A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1893 / 46. szám - A kereskedelmi társaságok szervezésének irányelvei
332 A JOG. által a tagok vagyona. Kifelé tehát minden szervezeti kérdés két elemre bontható fel. Mennyiben van lekötve á társasági tagok vagyona a társasági hitelezőknek és mennyiben van biztosítva számukra a társasági vagyon ? Lássuk ezeket egyenkint. A társasági tagok vagyonának lekötése a társasági adósságokért a tagok egyetemleges felelősségének megállapításában nyilvánul. E szerint a hitelező a tagokat akár mind, akár külön az egész társasági adósságért megtámadhatja. Csakhogy ezen szabály alkalmazása nem volt mindig egyforma terjedelmű és hatályú s még ma sem az. Ma a közkereseti társaságnál a tagok felelőssége legterjedelmesebb és leghatályosabb, mert hiszen egyenes adósként és egész vagyonukkal felelnek a társaság tartozásaiért. Azonban e társaság ősalakjánál a compagni a-nál a tagok felelőssége nem volt ily nagymérvű. Goldschmidt1 kimutatta, hogy e társaságnál, mely egy házközösséghez (cum-panis) tartozók közt valamely üzletnek közös cég alatt való folytatása céljából jött létre, a társasági tagoknak a társasági vagyonon túlterjedő felelőssége nem volt magától értetődő, hanem rendszerint külön szerződésen alapult. A mai betéti társaságoknak ősalakjánál — a commendánál — pedig a betevő társ (commendator) harmadik egyéneknek egyáltalában nem felelt. A commenda (commendare) szó a középkorban egyáltalában használt kifejezés oly jogviszonyok megjelölésére, melyeknél lényeges elem a felek kölcsönös bizalma volt. A kereskedelmi forgalomban pedig oly jogviszonyt jelentett, a melynél az egyik fél tőkéjét üzleti célokra egy másiknak átengedte. A fél, ki a tökét szolgáltatta, volt a commendator, socius stons, a másik volt a vállalkozó — tractator, portator, portitor, accomendatarius. De előfordult az is, hogy ez utóbbi is szolgáltatott tőkét. Az ilyen kölcsönös tőkebefektetésen alapuló commendát collegantia vagy s o c i e t a s-nak nevezték.2 A commenda csirái különben már a vulgar — vagyis a corpus juris civilisbe fel nem vett — jogban is találhatók.3 Eleinte — miként érintve volt — a commendónál a betevő társ harmadik egyéneknek egyáltalában nem volt felelős. Az ugyanis tőkéjét az üzletvezető társ rendelkezésére bocsátván, ez az egyes ügyleteket harmadik személyekkel saját nevében kötötte;; a betevő társ tehát az üzletvezető ügyfeleivel semmiféle jogviszonyba nem lépett. A betevő társ célja egyedül az volt, hogy tőkéjét gyümölcsöztesse. De miután erre a célra a kölcsönügylet nem volt igénybe vehető, mert az egyház a kamatvételt tiltotta: a felek olyképen állapodtak meg, hogy a tőkét szolgáltató fél az üzletvezető fél társának tekintessék, a nélkül azonban, hogy a társas viszony kifelé is kifejezésre jusson és hogy az üzletvezető fél kamat helyett nyereség osztalékot fizessen. Ez ugyan nem volt egyéb, mint palástolt kamatozó kölcsön ; mindazáltal az egyház kezdetben még sem tekintette annak. Később azonban már gyanús szemmel nézték s azért olyan szabályokat állítottak fel, melyek szerint a társas viszonynak kifelé is kellett nyilvánulnia.3 Az ilyen kifelé is nyilvánuló commenda, különösen accommandit a-nak, ellenben annak régibb alakja egyszerűen commenda- vagy participationak hivatott.11 Ezen ujabban felállított szabály folyián a betevő társ felelőssége harmadik egyénekkel szemben meg lett állapítva. E fejlődés leghatározottabban Franciaországban észlelhető; ugy, hogy itt a XVII. század folyamán a régi commenda-ból a mai betéti társaság fejlődött, ki.7 Ellenben Németországban, a mint az egyházi kamattilalmak megszűntek, a commenda eredeti alakjában — s mondhatni kizárólag — továbbra is fenmaradt. Ehhez képest a commendából a betéti társaságnak két alakja fejlődött ki: a francia, melyet a code de commerce is fentartott s mely szerint harmadik egyénekkel szemben a betevő társak is felelősek, habár csak a betét erejéig, de mégis egyenes adósként8 és a német, mely szerint a betevő társ harmadik egyénekkel jogviszonyba egyáltalában nem lép. Ez a német stille Gesellschaft. A német kereskedelmi tvk. a betéti társaság miudkét alakjának ad helyt, elfogadván a francia betéti társaságot a kültag korlátolt és feltétlen egyetemleges felelőssége mellett és a kültag felelősség nélküli stille Gesellschaft-ot.'-' 1 Universalgeschichte des Handelsrechts. 1891. 284. 1. V. ü. még L a s t i g az Endeniann-féle Hb. I. 329. s k. 11. ' Goldschmidt: Universalgeschichte 255. s k. 11. 3 Goldsehmidt: Universalgeschichte 90. s k. 1. 4 Goldschmidt: Universalgeschichte 2B5. 1. 5 Goldschmidt: Universalgeschichte 269. 1. V. ö még E n d emaiin: Handelsrtcht 166. 1. 6 Goldschmidt: Universalgeschichte. 270. 1. 7 Goldschmidt: Universalgesehichte. 269. 1. 8 Bár ez vitás. V. ö. B o i s t e 1: Cours de droit commercial 4. kiad. 1890. 153. 1. a A nürnbergi conferencia erre csak hosszas viták után szánta el magát. A tanácskozás alapját képező porosz javaslat »stille Gesellschaft* cím alatt a betéti társaságot a francia jog szellemében szabályozta (Beilegeband 26. s k. 1.); a javaslat első olvasásakor ettől eltértek s a betéti társaságot ismét a német jog szellemének megfelelően szabályozták. (Prot. 289. s k. 1.) Csak a második olvasáskor lett elhatározva a betéti társaság mindkét alakját a tő'.vén be felvenni. Prot. 1,031 , 1,077 — 1.100. és 1,144— 1,180. 1. Ezzel a német jogban nevezetéé fordulat állott be. A harmadik személyekkel szemben is nyilvánuló betéti társaság elismerése mellett az egyetemlegesség elve is fokozottabb elismerést nyert, nemcsak azért, mert lehetővé vált a társaság szabályszerű alakítása mellett a kültag korlátolt egyetemleges felelőssége, hanem leginkább azért, mert világosan kimondatott (163. c. 3 bek.), hogy ha a betéti társaság a bejegyzés előtt kezdi meg üzletét, mielőtt tehát harmadik személyek a kültag korlátolt felelősségéről tudomást szerezhetnének: a kültag is beltagként tehát egész vagyonával és egyenes adósként felelős. E szabály a mi jogunkba is átment. (K. T. 138. §.) Ennek következtében az egyetemlegesség elve a kereskedelmi társulás terén a legteljesebb elismerésre jutott. Midőn két vagy több személy közös cég alatt kereskedelmi üzletet folytat, ezzel minden további a karát -kijelentés nélkül a társaság tartozásaiért egyetemleges kötelezettséget vállalnak egész vagyonukkal és egyenes adósokként. Sőt épen ahhoz kell külön akarat-kijelentés, hogy egy vagy több tag nem igy kiván felelni. Ma tehát megegyezőleg az angol joggal, hol külön kereskedelmi jog nincs, az összes tagok korlátlan és feltétlen felelősségének elve áll előtérben. Angolország szolid kereskedelmi forgalmának legerősebb alapját az egyetemleges felelősség elvének széles körű alkalmazása képezi. Itt mindenki, ki egy kereskedelmi vállalatban bármily csekély vagyonértékkel is közös nyereség és veszteségre részt vesz, a hitelezőknek az összes társasági adósságokért egész vagyonával felel.10 A mai felfogás szerint tehát az, hogy egyes tagok csak korlátoltan feleljenek, oly kedvezmény, melyet az illetők csak külön akarat-kijelentés — cégbejegyzés — alapján vehetnek igénybe. A másik kérdés az, hagy mennyire van biztosítva a társaság hitelezőinek annak vagyona ? A hitelezők érdeke az, hogy a társaság vagyona első sorban az ő követeléseik kielégítésére szolgáljon. Ezért szükséges volt minden kereskedelmi társaságnál, mely kifelé is jogi léttel bir, a társasági vagyont, mint első sorban a hitelezők kielégítésére szolgáló tömeget szabályoz ni. Természetes, hogy a szabályozás más-más ahhoz képest, a mint a társulás alapja más, azaz a mint a társaság tagjai a hitelezőkkel szemben felelősséget vállalnak-e vagy sem ? így a közkereseti társaságnál, hol a tagok felelőssége legnagyobb, a törvény csak azon tétel felállítására szorítkozott, hogy a társasági vagyon az egyes társak vagyonától különböző vagyon, melyre ennélfogva a társak hitelezői végrehajtást nem vezethetnek s ha egyúttal a társaság adósai beszámítással nem élhetnek.11 (V. ö. K. T. 95. és 96. § ait.) Ezen felül a betéti társaságra nézve még azt mondotta ki, hogy a betétet a társaság fennállása alatt visszafizetni vagy elengedni nem szabad s a mennyiben az veszteségek folytán csökkent, a kamat és nyereség annak kiegészítésére fordítandó. (139. §.) Egyéb szabályokat a hitelezők érdekében nem állit fel. S erre, tekintettel a közkereseti társaság összes, a betéti társaság beltagjainak nagyfokú felelősségére, nem is volt szükség. Azonban annál inkább forgott fenn a szabályozás szüksége azon társaságoknál, melyeknél a tagok felelőssége a társaság adósságaiért enyhébb, vagy egyáltalában a társaság adósságaiért nem is felelősek. Itt a részletes szabályok kettőre irányulnak ; egyfelől arra, hogy a társaság kellő vagyonnal jöjjön létre, másfelől, hogy a vagyon a társaság fennállása alatt is meg legyen. E kettős irányú szabályozás azonban következetesen csak a részvénytársaságoknál van keresztülvive; azért, mert itt a társaság tagjai a társasági hitelezőknek egyáltalában nem felelősek. A szövetkezeteknél ellenben, melyeknél a tagok feltételesen felelősek, a szabályozás célja csak az, hogy a társaság fennállása alatt szerzett vagyon a hitelezőktől el ne vonassék. A részvénytársaságok a középkor újabbi fejleménye, mint a commenda és a compagni a. Ezek azon egyesületekből fejlődtek ki, melyek az államoknak kölcsönt nyújtottak, az állami jövedelmek bevételezésének átengedése mellett. Ezen utóbbi körülményre való tekintettel (állami jövedelmek átengedése, eladása: compera, corapra) societates comperarumnak, vagy tekintettel a kölcsön adott tőkére, mely m o n s, monte, massa, maona kifejezésekkel jelöltetett, montes vagy maonae-nak neveztettek. A kölcsöntőke bizonyos számú részvényre — 1 o c a, p a r t e s — lett felosztva, melyek mint ingó dolgok, a szabad kereskedelmi forgalom tárgyát képezték.1 A részvények ehhez képest adóslevelek, a részvényesek csak hitelezők voltak. Őket tehát ezen minőségüknél fogva semmi felelősség sem terhelhette. A részvényesek ezen felelőtlensége — bár nem kivétel 10 Printer az Endemann-féle H. b. I. 508. 1. 11 A német K. T. alapját képező porosz javaslat e részben nem intézkedett. A nürnbergi conferencia második olvadásakor e tárgyban tett indítvány mellöztettetvén (Prot. 1,133 — 1,144. 1.), a szabályozás Poroszország indítványára csak a harmadik olvasásnál ment végbe. Prot. 4,590— 4,526. 1. 1 Goldschmidt: Universalgeschichte 290 1. V. ö. még Primker az Endemann féle Hb. I. 472 s k. 11.