A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 15. szám - Az óvatoló személy jogairól és kötelességeiről. 1. [r.]

114 A JOGK Megjegyzendő az is, hogy a bűnvádi bejövetel s elinté­zések közti viszony jóval kedvezőbben alakult, mint a polgár­jogi ügyeknél. így az utolsó két évben a polgári bejöveteltől egypár ezerrel maradt el az elintézések összege, a bűnvádiak­nál pedig csak néhány százzal. Mind a polgárjogi, mind a bűnvádi ügyekben a túlsza­porodott bejövetel az ügyek nagy számának el nem intézne­tését vonván maga után, ez felette nagy számra emelte az évi elintézendök összegét, a mi a hátralékok folytonos s nagymérvű szaporodására vezetett. És ezen baj főleg s leg­nagyobb fokon a polgári ügyeknél nyilvánult, a mint a követ­kező adatok mutatják : 1889- ben polgári elintézendő ügy volt 13,320, bűnvádi 15,663, hátralék polgári ügyeknél 3,872, bűnvádiaknál 2,985. 1890. évben polgári 14,782 s bűnvádi 15,385, hátralék pedig polgárjogi ügyekben 4,146, büntetőjogiaknál 3,088. 1891- ben elintézendő polgári 14,576 és bűnvádi 13,528, évi hátralék polgáriaknál 4,392, bűnvádiaknál 2,296. 1892- ben elintézendő polgári 17,132, büntetőjogi 14,11(1, hátralék polgári 6,297 és bűnvádi 3,014. 1893- ban elintézendő polgári 19,407, bűnvádi 15,114, hátralék polgári ügyekben 8,060 és büntetőiekben 3,738. Ezen adatok a polgárjogi felebbviteli jogszolgáltatásra nézve valóban nagyon kedvezőtlenek. Elintézendoinek összege öt év alatt 13 ezerről 19 ezerre növekedett, tehát 6 ezerrel ; mig a bűnvádiak folyvást kevesbültek és 15 ezer hatszázról 15,114-re leszálltak; mindamellett ezek hátralékai — a fent emiitett elintézési viszony következtében néhány százzal szapo­rodtak. A polgári ügyek hátralékai azonban ezrekkel növe­kedtek, felemelkedvén 3,800-ról egész 8 ezerre. A polgárjogi hátralékok (8 ezer) az elintézendőknek felét már majdnem megközelítik. Meg kell még ismertetnünk a Curiának váltó-keres­kedelmi ügyforgalmát. Ez is minden irányban emelkedést, szaporodást tüntet fel. A bejövetel itt 1S89. évben 1,530 volt, az elintézések pedig 1,252. 1890- ben bejövetel 1,860 és elintéztetett 1,523. 1891- ben bejött 1,613 és elintéztetett 1,437. 1892- ben beérkezés 1,891 és elintézés 1,601. 1893- ban bejövetel 1,950 és elintézés 1,740. A bejövetel tehát ezen ügyekben is folytonosan emel­kedett, ugy, hogy öt év alatt másfélezerről majd felment kétezerre. Az elintézési munkásság itt sem győzhette le a bejövetel fokozott terheit; innen ezeknél is a hátralékok nagyobb mérvű alakulása. 1889-ben hátralékuk 521 volt, 1890-ben már 804. 1891-ben 980 és 1892-ben 1,270. 1893-ban 1,510. E szerint a kereskedelmi ügyhátralék öt év alatt meg­háromszorosodott. Valóban sajnálatraméltó joghelyzet hite­lünk biztosságára s forgalmunk közgazdászati érdekeire nézve. ^Az óvatoló személy jogairól és köteles­ségeiről. Irta : Dr. KOVALICZKY ELEK, homonnai kir. közjegyző. 1 Dr. Kemény Andor úr,— kinek kitűnő szakképzettségről lanuskodó cikkeit mindenkor örömmel olvasom, — ezen becses lapok ez idei 5. számában a nála megszokott finom jogi érzékkel és alapossággal bírálat tárgyává teszi a Plihál Ferenc nagy­kanizsai kir. közjegyző ur tisztelt kartársam által felvetett azt a kérdést, vájjon az óvatoló személy jogosítva s illetve kötelezve v a n-e az óvás teljesítése alkalmával az óvatolt személy által felajánlott fizetést elfogadni vagy sem, helyesebben vizsgálat tárgyává teszi azt, hogy »mi a tartalma annak a meghatalmazási szerződésnek, mely az óvást felvétető és óvatoló személy között abból a ténykedésből, hogy az előbbi a váltólevelet az utóbbinak fizetés végetti bemutatás és óvás felvétele céljából átadja, az utóbbi pedig azt átveszi, létrejött.« Értekezésének a vitás kérdés lényegét érintő eredménye a következő : Az óvatoló személv csak abban az esetben tartozik a neki a váltó bemutatásakor megajánlott fizetést felvenni, ha erre magát az óvást felvétető személylyel szemben szerződésileg köte­lezte, ellen esetben azonban nem tartozik azt felvenni és hogy annak — a fent érintett hallgatag — a váltónak átadásával, létrejött szerződésnek tartalmához semmi esetre sem tartozik az, mintha az óvást felvétető személy az óvatoló szeméi)t a váltó összeg felvételére is feljogositotta volna, másrészről, hogy ezt a ki se fejezett meghagyást az óvatoló személy hallgatag elfogadta s árnak véghezvitelére magát kötelezte volna. A cikkíró ur is elismeri, hogy magából abból a tényből, hogy az óvást felvétető az óvatolónak a váltót fizetés végetti bemutatás és óvás végett átadja, közöttük meghatalmazási szer­ződés jön létre; constatálom, hogy cikkiró ur kötelességének ismeri ama tannak cáfolatába is bocsátkozni, mely szerint ennek a hallgatag létrejött meghatalmazásnak az is képezi egyik alkat­elemét, hogy az óvást felvétető az óvatoló személyt a megaján­lott fizetés felvételére is feljogosítja s viszont ez utóbbi magát erre kötelezi. Lássuk miben áll ez a cáfolat? Lássuk, elegendok-e a fel­hozottak az általam védett s elfogadott tannak megdöntésére. Azt állítja cikkiró, hogy a vitatott meghatalmazásnak erőnek erejével olyan tartalmat és terjedelmet tulajdonítunk, raelylyel az nem bir s hogy az egész tan önkényes és indokolatlan vélelmen alapul, már pedig ily vélelmeknek a váltójogban helye nincs ; azt, hogy miért nem bírhat a kérdéses szerződés azzal a tarta­lommal, hogy miért önkényes és indokolatlan ez a vélelem, azt cikkiró ur nem mondja meg; egyszerűen tagadja a kérdés tár­gyát képező tannak helyességét, de annak cáfolatába bele nem bocsátkozik, ezzel adósunk maradt. Abban igaza van a cikkírónak, hogy önkényes és indoko­latlan vélelmeknek a váltójogban helye nincs; én hozzáteszem, hogy a magánjogban sincs, de mint minden törvény, úgy a váltótörvény is interpretálható és miután a vitatott kérdésről magában a váltótörvényben és annak előmunkálataiban szó nincs, nem marad más hátra, mint hogy az egyes váltóobligatiók fogal­mából és magából az óvás lényegéből vezessük le s magyarázzuk ki a kérdéses meghatalmazási szeződés tartalmát. A tisztelt cikkiró ur azt állítja, hogy ez a vélelem erőltetett, s hogy a váltóbirtokosnak, mondjuk óvást felvétetőnck az akarata ennél a hallgatólagos meghatalmazásnál nem irányulhatott arra, hogy az óvatoló személy a felajánlott fizetést fel is vegye. Szerény nézetem szerint a dolog természetéből folyik s másként el sem képzelhető, hogy ebben a meghatal­mazásban benn ne foglaltatnék a fizetés elfogadására való meg­bízás is : a meghatalmazásnak tartalma arra irányul, hogy az óvatoló személy a váltót a váltókötelezettnek fizetés végett mutassa be, más szavakkal, hogy a váltó felmutatása mellett hivja fel a váltókötelezettet arra, hogy a váltót fizesse ki; most, ha a fizetést megtagadja, kiterjed a meghatalmazás arra, hogy a fizetés végetti bemutatás siker­telensége óvással megállapittassék, ha azonban a fizetésre való felhívás eredményes, ha a váltó-kötelezett fizetni akar. akkor — szerintem — sokkal inkább felel meg a dolog természetének, sokkal logikusabb, hogy ha azt mondjuk, azt vélelmezzük, hogy ennek a felhívott fizetésnek elfogadására is fel van jogosítva, fel van hatalmazva az óvást felvétető személy által, I mintha azt mondjuk, hogy jogosítva van valakit a fizetésre fel­szólítani, sőt kezében is van az a papir, a melynek ellenében a I fizetésnek történnie kell, de nincs felhatalmazva a fizetést elfo­gadni; sőt inkább erőltetettnek látszik az a nézet, hogy a hallga­I tagon megkötött meghatalmazásban csak a fizetés felhívására vouaikozó jog illetve kötelezettség van meg, a megajánlott fizetés elfogadására vonatkozó jog s kötelezettség nélkül. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a váltólevél átadása és átvétele tényleg meghatalmazást hoz létre, az óvatoló személy és az óvást felvétető személy között, ha elfogadjuk azt, hogy az óvatoló személynek már hivatalos állásánál fogva nincs szüksége arra, hogy az óvás felvehetésére való jogosultságát különös meg­hatalmaz ássál igazolja, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy az óvatoló személy, ki másnak, a/, óvást felvétetőnek nevében jár el, mindazon jogosítványokkal fel kell ruházva lennie, a melyek a kérdéses cselekmény joghatályos elvégzésének szükségképen! fel­tételeit képezik. Tehát ebben az értelemben csak az mutathat be valakinek fizetés végett egy váltót, a ki egyúttal a megajánlott fizetés elfogadására, a váltó kiszolgáltatására és nyugtázására is lel van jogosítva. (Kreis, »Lehrbuch des deutscheu Wechsel­Rechtes« és Walter »Zeitschrift für Gerichtsvollzieher« 1887.) Nem lehet azt mondani, hogy az óvást felvétető váltó­birtokosnak az óvatoló személyhez intézett megkeresésének, mondjuk a közöttük létrejött meghatalmazásnak előre meghatá­rozott és kizárólagos tárgya a bemutatás sikertelenségét bizonyító óvás volna, mert ott a másik alternatíva, a mely nincs kizárva, hogy az óvatolt fizet, hogy tehát a bemutatás sikerrel jár. Ezért mondja W a 11 e r (Zeitschriít für Gerichtsvollzieher 1887. 5. szám), hogy az óvatoló személyhez intézett minden ilyen megkeresésben, i ílletve a meghalalrnazásban kétféle megbízás foglaltatik, az egyik, | a váltót fizetés végett bemutatni, a másik, ha nem fizet, a fizetés tagadását igazoló óvást felvenni, ebben a kétféle megbízásban — kapcsolatban a váltólevél átadásával - van megadva az óvatoló személynek az a jog, hogy a megajánlott teljesítést el is fogad­hassa. 3 6 Másrészről — a kötelezettség szempontjából ­, ugyancsak Walter tana szerint (lásd a »J o g« mult évi 39. száraá­| ban foglalt dolgozatomat) az óvatoló személy mint meg­j hatalmazott megbízója érdekében - különös utasítás nélkül is m indazt megtenni köteles, a ' mi megbízójának a váltóbirtokosnak hasznára

Next

/
Oldalképek
Tartalom