A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 20. szám - Phantasia a jogban. Jog eredeti tárcája

154 A JOG. tik meg és az itélet-hirdetéssel ugyanez előtt nyer befe­jezést. A midőn tehát azt látjuk, hogy a nagyközönség is nem az egész végtárgyalástól, hanem csak a bizonyítási el­járástól (sok esetben ennek is csak egy bizonyos részétől) záratik el, az ügyfelek soha és semmi szin alatt sem tilthatók el attól, hogy (kivéve magát a bíróság tanácskozását) ügyük tárgyalásánál ugy az első, mint a felsőbb fokokon jelen legyenek. Ezen elv gyakorlati kivitele ugy az első bíróságnál, mint a felső forumokon a tanács elnökének jogkörébe esik s legkisebb ok sem lehet attól tartani, hogy esetleg az első bíróságnál a közönség kizárása utján megóvandónak vélt jogos magán- vagy közérdek, épen a felső fokon fogna a kíváncsi közönség martalékává tétetni, mert annyi bölcsessé­get tulajdonitanunk kell a kir. itélő táblák és a Curia tanács­elnökeinek, hogy ily dolgok iránt kellő érzékkel fognak birni. Mellőzve tehát még azon vitán felül álló elvet is, mi­szerint minden kivétel szorosan értelmezendő ; hanem tekintve egyedül azt, hogy a közönség kizárásával megtartott első fokú végtárgyaláson (járásbirósági ügyekben: tárgyaláson) hozott ítéletek, vagy másnemű határozatoknak a felső és legfőbb fokon zárt ülésekben való felülvizsgálata mily sarka­latos jogokat sértene : lehetetlen, hogy szót ne emeljünk az ellen, hogy a 157. §-ba erőszakosan oly értelem magyaráz­tassék bele, melyet ez maga meg nem tűr és a melyet annak megalkotói is a leghatározottabban vissza fognának utasítani. A bűnvádi ügyviteli szabályok nem rég vannak életben és azon ügyek is, melyekben a nagy nyilvánosság kizárandó, ritkák, tehát — legalább tudtommal — a gyakorlatban még nem fordult elő eset, mely ilynemű ügynek zárt ülésben tör­tént revisiója miatt jogsérelemként panaszoltatott volna. De épen ezért nyúltam tollhoz, hogy ily eshetőségnek lehetőleg eleje vétessék és nehogy — bár csak mulólag is — érvényre juthasson az ellenkező felfogás, melylyel már egy concrét esetben találkoznom kellett és a melynek nyilvánulását magán vitatkozás közben is már nem egy izben sajnálattal tapasz­taltam. És itt eszembe jut 1871. évben előfordult egy eset, a mely az által állott elő, hogy a kir. Curiának legfőbb itélő­szMü osztályán egy polgári per, melyben felperesként vala­mely csődtömeg szerepelt, nem a polgári ügyek, hanem a csődügyek közé igtattatott, tehát a IV-ik tanácsba osztatott ki és elnézésből a csőd- és váltóügyek, között zárt ülésben adatott elő. Ez okból a kir. Curia semmitőszéki osztálya a kir. Curia legfőbb itélőszéki osztályának ítéletét megsemmi­sítette és az ügy nyilvános ülésben kerülvén hónapok múlva újból előadásra, jóllehet a perben egy jotta sem változott, de mert a tanács már ugyanazon tagokból meg nem alakít­tathatott, a dolog vége az lőn, hogy az előbbi Ítélettel homlokegyenest ellenkező ítélet hozatott. Ez persze nem emelte a kir. Curia legfőbb itélőszéki osztályának tekintélyét a laicusok szemében, de e dolgon már segíteni nem lehetett. Boldog emlékezetű Zsoldos Ignácunk oly nagyon szivére is vette a dolgot, hogy nem tudtuk megvigasztalni — belebe­tegedett. Jó lesz tehát e kérdéssel eleve tisztába jönnünk, mert ily dolog megeshetnék valamely kir. itélő táblán is, ha zárt ülésben intézne el oly ügyet, mi a fentebb kifejtettek szerint nyilvános ülésbe való. »Apró szívességek tartják fenn a barátságot; apró elné­zések compromittálják a bíróságokat.* Az óvatoló személy jogairól és köteles­ségéről. Irta : dr. LUX ALBERT, szakolcai kir. közjegyző. Legyen szabad nekem is ezen kérdéshez pár szót szólani. Előre azonban kijelentem, hogy theoreticus fejtegetésekbe és törvénymagyarázatba bocsátkozni nem fogok. Előadom nézetemet meggyőződésem szerint és indokolom azt csekély tehetségem­hez képest. Nézetem szerint az óvatolással megbízott közeg a fel­ajánlott fizetést elfogadni nemcsak jogosítva van, hanem azt elfogadni köteles. Igaz ugyan, hogy a törvény ezt világosan nem rendeli, de egyszerűen csak azért nem, mert a törvényhozó ezen esetre nem gondolt, az óvás eszközlése alkalmával netán teljesítendő fizetést combinatión kivül hagyta, vagy pedig az ez alkalommal köve­tendő eljárást oly világosnak és egyszerűnek vette, hogy ennek szabályozására minden intézkedést feleslegesnek tartotta. És valóban igen egyszerűnek és tisztának látom az egész dolgot, még pedig oly egyszerűnek, hogy nézetem szerint jogi kérdésnek nem is tekintendő. Milyen megbízás foglaltatik az óvásban ? Azon megbízás, hogy az óvatoló közeg a váltót, vagy egyéb kereskedelmi utalványt az adósnak elfogadás vagy fizetés végett mutassa be; más szóval, hogy az óvatoló közeg az adóst a váltó, illetve utalvány elfogadására vagy kifize­tésére szólítsa fel. Mert az óvatoló közegnek azon nyilat­kozata : »H. ur! ezennel bemutatom önnek ezt a váltót fizetés végett«, nem egyéb, mint fizetésre való felszólitás. Ha ez áll, a mit kétségbe vonni nem lehet, jogi absurduin­nak tartanám a pénz átvételének megtagadását, mivel a fe 1­ajánlott fizetés nem egyéb, mint felszólításom­nak és igy megbízatásomnak teljesítése. TÁRCA. x Phantasia a jogban.* — A »Jog« eredeti tárcája. — Irta: Dr. DOLESCHALL ALFRÉD. ** Berlin, 1894. május hó. Az a felolvasás, mely annak idején Magyarországon annyi port vert fel, mert annak során az ismert nevű pandektista, Dernburg berlini jogtanár a bécsi jogászegyletben az általá­nosan kötelező polgári házassággal szemben már korábban körvonalozott álláspontját újból kifejtette, ezen arány­lag rövid, idő alatt már második kiadásban jelent meg a könyv­piacon. És nem lehet tagadni, hogy aránylag kicsiny terjede­lemben e füzet oly sok tartalmas gondolatban bővelkedik, mely megérdemli azt a nagy érdeklődést, a mely Dernburg ezen leg­újabb megnyilatkozását kitüntette. Nem mintha mindenben ere­deti és uj volna eszmejárásn, a szerző által elfoglalt álláspontok­hoz is sok jogos kétely férhet, de maga az az eszmeláncolat, mely az egész értekezésen végig vonul, a nélkül, hogy azt egy befejezett tudományos munkává avatná, oly elmésen van fűzve és a gyakorlati kérdések annyi ágazatára terjeszkedik, hogy kár volna napirendre térni felette, kár volna annál kevésbbé, mert egyik­másik tétele és következtetése cáfolatra szorul. Hogy mindjárt arra a részletére térjek, mely minket köze­lebbről érdekel és a mely miatt kemény megtámadtatásoknak volt kitéve a hires felolvasó, még mielőtt elmefuttatását egész terjedelmében ismertük volna, t. i. melyben a polgári házasság­* »Die Phantasie im Rechte». Vortrag von Dr. Heinrich D e r n b u r g Berlin, 1894. II. W. Müller. ** Tisztelt munkatársunknak, ki az igazságügyminister ur megbízásából tanulmányúton van Németországban, köszönetet mondunk, hogy a távolban sem feledkezik meg lapunkról. A szerkesztősig. | kötésnek általánosan kötelező alakja ellen foglal állást, előre kell I bocsátanom azt a védelmet, melyet D. könyve végén terjeszt elő | azokkal H gyanúsításokkal szemben, mintha felolvasása és annak | ezen részlete célzatos lett volna. Meg kell vallani, hogy az öntu­dattal előterjesztett védirat nagyon jelentékeny mérvben erőtle­niti meg azokat a szemrehányásokat, melyekkel a gyakorlati poli­tikától távol álló tudós tanárt illették. A ki az értekezést kézbe veszi, csakhamar valónak fogja találni, a mire az utószónak neve­zett rövid védelem a fősúlyt fekteti, hogy t. i. a kötelező polgári házasság intézménye nem a maga önállóságában és alkalomsze­rűen tétetett bírálat tárgyává — a mely bírálat egyébiránt csak a felolvasónak már korábban, a polgári házasság javaslatának a porosz országgyűlésen történt tárgyalása alkalmával kifejtett néze­tének reproductiója — hanem egy minden tekintetben magas és kizárólag tudományos színvonalon tartott jogászegyleti felolvasás­nak során lett felhiva az eszmemenet összhangja és minden irány­ban való kidomborodásáuak érdekében; a minthogy a felolvasó nyíltan kijelenti értekezésében »an die Politiker sind anher meine Worte nicht gerichteu (24. lap, alinea 9. és 10.). Lehet — és ezt a lehetőséget szerző sem vonja tagadásba, bár visszautasítja »a kísérletet, hogy a jogtudomány egyik legfontosabb kérdésének tudományos vizsgálatát az actualis politikai érdekekre való tekin­tettel kizárják* — hogy sem az időpont, sem a hely, melvről a kötelező polgári házassági forma elleni kirohanás történt,' kellő­képen megválasztva nem lett, a minthogy talán még sem állhat meg a védelemnek az az okoskodása, hogy a magyarokra nézve valóban közömbös lehet, vájjon Bécsben vagy Berlinben tartanak philippikákat egy szőnyegen fekvő kormányjavaslat ellenében: de ha csak nem akarjuk feltételezni, — mit tenni nincs jogunk — hogy egy külföldi jogtudós, ki nem szorul egy-két kérdéses értékű babérlevélre, csak azért hivatja meg magát Bécsbe egy tudomá­nyos estélyre, hogy egy általános irányzatú felolvasásnak leple alatt tekintélyét áruba bocsássa egy neki teljesen idegen és indif­| ferens állam kormánya helyzetének megingatására, akkor el kell I hinni, hogy az események véletlen találkozása és nem szándé­| kosság forog szóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom