A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 21. szám - A magyar telekkönyvi rendtartás kapcsolatban az ingatlanokra vonatkozó végrehajtási eljárással - Olasz biztosítási törvény

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a >Jogc 21. számához. Budapest, 1894. május hó 27-én. Köztörvényi ügyekben. Felperes az általa megvett, ingóság' gyanánt lefoglalt két [maszekéi nem igényelheti, ha a kérdéses imaszókek tovább is végrehajtást szenvedő nevére vannak Írva, az azok után kivetett hitközségi adót még mindig végrehajtást szenvedő fizette és azokat utóbbi s neje használják. Az ipolysági kir. járásbíróság (1893. január 28. 374. sz. alatt) dr. Wilheim Károly ügyvéd által képviselt D. Simon felperesnek Sághy Benő ügyvéd által képviselt E. Lajos alperes elleni sommás igényperében, a következőleg itélt: Felperes keresetével elmozdittatik stb. Indokok: Mert habár az 1,93,">. sz. árverési jegyzőkönyv 2,371. sz. szerint felperes a két imaszéket 2 forintért állítólag meg is vette, azt azonban a hit alatt kihallgatott hitközségi elöljárók vallomása szerint birtokába soha sem vette s ezen imaszékek után kivetett hitközségi adókat nem fizette és igy azok jogszerű tulajdonának nem is tekinthető; miért is keresetével elmozdítandó volt stb. A budapesti kir. itélő tábla (1893. dec. 30. 2,004. szám alatt) az elsőbiróság neheztelt Ítélete megváltoztattatik és az alperes által N. Adolf ellen vezetett végrehajtás alkalmával Ipolyságon 1892. okt. 18-án felvett végrehajtási jegyzőkönyvben foglalt és az ipolysági izraelita templomban levő 83. sz. férfi és 167. sz. női imaszékekre felperes tulajdoni igénye megállapíttatik és azok a bírói zár alól feloldatnak stb. Indokok: Az iratokhoz csatolt és végrehajtást szenvedett N. Adolf ellen 1890. évi május o-án foganatosított árverésről felvett 1,935. sz. jegyzőkönyv szerint az ipolysági izraelita templomban levő két imaszéket igénylő felperes vette meg. Minthogy ezen közokirattal beigazolt tény ellenében, alperes által felhívott és kihallgatott Sch. Lipót és Sch. Adolf tanukkal bizonyítani kivánt, de perrendszerűleg nem bizonyított azon ténykörülmény, miszerint eme imaszékeket végrehajtást szenvedett és neje használják, a hitközségi adókat végrehajtást szenvedő fizeti, figyelembe nem vehető; a tanuk által bizonyitott azon tény pedig, miszerint eme imaszékek N. Adolf nevén vezettetnek, egymagában a végrehajtást szenvedett tulajdonát nem bizonyítja; az elsőbiróság ítéletét ezeknél megváltoztatni és a lefoglalt tárgyakra felperes igényét megállapítani és azokat a birói zár alól feloldani kellett stb. A m. kir. Curia (1894. ápr. 12. 3,217. sz. a.) a kir. itélő tábla Ítélete megváltoztattatik és az első bíróság ítélete hagyatik helyben indokainál fogva és azért; mert az 1,935. sz. a. fekvő árverési jegyzőkönyvből kitünőleg felperes az ingóság gyanánt lefoglalt két imaszéket megvette ugyan ; tekintve azonban, hogy a jelen per folyama alatt kihallgatott, az imaszékekre vonatkozó nyilvántartást vezető Sch. Lipót izraelita hitközségi jegyző és ennek vallomását részben támogató Sch. József hitközségi elnök vallomásából kiderül, hogy a kérdéses imaszékek még mindig végrehajtást szenvedő N. Adolf nevére vannak irva, hogy az ezen székek alapján kivetett hitközségi adókat is még mindig a végrehajtást szenvedett N. Adolf és neje használják: felperes tartozott volna azt bizonyítani, hogy a kérdéses imaszékeket tényleg átvette, azokat tulajdonjogának fentartásával engedte át végrehajtást szenvedettnek használatába és hogy a székek alapján kivetett hitközségi adókat a végrehajtást szenvedett a felperes megbízásából fizette : mindezeket azonban felperes nem bizonyította. A házasságon kivüli együttélés megszakításakor a férü által a nőnek kötelezett végkielégítési összeg birói érvényesítésénél, ha igazolva van, hogy az együttélés ideje alatt a nő is közreműködött a vagyonszerzésben, a férfit terheli a bizonyítás a tekintetben, hogy a végkielégítés nem a nő vagyoni igényeinek kielégítése fejében, hanem a törvény által tiltott, illetve erkölcsi alappal nem bíró címen köteleztetett. A budapesti kir. törvényszék: Alperes köteles felperes nek 5000 frt tőkét, ennek 1891. ápril 30-tól járó 6°/o kamatait stb. 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Alperes viszonkeresetével elutasittatik. A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság Ítélete az alperest viszonkeresetével elutasító részében helybenhagyatik. Ugyanazon Ítélet az alperest felperes javára marasztaló részében megváltoztatik, felperes keresetével elutasittatik. Indokok: A kereset arra a tényre van alapítva, hogy felperes, a ki az alperessel 21 éven át házasságon kivüli viszonyban közös háztartásban élt, az ez idő alatt szerzett s alperes kezén levő vagyont nagyrészben a saját szerzeményének állítja, és továbbá arra, hogy a házasságon kivüli együttélés megszakításakor alperes annak tudatában, hogy a nevén álló vagyon legnagyobb részének szerzője felperes volt, a vagyonközösségből kifolyólag támasztható, minden néven nevezendő igényei végkielégítéséül felperesnek 5,0ü0 frtot fizetni kötelezett, a mely kötelezettségéről alperes az A /, a. nyilatkozatot állította ki. Alperes elismerte ugyan a felperessel való közös háztartásban együttélést és az A-/, a. nyilatkozatnak kiállítását, azonban tagadta, hogy vagyona bármi részben is felperes szerzeménye lenne és hogy felperes közös szerzeménybeli igényei kielégítéséül magát felperes javára 5,000 írtnak fizetésére kötelezte, valamint tagadta azt is, hogy az A-/, a. okiratot felperes ily közös szerzeménybeli igényei végkielégítése felett állította volna ki. Az A'/, a. nyilatkozat csak annyit tartalmaz, hogy alperes 5,000 frtnak, mint végkielégítési összegnek felperes javára »betáblázásába« beleegyez. Nincs benne kifejezve az, hogy mily érvényes jogcímű igények végkielégítésére legyen az ő,0Ö0 frt szolgálandó, sem nincs benne elismerve az, hogy felperes szerzeménybeli igényekkel bir. A végkielégítés magában jogcímet nem foglal, hanem csak azon összeg megállapítását fejezi ki, a melylyel valamely igény kiegyenlittetik. Azért valamely összegnek végkielégítési összegként megállapítása csak ugy bir érvénynyel, ha a végkielégítés érvényes című igényre vonatkozik. Felperesnek tehát azt kellett volna bebizonyítania, hogy alperes neki a végkielégítésül megállapított összeget érvényes jogcímen fennállott igénye fejében kötelezte megfizetni. E részben azonban felperes bizonyítékot elő nem állított. Ugyanis az A-/, a. nyilatkozatban csak a végkielégitésként megállapított 5,000 frt »betáblázására« vonatkozó beleegyezés foglaltatik, a mely beleegyezés azonban magában véve az érvényes jogcím hiányát nem pótolja E hiányt felperes azzal kívánta kipótolni, hogy az alperes nevén álló vagyont nagyobbrészt a házasságon kivüli együttélés ideje alatti saját szerzeményének vitatta, de a vagyonnak ily közös szerzeményi minősége bizonyítására semmi oly jogviszony fennállását nem bizonyította, a mely felperes javára a vagyon valamely részéhez való jogos igényét megállapítani alkalmas volna. Például nem is állította, annál kevésbé bizonyította, hogy ő alperessel, a ki asztalosüzletet folytatott, közkereseti társasági vagy alkalmi egyesülési szerződési jogviszonyba lépett volna, vagy hogy külön vagyonnal birt volna és ezt alperes üzletébe beruházta volna oly kikötéssel, hogy az üzleti nyereség vagy az abból szerzett vagyon közös legyen. Maga a házasságon kivüli viszonyban együttélés ily igényt megállapító viszonynak nem tekinthető. Felperes tanú- és eskübizonyitást ajánlott ugyanazon tényekre, hogy alperessel való együttélésük ideje alatt varrással, kifőzéssel foglalkozott, hogy továbbá a később elfoglalt házfelügyelői álláshoz szükséges óvadékpénzt ő adta és a házfelügyelői teendőket ő végezte s később alperes asztalosüzletében segédkezett, hentesüzletet folytatott és ezekből származó keresményt alperesnek adta, de ezek a tények, ha valók lennének is, csak annyit bizonyítanának, hogy felperes a saját és az együttélés alatt nemzett gyermekek megélhetését elősegítette, ellenben nem bizonyítanak oly jogalapot, a melynél fogva felperes az alperes asztalosüzletéből származott szerzeményi vagyon valamely részére igényt tarthatott volna. Azt pedig felperes bizonyítani meg sem kísérletté, hogy alperes a végkiegyenlitésül megállapított 5,000 forintot neki érvényes címen fennálló igénye kiegyenlítése fejében kötelezte volna. Ez indokokból, mellőzve a nem döntő tényekre ajánlott tanú- és eskübizonyitást, az elsőbiróság ítéletének a kereset főtárgyára vonatkozó része megváltoztatandó s felperes érvényes jogcím bizonyítása hiányában keresetével elutasítandó volt. Alperesnek viszonkeresetével való elutasítása tekintetében, az elsőbiróság ítélete ide vonatkozó indokaiból hagyatott helyben. A m. kir. Curia : A másodbiróság ítélete alperes viszonkeresetére vonatkozó rendelkezésében helybenhagyatik, egyebekben ellenben mindkét alsóbiróság ítélete akkép változtatik meg, hogy alperes köteles 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett 1,000 frt tőkét, továbbá 5,000 frt tőke után 1891. április 30-tól járó 6°/o kamatot feltétlenül, 4,000 frt tőkét pedig csak azon esetre felperes kezeihez megfizetni, ha felperes leteszi a főesküt arra, hogy »alperes a kereseti 5,000 frt tőkét csak az ö, t. i. felperes és nem egyszersmind gyermekei részére megfizetni magát kötelezte«. Erdekében áll ennélfogva felperesnek, ezen ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt eskü letételre készségét az elsőbiróságnál bejelenteni és a kitűzendő határnapon a fennebbi főesküt letenni, mert különben alperes arra köteleztetik, hogy a