A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 42. szám - A büntető törvénykönyv magyarázata

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a >áW«"'42. számahoz Budapest, 1893. október hó 15-én. Köztörvényi ügyekben. Ha valamely birtokrész közigazgatási uton végérvényesen a közönség szabad hasznalatára szolgáló közutnak mondatott ki, ennek hatálytalanítása bírói s illetve köztörvényi uton nem eszközölhető. A szegedi kir. törvényszék (1891. november 12-én 13,362.) Nyári János ügyvéd által képviselt L. Sándorné s társai felpereseknek Dr. Lázár György t. főügyész által képviselt Szeged város alperes ellen közutnak elfoglalt ingatlan részek birtoka és jár. iránti perében következőleg itélt: a felperesi kereset azon részének, mely a birtokba bocsájtás iránt irányul, a következő terület mennyiség kitüntetésével hely adatik és L. Sándorné tulajdonát képező a szegedi 19,410. sz. tjkvben 11,818/3. hrsz. ingatlanból 45 öl hosszban H/io öl szélességben elvont 50 négyszög öl terület L. Sándornénak, továbbá M. lózsef és neje 2. és 3. r. felperes tulajdonát képező 6,932. sz. tjkvben 11,816. hr számú ingatlanból 61 öl hosszúságban 1 öl szélességben elvont 61 négyszög öl terület M. József és nejének, — végül M. József tulajdonát képező szegedi 20,680. számú tjkvben 11,817. hrsz. ingatlanból 176 öl hosszban 1 öl szélességben 176 négyszög öl területtel M. Józsefnek birtokába bocsájtatik. Ellenben felperesek a keresetileg követelt területtöbblet iránti igényükkel, valamint elvont hasznok és végül L. Sándorné által igényelt 20 írt közigazgatási eljárásnál felmerült költség iránti keresetükkel elutasittatnak. A perköltségek kölcsönösen megszüntettetnek. Indokok: Annak elörebocsájtásával, hogy alperes azon védekezésének, miszerint felperesek keresete halmozott, illetőleg hogy felperesek semminemű jogközösségben nem állván, őket különkülön — megillető igényük egy keresetbe össze nem foglalható és már az alapon elutasitandók volnának — helyt adni nem lehetett, mert bár felperesek nem közös tulajdonosok és birtokosok, de érdekközösségüknél fogva alperes ellen folyamatba tett birtokjogi per jogalapját a tulajdoni jog képezi és mert az 1868 : 54. t.-c. 66. §-nak b) pontja szerint is élhetnek egy keresettel, mert felperesek követelésének, vagyis a birtokjognak külön-külön megítélésére különben is a kir. törvényszék illetékes. Érdemben az ítélet szerint a keresetnek helyt adni kellett, mert mig egyrészről L. Sándorné a 19,410. sz. tjkvben 11,848/3 hrsz., továbbá M. József és neje a szegedi 6,932. sz. tjkvben 11.816. hrsz. és végül M. lózsef a szegedi 20,680. sz. tjkvben 11.817. hrsz. ingatlanokra vonatkozó tulajdonjogukat a keresethez csatolt F. S. H. alatti hiteles tlkvi kivonatokkal igazolták, miből folyólag egyszersmind elesik alperes azon kifogása, hogy felpereseknek előbb az elvont területre nézve a tulajdonjog megítélése iránt kellett volna keresettel élni, másrészt alperes felperesek azon állítását, hogy közigazgatási határozat folytán ezen birtokok mentén közutat nyitott, maga is beismeri, azon felperesi állítás pedig, hogy az érintett határozat folytán alperes város hatósága a fentjelzett helyrajzi számok alatt levő földekből hasította ki az E. alatti vázrajzon A—l-ig terjedő utvonalat, igazolva van az E. alatti bizonyitványnyal és azt megerősítő helyszíni szemle alkalmával meghallgatott közös szakértő V. Ignácz mérnök vallomásával, de főleg a kir. táblának 22,960/89. sz. határozatához képest megtartott f. évi május 23-án eszközölt fölmérési adatok nyomán egyrészt kitűnt, hogy a kérdéses ut csupán az 11,817., 11,816., 11,818/5, 11,818/4. és 11,818/3. hrsz. földek szélem azok területeiből elvonva készíttetett, másrészt pedig, hogy felpereseknek tulajdonát képező 11,813/3., 11,816. és 11,817. hrsz. ingatlanaiból 50—61 és 17-ből terület a kérdéses ut megnyitására tényleg elfoglaltatott. Alperes azon védekezése, hogy ezen közigazgatási határozattal közutnak kimondott útvonal emberemlékezet óta a közönség használatára szolgáló közút is volt, megcáfolva lett a közös szakértő vallomásával, meg szinte az mint ilyen sem a Giba-féle térképen, sem a telekkönyvben elő nem fordul, ugyanezt igazolja V. Ferencz mérnöknek a keresethez A. alatt csatolt bizonyítványa. Való ugyan, hogy a kihallgatott tanuk közül többen állítják, miszerint a kérdéses helyen emlékezetük óta ut volt, de az, mint B. Sándor tanú vallomásából is kitűnik, csakis a szomszéd birtokosok által használható magánut volt, mit M. János városi főmérnöknek 1886. szept. 1-én kiadott mérnöki bizonylata is megerősít. Eltekintve e bizonyítékoktól és ha alperes város ezen most érintett állítása való lenne is és ez alapon mint szolgalmi jogot vélné érvényesíteni, ezt csak ugy és akkor tehetné, ha e szolgalom megszerzését, mely jelen esetben tlkvi bekebelezéssel történt, igazolta volna. Minthogy tehát alperes a jogcímet, melynek alapján az elvont területeket felperestől megszerezte, ki nem mutatta, annál kevésbbé igazolta, ugyanazért a foglalás törvényes jogalappal nem birván, az elfoglalt és május 23-án eszközölt felmérés szerinti mennyiségű területekkel felpereseknek birtokába visszabocsájtaui, ellenben az utóbbi felmérés következtében felpereseket a kereseti földterület többlete iránti igényükkel elutasítani kellett. Ugyancsak felperesek az elvont hasznok és 1-rendű felperes által igényelt 20 frt iránti keresetükkel elutasitandók voltak, mert a kérdéses területeket illetékes hatóságnak jogerős határozat alapján vette közhasználat alá és ekként foglalása jóhiszeműségen alapszik, ugyanezen ok és azon körülmény, hogy felperesek részben lettek pernyertesek, indokolják a perköltség kölcsönös megszüntetését. A szegedi kir. ítélő tábla (1892. szept. 27-én 10,305.) az első bíróság ítéletének alperest marasztaló, továbbá a vesztett haszon és a 20 frt közigazgatási eljárási költség cimén támasztott felperesi követelés elutasítására, valamint a perköltség kölcsönös megszüntetésére vonatkozó felebbezett részei helybenhagyatnak. Indokok: A per adatai bizouyitják, hogy a peres terület az alperes város felügyelete és rendelkezése alatt álló közhasználatú közlekedési ut soha sem volt, hanem a felperesek tulajdonát képező ingatlanokból foglaltatott el, azon körülmény tehát, hogy a kihallgatott tanuk egy részének vallomása szerint a per tárgyát képező területen már emberemlékezetet meghaladó idő óta ut volt, az alperes várost nem jogosítja fel arra, hogy a felperesek magántulajdonát képező peres területet a város felügyelete és rendelkezése alatt álló közlekedési útnak kimondja és azt e célra elfoglalja. Alperesnek az az érvelése, hogy ő a peres területre vonatkozólag a tulajdonjogot elbirtoklás utján megszerezte : figyelembe nem vehető, mert azt, hogy ő mint város a peres területet valaha birtokolta, alperes ki nem mutatta, az a körülmény pedig, hogy a peres terület a kihallgatott tanuk egy részének vallomása szerint mindenki által használtatott, olyan birtoklást nem képez, a melynek alapján a káros a peres területre vonatkozó tulajdonjogot elbirtokolhatta volna. Az elbirtoklás még azért sem foglalhat helyet, mert az ut közhasználatát több tanuk megcáfolták s azt bizonyították, hogy a kérdéses ut csak magánut volt, azt csak azok használhatták, kik azon a mellette eső földjeikre bejártak, ellenbe idegeneknek az ut használatát a tulajdonosok ellenezték s az utat a közhasználat előtt időnként elzárták. — Az első bitóság Ítéletének az alperes marasztalására vonatkozó felebbezett részét azért és abban felhozott vonatkozó indokok alapján az első bíróság ítélete, egyéb feltételezett részeit pedig saját megfelelő indokolása alapján helybenhagyni kellett. A magy. kir. Curia (1893. febr. 15-én 12,166.) Mindkét alsóbbfokú biróság Ítéletei megváltoztatnak s felperesek keretükkel elutasittatnak. A perköltségek kölcsönösen megszüntettetnek. Indokok: Azok a területek, a melyeknek birtokukba bocsátását felperesek kérelmezik, a kereset mellett B) és D) alatt bemutatott közigazgatási határozatok szerint közigazgatási uton végérvényesen a közönség szabad használatára szolgáló közutnak mondattak ki és ekként e határozatoknak oly módon való hatálytalanítása, hogy az azokkal a közutba bevout területek, mint felperesek tulajdona azok birtokába bocsáttassék, bírói s illetve köztörvényi ügy uton nem eszközölhető. Igaz ugyan, hogy a D) alatti belügyministeri határozattal felperesek magánjogi természetű igényeinek a törvény rendes utján való érvényesítése fennhagyatott, de mivel e rendelkezés csupán a vonatkozó területeknek közuttá történt megállapításából netalán eredhetett kár megtérítése iránti igényre vonatkozhatik, ily kártérítési igényt azonban felperesek nem érvényesíthettek: e tekintetben határozat sem volt hozható. Egyházközség presbyterei, a mennyiben perveszteség esetére a marasztalási összeg megtérítéséhez hozzájárnlniok kellene, a prts. 192. §-ának b) pontja értelmében érdekélteknek tekintendők. A gyönki kir. járásbíróság (1891. évi nov. hó 28-án, 5,783. sz. a.): Dr. Debreczeni József ügyvéd által képviselt M. János felperesnek, Gruber József ügyvéd által képviselt R. Dömötör, mint a medinai gör. keleti hitközség elnöke, alperes ellen 81 frt tőke és járulékai iránti sommás perében következőleg itélt: Ha felperes az Ítélet jogerejétől számított 15 nap alatt eskütétel iránti kérvényét bejelenti s e kitűzött időben leteszi arra a főesküt, hogy azon alkalommal, a midőn alperes hitközség által a paplak építés alkalmából tervek és költségvetés elkészítésére felszólittatott, nem jelentette ki alperes azt hitközségének, hogy a terv és költségvetés készítéséért díjt nem kér és követel, ha az általa benyújtandó terv és költségvetés el nem fogadtatnék: «