A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 23. szám - Törvénycikkek számjelzése

A JOG. 91 a váltót a felperes közkereseti társaságra, melynek egyik tagja B. Gyula nem más, mint B. Miksának a fia; mert felperes cég a kereseti váltót nem B. Miksától, hanem az arra vezetett forgatmány szerint a borsod-miskolci hitelbanktól szerezte meg és mert alperes, mint harmadik váltóbirtokossal szemben azt, hogy utóbbi az alperes és B. Miksa között létrejött megállapodásról a váltó megszerzésekor tudomással birt és ekként azt rosszhiszemüleg ruháztatta magára, bizonyítani meg sem kísérletté. Mindezeknél fogva az elsöbirósáa: Ítéletének megváltoztatásával a 9,735/890. v. számú sommás végzést az l,20o frtos váltókövetelésre nézve is hatályában fentartani és alperest mint elfogadót a v. t. 23. és 91. §-aihoz képest ezeu követelési töke és járulékaiban stb. marasztalni kellett. A in. kir. Curia (315/v. sz. 1894. máj. 8.): A másodfokú bíróság Ítélete megváltoztatik és az elsőfokú bíróság Ítélete ha.gyatik helyben stb. Indokok: A kereseti A) alatti telepitett váltó ekként lévén telepítve : »fizetendö Budapesten a magy. orsz. közp. takarékpénztárnál vagy a b. m. hitelbanknál Miskolcon, kétségtelen, hogy a váltótörvény 43. § a éneimében, a mennyiben a 44. §. 2. bekezdésében érintett kivételes eset fenn nem forogna, a váltó fizetés végett mindkét telepesnek mindkét telephelyén bemutalandó és ugyanott mindkét helyen veendő fel az óvás is, ha a fizetés nem teljesíttetett, minthogy különben a váltóbirtokos az elfogadó •elleni vá'tókeresetét is elveszti. A váltó, illetőleg az óváslevél tartalmából, de a feleknek e részben egyező előadásából is kétségtelen, hogy a váltónak lejáratkor, illetőleg az óvás felvételére rendelt határidőben birtokosa a váltót óvatoltató bortod-miskolci hitelbank (a II. sorban megnevezett telepes) volt, ennél tehát, a hivatkozott 44. §. értelmében az elfogadó elleni váltókereset fentartására óvás felvétele nem volt szükséges; ellenben az 1-sö helyen nevezett telepesnél, a magy. orsz. közp. takarékpénztárnál az óvás felvétele s az annak elmulasztásával járó emiitett joghátrány csak akkor lett volna elkerülhető, ha felperes a váltó tartalmával és alperes határozott tagadásával szemben azt az állítását bizouyitotta volna, hogy a váltóra első sorban vezetett telepítés tévedésből íratott a váltóra akkor, midőn az a b. m. hitelbank birtokába visszakerült, minélfogva ez a telepítés, mint tévedésen alapuló egyoldalú puszta tény tekinteten kivül hagyandó, illetőleg az annak utólagos törlése után nem létezőnek tekintendő. Ezt az állítását azonban felperes nem csak nem bizonyította, de sőt kihallgatott tanúnak vallomásából az tűnik ki, hogy a szóban lévő eiső telepítés nem tévedésből, hanem szándékosan azon célzattal íratott a váltóra, hogy a váltó a m. orsz. közp. takarékpénztárnál viszleszámitolási célokra a leszámítoló b. m. hitelbank által használtathassék. Az I. fokú bíróságnak Ítélete ezen indokoknál fogva hagyatott helyben. Alpereseknek váltóra vezetett ama nyilatkozatuk, mely szerint magokat a váltóóvatolásnak mellőzése dacára váltójogilag fizetésre kötelezik, csak az óvás elengedését foglalja magában, de egyébként sem alpereseknek váltókötelezetti minőségükre, sem a Táltó lejáratára befolyással nincs. (M. kir. Curia 1894. ápr. 4-én. 548. sz.) A bizományos a megbízóval szemben nem érvényesítheti azon kifogást, hogy a bizományi ügylet merőben árkülönbözeti volt és mint ilyen, birói nton nem érvényesíthető. Mintán a csődhitelelezö oly esetben, midőn beszámítással élhet, a csődtörvény 38. §-a értelmében nem köteles követelését a csődtömeg ellen érvényesíteni, a csődnek kényszeregyezséggel való beszüntetése után is teljes összegében érvényesítheti beszámítás utján követelését. Az, hogy a volt közadóst megillető követelés csak a csőd elrendelése után vált érvényesithetövé, nem zárja ki az ellenében a csődtörvény 39. §-a értelmében a beszámítást, mert a csődtörvény 39. §-ának alkalmazásánál nem a követelés lejártának, hanem keletkezésének időpontja irányadó. Ha a bizományos a kereskedelmi törvény 381. §-a értelmében az ügyletbe szerződő félként lép be, akkor a megbízó és a bizományos közti jogok és kötelezettségek oly szempontból birálandók meg, mintha az ügylet köztük közvetlenül és nem megbízás alapján köttetett volna meg. Az ügylet létrejöttének időpontja is e szempontból bírálandó meg. A beszámítás alá eső kölcsönös követelések beszámítás utján keletkezésök időpontjában ipso jure szüntetik meg egymást. A beszámítás tartalomra és terjedelemre nézve különbözik ugyan a megtartási és zálogjogtól, de ezen jogok egymást ki nem zárván, az azokra alapított kifogások egymás mellett érvényesíthetők a nélkül, hogy ezért a védekezés ellentétes jogalapon nyugodnék. (M. kir. Curia 1894. március 1. 1,783. sz. a.) Bün-ügyekben. Vádlott katholikus segédlelkész a református temetőben végzett temetés alkalmával a halott fejéhez elhelyezett fejfára matatva kérdő: „Mi az a hegyes karó?", és azon nyilatkozatot tevé: „ilyen hegyes karót dögökn i k is dugnak". — Yádlott a btkv. 191. §-ába ütköző vallás és annak szabad gyakorlata ellen elkövetett vétségben bűnösnek kimondandó, tekintve, hogy a kérdéses hasonlat, habár nem is a vallásos szertartás alkalmával használtatott, hanem akkor, midőn az már be volt fejezve, a sír behantolására az utolsó kapavágások eszközöltettek és vádlott az isteni tiszteletre előirt ruházatot levetette volt, de mégis a temetőben, az éppen lefolyt vallásos szertartás színhelyén, a temetkezési szertartásra egybegyűltek nagyobi) részének még jelenlétében és a midőn a sírnak behantolása még folyamatban volt; továbbá, hogy a református vallású elhalt hívek emlékére teendő fejfa vallási tiszteletnek tárgyát képezi; és mert a vádlott által használt kifejezés többek jelenlétében nyilvános helyen az állam által elismert vallás szertartásainak gyakorlására rendelt helyiségben közbotrányt idézett elő. A debreceni kir. törvényszék, mint büntető bíróság (10.998/B. sz. 1892. december 3.) : szabadlábon levő G. Jenő vádlottat a btkv. 191. §-ába ütköző vallás és annak szabad gyakorlata ellen elkövetett vétség miatt bűnösnek mondja ki s ezért a hivatkozott §. alapján a 91. §. alkalmazásával az Ítélet foganatba vételétől számitandó tizennégy (14) napi fogházra és 1887: VIII t.-cikk 1. §-ában előirt célokra fordítandó 15 nap s végrehajtás terhe alatt fizetendő s behajthatlanság esetén további két (2) napi fogházra változtatandó husz (20) frt pénzbüntetésre itéli. Indokok: A lefolytatott vizsgálat adatai s a megtartott végtárgyalás során kiderült tényállás szerint kétségtelenül megállapittatott, hogy M. Antalnak (csizmadia mester) Gyula nevű 3 hónapos fia elhalálozván, minthogy úgy M. Antal, mint elhalt kis fia róra. katholikus vallásúak voltak, a temetési szertartást 1891. szeptember 16-án G. Jenő vádlott akkori helybeli róm. katholikus segédlelkész végezte. Mivel az elhalt gyermek anyja református vallású volt s mivel nevezett gyermeknek több elhalt testvérét Í3 a ceglédi-utcai református temetőben helyezték örök nyugalomra, annálfogva M. Antal ezt a gyermekét is a most nevezett temetőbe, a többiek mellé temettette. A temetési szertartáson a gyászoló apának számos mestertársai megjelentek családjaikkal együtt s ezek a koporsót a temetőbe is kikísérték. G Jenő vádlott, a temetőben, midőn a koporsót már beszentelte s a sírt már behantolni kezdették, látván azt, hogy a halott fejéhez nem a katholikusoknál szokásos keresztet, de a reformátusoknál szokásban levő fejfát helyeztek — az elhalt gyermek atyjához — a fej fára mutatva, azt a kérdést tette a még együtt levő gyülekezet füle hallatára : »mi az a hegyes karó ?«, mire a kérdezett azt válaszolta: »fejfa, a többi elhalt gyermekemnek is olyan van.« Majd G. Jenő vádlott erre a ref. temetőben az elhalt gyermek atyjának a gyászoló gyülekezet előtt a kereszt jelentőségéről vallás-erkölcsi oktatást tartott, melynek végeztével a fejfára mutatva azt a nyilatkozatot tette, hogy »ilyen hegyes karót dögöknek is dugnak«. Vádlottnak a ref. temetőben tett eme nyilatkozata a csaknem kizárólag reformátusokból álló gyülekezetben zúgást és nagy megbotránkozást keltett és a jelenvoltak egyike, K. István nyomban ama kérdéssel fordult vádlotthoz : »hát mi reformátusok dögök vagyunk ?«, erre aztán vádlott a gyülekezet moraja között — kezével fenyegetőzve — a temetőből eltávozott. Tekintve, hogy a temető a vallás szertartásai gyakorlására rendelt helyiség; tekintve, hogy vádlottnak amaz eljárása, hogy a református temetőben ref. gyülekezet előtt a reformátusoknál szokásos fejfát »hegyes karónak« nevezte s úgy nyilatkozott, hogy »olyan hegyes karót dögök mellé is dugnak« botrány okozására alkalmas ; tekintve, hogy vádlott magaviseletével egy 40 —50 tagú gyülekezet előtt, tehát nyilvánosan tényleg nagy botrányt okozott; mindezeknél fogva cselekményében a btkv. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétség tényálladékának minden ismérve felismerhető lévén, vádlottat a vétségben bűnösnek kimondani, megfelelőleg büntetni kellett stb. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülmények gyanánt mérlegeltettek vádlottnak büntetlen előélete, töredelmes beismerése és megbánása s az, hogy tettét papi hivatalából eredő túlbuzgóságában követte el, melyek által e kiszabott enyhe büntetés kellőleg indokolva van. A pénzbüntetés átváltoztatása iránt a btkv. 53. §-a rendelkezik. A debreceni kir. ítélő tábla (336/B. sz. 1893. ápr. 25-én) : Az elsőfokú bíróság Ítélete a minősítés és a büntetés kiszabása tekintetében megváltoztattatik, vádlott bűnösnek nyilvánittatik a kbtkv. 51. §-ába ütköző vallás és annak szabad gyakorlata elleni kihágásban, ezért elitéltetik a kbtkv. 21. §-a alkalmazásával ötven (50) frt pénzbüntetésre, mely behajthatlanság esetében öt (ö) napi elzárásra változtatandó át; egyebekben az első fokú bíróság ítélete helybenhagyatik.