A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 6. szám - Eljárás hivatalból a polgári perben

A J O Gr. 43 Sok esetben ép a végrehajtást szenvedő személye, egyénisége nyújtja a végrehajtatónak a garantiát arra nézve, hogy az a büntetéstől való félelmében, a zár alá vett dolgokat el nem sikkasztja s ezért nem szabad megtörténnie annak, hogy a törvény megkerülésével a fenyíték alól menekülhessen. A tulajdonjog igazolása tekintetében tehát legalább is annyi megkövetelendő, hogy a tettesként szereplő harmadik személy a lefoglalt és elvitt tárgyakat a bizonyított alapos okoknál fogva magának tarthatta, a mint ezt a 68. számú döntvényben a kir. Curia is kiemeli. És ha ezt megköveteljük, akkor a btk. 359., illetve 368. §-ába ütköző vádbeli cselekmény bármily coinplicált alakban jelentkezzék is, könnyen elbírálható és a reatum helyesen lesz minősíthető, mert vagy sikkasztás, vagy jogtalan elsajátítás, vagy pedig, ha nem képes a tettes a tulajdonjogot igazolni és a tulajdonos beleegyezése nélkül s nem annak számára vitte el a dolgot, a lopás delict urnával állunk szemben. De előfordulhat azon eset is, hogy a tetles a tárgyak zár alá vételéről s így arról, hogy arra nézve valaki zálog-, illetve megtartási jogot szerzett, tudomással nem bír. Miként qualificálandó ekkor a vádbeli cselekmény? Ez attól függ, vájjon a végrehajtást szenvedő, vagy a tulajdonos beleegyezésével, vagy annak számára,— és ki idegenítette el a dolgokat; mert ha a tettes nem tulajdonosa a dolognak és azt a végrehajtást szenvedett, vagy pedig a tulajdonos beleegyezésével és annak számára vitte el a lefoglalt tárgyakat, ugy magát a tettest eriminalis felelősség nem terheli, ha a zárlatról tudomással nem bírt, hauem igenis büntetendő lesz ezen esetben a végrehajtást szenvedő, vagy pedig a tulajdonos a btk. 359., illetve 36S. §-a alapján. Ka pedig a cselekményt a dolog tulajdonosa és nem a végrehajtást szenvedett követi el, s azzal védekezik, hogy a zár alá vételről tudomással nem birt, a reatum minősítésére, a tettes büntetőjogi felelősségére a tulajdonosnak a végrehajtást szenvedőhöz való személyi viszonya is bir döntő befolyással. El kell ismernünk, hogy ha a cselekményt a végr. hajtást szenvedő h á z b e 1 i j e, vagy olyan egyén követi el, mint tulajdonos, a ki a végrehajtást szenvedővel a btk. 342. é s 343. §-a iban felsorolt, meghatározott személyi viszonyban áll, a jogvélelem az, hogy azok a dolgok zár alá vételéről igenis bírtak tudomással s azért annak valószínűségét, hogy arról tudomással nem birtak. ők tartoznak kimutatni ; raig ellenkező esetben, ha a cselekményt érdekközösségben, a végrehajtást szenvedettel a jelzett személyi viszonyban nem álló egyén követi el — a mennyiben ő a dolog tulajdonosa — a vád részéről lesz igazolandó, hogy ő a zár alá vételről tudomással birt, miután nincs kizárva amaz eshetőség, hogy a tulajdonos a végrehajtást szenvedőnek kölcsön adott, de időközben zár alá vett dolgot a végrehajtást szenvedő előzetes értesítése nélkül egyszerűen magához veszi és elviszi. A mennyiben tehát ez utóbbi subjectumokkal szemben az, hogy a zár alá vételről tudomással birtak, bizonyítva nem lesz, azok a vád alól felmentendők. A cselekmény minősítésének azonban mégis van egy akadálva, melyet a btk. revisiója alkalmával el kell hárítanunk és ez a btk. 342., 343 §-a. Ismert dolog, hogy a zár alá vett tárgyakat rendszerint a végrehajtást szenvedőnek, persze tudta és beleegyezése nélkül, oly egyén idegeníti el, a ki azzal a btk. 342. és 343. §-ában meghatározott személyi viszonyban áll és a kiknek ebbeli cselekménye, ha az lopásnak lesz minősítendő, csakis a végrehajtást szenvedett, vagy a tulajdonos indítványára lesz büntethető. Szükséges tehát, hogy a büntető codex megakadályozza azt, hogy ily esetekben a tettes csakis a sértett fél indítványára legyen bűnvádi eljárás alá vonható és ez igen egyszerűen az által lesz elérhető, ha a btkbe a következő új szakasz iktattatik, a btk. 342. és 343. §-ai után : A mennyiben azonban a lopás zár alá vett dolgok elvitelével lett elkövetve, akár birt a zár alá vételről tudomással a tettes, akár nem, a btk. 342. és 343. g-ainak rendelkezései alkalmazást nem nyernek és a cselekmény hivatalból üldözendő. Eljárás hivatalból a polgári perben. Irta : HARMATH LAJOS ügyvéd, Brassóban. A törvénykezési rendtartásunk 7. §. szerint »birói eljárásnak a polgári jogügyekben a törvénykezési rendtartás szabályai szerint és a mennyiben a törvény kivételt nem tesz, csak az illető felek kérelmére van helye«. A törvény tehát azt a helyes elvet mondja ki, hogy a biró polgári perben csak kivételes esetekben járhat el hivatalból. A peres eljárást az illető felek dominálják : a mit ők nem teszne k, az nincs megtéve; a mit ők nem mondanak, az nincs megmondva. Ok urai a pernek. Ok azt és annyit tesznek, azt és annyit nyilatkoznak, a mennyit jónak látnak s a bírónak nincs hatalma őket valamely nyilatkozat, vagy perbeli cselekmény megtételére kényszeríteni. A peresfél a rendelkezésére álló bizonyítékokat szabad tetszése szerint alkalmazza. Vagy el is állhat azoktól, sőt el is hallgathatja valamennyit. Ez az általános elv. De már a törvény utal a kivételek lehetőségére s e szerint fordulhatnak esetek elő, a melyekben a biró hivatalból, azaz a peres felek akaratnyilvánítása nélkül eljár. Néha oly egyének jogköre függ a per során, a kiket a törvény különös gondoskodásban részesít, néha oly fontos érdekek sorsa fordul meg a perben, a melyeket külön magasabb szempontból -kivételes elbánásban kell részesíteni. A dolog természetében fekszik, hogy igen csekély azoknak az eseteknek a száma, a melyekben a törvény is kivételes eljárást dekretál. Tudtom szerint csak 3 ilyen eset van : 1. eltűnt egyén holttá nyilvánítása ; 2. az elhalálozás tényének közokirat hiányában bizonyítása és 3 keresztények házassági váló pereiben. Ezekben az esetekben köteles az elsőfokú bíróság a peres ügyet az első, vagy másodfokú Ítélet meghozatala után még akkor is a felsőbb bíróságok elé felterjeszteni s ez utóbbi azt felülvizsgálni, ha a felek jogorvoslattal nem is éltek. Ily kivételes ügyekben tehát csak a harmadbiróság határoz végérvényesen. Hogy ezek a kivételek mennyire indokoltak, az bővebb magyarázatra nem szorul. A vezéreszme az, hogy miután a felületes, elhamarkodott birói döntés mind a három esetben helyrehozhatlan joghátrányt vonna maga után, ennek elkerülésére minden lehető garantiát meg kell adni. Ez a garautia a felsőbb bíróságok Ítélkezésében fokozottabb mérvben foglaltatván s különben is, miután több szem többet lát, ezért kell a felsőbb bíróságoknak a felsorolt esetekben hivatalból eljárniok. Az esetek csekély száma mutatja, hogy a törvény ezt a kivé'eles eljárást csak is a parancsoló szükség nyomása alatt fogadja el. így nem lehet hivatalból eljárni sem az atyai hatalom meghosszabbítása, vagy megszüntetése, sem a gondnokság alá helyezés iránti perben, sem oly esetekber , midőn ismeretlen tartózkodású peres felek, vagy valamely hereditás jacens van a perben gondnok által képviselve. Mindezen perekben, az elsőbirói ítélet, li a felebbezés nem adatott be ellene, jogerőre emelkedik -és végrehajtható. Szem előtt tartva azokat a fontos érdekeket, a melyek a gondnokság alá helyezés, a kiskorúság meghosszabbítása, vagy az atyai hatalom megszüntetése által érintetnek s a hol a kiskorúság meghosszabbítása iránti perben a legközvetlenebbül érdekelt fél még bár csak önképviseleti s így felebbezési joggal sem bir: önként felmerül a kérdés: neme helyesen járt volna el a törvényhozás, ha ezekben az esetekben is gondoskodik az illető egyének az illető érdekek hivatalbóli védelméről? Az igenlő felelet talán sokak előtt ósdinak, reakcionariusnak látszhatik, de mi azt hiszszük, hogy a gyakorlati élet szükségleteit valamely elv hangzatossága kedveért nem szabad feláldozni s azért, mihelyt belátjuk azt, hogy a kiskorúnak legfontosabb életérdekeit, szellemi szabadságát nem helyes egy kinevezett gondnok szeszélyétől, vagy roszakaratától függővé tenni, azonnal tisztában vagyunk azzal is, hogy ily esetekben a felsőbb bíróságok revisiója elkerülhetetlenül szükséges. De vau a polgári pereknek egy osztálya, a melyekben ez a szükségesség még meggyőzőbb .erővel nyomul előtérbe s ha elösmerjük, hogy a törvény által felsorolt három esetben a fenforgó magasabb társadalmi tekinteteknél fogva a hivatalbóli eljárás eléggé indokolt, a most érintett perekben még fokozottabb mérvben az. Ertjük azokat a pereket, a melyekben valamely érvényes házasságban levő anya gyermekének törvényes születése támadtatik meg. Törvénykezési műnyelven: valamely születés házasságkivülivé nyilvánítása iránti perek. Ezekben a perekben a férj, vagy elhalálozása esetén örökösei a megállapodott birói gyakorlat szerint mielőtt a pert megindítanák, az illetékes árvaszéknél a gyermek törvényes születésének védelmére gondnokot kérnek kineveztetni s a keresetet ez ellen a gondnok ellen intézik. A per az önképviseletre nem jogosult, sőt az esetek túlnyomó nagy számában még csecsemőkorban levő gyermek leg', vitáiisabb érdekeit érinteni. A per során neve, családja, társadalmi állása és vagyona forog kockán s ezek védelme egy gondnok kezére van bizva, ki a pert kénye szerint, minden ellenőrzés nélkül folytathatja s jórészt csak is abban az egy esetben vonathatik felelősségre, ha meg nem jelenése által makacssági ítéletre adna alkalmat. Ha tehát az első birói itélet a születést törvénytelennek látja s a kinevezett gondnok bármely oknál fogva nem felebbez, a per sorsa el van dőlve s a kiskorú meg van fosztva családjától és vagyonától, i Minő lélekkufárkodásra ad alkalmat az a körülmény, hogy a per revisiója egyedül és kizárólag a gondnok kéuyétől függ. J Különösen, ha nem az atya, mert erről még is feltehető, hogy ; valódi gyermeke ellen fellépni nem fog, de az oldalrokonok a | felperesek! Ezek készek bármily áldozatra, csakhogv céljukat érjék - és szívesen feláldozzák a reménybeli örökség egyik felét, csakhogy a másikat annál biztosabban elnyerhessék. így áll a kérdés és ajánljuk azt az illetékes körök figyelmébe.