A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 52. szám - Nemzetközi magánjog

A JOG. 207 seges, a törvény nem rendelkezvén, tekintve, hogy a kifogásolt ! óváslevél a váltótörvény 99. §-ában előirt minden kellékkel bir, j különösen az óvatoló személy aláírásával és hivatalos (domborművű) pecsétjével ellátva van, a B. alatti óváslevél a visszkereseti jog fentartására alkalmas okiratot képez. A mi az alperesnek az ügy érdemi kifogásait illeti, ezek is mellőzendők voltak azért, mert az aláírás valódisága ellen tett kifogást alperes további védekezése által elejtette, mert azt, hogy felperes jogtalan uton jutott az A. alatti váltó birtokába alperes nem bizonyította; mert felperes tulajdonosi miuősége a váltó törvény 1<>. §. szerint (engedmény által) igazolva vau és mert eltekintve attól, hogy S. Sámuel és F. Jakab tanuk a S. Iczik részéről teljesített fizetésnél saját tényükről tanúskodván, maga a i vitatott 1,000 forintos fizetés nincs perrendszerüleg bizonyítva, ez I által a fizetés által alperes forgatói minőségében reá hárult váltókötelezettség alól azért nem szabadult, mert a fizetés nem R. Chebának, a váltó akkori tulajdonosának, hanem váltói kötelékben nem állott S. Sámuel által szintén a váltón nem szereplő F, Jakab kezéhez eszközöltnek állíttatik. Mindezeknél fogva stb. Xein létező napra kitűzött lejárat (február 30.) érvénytelenné teszi a váltót. A máramarosszigeti kir. törvényszék: A váltótörvény 3. §. 4-ik pontja világosan megmondja, hogy a fizetés idejének határozott napra kell szólnia ; a jelen kereset alapját képező váltón pedig a fizetés ideje 1893. évi február 30., ily nap pedig a naptárban elő nem fordul: ennélfogva jelen kereset, mint váltóeljárásra nem alkalmas, hivatalból visszautasittatik. A debreceni kir. törvényszék : Az elsőfokú bíróság végzése helybenhagyatik indokainál fogva és azért is, mert a lejárat a váltóügyletnek megfelelő határozottság hiányában szenved és igy ebből az okiratból váltójogi kötelezettség nem származik és mert a váltótörvény 32. §-ának rendelkezései csakis azokra a váltókia nézve nyerhetnek alkalmazást, melyek lát- vagy kelet után bizonyos időre szólanak. A in. kir. Curia: A másodfokú bíróság végzése az abban felhozott és az elsöbiróság végzéséből átvett indokainál fogva helybenhagyatik. (189". nov. 2., 1,691.) A keresk. törvény 174. §-ának aina rendelkezéséből, mely szerint az abban szabályozott kereseti jog a részvényest illeti meg': okszerűen következik, hogy a részvényesi minőség', vagyis a keresethez való jogosultság már a keresetben kimutatandó s ha ez a perben kétségbe vonatik, a keresethez való jogosultság nemcsak a részvényeknek a pertárban történt egyszerű felmutatása, hanem azoknak a perhez csatolása vagy birói kézhez letétele által igazolandó. A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik. Indokok: A másodbiróság ítélete a benne felhozott indokoknál fogva és azért hagyatik helyben, mert a kt. 174. §. ama rendelkezéséből, mely szerint az abban szabályozott kereseti jog a részvényest illeti meg : okszerűen következik, hogy a részvényesi minőség, vagyis a keresethez való jogosultság már a keresetben kimutatandó s ha ez a perben kétségbe vonatik, a mint ez a jelen perben is történt: a keresethez való jogosultság nemcsak a részvényeknek a pertárban történt egyszerű felmutatása, hanem azoknak a perhez csatolása vagy birói kézhez letétele által igazolandó, elengedhetlen ez a szabály főleg a jelen perben is fenforgó abhan az esetben, midőn a részvények bemutatóra szólnak s ezen minő ségüknél fogva egyszerű átadás által bármikor átruházhatók (kt. 172. §.); mert ennélfogva a részvényeknek csak a másodbiró ság Ítéletének kézbesítése után történt birói kézhez utólagos letétele, mint uj ténykörülmény, tekintettel az 1881. évi L1X. t.-c. 29. §-a rendelkezésének e helyütt figyelembe nem vétethetett ; végül mert az alperes részére a felperes ellenében megállapított perköltség a kifejtett tevékenység mérvéhez képest helyesen van megállapítva. (1893. évi okt. 4-én, 1,599.) Ha a szerződő felek magukat szerződésileg a felperes által szabadon választandó kir. járásbíróság előtti sommás perutnak alávetik, ebben még nem foglaltatik az, hogy a felek a kereskedelmi el járás helyett a közpolgárit választották és a kereset ily esetben, a mennyiben az ügy a kereskedelmi bírósághoz van utasítva, a kir. járásbíróság mint kereskedelmi bíróság előtt indítandó meg. (M. kir. Curia 1892. november 3. 1,171. sz. a.) Bűnügyekben. Vádlott a már meglőtt menekülő után újból lővén, azonban ezen lövés az ajtót betaszító harmadik személyt találván: ezen ntolsó lövés a szándékolt véghezviteli cselekmény egyik részét képezi, ezen cselekményben tehát nem található eszmei bűnhalmazat a N/ándékolt büncselekniénynyel. A féltékenységből származott izgatottságban elhatározott, habár cak 7—8 órai időköz után, de a már előbb megkezdett dorbézolásnak éjnek idején történt folytatása után véghezvitt szándékban a gyilkosságra irányuló előre megfontolt szándék (praemeditatio) fel nem ismerhető. A nagyváradi kir. törvényszék, mint büntető bíróság (1893. ápr. 26-án 4,446/B. sz): Gyilkosság kísérlete bűntettével vádolt zárva levő U. Zsigmondot a btk. 279. és 65. §§. alá eső szándékos emberölés kísérlete bűntettében mondja ki bűnösnek : ezért a btk. 279., 289. és 66. §§. alapján elitéli a mai naptól számítandó öt évi fegyházra s e büntetés kiállásától számítandó öt évi hivatalvesztésre stb. Indokok A vizsgálat és a főtárgyalás adatai szerint biharfélegyházai lakos B. Imre és neje szül. B. Zsófia az 1893. január 8-án (vasárnap) délután átlátogattak lakostársuk és közelükben lakó U. Zsigmond vádlotthoz, honnan többek társaságában borozó házigazda indítványára az azon napon estve tartott táncmulatságba mentek. B. Imréné az alkalomhoz öltözve nem lévén, férje engedelmével V. Imre suhanc-legény társaságában este 7 — 8 óra körül átöltözködés végett hazament. U. Zsigmond, a ki — állítása szerint — B. Imrénével ennek férje által is tudott szereim! viszonyt folytatott, már előzőleg arról értesülvén, hogy B. Imréné V. Imrével kezd bizalmas lábon állani, a történendők megtudása végett B. Imrével csakhamar utánuk ment s a midőn B. Imre lakásánál az ablakon át meglátta, hogy az öltözködő B. Imrénét — a mikor ez a komotból valamit kivenni akart — V. Imre meg csókolta, az előzőleg jószágai megtekintésére eltávozott s az istállóból visszatérő B. Imrét erre figyelmeztetve, izgatottságában a lakás ablakát betörte, majd B. Imre után a szobába belépve, V. Imrét pofon vágta s B. Imrét feleségével szemben hasonló eljárásra szólítván fel, miután ez azt megtenni megtagadta és B. Imréné őt eljárásáért kiutasította, e szavakkal: »menjen innen s ha még egyszer beteszi ide a lábát, kiforrázom a szemét« egyedül eltávozott s visszatért a mulatságba és ott mulatott táncolva, sörözgetve éjfél utáni egy óráig. Ekkor hazament és lefeküdt, a táncmulatságban megfogamzott azon elhatározással, hogy a B. Imrénével folytatott viszonyában beállott változás miatt B. Imrénét s magát megöli; az izgatottság miatt azonban aludni nem tudván, reggeli 6 óra körül felkelt s magához vévén 6 lövegű forgó pisztolyát, a »fehér ló« korcsmába ment s itt pálinkázott U. Imre, Cs. Sándor s A. Ferenc társaságában mintegy óra hosszáig; 7 8 óra körül nyitott be B. Imréék lakásába s az itt talált B. ]ánosnétól — B. Imre édes anyjától — megtudván, hogy B. Imre Kis-Marjára ment a vásárra, a konyhán keresztül a másik szobába ment, itt köszönés után a szobában volt B. Imrénét arcul vágta, azután annak egyik kezét megfogva egy lépés távolból kétszer rálőtt, mikor pedig B. Imréné a segélykiáltásra B. Jánosné által betaszított ajtón kiszaladt, ezt kiáltva : »ne viríts tovább«, utána lőtt, e harmadik lövés azonban B, Jánosnét érte. A konyha másik oldalánál levő szobába húzódó B. ímrénéhez az ajtó elzárása miatt bemenni nem tudván, eltávozott s visszament a korcsmába, a hol a forgó pisztolyt U. Imre és társai elvevén, a szőlőhegyekre szökött; innen azonban harmad nap, vagyis január 11-én Nagyváradra jővén, a központi vizsgáló birónál kihallgatásra jelentkezett, a mikor is letartóztattatott. A tényállásnak a fentiekben megállapításához alapul szolgált ti. Imréné, B. Jánosné sértettek, U. Imre, Cs. Sándor, A. Ferencz és K. Gerzon főtárgyalás alkalmával tett vallomásai ; ezeken kívül vádlott U. Zsigmondnak a vizsgálóbíró előtt tett vallomása, utóbbi azért, mert vádlottnak a főtárgyalás során tett és a vizsgálóbíró előtti előadásától lényeges ténykörülményekre nézve eltérő vallomása valószínűtlennek mutatkozik s önmagában ellentmondó és mert vallomásának módosítását elfogadhatóan indokolni nem tudja, végül mert a vizsgálóbíró előtt önkéntes jelentkezése alkalmával az eset hatása alatt tett vallomása ezen okból megbízhatóbb. Az eljárás adatai és pedig a sértettek vallomásával, továbbá a 6. sz. alatti s az 1893. január 9-én kiállított látleletekkel igazoltnak veszi még a kir. törvényszék: hogy B. Imréné hátgerince és bal hónalján egy közvetlen közelből eredő, a szakvélemény szerint 20 nap alatt, sértett előadása szerint két hónap alatt gyógyult, B. Jánosné pedig a jobboklali alhas táján egy gyengült löveg által okozott, a szakvélemény szerint ugyancsak 20 napon belül, sértett előadása szerint hat hét alatt gyógyult sérelmet szenvedett a vádlott által tett lövések következtében. A kir. törvényszék bebizonyitottnak elfogadja, hogy vádlott, U. Zsigmond B. Imréné megölését előre elhatározta és bárha azon 7-8 órai időközt, mely a fenforgó esetben a közt, hogy vádlottban B. Imréné megölésének gondolata megfogamzott és a közt, mig ezen akaratát megvalósítani megkisérlette, eltelt, elégséges időnek tartja, hogy a szándékolt cselekményt vádlott kellően megfontolhassa; mégis tekintettel arra, hogy a bűnvádi eljárás adatai szerint vádlott úgy akkor, mikor az ölési szándék nála megfogamzott, valamint később, mikor azt megvalósítani akarta, ittas állapotban volt; tekintve, hogy az ittasság azon foka, a milyen vádlotton a bűntett elkövetését röviddel megelőzőleg észleltetett, nem zavarja meg ugyan a felismerő tehetséget, de mindenesetre befolyásolja a szellemi képességet annyira, hogy annak következtében az elhatározás és a véghezvitel nem a higgadt és számító ész által vezetett megfontolásnak, hanem az ingerek által praecipitalt akaratnak eredményévé válik és tekintve, hogy a btk. 278. §-ának rendelkezése szerint a gyilkosság lényeges ismérvét