A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 19. szám - Magyar sommás eljárás és fizetési meghagyás

A J Oö. 151 azt csak akkor lehetne elfogulatlanul állítani, ha az ügyvédi oklevél megszerzése nem kerülne egy egész vagyont képező költséggel és az ifjúság legszebb éveit betöltő komoly munkával járó fárasztó előtanulmányba, mi az ügyvédi dijazásban szintén kárpótlandó. Másik nevezetessége a határozatnak az, hogy a felfolyamodásért az ügyvédnek semmiféle díjazást, még készkiadásának megtérítését sem állapítja meg saját fele ellenében. Ugyanazzal a jogi indokolással, melylyel a kir. tábla ezen intézkedését megokolta, minden oly jogorvoslat díjazását meg lehetne tagadni, mely az általa célba vett eredményre nem vezetett, mert az ily jogorvoslatoknak hasznát az ügyfelek tényleg nem látják. Igaz ugyan, hogy ily módon radikálisan segítve lenne a felső bíróságok baján, mett nem sok ügyvéd akadna, ki jogorvoslatot kockáztatna meg, ha annak látná kitéve magát, hogy a felső bíróság a megtámadott határozatot helybenhagyva sub titulo : »haszon nélküli jogorvoslat* nemcsak munkájának díjazásától ütheti el, de még nem épen jelentéktelen készkiadása megtérítése alól is felmenti az ügyfelet. Ez az elv azonban nemcsak jogpolitikailag helytelen, mert számtalan esetben a felek igaz érdekében álló jogorvodatoktól is elriasztaná a képviselő ügyvédeket, de törvénybe is ütközik, mert az 1S6S : L1V. t.-c. 252, §-a világosan rendeli, hogy a képviselő dijai, ha felszámitvák, a fél irányában megállapitandók, akár nyerte, akár vesztette a fél a pert, tehát akár használt a képviselet a félnek, akár nem. Az ügyvéd felszámított munkadíját és készkiadását tehát a bíróság a képviselt fél irányában mindenkor és minden körülmények közt megállapítani tartozik, mert a törvény így rendeli s mert a bíróságnak nincs joga az ügyvédet netán alaptalan és helytelen ügyvitel miatt büntetni, lévén az ügyvédnek erre egyedül illetékes fóruma az ügyvédi kamara. Áz 1874: XXXIV. t.-c. 69. § a> pontja fegyelmi vétségnek minősíti a felek részére nyilván haszontalan és alaptalan beadványok szerkesztését; ha tehát a felsőbíróság azt véli, hogy az ügyvéd nyilván alaptalanul élt jogorvoslattal, vagyis az idézett törvényszakasz szerint minősülő fegyelmi vétséget követett el, akkor tegye át az ügyet az illetékes fegyelmi bírósághoz, az ügyvédi kamarához, de ne gyakoroljon a díjmegállapítás megtagadása által a képviselő ügyvéd felett oly büntető hatóságot, mely őt jog és törvény szerint nem illeti meg. Irodalom. Magyar sommás eljárás és fizetési meghagyás. (1893 : XVIII. és XIX. t.-cikkek.) Az országgyűlési munkálatok felhasználásával irta: dr. Herczegh Mihály, egyet, tanár. Budapest, Franklin-társulat, 1894. Xem tagadhatni, hogy szerző egyetemi tanáraink közt egyike a legszorgalmatosabb Íróknak. Megragad minden alkalmat, hogy irodalmilag is értékesítsen valamely meghozott és szakmájába vágó törvényt. Jelen műve is tanújele szorgalmának. A sommás eljárás és fizetési meghagyásokról szóló törvény commentárját nyújtja szerző egy vaskos 355 oldalra terjedő munkában, mely sok tekintetben elő fogja mozditani ezen nehéz törvények megértését. Különösen az új sommás eljárási törvény kétségkívül egyike a legnehezebb törvényeknek. Nagy feladatokat tűz a birák és ügyvédeknek. Uj látkörí nyit nekik, mert a szóbeli eljárást szándékozik érvényre juttatni gyakran egészen új, az eddigiektől eltérő módon és új perrendi alapokon. Minden új segédeszköz, mely ezen törvény jobb megértését előmozdítja, csak üdvözölhető, mert nem túlzott azon aggodalom, hogy ily törvény végrehajtására 3em a birói, sem az ügyvédi kar, melyek egészen más peres eljárási traditiókban nőttek fel, alig hoz magával elég iskolázottságot és elkészülést. Szerző is ezen nézetből indul ki és ép ezért arra törekszik ezen commentárjában, hogy a törvény könnyebb megértését elősegítse az által, hogy keletkezésének minden forrását felderítse. Ebben csakugyan minden anyagot összehord, a mi csak a törvéuy előkészítése körül rendelkezésre állt. Az egészet megelőzőleg egy irodalmi áttekintést is nyújt, melyet azonban teljesnek nem mondhatunk. E tekintetben helyesebbnek és hasznosabbnak tartottuk volna, ha a helyett, hogy a régibb és csak általánosan a perrendre vonatkozó irodalmat ismerteti, inkább az újabb gazdag és különösen a sommás eljárás és fizetési meghagyás intézményét tárgyaló külföldi irodalmat hozta volna fel. Azon számos commentár mellett, mely azon törvényekről már eddig is megjelent, megállja derekasan szerzőnek műve is a helyét és bizonyára ez is lényegesen előmozdítani fogja ezen törvények könnyebb megérthetését. Magyar tengerjogi Akadémiai székfoglaló. Irta: dr. Nagy Ferenc, egyet, tanár, Budapest. Szerző, ki Magyarországon dr. F e i c h t i n g e r, dr. Zarevich és Manoilovich mellett egyik legalaposabb ismerője a hazai tengerjognak, ezen kis értekezésében ismerteti röviden a magyar tengerjog forrásait és néhányát azon irányelveknek, mik egy valódi magyar tengerjog codificatiójánál kiindulási pontjául veendők. Látszik, hogy tárgyában teljes otthonossággal bír, és hogy az idevágó egész művelt külföld irodalmát teljesen ismeri. Természetes, hogy előadása teljesen más irányú, mint dr. Feicht inger t. munkatársunk olasz nyelven megjelent nagy művéé, mert ez utóbbi részletes és beható ismertetése a fennálló és érvényben lévő osztrák-magyar tengeri jognak, me'y a gyakorlatnak kiván szolgálni. Dr. Nagy Ferencnek ezen előadása különben tudtunkkal előfutára nagyobb és maradandóbb becsű munkájának a tengeri jog terén, mert tudvalevőleg ő lett megbízva az igazságügyminiszter ur részéről a tengeri jogi törvényjavaslat kidolgozásával, mely a mint közölve lett már is elkészült. Vegyesek. f Alsószonori Nagy Imre. (1822—1894.) A magyar bírói karnak nagy halottja van. Nagy Imre, a kir. Curia kitűnő bírája, a Tudományos Akadémia rendes tagja, a Heraldikai és Geneologiai Társulat alelnöke, a Történelmi Társulat választmányának tagja, sok évi buzgó és tevékeny munkásság után folyó hó 5-én meghalt Nagy Imre született 1822-ben Néraet-Kereszturou, Sopronmegyében. Középiskoláinak befejezése után jogot és bölcseletet tanult és mint befejezett jurátus ügyvédi irodát nyitott s ügyvédkedett 1848-ig, mikor a honvédek közé beállott. Később a birói pályán működött, 1869 ben királyi táblai, 1875-ben curiai bíró lett. Most a curiai birák testületének ő volt rangban legidősebb tagja. Tudományos munkásságát a győri történeti és régészeti füzetekben, a »Százado k«-ban és a »M agyar S i o n«-bau kezdte meg. Már fiatalon főmunkatársa volt a Dunántúli Történet kedvelök lelkes csoportjának. Ekkor kezdte cl az oklevéltári kutatásokat is, melyekkel az emlékekben gazdag Dunántúlnak akarta régi történetét megvilágítani. Nagyméretű munkássága közepett találta őt a Történelmi Társulat megalapításának eszméje, melyet Horváth Mihály, Ipolyi Arnold, R ó m e r Flóris, Szilágyi Sándor és P e s t y Frigyes társaságában 1868-ban valósított meg. Úttörő munkásságát az Akadémia 1870-ben méltányolta először, mikor a II. osztály egyik levelező tagsági helyére megválasztotta. A kitüntetés csak fokozta munkakedvét. Példátlan buzgalommal kutatta fel az ungmegyei apróbb levéltárak dohos régiségeit, a paló.ú levéltárat, a Görgey, Máriássy, Niczky, Kisfaludy, Cziráky stb. családok nagyobb terjedelmű hagyatékait. Külön kutfő-tanulmányt irt Bács-Bodrog- és Beregmegye régi főispánjairól, a losonciak őseiről és a magyar pecséttan legrégibb és legjelentősebb emlékeiről. Munkásságának súlypontja oklevelek gyűjtésében és náluuk eddig még majdnem páratlanul pontos és megbízható kiadásában fekszik. Nem volt feldolgozó történetíró, de mint a magyar középkor diplomatikai anyagának búvára, olyan munkát végzett, mely a Hunyadiakat megelőző történetünk feldolgozásának nélkülözhetetlen előfeltétele. Nagyobb kiadványai, melyekkel nevét örökre beirta a magyar tudomány történetébe, ezek voltak : Hazai Okmánytár, I—VIII. kötet; Anjoukori Okmánytár, I - V. kötet; Zichy- codex, I—V. kötet; Zalamegyei Okmánytár, I— II. kötet; Sopronmegyei Okmánytár, I —II. kötet; Hazai Oklevéltár I. kötet; Mártonfalvy Imre XVI. századbeli napjója és A palóci Horváth-család XVII—XVIII. századbeli naplója. És mindez gondosan összeválogatott, eredetiből kibetűzött anyag, ellátva olyan bevezetésekkel és jegyzetekkel, minőket csakis Nagy Imre ismereteivel lehetett ilyen menynyiségben a magyar történetírás rendelkezésére bocsátani. A nehéz munkát kezdetben Ipolyi Arnold, V é g h e 1 y Dezső, Deák Farkas és Nagy Gyula osztotta meg vele. Ujabban már az egész fiatalabb tudós nemzedék körébe csoportosult. Mint a Nemzeti Múzeum és Országos Levéltár rendes vendége évtizedeken át nevelte és vezette az ottani kezdő szakembereket, a kik viszont benne az okmánybetűzés és kiadás atyamesterét tisztelték és szerették. A megélhetés kérdése. Egy szegedi kereskedő Wertheimszekrényében, a »Sz. J. L.« szerint, egy, a következő tartalommal ellátott és egy otfani ügyvéd által aláirt nyilatkozatot őriz: »Alulirt dr. N. N. köz- és váltó-ügyvéd X. X. kereskedő ur által ügyeinek ellátásával megbízatván, ezen viszony szabályozásául ezennel kötelezőleg kijelentem: 1. X. X. ur pereit azon díjakért látom el, a melyekben az ellenfél elmarasztaltatik és csakis az ellenféltől tényleg behajtott költségekhez lehet igényem. 2. A behajthatlan követelések érvényesítéséért engem megbízómmal szemben semmi díj nem illet, sőt a felmerült kész kiadásokat sem követelhetem rajta. 3. Ha megbízóm oly ügyekben, a melyekben őt képviselem, pervesztessé válnék és a perköltségekben is elmarasztaltatnék, akkor az ellene az ellenfél javára megítélt költségeket is kizárólag a magaméból tartozom fedezni. 4. Megbízóm összes perenkivüli ügyeit teljesen díjtalanul tartozom ellátni. 5. Az értekezésekért magától érthetően semmi díjam sem jár, tartozom ügyfelemet bármikor elfogadni, sőt kívánságához képest üzlethelyiségében is fölkeresni. 6. Tartozom megbízómnak mindenkor az általa kivánt mennyiségű, általam aláirt felszólító levél-blanquettákat átadni, hogy ezeket muladékos adósainak felszólítására felhasználhassa.« Egy tizennégy éves gyermeknek közjegyző előtt alkotott végrendeletét támadták meg az oldalrokonok. Ebben az érdekes ügyben a napokban határozott a m. kir. Curia. A szabadkai kir. törvényszék érvénytelennek mondotta ki a végrendeletet, mert ugy találta, hogy az az 1874 : XXXV. t.-c. 82. §-ának meg nem felel. A szegedi kir. tábla a végrendeletet érvényesnek mondotta