A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 12. szám - Mely időpontig kérhető a végrehajtási törvény 180. §-a alapján a birtokbahelyezés?

90 A J oa. ezt nevezze aztán valaki szabad versenynek. Ott van a még egyszerűbbnek látszó adóbizonylatok kiállításának joga. Kérjen csak ügyvéd vagy kir. közjegyző az általa készített szerződéshez egy ilyen bizonylatot s először szerencsének tarthatja, tisztelet a kivételnek, ha megkaphatja. Má­sodszor az ilyen bizonylatban foglalt adatok rendszerint nem felelnek meg a valóságnak. Mert a tiszta jövedelem vagy adóösszeg vagy felületes gondatlanságból vagy sokszor szándékosan oly magas összegben iratik be oly célzattal, hogy az ártatlan fél tulzolt illetékkel legyen terhelve s el­menjen kedve máskor ügyvédhez fordulni. Nem is akarok bővebben foglalkozni azon sok helyt egész virtuozitással űzött visszaélésről, hogy a vételár jó része elvonatik az illeték alól s maga az illető jegyző nem­csak rábeszéli az illetőket a vételár összegének letagadására, hanem a megtakarított illetékkülönbözeten osztozik a vevővel. Valóban bámulatos, hogy az a kincstár, mely oly könyörtelen az egyszer kirótt illeték behajtásánál, a még ki nem rótt illeték megállapításánál ennyire nagylelkű? Ahogyan én tapasztalásból ismerem az adóbizonylatok belső értékét, merem állítani, hogy ezeknek kilenctizedrésze nincs törvényesen kiállítva, Az ujoncállitásnál űzött dolgokról még csak szólani sem akarok. Mind megannyi hatalmas szálak ezek, melyek a kisbirtokos osztályt kényszerítik még az esetben is a községi jegyzőhöz, a mikor az illető ügyfél meggyőződve van jegyzője megbizhatlanságáról. Arról a dajkameséről pedig, hogy a községi jegyző munkája mégis csak olcsóbb, mint az ügyvédé, alapos kiáb­rándulást szerző adatokkal szolgálhatok. S ha már most ezt szabad versenynek bátor valaki csúfolni, ugy azt kérdem: hol van a felelősség? kgy ügyvéd vagy kir. közjegyző bármily hanyagságáért azonnal kérdőre vonható. Mig a községi tisztviselő bátran hevertetheti fiókjában évekig a beadatlan szerződéseket. A felettes hatóság, a hogyan én tudom, ezt »magánügynek« nyilvánítja. Egész családok pusztulásáról van tudomásom s ezek csakis a benyújtani elmulasztott s a községi fiókban felejtett szerződéseknek tulajdonithatják romlásukat. De hát ily dolgokért a község urait sem erkölcsi, sem vagyoni fele­lősség nem érheti. Legfeljebb egy kis betétszerkesz­tés jón segitségükre. így állanak ma, lehet mondani általánosságban, a köz­ségi, közigazgatásilag fentartott zugirászati irodák. De kész­séggel megengedem, hogy vannak kivételek. Ez azonban mit sem változtat azon tényen, hogy ennyi hatáskör összpontosítása egy kézben, csak az illető egyénnek egyéni tulajdonai által korlátolt „szabadság«, egyébként pedig for­rása a visszaéléseknek. S ha már most ennyi illetéktelen hatáskör felett rendel­kezik az a községi jegyző, vájjon az anyakóny vveze­tés nagy horderejű feladata megnyugvással bizható-e ily rendszer közegeire? Nem képzelek senkit, ki erre a kérdésre »igen«-nel merne válaszolni. A nagy reformot mint valami bolygóknak kisérniök kell a kisebb reformoknak s ezek közt bizonynyal első helyen fog a zugirászat korlátozása szerepelni. Nem képzelem, hogy az igazságügyi kormány erről megfeledkezzék. Nem szólok a kisebb községekről. Oly helyeken, hol nincs ügyvéd vagy kir. közjegyző, a dolog természete s a jogkereső ember érdeke szükségessé teszi a jegyző felruházá­sát bizonyos mérvű, akár a mostaninak megfelelő beadványo­zási joggal. Ámde azon nagyközségeknél, melyek akár lakosaik (például tízezerén felüli) száma, akár az ott elhelyezett hi­vatalok tekintélye folytán feltételezni engedik a magasb mű­veltséget, ezen még anyakönyvvezetési joggal is súlyosítani szándékolt szabad verseny valahára szabályozandó. Azok számára is van néhány sornyi válaszom, kik azt képzelik, hogy a visszaélések meggátlására vagy megtorlá­sára, ott van a fegyelmi hatóság. Ezen képzelcdésre csak egy válaszom lehet s ez az, hogy: minden attól függ, hogy ki gyakorolja a fegyelmi hatóságot ? Ha egy pártatlan, minden családi és egyéb érdektől mentes s ily érdekeken felül emelkedni tudó testületről vagy egyénről van szó, akkor készséggel meghajlok ítélete előtt. Ámde szíveskedjék bárki a sógorság és komaság s egyéb érdekek uralma alatt álló mai fegyelmi hatóságra gondolni. Ki a ma létező megyei állapotokat ismeri, annak ugyan alaposan elmegy kedve elfogulatlan bíráskodásról álmodni. I Akarva nem akarva azon meggyőződéshez kénytelen [ minden igazságérzettel rendelkező ember jutni, hogy ilyen J vagy olyan visszaélések megtorlására a ma. megyei rendszer i teljesen képtelen. Hogy pedig mi legyen a segítség, ehhez nehany tam­I pontot voltam bátor a fentebbi sorokban szolgáltatni. Mond­jak meg az erre hivatottabbak, hogy miiegyen az orvosság? Tárgyilagosan s minden legkisebb személyes vonatkozás nélkül kívántam ezt az állapotot fentebbi sorokban ismertetni. Ha azonban, sajnálatomra, bárki e sorokban a véletlen ' műveként tükröt találna felfedezni s ebben önmagára ismerne, ; ugy ezen eredményt szíveskedjék nem nekem, de ö n m a g a­j n ak tulajdonítani. ely időpontig kérhető a végrehajtási tör vény 180. §-a alapján a birtokbahelyezés ? Irta : dr. KEMÉNY ANDOR kir. albiró Gyöngyösön. Több mint három év előtt, a »J o g« 1890. évi december 28-áu megjelent számában a fenti cím alatt értekezést^ tettem közzé, melynek lényege röviden a következőkbe foglalható össze : minthogy az 1881 : LX. törv.-cikk 180. § - a a l a p j á n igénybe vehető jogsegély- el járási törvény által nyújtott kivételes (extra-ordiuarium juris reme­dium) ennélfogva eme jogsegély alkalmazásá­nak csak a végrehajtási eljárás keretén belől és csak addig van helye, a meddig a rendes jog­segélyigénybe nem vehető. Minthogy pedig az árverési vevőre nézve a végrehajtási eljárás ab­ban az időpontban, a mikor javára a tulajdonjog az árverésen megvett ingatlanra jogérvécyesen bekebeleztetik véglegesen megszűnik; (relatív befejezési elmélet) minthogy ettől az időpont­tól kezdve az árverési vevő a rendes jogsegélyt akadálytalanul igénybe veheti; ennélfogva et­től az időponttól kezdve birói kiküldött által leendő birtokba helyeztetését az 1881 : LX. t.-c i k k 180. §-a alapján nem kérheti. Valamint nem kér­heti birói kiküldött által leendő birtokbahelye­zését akkor sem, ha az árverési feltételek telje­sítésére kiszabott határidő már lejárt, s az ár­verési vevő az árverési feltételekben elvállalt kötelezettségének a birói kiküldött által leen­dő birtokba helyezést szorgalmazó kérvénye beadásáig eleget nem tett. Ha volt a magyar jogéletben vitás jogkérdés, melyre azt szokás mondani, hogy nagy port vert fel, ugy bizonyára olyan volt ez a jogkérdés. Minthogy pedig az elméleti szakvita megindítá­sára az első lökést, az első impulzust a nyilvánosság terén két­ségtelenül a »Jog« 1890. évi december 28-iki számában meg­jelent szerény értekezésem adta meg, legyen megengedve nekem, mint a ki e részben a kezdeményező szerepét joggal a magam részére vindikálhatom, hogy most, a vita befejezésekor a zárszó jogával éljek. Mindenekelőtt rövid történeti visszapillantást kívánok vetni azokra az előzményekre, a melyek ezt a sokat megvitatott kér­dést aktuálissá tették. Értekezésem 1890. év végén közzététetvén, arra vonatkozó­lag több oldalról, különösen az ellennézetüek köréből az 1891. év folyamán észrevételek tétettek, mignem 891. október hó 14-én az időközben létesített debreceni kir. Ítélőtábla 1. sz. alatt a határozattárba felveendő elvi jelentőségű határozatot hozott. 1 Actualissá ezt a kérdést a debreceni kir. itélö táblának ez a határozata tette. Ennek nyomán indult meg az eddig csendes mederben folyt vita még pedig oly vehemens erővel, a minőre hazai szakirodalmunkban példát alig találhatunk. A debreceni kir. itélö tábla akként határozott, hogy : »Abban az esetben, ha az árverési vevő ja­vára az általa birói árverésen megvett ingat­lanra a tulajdon bekebelezése már jogerejüleg elrendeltetett, az 1881. : LX. t.-c i k k 180. §a alapján a birtokba helyezés többé el nem rendelhet ő.« Ez a kir. ítélő lábla tehát ugyanarra az álláspontra helyez­kedett, s az ii.dokolásbau is ugyanazokat az elvi jelentőséggel biró motívumokat hozta fel, melyeket értekezésemben kifejezésre juttattam, persze szebben és tömörebben csoportosítva az elha­tározás indító okait, mint a hogyan én tettem. Követte a debreceni kir. itélö táblát a kassai, a mely e felett a kérdés felett 1892. évi február 4-én 1. sz. polgári dönt­vényében akként határozott, hogy : »Az 1881. évi LX t.-cikk 180. §-a alapján csak akkor rendelhető el az árverésen eladott ingat­lan vevőjének birói kiküldött által való bir­tokba helyezése, ha ezt a vevő a vételi bizonyít­ván y ke z b e si t é s é tő 1, illetve a mennyiben az ár­verési feltételek szerint a tényleges birtokba­1 Lásd ezt a határozatot és indokait a »J o g« 1691. évi 46. szároá­hoz mellekelt »Jogesetek Tár á«-ban. . M

Next

/
Oldalképek
Tartalom