A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 22. szám - Jogegység a judicaturában

17* A J OGK Az ügyvédi körökben szerzett tapasztalatok szerint további bajt képez az a körülmény, hogy fiatal jogászok mindjárt az államvizsgálat letétele után, az életviszonyok kellő ismerete s a hivatásuk tekintetében beható önbírálat nélkül kérik az ügyvédkedés jogát és meg is nyerik azt. Ezzel a jelenséggel szemben a szakirodalomban s a napi sajtó nagy részében az a nézet nyilvánult, hogy az ügyvédi kar tekintélyének fentartása érdekében a törvényhozási intézkedés szükséges. Nézetkülönbség forog fenn azonban arra nézve, hogy mi módon eszközölhető a törvényhozási intézkedés, célszerűen és biztosan. Az ez irányban tett javaslatok főkép a következőkben veendők megfontolás alá: 1. Első sorban már az 1885. április 11-én I. 1367. sz. a. kelt körrendeletben emiitett úgynevezett numerus clausus. Erre nézve a következő javaslatot tették: Az egyes bíróságoknál alkalmazható ügyvédek legnagyobb számát a főtörvényszék és ügyvédi kamarák egybehangzó véleménye szeri'U több évre előre kell megállapítani. Nézetkülönbség esetén a csekélyebb szám mérvadó. A bíróságnál való ügyvédkedés megtagadandó, ha a meghatározott szára már be van töltve Ha az ügyvédek meghatározott száma kevesbül, a jelentkezők közül sorrendben töltendők be az üres helyek az igazságügy minister által, az ügyvédi kamara meghallgatása után. Az a kérdés merülhet föl, vájjon ebben a tekintetben a szolgálati évek legyenek-e mérvadók ? Ez azonban nem engedhető meg, mert a biróságok igy megfosztatnának a tetterős elemektől s ezen felül az a visszás helyzet következhetnék be, mint Franciaországban a közjegyzői és ügyvédi állások, Németországban pedig az ügyvédi állások pénzbeli megtérítés mellett mennek át egyik kézből a másikba. 2. A törvényszéki bíráknak az ügyvédségre való rögtöni átlépésének megakadályozására, egyes ügyvédi kamarák javaslata szerint, a törvényszéki birót mindenekelőtt attól kell függővé lenni, hogy legalább két évig valamely bíróságnál vagy más ható ságnál, avagy ügyvédnél szolgálatban állott. 3. Hogy az országos törvényszékek s főkép országos fötörvényszékek részére megbízható, munkaképes ügyvédiség biztosittassék, a fiatalabb ügyvédek bevonását a nagy városokban kevesbíteni kell, mire nézve javaslatba hozták a következő határozatot: (?) A társas bíróságnál való alkalmazás megtagadandó, ha az ügyvéd legalább károm évig az előtt nem volt bíróságnál alkalmazva. b) Az országos főtörvényszéknél való alkalmazás az országos főtörvényszék beleegyező véleményétől függ. 3. A 3. szakaszéhoz hasonló javaslat tétetett: Az országos főtörvényszéknél, vagy más bíróságoknál, ily törvényszék székhelyén vagy a kereskedelmi kamaráknál való alkalmazás megtagadandó, ha a jelentkező nem töltött öt évet az ügyvédség gyakorlatában, vagy három évet mint biró vagy ügyész vagy pedig nem legalább nyolc évvel előbb tette le a jogi vizsgálatot. Ennélfogva felkérem nagyságodat, hogy a föntebb kife jtelt ügyben, az ottani kamara meghallgatása, valamint az ez által nyilvánított vélemény benyújtása mellett szíveskedjék saját véleményét is nyilvánítani Külföldi judicatura. A lelencháznak gondozás végett átadott gyermekek képviselete csak a lelencház igazgatóságát illeti meg. (Bécsi legf. ítélőszék 14,587/1892. sz.) Az özvegy, ki nem örököse férjének, nincs jogosítva keresetet indítani az iránt, hogy engedtessék meg neki férje hullájának átszállítása az ő (t, i. az özvegy) tulajdonát képező sírboltba. (Béc->i legf. Ítélőszék 14,918/1892. sz.) A közgyűlésnek az alapszabályok megváltoztatását illető határozata az esetben is érvényes a részvényesekkel szemben, ha e megváltoztatás nem is lett a cégjegyzékbe bevezetve. (Bécsi legf. Ítélőszék 4,884/1889. sz.) Azon Ígéret, hogy valakinek egy bizonyos pénzösszeget adunk azon feltétel alatt, ha az illető egy harmadik személy hitelezőit kielégíti, ajándékozási szerződést képez. (Bécsi legf. itélö szék 12,001/1880. sz) S é r e1e m. Jogegység a judicaturában. Az 1881: LIX. t.-c. 4. §-a a m. kir. curiánál, az 1890: XXV. t.-c. 13. ^-a pedig a kir. itélö tábláknál felmerülő vitás elvi jelentőségű jogkérdések egyöntetű eldöntését szabályozza, hogy felső bíróságainknak legyen módjuk a jogegység megóvására, * Lapunk f. évi 19. szániában közlött két ellentétes curiai határozat alkalmából, melyek rövid egy hónapi időközben hozattak és mely Ítélkezést mi azonnal a jogegység érdekében megróttunk, laptársunk a »Pécsi Jugi Közlöny* a fenti helyes észrevételeket teszi, melyhez mi is hozzájárulunk. A szerkesztőség. mi nélkül jogviszonyainkban megszűnnék a jogbiztonság s a perlekedő közönség a bíróság igénybevételénél biztos jogsegély helyett a szerencsejáték esélyeinek látná mágát kitéve. Ha a judicatura egységes szabályozására más államokban is szükség van, ennek szükséges volta nálunk még hatványozottabb mértekben fenforog, mert nálunk az anyagi magánjog codifikálva nincs, alaki jogszabályaink pedig annyiféle törvényben és rendeletben vannak elszórva, hogy a birói gyakorlat nemcsak a törvény magyarázatara, hanem egyenesen törvénypótlásra is van hivatva. Judicaturánknak ily nagyfontosságú feladata mellett valóban feltűnő jelenségnek kell tartanunk azt, hogy felső _ bíróságaink, különösen pedig a m kir. curia oly kevéssé használja ki a torvény által ráruházott s csaknem a törvényhozás jogával határos dönt- ényezési jogosultságát, ugy, hogy a dolog mélyébe be nem avatott szemlélő előtt ugy lünik fel, mintha nálunk vitás elvi jelentőségű jogkérdések az igazságszolgáltatás terén alig is merülnének fel. Pedig a valóságban nem igy áll a dolog, a minthogy fentebb vázolt bizonytalan jogszabályaink mellett nem is állhat, mert tény az, hogy felső bíróságaink s maga a legfelső bíróság, a m. kir. curia gyakorlatában nagy ingadozást az 1881 : LIX. t.-c. 4. §-ában gyökerező jogánál fogva a m. kir. curia megszüntetni iparkodnék. Kellő alapossággal azt sem lehet mondani, hogy^ a birói gyakorlat ezrn ingadozásairól a curia bíráinak tudomásuk ne lenne, mert hisz szaklapjaink folyton közlik az elvi jelentőségű határozatokat s a mint ezen közlésekből a curia kebelén kívül álló jogászközönség értesülést szerez az elvi jelentőségű jogkérdések eltérő eldöntéséről, ugy felismerhetik ezekből a curia tagjai is azt, hogy mely elvi jogkérdésben ingadozik a birói gyakorlat, vagyis hogy mely elvi jogkérdések vitásak még a judicaturában. Igaz ugyan, hogy a jogi szaklapok és az úgynevezett döntvénygyüjtemények sok oly határozatot is elvi jelentőségűnek tüntetnek fel, melyekben vitás jogkérdés eldöntéséről szó sincs, hanem csak az illető speciális jogeset tényálladékához mért egyszerű elbiráást foglalnak magokban, más tényálladékkal biró esetre tehát nem is alkalmazhatók, ámde minden ily elvi jelentőségűnek jelzett határozat melle't — rendszerint legalább — közölve szokott lenni a kérdéses ügy tényállatlékát feltüntető indokolás is, a melyből tehát egy kis figyelem mellett könnyet! megbírálhatja bármely jogász, hogy az a határozat csak a speciális tényállásra illő birói döntést, vagy pedig átalánositható elvi kijelentést tartalmaz-e s hogy ez az elvi kijelentés egy senki által kétségbe nem vont vagy a gyakorlatban eddig különféle módon magyarázott és alkalmazott jogi axiómát foglal e magában. Igy, hogy a m. kir. curiának csak legutóbbi gyakorlatából idézzünk egy példát, itt vannak a folyó évi február hó 22-én 6U6. szám alatt és a március hó 30 án 1,467. szám alatt hozo'.t curiai határozatok. A tényállás mindkét esetben egy és ugyanaz : mindkét esetben ügyvéd perli saját megbízóját kisebb polgári peres ügyben felmerült dijai és költségei iránt s a képviseltt egyik esetben sem alapult az 1877 : XXIÍ. t.-c. 35. §-a által meghatározott szabályokon. Az eldöntendő kérdés tehát a tényállástól teljesen független elvi jogkérdés, az t. i. hogy perrel érvényesíthető-e az ügyvédi díj és költségkövetelés, ha az kisebb polgári peres ügyben az 1877 : XXII. t.-c. 35. §-ban szabályozott eseteken kivül merült fel. Vitásnak is elég vitás ez a kérdés, mert az ügyvédi rendtartás 54. § a jogot ad az ügyvédnek dijait és költségeit minden ráb:zott ügyből kifolyólag perrel érvényesíteni saját fele ellenében, mig az 1877: XXII. t.-c. 36. §-a szerint a meghatalmazott díjainak és költségeinek saját fele ellenében való birói megállapítását, kivévén a 35. §. esetét, nem követelheti. S íme a m. kir. curia egy hó leforgása alatt ebben az elvi jelentőségű vitás jogkérdésben két merőben e'lentétes határozatot hoz, mert mig február hó 22-én a lapunk múlt számában is közlött határozatban kimondta, hogy »átnbár az 1838: XXII. t.-c. 36. §-a értelmében a meghatalmazott díjainak és költségeinek saját füle ellenében való birói megállapítását, kivévén a 35. §. eseteit, nem kövelelheti és felperes maga sem állítja, hogy a kérdéses munkálatok és kiadások a 35. §-ban felsorolt esetek valamelyikéből merültek volna fel: mégis tekintettel arra, hogy az 1874: XXXIV. t.-c. 54. §-a általábau kereseti jogot ad az ügyvédnek a képviselt fél ellen kiadásának, időveszteségének és jutalomdíjának érvényesítésére, az 1877 : XXII. t.-c. 86. §-ának idézett rendelkezése a meghatalmazott ügyvédet nem akadályozza abban, hogy említett díját és kiadását megbízójával szemben per utján érvényesíthesse, miért is ezek, ha kisebb polgári peres ügyekben merültek is fel, peresités esetén raegállapitandók és megítélendők«, addig a március hó 30-án hozott 1,467. sz. curiai Ítélet felperest keresetével elutasítja, mert »az 1877: XXII. t.-c. 36. §-ának abból a rendelkezésből, mely s érint kisebb polgári peres ügyekben a meghatalmazott, a 35. §. eseteit kivéve, díjainak és költségeinek saját fele ellenébeni birói megállapítását nem követelheti, okszerűen következik, hogy kisebb polgári peres ügyben felmerült díjait és köluégeit, a 35. §. esetein kivül a meghatalmazott, mely fogalom alá az ügyvéd is tartozik, külön per utján sem követelheti. Az ügyv. rdts. 57. §-a általában kereseti jogot ad ugyan az ügyvédnek kiadásai, idővesztesége és jutalomdija követelésére, de ezt az 5:). § szerint díjjegyzék alapján csak akkor perelheti, ha az a perrendtartás '252. §-a értelmébeu még nern állapíttatott meg, kétségtelen tehát, hogy peres ügyekből kifolyólag csak olyan díjjegyzék alapján perelhet az ügyvéd, mely-