A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 17. szám - A döntvények joghatálya

130 ben a közszerzemény megosztását vagy biztosi t á s á t k ö v e t e 1 n i s ha igen, mily vagyonra; vájjon ingóra s ingatlanra egyaránt ? milyen módozatok s feltételek mellett engedélyezhető meg a megosztás vagy biztosítás? Ezen kérdés megoldására 1889. év március 1-én 41. sz. a következő plenáris határozat hozatott. »A házasság tartama alatt egyik házastársnak sincs joga a másik házastárs ellenében a közszerzemény megosztását vagy biztosítását követelni.« »Magától értetődik egyébiránt, hogy ezen határozat ki nem terjed azon esetre, midőn a házasfelek egymástól már tényleg elváltak és közöttük a válóper, melyben a közszerzemény megosztása is követelhető, már folyamatban van. Ily esetben mindazon biztosítási intézkedéseknek helye lehet, a melyek törvény szerint valamely peres követelés biztosítására nézve helyt foghatnak.« A curiai plénum ezen határozata azonban nem akadályozta meg, hogy a szabadkai következő azzal ellentétes ítéletet hozzon az emiitett Vlasits-féle közszerzemény biztosítási perben : »Felperes keresetével ezúttal elutasittatik ; mert habár a perbeli adatokkal igazolva van az, hogy a kereseti ingatlan a peres felek házassági együttélés ideje alatt szereztetett és hogy a szerzés alapját a felperes javai képezték; mindemellet felperest a házassági kötelék felbontása előtt a közszerzeményre alapított keresetével mint időelőttivel el kellett utasitani.« (1890. aug. 12. 15,645. sz. a.) A budapesti kir. tábla ezen ítéletet megváltoztatván, a jelen ügyet érdemlegesen elbirálandónak kimondotta ; mert felperes közokirattal bizonyította, hogy alperes ellen a házassági válóperét az illetékes hatóság előtt megindította ; azt pedig, hogy tényleg különválva élnek, alperes kétségbe nem vonta. Ily körülmények közt felperes kereseti kérelme, miszerint az együttélés tartama alatt szerzett, de egyedül alperes nevére irt ingatlanra nézve közszerzői igényét elismertetni és biztosíttatni kívánja, időelőttinek tekinteni nem lehet.« (1890. évi d e c. 17. 50,406. s z. a.) Ennek folytán a szabadkai tszékaz ügyérdemben hozott ítéletet, melyben kimondotta: hogy felperes közszerzeményi joga a kereseti házra s beltelekre bíróilag megállapíttatik s alperes tartozik tűrni, hogy felperes teiekkönyi tulajdonjoga az alperessel közös s egyenlő arányban közszerzeményi jogcímen végrehajtás utján bekebeleztessék. (1891. febr. 26. 2,830. s z. a.) Ezen ítélet mára szegedi új kir. táblához lett fellebbezve, mely bíróság ismét visszament az időelőttiség kifogására, szemben a budapesti tábla határozatával s ellentétben a Curia plenáris megállapodásával. A szegedi tábla ugyanis felperest keresetével elutasítván, kimondotta, hogy »felperes a fele részt (a szerzett ingatlanból) közszerzemény címén sem követelheti, mert közszerzeménynek, a házasság tartama alatt szerzett vagyon az a része tekintendő, mely a házastársak által a házasságba hozott vagyonnak s a tartozásoknak levonása után tisztán fenmarad; következőleg a kérdésben levő házastelek csupán azon oknál fogva, mert a házasság tartama alatt szereztetett, még nem lévén közszerzeménynek tekinthető: felperes azt is tartozott volna bizonyítani, hogy a házasság tartama alatt szerzett házas teleknek értéke a házasságba hozott vagyon értékét túlhaladja; azonban felperes e részben bizonyítékot nem nyújtott ; sőt azt sem bizonyította, hogy a közte és alperes között létrejött házassági kötelék végleg felbontatott; a házasság fennállása alatt pedig a közszerzemény nem követelhető «. Ezen tábla az időelőttiség hibás alkalmazásán kivül még azon tévedésbe is jutott, hogy a közszerzeményi jog biztosítása iránti keresetet felcserélte a közszerzemény tulajdoni keresetével, megosztásának, kiadásának követelésével, mire vall indokolásának többi része is, melyben mondatik: »A nő a készpénzbeli hozományához való tulajdonjogot, habár a pénzt férjének kezelésre, illetve használatra átadta, a házasság tartama alatt megtartja; e tulajdonjogánál fogva tehát, a házasság felbontása esetében csak a készpénzbeli összegre, de nem az azon vásárolt tárgyra, illetve annak megfelelő részére támaszthat jogot; továbbá felperes nem is állítja, hogy a hozományul adott örökölt pénzét egyenesen azzal a meghatározással adta át az alperesnek, hogy azért a pénzért szerezze meg az alperes a szóben levő ház tulajdonát: ennélfogva a házasfelek fele részének tulajdonát nem követelheti felperes az alapon, hogy a felperesnek hozományi öröksége is a ház vételárára fordíttatott « (1890. dec. 20. 3,732. sz. a.) Már pedig a Vlasits-féle keresetlevél címe, tartalma, a periratok, az alsó s felsőbb bírósági ítéletek szövegezése világosan mutatják, hogy jelen esetben csak a közszerzeményi jog elismeréséről és biztosításáról van szó, ^ nem pedig a közszerzemény tulajdonáról s annak kiadatásáról. Azonban jelen fejtegetéseink főtárgyául s döntő kiindulási pontjául a Curiának azon plenáris elvi határozata, döntvénye szolgál, mely a közszerzeményre vonatkozólag az időelőttiség kérdését szabályozta s megoldotta, kapcsolatosan azon igazságügyi szükségesség kitüntetésével, hogy a curiai döntvények a jogegység érdekében szigorúan érvényesíttessenek. És ez alapon sajnálatra méltónak^ kell tartanunk azt, hogy a bíróságok, még a felsőbbek js nem respectálják s nem alkalmazzák a Curia elvi megállapodásait, mint a szegedi tábla ítélkezése is tanúsítja. De még sajnosabb azon tapasztalat, hogy mindig maga a Curia sem következetes ítélethozatalában az egyszer már megállapított döntvényeihez. Ez fordult elő most a Vlasitsféle ügyben is. A szegedi tábla ítélete a Curia elébe kerülvén, általa az alsóbb bírósági ítéletek feloldattak, következő meglepő indokolással, illetőleg enunciatióval. »Az első fokú bíróság utasittatik, hogy a peres feleknek rendeljen jkönyvi tárgyalást a végett, hogy felperes mutassa 'ki törvényszerű módon, nyert-e a férje ellen folyamatban lévő válóper végleges elintézést s igenlő esetben milyen eredménynyel fejeztetett be az a házastársakra nézve; továbbá mutassa KÍ a felperes az alperesnek vagyoni állását, jelesen azt, hogy a zentai 7,170. sz. telekjkönyvben foglalt házon kivül bir-e még más ingó vagy ingatlan vagyonnal s miből áll az ? Végül mutassa ki felperes azt is, vájjon a kérdéses ház meg van-e terhelve s az esetleges terhek mennyit tesznek ki ? Az eme ténykörülményekre vonatkozó s felperes részéről előterjesztendő bizonyítékok iránt a peres feleket, jelesen az alperest hallgassa meg; ennek eszközlése és a bizonyítási eljárásnak ez irányban történendő kiegészítése után pedig hozzon a kifejlendőknek megfelelő új érdemleges határozatot ; mert a jelen pernek alapos megbirálásához a fentjelzett ténykörülmények tisztába hozatala szükségesnek mutatkozik.« (1892. június hó 28. 4,143. sz. a.) Nem vonakodunk kimondani, hogy a Curiának ezen határozata teljességgel össze nem egyeztethető az 1889. évi fent közlött curiai döntvénynyel. Sőt azokat ellentéteseknek kell nyilvánítanunk. A Curia 1889-iki 41. sz. döntvényében világosan megkülönböztetést tett a közszerzemény megosztása és biztos i t á s a között. Ez utóbbinak követelhetéséhez nem kiván egyebet, mint azt: hogy a házasfelek egymástól tényleg elváltak légyen és hogy a válóper folyamatban legyen. Ezen két feltétel létesítésénél minden törvény szerinti biztosítási intézkedéseknek helyt adott. Az 1892. évi curiai határozat pedig ezen két feltételen kivül, melyek létezése a perben ki mutattatott, még annak kimutatását is követeli, hogy a válóper milyen stádiumban van, az nyert-e végelintézést s mily eredmény állt elő ? Erről az 1889-iki plénáris döntvényben szó sincsen. Sőt ezen feltétel követelése merőben ellenkezik a döntvény intentiójával is. Mert ebben a Curia a nőnek épen azon joghelyzetéről akart gondoskodni, míg a válóper végleg befejeztetik. A nőnek ezen időszak alatt veszélyeztethető jogait kívánta biztosítani. Azért a mostani határozat intézkedéseinek nincsen is jogi értelme; mert ha a válóper végleg befejeztetett — a mi iránt tudakozódik a Curia — és a házassági kötelék bíróilag is felbontatott, akkor a nő már nemcsak biztosítást, hanem a közszerzemény megosztását, kiadatását is keresheti. Ezen alapszik a Curiának döntvényi megkülönböztetése, a közszerzemény megosztása és biztosítása között, a miről a Curia 1892-ben megfeledkezett. Ugyanezt kell mondanunk a Curia 1892. évi határozata azon részéről is, mely a terhek s vagyoni állapot kimutatásáról rendelkezik. Ennek is csak a közszerzemény megosztásának eszközlésénél van helye és szüksége, nem pedig a biztosításánál, mivel azt a 89 iki döntvény csakugyan nem is követeli. A legszomorúbb azon tény, hogy a kérdéses ügyben oly egyszerű kérdés, milyen a közszerzemény biztosítása, folyamának otodik évében sem nyerhetett végmegoldást. Denique nem ok nélküli a nagy bizalmatlanság a magyar jogszolgáltatás irányában !