el kellene utasítani, mert árleszállítás érvényesítése esetén nem az eladó tartozik bizonyítani, hogy az árú a kikötött vagy törvényi kellékeknek megfelel, hanem a vevő köteles az árú ellen emelt kifogásait bizonyítani, felperes pedig alperes tagadásával szemben az árú szerződésellenes minőségének igazolására egyedül a budapesti árú- és értéktőzsde választott bíróságának H) alatti Ítéletét hozza fel, a nevezett bíróság által foganatositott szakértői vizsgálatra hivatkozik bizonyítékul, ezek azonban, mint alperes meghallgatása és közbenjötte nélkül keletkeztek, vele szemben bizonyitékúl el nem fogadhatók; továbbá felperes nem is állítja, hogy az általa U. Miksának fizetett árleszállítás összegét az árú szerződéses és tényleges minősége közti különbséghez képest szakértők állapították volna meg, jelenleg pedig ennek a megállapításnak lehetősége már azért is ki van zárva, mert az árút felperes tovább adta, a felperes által U. Miksának e cimen fizetett összeg pétiig mindkettőjük közt alperes meghallgatása és hozzájárulása nélkül megállapított, az alperes ellen igényelhető árleszállítás összegére nem lehet irányadó. Az árú meg nem léte miatt az a körülmény sem lévén megállapítható, hogy U. Miksa kifogásaira mennyiben szolgált alperes mulasztása okul, felperest az U. Miksának fizetett költségek iránti keresetével is elutasítani kellett. (1892. augusztus 29-én, 432. sz.) A m. kir. Curia: A budapesti kir. ítélő táblának ítélete az abban felhozott indokokból helybenhagyatik. (1894. január 26-án, 1892. évi 1,511. váltószám.) Bün-ügyekben. A tettesnek a büntetendő cselekményt minősítő körülménye a/ arról tudomással birt bűnrészesre is kihat. A debreceni kir. törvényszék, mint büntető bíróság (11,408/B. sz. 1892. dec. 16.) 1. Szabadlábon levő S. Ferenc vádlottat a btkv. 333. §-ába ütköző, a 336. §. f) pontja szerint ugyan bűntettet képező, de a 92. §. alkalmazásával minősített lopás vétsége és 2. S. Fereucné szül. T. Klára vádlottat a btkv. 333. §-ába ütköző, a 334. §. szerint minősülő lopás vétsége miatt bűnösöknek kimondja s ezért S. Ferencet a btkv. 339. és 341. §§-ai alapján az ítélet foganatosításától számítandó két (2) havi fogházra, S. Ferencné szül. T. Klárát a btkv. 339. és 341. §-ai alapján a 91 §. alkalmazása mellett az ítélet foganatosításától számítandó nyolc (8) napi fogházra és mindkét vádlottat személyenként a büntetés kiállása után kezdetét veendő egy-egy évi hivatalvesztés és politikai jogok gyakorlatának ugyanannyi időre felfüggesztésére ítéli, elmarasztalja őket egyetemleges kötelezettséggel Cz. Sándor részére 1 frt 50 kr. kárösszegnek 15 nap s végrehajtás terhe alatt leendő megfizetésében stb. Indokok: S. Ferenc és neje T. Klára vádlottak a kiderült tényállással megegyezően önként beismerték, hogy Cz. Sándor birtokostól folyó 1892. évi március hónapban egy véka árpát jogtalanul eltulajdonítottak s azt II. rendű vádlott K. Sándornénak eladta s az árát közösen felhasználták. Minthogy S. Ferenc vádlott Cz. Sándor sértettnek rendes fizetéses cselédje, majorosa volt, minthogy az eljárás folyamán kitűnt, hogy S. Ferenczné T. Klára ugyanilyen szolgálati viszonyban nem állott s ugyanannak részére mindenféle munkateljesítésre kötelezve nem volt, annálfogva e cselekmény S. Ferenc ellenében a btkv. 333. §-ába ütköző, 336. §. f) pontja szerint ugyan bűntettet képező, de a 92. §. alkalmazásával minősített lopás vétségét, S. Ferencné ellen pedig a btkv. 333. § ába ütköző, 334. §. szerint minősülő lopás vétségét állapítván meg, vádlottak a vétségekben bűnösöknek kimondandók, megfelelőleg büntetendők, ehhez képest a kártérítésben s'.b. elmarasztalandók voltak stb. A büntetések kiszabásánál enyhítő körülményekként vétettek vádlottaknak büntetlen előéletük, az okozott kár csekélysége s ama körülmény, hogy vádlottak bepanaszolt tettüket — noha jogtalan — önsegély tudatában követték el, ezeknek alapján I. rendű vádlottra nézve a btk. 92. § ának, II. rendű vádlottra nézve pedig a btkv. 91. §-ának alkalmazása indokoltnak mutatkozott. A debreceni kir. ítélő tábla (339/13. sz. 1893. május 15.): A jogtalan önsegély lányegéban a jogellenes cselekmény fogalmának felelvén meg, ennélfogva mint enyhítő körülmény mellőztetik s az első fokú bíróság Ítélete indokainak előbbiek szerinti módosításával helybenhagyatik. A Hí. kir. Curia (9,329/B. sz. 1894. május 15.): Mindkét alsóbbfokú bíróság ítélete részben megváltoztatik és S. Ferencné szül. T. Klára vádlott, mint a btkv. 69. §-ának 2. pontja értelmébeni bűnsegédnek mondatik ki a btkv. 333. §-ába ütköző és a 336. § nak 7. pontja szerint büntettet képező, de a 72. §. alkalmazásával vétséggé minősített lopásban bűnösnek. Egyebekben a kir. Ítélőtábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: Habár S. Ferencné szül. T. Klára azt a beismerő vallomást tette, hogy a férje, S. Ferenc vádlott, gazdájának, Cz. Sándornak tulajdonát képezett árpájából egy vékányi mennyiséget nevezett férjével együtt loptak el s azt azután ő K. Sándornénak 95 krajcárért eladta; tekintve ezzel szemben S. Ferenc vádlott vallomását, mely szerint ő volt az, ki a gazdája által vetés végett neki átadott árpából egy vékányit félretett, melyet neje eladván, az ez uton kapott összeget közösen használták el ; tekintve, hogy ezen két vallomásnak egymással s azon körülménynyel való össseegyeztetése által, hogy Cz. Sándor va1lomása szerint is a S. Ferencnek kiadott vetőárpának egy része lopatott el, de különös figyelemmel S. Ferencné szül. T. Klára vádlott vallomására, a ki szintén lopást ismert be a maga részéről, azon tényállás fogadandó el, hogy S. Ferencné szül. T. Klára vádlott S Ferenccel való előleges egyetértésban működött közre az ez utóbbi által elkövetett lopásnak teljes bevégzésénél az árpának eladásával; tekintve, hogy S. Ferencné szül. T. Klára vádlott ezen közreműködése a vádbeli lopásban a btkv. 69. §-ának 2. pontja értelraébeni bűnrészességét állapítja meg ; tekintve, hogy ezen vádlott bűncselekményét ama tudatban követte el, hogy férje, S. Ferenc, gazdáját lopta meg, mi a btkv. 336. §-ának 7. pontja szerint bűntetté minősül, minthogy a tettesnek a büntetendő cselekményt minősítő olyatén körülménye az arról tudomással birt bűnrészesre is kihat, S Ferencné szül. T. Klára vádlott bűncselekménye is az idézett 386. §-nak 7. pontja szerint minősül ugyan bűntetté; tekintve azonban, hogy nevezett vádlott bűncselekményének vétséggé való minősítése a fenforgó enyhítő körülmények mellett s a btkv. 72. §-ának rendelkezésére való figyelemmel is indokolva van; tekintve végre, hogy egyebekben az alsóbbfokú bíróságok ítéletei a btkv. rendelkezéseinek megfelelők : mindkét alsóbbfokú biróság ítélete részben megváltoztatandó; egyebekben azonban a kir. Ítélőtábla Ítélete az abban foglalt módosítással az első fokú biróság ítéletéből elfogadott indokoknál fogva helybenhagyandó volt. Előremegfontolást kizárja az öngyilkossági kísérlet. Beleegyezés folytán elköretett ölés nem vélelmezhető, ha e beleegyezés hosszabb idővel az ölés előtt történt. (B. T. K. 278., 282 §.) A nagyváradi kir. törvényszék : N. Istvánt a B. T. K. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettében bűnösnek mondja ki s ugyanazért elitéli a B. T. K. 279., 289. §-ai alapján, mindazonáltal a B. T. K. 92. §-ának alkalmazásával, a mai naptól számítandó három évi fegyházbüntetésre és három évi hivatalvesztésre. Indokok: Mult év tavaszán N. István vádlott AlbertiIrsán megismerkedett Z. Zsófiával s közöttük csakhamar szerelmi viszony fejlődött ki, annak dacára, hogy a leány jóval idősebb volt a vádlottnál. Alberti-Irsáról Z. Zsófia szüleivel együtt Nagyváradra költözvén, vádlott szintén ide költözött, hogy a szerelmi viszonyt folytathassa, azonban a leány szülei belátván azt, hogy a szerelmesek nem egymáshoz valók, a mennyiben N. István vádlóit sokkal fiatalabb a leánynál és még katonai kötelezettségének sem tett eleget, vádlottat házukból kiutasították. E feletti elkeseredésükben, vádlott előadása szerint, mindketten elhatározták, hogy együttesen meghalnak. Ugyanis július hónapban a folyó évben találkoztak a zöldkerti temetőben, hol is vádlott sirva panaszkodott kedvese előtt, hogy nem ér az élet semmit és jobb lesz neki meghalnia, mert nem lehetnek az egymásé, mire Z. Zsófia is sirva fakadt s összetett kezekkel kérte vádlottat, hogy igérje meg, neki is vele kell majd meghalni, a mit vádlott meg is ígért. Folyó év augusztus hó 14-én reggel vádlott B. Józsefnével az utcán találkozván, azt izente általa Z. Zsófiának, hogy este 8 óra tájban beszélni óhajt vele. Dél tájban pedig vádlott elment a K. üzletébe, ott egy nagy forgópisztolyt vásárolt s azzal kiment a Rhédey-kertbe, hol a pisztolyból két lövést tett. Este pedig egy barátjához ment, hol is egy levelet irt szüleinek, ezután barátjától elbúcsúzott azzal, hogy ki tudja, látják-e még egymást, mire barátja azt felelte neki, hogy »te rosszban töröd a fejed«, vádlott erre kijelentette, hogy »még ilyen jóban sohasem törtem a fejem«. Ezután azon eltökélt szándékkal, hogy a leányt s azután önmagát megöli, a leány lakása elé ment s ott várakozott reá. Rövid idő elteltével a leány, kit szülei a boltba küldtek, jött haza felé s megpillantván vádlottat, őt következő szavakkal üdvözölte: »szervusz édes, most nem beszélhetünk együtt, mert édes apám kint áll a kapuban*, mire vádlott azt válaszolta, hogy »gyerünk arrébb, mert meglátnak szüleid« s nyomban kivéve a revolvert, azt mondta neki: »szervusz édes, most meghalunk«, mire a leány azt válaszolta: »nem bánom«. Ezután a vádlott a revolvert a leány szivének irányozva, azt elsütötte, egyet pedig magára lőtt. A lövés következtében Z. Zsófia nyomban meghalt, a hulla-boncjegyzőkönyv szerint a kapott lövéstől belső elvérzés folytán, vádlott pedig, kinek a golyó jobb