A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 44. szám - A német birodalmi magánjogi codificatio 1803-ban

320 Á JOG. szükséges intézkedések megtételére csak az a fegyelmi biróság J lehet illetékes, a mely a határozatot hozta, illetve a mely az ügy- ! ben eljárt. (10,315/1893. I. M. sz.) Végrehajtás az Ausztriában vagy Bosznia és Hercego­vinában kezelt katonai fizetésekre. Az Ausztriában és a meg­szállott tartományokban levő katonai pénztárak által kezelt fizeté­sekre magyar biróság által elrendelt végrehajtás az illető katonai pénztár által nem foganatositható, hanem az ilyen végrehajtás foganatosítás iránt az illetékes osztrák vagy bosznia herce<rovinai biróság keresendő meg. (15,300/1893. I. M. sz.) Hatáskör megállapítása, két forint értéket meg nem haladó élő kacsák ellopása miatt indított ügyben. A kir. minisztérium az élelmi cikk lopásával vádolt Sz. Jánosné szül. IS. Verona gútai lakos ügyében a komáromi kir. járásbíróság és Komárom vármegye csallóközi járásának főszolgabirósága között felmerült hatásköri összeütközési esetet 1893. évi március hó 3-ik napján tartolt tanácsában megvizsgálván, következőleg határozott: jelen ügyben az eljárás a kir. biróság hatáskörébe tartozik Indokok: A feljelentett tényállás szerint Sz. Jánosné szül. B. Verona nyílt helyről 2 darab 1 frt értékű kacsát lopott. Ezen cselekmény, tekintettel arra, hogy a kir. Curiának 10. sz. döntvénye szerint az éle kacsa is az élelmi cikk fogalma alá esik, hogy annak összértéke a 2 frtot felül nem haladja s hogy ama körülmények egyike sem panaszoltatik, melyek a lopást bűntetté minősitik: a KBTK. 126. §-ába ütköző kihágás tény­elemeit látszik magában foglalni s minthogy ezen kihágás az 1880: XXXV11. törvénycikk 41. §a értelmében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások között nem foglaltatik, ennek elbírálása ugyanazon törvénycikk 40. §-a 5 ik pontja értelmében a királyi biróság hatáskörébe tartozik (6,303/1893. I. M. sz.) A bizományi üzlet kinövései, különösen a tőzsdei for­galomban, fok panaszra adtak okot. A német keresk. törvény 376. §-a (ép ugy, mint a mi törvényünk 381. i?-a) megengedi, hogy oly árúknál, melyeknek tőzsdei vagy piaci ára van, a bizomá­nyos a megszerzendő árúkat eladóként maga szolgáltassa, a bizo­mányba vett árúkat vevőként maga megtarthassa. Az angol törvény ezt a kettős szerepet szigorúan tiltja. Eschenbach berlini biró, »Kommissionsgescháft mit Selbsteintrittsrecht des Kommissionárs« círaíi értekezésében a német törvény intézkedései alapján a tőzsdei életben kifejlődött visszaéléseket tárgyalja. A bizományos, mint bizalmi személy, tanácsolja clientelájának valamely értékpapír vételét vagy eladását, mikor nagyobb számú megbízás szereztetett, mesterségesen előidéztetik az árfolyamú;'1 kedvezőtlen változása, mely által a bizományos, a ki maga lépett fel, mint eladó vagy vevő, magához rántja a megbízó által adott fedezetet. Megesik ez különösen kisebb papíroknál, melyeknek árfolyamát egyes bankházak könnyen befolyásolhatják. Eschenbach szerint nem sokat használna, ha a megbízót, ugy mint Angol­országban, az ügyletbe való belépéstől eltiltanák, mert ezt a tilalmat strohmai.nok felállítása által könnyű volna kijátszani. Szerinte a bajokon legalább részben, ugy lehetne segíteni, ha a judicatura a megbízó által ilyen esetekben indítandó kártérítési perekben a bizonyítási terhet megfordítaná. Ha be van igazolva, hogy a megbízónak rendkívüli kára a bizományosnak rendkívüli hasznával jár', akkor nem szabad a megbízótól követelni annak a bizonyítását, hogy a bizományos nem járt el a kellő gonddal, hanem a bizományosnak kelljen kimutatnia, hogy nem volt része a kedvezőtlen fordulat előidézésében. A kolozsvári egyetem jogi karinak 1893/4. első félévi tanrendé: Egyetemes európai jogtörténet. Dr. Óvári Kelemen.— Magyar jogtörténet. Ugyanaz. — Római jogtörténet. Dr. Farkas Lajos. — Római család- és örökösödési jog. Dr. Kiss Mór. — Bevezetés a jog- és politikai tudományokba. Dr. Werner Rezső. — bölcsészeti jogtudomány. Ugyanaz. — Nemzetgazdaságtan. Dr. Pisztóry Mór. — Magyar közjog. Dr. Lindner Gusztáv. — .Magyar magánjog. Dr. Kolosvári Sándor. — Ausztriai magánjog. Dr. Haller Károly. — Magyar polgári törvénykezési jog. Dr Jancsó (iyörgy. — Telekkönyvi rendtartás. Ugyanaz. — Kereskedelmi- és váltójog. Dr Kiss Mór, — Büntetőjog. Dr. Gróisz Gusztáv. ­Egyházjog. Dr. Csiky Viktor. — Politika. Dr. Kuucz Ignác — Elméleti és általános összehasonlító statisztika. Dr. Vályi Gábor. — A közigazgatási statisztikáról. Ugyanaz. — Magyar pénzügyi jog. Dr. Lindner Gusztáv. — Római jogi seminarium. Dr. Kiss Mór. — Egyház alkotmány. Dr. Salzbauer János. — Közegészségtan. Dr. Rózsahegyi Aladár. — Szemelvények a magyar közjog köréből. Dr. Szabó Gyula. — A választási rendszerekről. Dr. Békésy Károly. — Allamszámviteltan. Schlauf Győző. Curiai és táblai értesítések. Arad. A. F. Hartmann H. — kir. kincstár 8403/92 sz ügy elinté­zetlen; Uebeimann L. — Berger H. ker. ügy érk. 1322/92 sz. a, n. e., eld. Décsey. A kérdezett Fischer E. 2498/93 sz. b. ügyet a C. még' ápr hó 2-") én vu. — Dr. P. L. A már f. k. M. J. és A 2731/93 sz. b. ügyet a C. f. hó 24-én hh. — Baja. L. Zs. A már f. k. Loosz V. és tsai — kisbirt. földhit intézete 7000 93 sz. ügyet a C. f. hó 24-én felfoly. vu — 15.-Csaba. F. K. Fürst J. és fia — Ungár J. 10422/02 sz. ügyet a C. f. hó 19-én vu. — Bnzias. N. F. Lissal - Vukszán 1568/93 sz. ügy elinté­zetlen ; Mozos A. — Mozos P. ügy érk. 8056/93 sz a., n. e„ eld. Kiszely ; l'etrutz P. b. ügy még nem érk. a C.-hoz. — Cegléd. Dr. V. Zs. A már f. k. Kadenszky J. — Csörögi Gy. 6S24/93 sz. b. ügyet a T. f. hó 12-én rmv. _ Devecser. Gy. G. A már f. k. Kellner D. - Petracsek V. 3995/93 sz. ügyet a C. f. hó 20-án hh. - Dunaföldvár. R. lt. A már f. k. Antal M. — ifj. Csenterics J.-né 8 )40/92 sz. ügyet a T. f. hó 20-áu hh. — DnnavecSf. D. L. A már f k. Gyikó J. — Gyikó G. 8311/92 sz. ügyet a T. f. hó 24 én rend. - Eger. Dr. F. Ii. A már f. k. Boda A. — Veres K.-né 1016/93 sz. ker. ügyet a T. f. hó 25-én mv. — Dr. L. Gy. A f. k. Szabó J. — özv. Szolcsányiné 13443/92 sz. ügyet a T. f. hó 19-én mv. — Eper jc«. Dr. S. S. Ferenczy E. né és tsa — br. Luzsinszky J -né ügy érk. 2487/93 sz. a., n. e , eld. Illyés ; Stern A. — gr. Hadik B. E. 7128/93 sz. ügyet a C. f. hó 20-án hh. — GalgÓC. Dr. B. IJ. Simkó J.-né — Csilling J. és tsai ügy érk. 10563/93 sz. a., n. e., eld. Havas. Ugyanezen telek közti másik két ügy érk. 9935, 9 36 >z. a., n. e., eld. Havas. — Gyöngyös. H. K. Szűke S. — Gömöri testvérek ügy érk. 10378/93 sz. a., n. e., eld. Kosutányi. -- Dr. K. D. A már f. k. Graumann L. — Adler Zs. 1234H/92 sz. ügyet a C. f. hó 19-én vu. — Dr. K. S. Kis A. — Zimány J. ügy érk. 10866/93 sz. a , n e., eld Tergovtsits ; Kiss F. — Pecze Gy. ügy érk. 3911/93 sz. a, n. e., eld. Lipthay; Rostás M. — Csontos J. ügy érk. 3799/93 sz. a., n. e., eld. Zsembery ; Zai J. — Potoszki M.-né ügy érk. 9556/93 sz. a., n. e., eld. Zsembery ; Horváth A. — Simonyik (iy. ügy érk. 11022/93 sz. a., n. e., eld. Szánthay; Bagi A. — Rózsik M. ügy érk. 10872/93 sz. a. n e., eld. DezsewfTy ; Zai Gy. b. ügy érk. 7162/93 sz. a., n. e., eld. Makay ; Búzás J. és József — Pillio P. ügy érk. 10380/93 sz. a., n. e., eld Szánthay ; Kovács J. — Kovács A. 685/93 sz. ügy el­intézetlen ; Pálinkás A. — Szadeszki K.-né 3346. 93: Benedek J. és tsai — gyöngyösi tptár 9647 és Toldi J. — Weisz D. II. 950/93 sz. v. ügyek elintézetlenek. Az egyszer megadott számokat figyelemmel kisérjük és kér­dezősködés nélkül is tudatjuk az elintézés módját. — Gyula. V. Sz. A. Pesti hazai első tpíár — Horváth J. és tsai ügy érk. 1395/93 sz. a., n. e., eld. Csathó. — Isral. U. Gy. Wirt V — Kresingcr J. ügy érk. 7053/93 sz. a., n. e , eld. Mezey — Illata. H. A. A már f. k. Roskoványi A —• gr. C. J. és tsai 9476/.>2 sz. ügyet a C. f. hó 25-én mv. — Karcag. Dr. D. L. A mái f. k. özv Sütő S - né — Sz J. 9165/92 sz. ügyet a T. f hó 25-én rend. A 7997, 7993 és 7996,92 sz. ügyeket a T. f. hó 25-én ío. — Klinlélogylláza. J. D. A már f. k. Schweiger J. és tsa — Rotli S. és neje 10254/92 sz. ügyet a T f. hó 18 án rmv. — Makó. T. J. A már f. k. Blaskovits-S. — vb. csanádm. tptár 8070/92 sz. ügyet a C. f. hó 9-én vu. — Mezőtúr. Dr. V. S. Erdős -- Sáfás 111/93 sz. ügy el­intézetlen ; Lovas L. — Karaguly B. és tsai ügy érk. 10808.93 sz. a., n. e. , eld. Mezey ; Ádám J. és S. — Militzer A. és tsa ügy érk. 8925/93 sz. a., n. e., eld. Vörösmarthy. Ugyanezen telek közti másik két ügy érk. 6615 és 8202/93 sz. a., n. e., eld. Vörösmarthy. — Monor. K. J. A mai f. k. Szemők S. — özv. ifj. Szemők A.-né 12068/92 sz. ügyet a T. í. hó 24- én mv. — Nagy-Körös. Sz. Gy. A már f. k. Jakabházi S. — id. ]. S. és tsa 12651/92 sz. ügyet a T. f. hó 25 én hh. — Nagyvárad. Dr. V. Zs. Rózsakerti J. — dr. Sámuel L. és tsai ügy még nem érk. a C.-hoz. — Nyíregyháza. Dr. H. S. Hartstein J. - Czukker J. ker. ügy érk. 1584/93 -z. a., n. e., eld. Beck ; Stein M. — magyar-francia ker. ügy érk. 1588/93 sz. a., n. e., eld. Janicsek ; Jaques & Wilhelm Löwy — Kerekes R. ügy éik. 1397/92 ker. sz. a., n., e., eld. Décsey; Kramer Zs. — Somogyi Gy. és tsa 2179/93 sz. ügy elintézetlen ; Goldstein J. és tsa — Burger M. ügy még nem érk. a C.-hoz ; Pásztor J. stb. b. ügy érk. y753/93 sz. a., n. e., eld. Frenreisz; Varga A b. ügy még nem érk. a C.-hoz. Más alkalommal kérjük a felterjesztési időt velünk közölni. — Pécs. Dr. H. L. Dr. D. N. — F. L. 9228 és 9229/92 sz. ügy elintézetlen. A kérdezett dolog m. hó 30 ig szól. — Dr. M. J. Schultheisz A. és tsa Frey J. 10935'92 sz. ügyet a C. f. hó 25-én hh. — Pozsony. Dr. K. K. A már f. k. Szladsik M. és tsai — Stetka K. 60/93 sz. ügyet a C. f. hó 19-én hh. — Sopron. H. Z . A már f. k. gr. Széchényi D. és J. - Somogy, Verőce 4434/92 sz. ügyet a C. f. hó 25- én rmv. — K. A. A már f. k. Biringer M. — Steiner L. 4085/93 sz. ügyet a C. f. hó 20-án hh. — Dr. K. J. A már f. k. gr. Széchényi K. — gr. Sz. K. 10641/93 sz. ügyet a C. f. hó 25-én kiég végett visszaküld. — Szegzárd. Dr. S. L. Hahn P. b. ügy érk. 10059/93 sz. a., n. e., eld. Hérics Tóth ; Majorossy J. — Ádám F. és tsai ügy érk. 9817/93 sz. a., n. e., eld. Dezsewffy ; Pézl M.-né b. ügy érk. 4947/93 sz. a., n. e., eld. Neu­berger; Klem F. b. ügy még nem érk. a C. hoz ; Döme A. — Deák Zs. ügy még nem érk. a C.-hoz; Takler L. — Mautner J. ker. ügy érk. 929/93 sz. u., n. e., eld. Décsey; Mautner J. — Takler L. somm. per még nem érk. a C.-hoz ; Nóvák M. — Körös A. ügy érk. 7752 93 sz. a., n. e., eld. Nagy Imre; Hahn A. — Ghylányi R. v. ügy érk. 1160,93 sz. a., n. e., eld. Hegedűs ; Herczog M. — Straicher B. v. ügy érk. 1429/93 sz. a., n. e. . eld. Fabiny. A többi ügy még nem érk. a C.-hoz. Kérjük legalább a felterjesztési idő közlését. — SzéCSény. P. L. A kérdezett számok közül a T. a 2476,93 sz. ügyet még márc. 23-án reud. ; a 2482/93 sz. ügyet márc. 28-án áttette a váltóosztályhoz; a 2551/93 sz. ügyet pedig márc. 27-én rend. intézte el. A többi elintézetlen. — Szirák. Cs. K. A már. f. k. Mlinarcsek M — Jékus A. és S. 7956/92 sz. ügyet a C. f. hó 25-én fo. — Tamási. Dr. F. J. A már f. k. Tóth L. Gy. - Satz J. 8534,92 sz. ügyet a C. f. hó 24-én hh — Tiszafüred. D. K. A már f. k. Nagy J. — Nemes J. 9153/93 sz. ügyet a T. f. hó 25-én hh. — Tiszalök. B. E. Bacskay E. — Ragányi F. ügy érk. 7570/93 sz. a., n. e., eld. Asztalos ; Bacskay E. — Nagy A. ügy érk. 10986/93 sz. a., n. e.. eld. Havas. — Tlíl'keve. C. K. A már f. k. Czeglédi Zs. - Czeglédi E. és tsa 8959/92 sz. ügyet a T. f. hó 25-én ms. — Újvidék. Dr. K. K. Chlebján J. — Chlebján és tsai Friedmanu M. — Dörner M. és tsai, Luksch J. — Szendéi L. és G. ügyek még nem érk a C.-hoz ; Roth J. és tsai — Manojlovits P. ügy érk. 728/93 sz. a., n. e., eld. Bosics ; Oswald M. és tsai — Gajdolora község tagositási ügye sem érk. a C.-hoz. A felterjesztési időt kérjük velünk mindig tudatni. — Vágsellye. Dr. S. F. Belovits M. s tsai — Hlavati J.-né ügy érk. 11251/93 sz. a., n e., eld. Kiirakó. — Zoinbor. Dr. K. .1. A már f. k. Born J. — Ibog J.-né 4291/93 sz. ügyet a C. f. hó 19-én rmv., rhh. Mezey Béla felső-eőri kir. közjegyző egy lehetőleg a német nyelvben is jártas Helyettest keres. Fiatal ügyvéd, alapos elméleti és gyakorlati képzettséggel, német nyelvben.is tökéletes, nagyobb vidéki ügyvédi vagy köz­jegyzői irodában megfelelő állást keres. Ajánlatok »I. Sz. 27.« alatt a kiadóhivatalba. Nyomatott a „Pesti könyvnyomda-ré»rvény-társaság'--n41. (Hold-utcza 7 siám.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom