A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 46. szám - A kánonjog practicuma. Adat az egységes házassági jog szükségéhez

330 A JOG. lenné válik, mig ott a biró nagyobb nyugdíjban részesül — még a felső bírósághoz való előléptetése után is gondosan ápolja, s annak minden alkalom adtán kifejezést is ád. Innét származnak a szégyenitö íáblai s curiai határozatok a költségek megállapítása tekintetében; innét azon visszás jelenség, hogy a kir. táblák gyakran hivatalból szállítják le az ügyvédek nem is felebbezett munkadíjait. Hogy az ily eljárás a { biró s ügyvéd közt szükséges entente cordiale-t nem fokozza, azt szükségtelen hangoztatnunk. Kiemelendőnek tartjuk még, hogy ott is, a hol a törvénykezés gyorsítása minden nehézség nélkül volna eszközölhető, bizonyos systematikus lassúsággal s álmos tempóval találkozunk. így pl. a rendes perekben a határnapok kitűzése nem történik a törvény által előirt határidőkben, hanem helybeli keresetekre is 1—2 havi határidők szabatnak, az illető jegyző vagy joggyakornok kénye-kedve szerint. Itt sem ártana azon intézkedés, hogy minden kereset a legközelebbi ülésbe vitessék s hogy minden határnap a törvény szoros alkalmazása mellett tűzessék ki. A jegyzőkönyvi halasztásoknál ugyanezen slendrián uralkodik. Tisztán alperestől függ, vájjon kegyeskedik-e a rendes pert egy év alatt vagy azon túl letárgyaltatni, mert ha egyik periratának beadására egy évi halasztást kér, akkor a törvényszék szokott módon, az ellenfél ellenzése folytán, ezen kért halasztást a felére szállítja le, úgy, hogy a felperes megőszülhet, mig a mai rendszer mellett jogérvényes ítéletet nyerhet. Nem ártana tehát az ügymenetet minden hányban gyor sitani és a segédhivatalokat is megfelelő gyorsaságra serkenteni. Azon ellenvetésre, hogy a gyorsaság a mostani rendszer mellett lehetetlen, egy klassikus példára hivatkozhatunk. Már több éve annak, hogy az akkor még egyesitett IV—V. ker. járásbíróságnál a perek száma annyira fölhalmozódott, hogy merő lehetetlenség volt 4—5 hónap előtti tárgyalási határnapot nyerni. Ekkor Vaszilievits Vazul jelenlegi curiai biró lőn ezen biróság vezetőjévé kinevezve — s 2—3 nappal reá minden budapesti ügyvéd meglepetve dörzsölte a szemeit, mert az új határnapok kivétel nélkül 2—3 napra voltak kitűzve, a restantia-halmaz mintegy varázsütésre eltűnt és a kezdetben torlódó munka csakhamar rendes mederbe terült, íme, odavezet a céltudatos erély. A tőzsdebiróság közkedveltsége s napról-napra fokozódó ügyköre kizárólag azon alapul, hogy a kereső felek ügyei ott gyors elintézést nyernek; előnyt adnak ezen gyorsaságnak, dacára annak hogy tudják, miszerint jogaik ezen kivételes biróság által gyakran statarialis módon kivégeztetnek. Gyorsaság mellett az ügyek alaposságának sem kell szenvednie, azon biróság pedig, a mely felperes jogos igényének érvényesítését évekig húzza s halasztja, talán alperesek eldorádója címére tarthat igényt, de semmi esetre sem képviseli az igazságügy valódi érdekeit. A budapesti kir. törvényszék büntető osztályánál az új birói ügyviteli szabályok már éreztetik áldásos hatásukat. Napról-napra nő az egyes vizsgáló bíráknak kiosztott vizsgálatok száma s napról-napra nő a bábeli zűrzavar, mert a vizsgáló biró nem képes annyi vizsgálatot vezetni, nem képes a sokféle vizsgálatban eligazodni s nem képes magát megtizszeresiteni. A végét könnyen előreláthatjuk ; bátran jövendölhetjük azt, hogy a jelenlegi vizsgáló birói rendszer vagy lényegesen módosul, vagy egészen sutba kerül. Lehetséges, hogy ezen rendszer kiválóan beválik ott, a hol kevesebb a vizsgálat, tehát első sorban a vidéken; itt Budapesten azonban a vizsgálatok száma oly nagymérvű, hogy a vizsgáló birák számát vagy szaporítani, vagy a vizsgálatokat új rendszerre fektetni kell, ha csak a büntető igazságszolgáltatást súlyosan kompromittálni nem akarjuk. Lényegesen apadna a vizsgálatok száma és az azokra fordított idő s munka mennyisége, ha elvül kimondatnék, hogy vizsgálóbírói állásra csak azoft biró nevezhető ki, a ki több éven át a polgári törvénykezés terén is működött. Büntető bíráink nagy része a büntető bíróságnál kezdi s folytatja működését s a polgári anyagi s alaki törvényekből s judicaturából vajmi keveset tud, a gyakorlati életet pedig épen nem ismeri. Ezen járatlanság s tapasztalatlanság végeredményében odavezet, hogy az ily biró sok dolgot gyanús szemmel kisór vagy épenséggel vétségnek tekint, a mely tisztán polgárjogi természetű s kétely tárgyát sem képezi. Emlékezünk egy esetre, midőn egy vizsgáló biró gyanúsnak tekintette azon körülményt, hogy a váltóbirtokos a neki fentartás nélkül átadott váltóban a kelet s lejáratot utólag kitöltötte. Hogy mennyi szükségtelen idő s munkapazarlással jár a bírónak ily tájékozatlansága, azt kiki beláthatja. Dr. Révai Lajos. A kánonjog practicuma. (Adat az egységes házassági jog szükségéhez.) Irta : TRAEGER ZSIGMOND, pozsonyi kir. itélö táblai tanácsjegyző-albiró. Hogy mennyire visszás azon helyzet, melyet a jelenleg fennálló egyházi törvénykezés sok alkalommal teremt, azt élénken illustrálja az alábbi jogeset, a melylyel csak legközelebb foglalkozott a pozsonyi kir. itélő tábla. S. János, a G. Máriával fennállott törvényes házasságának tartama alatt viszonyt folytatott egy idegen növel s azzal gyermekeket nemzett. Ezen aházasságtöréstényálladékát megállapító ténykörülménynél fogva a szentszék a házastársakat, a nőnek kezdeményezése folytán 1874. évben hozott Ítéletével ágy- és asztaltól elválasztotta. E körülmény aztán jogot adott a nőnek arra, hogy a tőle elválasztott férjétől tartásdíjat követeljen, a melynek megítélésére illetékes kir. bíróságok a tartásdíj összegét xx összegben állapították meg és annak megfizetésére alperes férjet kötelezték, a ki azt 1874. évtől fizette is. Kiderült azonban utólag, hogy a nő hasonlóképen házasságtörést követett el, a mennyiben ő ismét egy idegen férfival élt és azzal gyermekeket nemzett. Ezt tudomásul vévén a férj, azon, bizonyára leleményes, mindenesetre azonban practicus gondolatra jött, hogy miután ily esetben a kánonjog a nőt férjétől való különélési jogától megfosztja, ugyancsak a szentszék előtt folyamatba tett perrel feleségét visszakövetelte, kevésbé talán oly reményben, hogy az hozzá visszajönni fog, mint inkább azon várakozásban, hogy ez által a reá nézve terhes évi tartásdíj fizetésétől megmenekül, mert a feleség hozzá visszaparancsoltatván, a tartást annak természetben adni jogosult leend. És csakugyan. A szentszék 1881. évben hozott Ítéletében elfogadta felperes férj álláspontját és C. Ex literis 5. X. De Divort. (IV. 19.) egyházi törvényre hivatkozva, »a nőt az előbb hozott Ítéletben nyert férjétől való különélési jogára nézve, az általa időközben elkövetett házasságtörés következtében jogvesztettnek nyilvánítja, ágyasától azonnal elparancsolja, a házas együttélésnek felperes férjjel, a jelen ítélet vételétől számítandó 15 nap alatti újból való felvételére, különbeni végrehajtás terhe alatt utasítja.« Indokok: »Az Ítéletben idézett törvény azon jogi elvet foglalja magában, hogy habár a házas együttélés az egyik fél házasságtörése következtében bíróilag beszüntettetett is, újra felveendő az, ha az előbb ártatlan fél is házasságtörés bűnébe esett.« »Mindezen indokokból részint jogos, részint méltányos volt, hogy a peres felek között a házas együttélés újbóli felvétele bíróilag elrendeltessék.« Az indokolást a következő kenetteljes szavakkal végzi: »Minek folytán mindketten intetnek, hogy egymásnak vétségüket kölcsönösen megbocsátva, ezentúl őrizkedjenek a gonosznak útjától és egymással házastársi szeretetben és hűségben példásan éljenek!« Ezen ítélet birtokában nagyon természetes, hogy a férjnek egyéb dolga sem volt, mint a kir. biróság előtt keresetet indítani a reá nézve terhes tartásdíj fizetésének felmentése iránt. Es ebben célt is ért, mert mindkét alsóbb biróság a fenti szentszéki ítélet folyomáuyaképen s mert most már természetben 1 való eltartásnak joga és kötelessége forog fenn, a férjet a tartásdíjnak fizetésétől felmentette. Ezeknek előrebocsátásával én, bármily nagy tisztelője vagyok is különben a kánonjogi törvénykezésnek s bármennyire elismerem, , hogy a kánonjog értelmében ilyen Ítéletet hozni lehetséges, még