A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1893 / 33. szám - Telekkönyv, birtokrendezés, telekkönyvi átalakitás, betétszerkesztés
A J O Gt. 131 Bün-ügyekben. Ldalék a nyilvános rágalmazás bűntettének tanához. V székesfehérvári kir. törvényszék (1892. február 13-án 462. sz.): B; Kálmán vádlottat a btk. 262 §-ába ütköző és a luk. '270 §. 2. pontja szerint üldözendő nyilvános rágalmazás vétségében vétkesnek mondja ki s a btk. 262. §. alapján 6 havi fogházra és 100 frt pénzbüntetésre Ítélte stb. Indokok: Vádlott lehetőnek tartja azt, hogy az 1891. év folyamán Bécsben a községi irodában, midőn ott Á. Ferenc, F.Miklós, F. Dávid, E. Irenaeus a tárgyalás folyamán kihallgatott tanuk a községi italmérési ügyről beszélgettek volna, ő a tanuk jelenlétében B. Miksa székesfehérvári pénzügyi fogalmazóról azt állította volna, hogy annak azérr, mert neje részére italmérési engedélyt eszközölt ki, 50 frtot, M. Henrik pedig szeszes italoknak kisebb mértékben elárúsithatására vonatkozó engedélyért ugyancsak 80 frtot adott. A tárgyalás folyam in kihallgatott tanuk hit alatt és határozottan azt vallották, hogy B. Kálmán előttük úgy nyilatkozott, hogy ö B. Miksa pénzügyi fogalmazónak azért, mert neje részére italmérési engedélyt eszközölt ki, 50 frtot, M. Henrik pedig szeszes italoknak kisebb mértékben elárúsithatására vonatkozó engedélyért ugyancsak 80 frtot adott s kijelentette vádlott ezen alkalommal azt is, hogy hajlandó fenti nyilatkozatát írásban is kiadni. Vádlott rágalmazó kifejezései által a sértettre vonatkozólag többek jelenlétében olyan tényeket állított, melyek valódisága esetében a sértett, vagyis B. Miksa pénzügyi fogalmazó ellen a btk. 465. §-ban meghatározott megvesztegetés vétség miatt, a büntető eljárás megindításának okát képeznék, miután a vádlott ezen állításait beigazolni egyáltalán nem tudta, de meg sem kísérletté, sőt határozottan kijelentette, hogy ő sértettet soha nem látta és nem is isineri, ennélfogva öt a btk. 262. §-ba ütköző és minősülő nyilvános rágalmazás vétségében vétkesnek kimondani s az Ítélet rendelkező része szerint büntetni kellett. A büntetés kiszabásánál súlyosító körülménynek vétetett az, hogy vádlottnak rágalmazó állításai miatt sértett ellen az illetékes felsőbb hatósága által vizsgálat rendeltetett el s e miatt zaklatásnak volt kitéve, továbbá az, hogy vádlott állításai teljesen alaptalanok voltak s végre az, hogy vádlott rágalmazó állításait Írásba is akarta foglaltatni, ezen súlyosító körülményekkel szemben vádlottnak büntetlen előélete enyhítő körülménynek vétetett. A budapesti kir. itélő tábla (1892. ápr. 4-én 2,286. sz.): Vádlott bűnösségének megállapításánál a btk. 262. §. helyett a 258. §-t hivja fel s vádlott cselekményét ezen §. alapján minősiti s büntetését 1 havi fogházra és 20 frt pénzbüntetésre leszállítja. Indokok: Vádlott a terhére rótt rágalmazást a kihallgatott tanuk előadásaként csakis szűkebb körben s nem azzal a nyilvánossággal követte el, mely a btk. 262. §-ában foglalt vétség tényáHadékához megkívántatik, cselekménye tehát csakis a btk. 258. §-a szerint volt minősítendő, a büntetés mérvét illetőleg a btk. 258. §-a határozván meg azt, hogy mely cselekmény képez rágalmazást, a jelzett szakasz ez okból rágalmazás esetében mindenkor felhívandó, annak kijelentésével, miszerint az nem képez enyhítő körülményt, mely az első bírósági ítéletben ilyenül felhozva van, hogy t. i. vádlott állításai teljesen alaptalanok voltak, mert ez a rágalmazáshoz megkívántató kellék, a mennyiben, ha vádlott állításai jelen esetben alaposak voltak volna, ez esetben rágalmazás nem volna megállapítható, a kir. ítélőtábla a büntetést fenti mérvben leszállitandónak találta úgy a btk. 258. §-ban foglalt kisebb büntetésre való tekintetből, valamint azért is, mert vádlott büntetlen előéletű s úgy a vizsgálat, mint a végtárgyalás folyamáu a megbánásnak őszinte jelét adta. Egyéb részben a kir. itélő tábla az első bíróság ítéletét indokai alapján hagyta helyben. A m. kir. Curia (1893. március 29-én 6,474. sz.): Mind a két alsóbb bíróság Ítéletének részbeni megváltoztatásával B. Kálmán vádlott a btk, 258. §-ba ütköző s a 262. §. szerint minősülő is büntetendő rágalmazás vétségében mondatik ki bűnösnek s ezért 3 havi fogházra és 100 frt pénzbüntetésre ítéli. Indokok: Az a körülmény, hogy vádlott a rágalmazó állítást a községházánál négy egyén előtt tette, a. btk. 262. §-uak alkotó elemét képező nyilvánosságot megállapítja, miért is vádlottnak cselekménye arna szakasz szerint volt minősítendő és büntetendő; a fogházbüntetés tartama pedig a fenti mértékbeu a vádlottnak büntetlen előéletére és tanúsított megbánására való tekintettel állapíttatott meg s végül a pénzbüntetés kiszabására és esetleg átváltoztatására nézve vádlottnak még vagyoni viszonyai is irányadóul szolgáltak. Azon cselekmény, mely szerint vádlott a hozzá elszegődöd sértettet, az ez által felvett felpénz visszafizetése végett udvarába vonszolja és meztelenre vetkőzteti, nem képez sem szeméremsértő cselekményt, (btk. 24!). §0 sem a személyes szabadság megsértését, (323. §.) hanem a btk. 350. §-ába ütköző zsarolást képez. A nagyváradi kir. törvényszék (1892. február 26. 2,328.): Zsarolás és szemérem elleni vétség miatt vádolt S. K. János iránti bűnvádi ügyben következőleg itélt. S. K. János a btk. 249. §ába ütköző szemérem elleni vétségben és a btk. 350. §-a szerint minősülő zsarolás vétségében vétkes és ezért a 249. §. és 350. §-ok alapján, a 96. § alkalmazásával, összbüntetésképen az ítélet foganatba vételétől számítva egy (1) havi fogházra, 5 frt pénz, mint mellékbüntetésre Ítéltetik. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint S. K. János a 18 éves P. Tógyert udvarára az utcáról húzta be, meztelenre levetkeztette és az utcán úgy ment végig egy vasárnapon, midőn sok ember volt az utcákon. Panaszos szerint ő beszegődött vádlotthoz cselédnek és 40 kr. felpénzt át is vett, de csak 1891. évi szeptember 24-én lett volna köteles a szolgálatba belépni, azonban vádlott még Szent-Mihály nap hivta szolgálatba, s mivel ő menni nem akart, az utcáról, midőn a panaszos egy mulatságba akart menni, őt udvarára behúzta, ott egy ostorral kezében követelte, hogy fizessen 80 krt s mivel panaszosnak pénze nem volt, lehúzta róla az inget, alsó nadrágot és meztelen hagyta s panaszos igy volt kénytelen az utcán keresztül hazáig menni. Vádlott beismeri a panaszos előadásának valóságát, de azt jegyzi meg, hogy csak az inget húzta le a panaszosról. Azonban panaszos és tanuk Cs. Károly és K. József esküvel erősített vallomásaik által be van igazolva, hogy panaszos meztelenre lett levetkeztetve és igy volt kénytelen az utcán végig menni. Vádlott beismeri, hogy még ekkor nem érkezett el Szent-Mihály napja, valamint azt is, hogy a fiu fehér ruháját csak hetek múlva küldötte haza. Vádlott tényében a zsarolás és szemérem elleni vétségek elkövetése forogván fenn, ezekben volt elmarasztalandó, s a büntetés kimérésénél, egyfelől büntetlen előélete, de másfelő a vétségek halmazata is figyelembe vétetik. 1 A nagyváradi kir. Ítélőtábla (1892. október 12 1,276. sz,): A kir. Ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja, a vádlottat a terhére rótt két rendű vétség helyett a btk. 323. §-a alá s ennek első bekezdése szerint büntetendő személyes szabadság megsértése vétségében nyilvánítja bűnösnek, s ezért a reá első fokban összbüntetéskép kiszabott fogház és a kimért pénzbüntetés helyett az Ítélet foganatba vételétől számítandó nyolcz (8) napi fogházra ítéli, e változtatással egyebekben helyben hagyja. Indokok: A vizsgálaton és a végtárgyaláson kiderített tényállás szerint a 18 éves P. Tógyer sértett a vádlottól 40 kr. felpénzt kapott. A szolgálati idő megkezdésének napja a vizsgálat és végtárgyalás során kideríthető nem volt, mert a sértett szerint a szolgálati idő 1891. évi Szent-Mihály napkor (Szeptember 29-éu) a vádlott szerint azt megelőzően következett be. Az 1891. évi szeptember hó 29 én estefelé a vádlott meglátva a lakása előtt elhaladó sértettet, mivel a sértett az időig sem a szolgálatba nem állott be, sem a felpénzt vissza nem adta, azt megfogta, lakása udvarára bevitte s a sértetten levő inget és alsó nadrágot lehúzva, a sértettől elvette, mire a sértett az udvarról meztelen elszaladt. A vádlott eme cselekményében, tekintettel arra, hogy a sértett állítása szerint a vádlott a sértett alsó ruháit azon okból húzta le és vette el, mert sem a 40 kr. felpénzt megadni, sem a szolgálatba állani nem akart, s hogy a ruha elvételnél a vádlott a letartóztatáson kívül más eröszakot vagy fenyegetést nem használt s hogy a sértett a saját egyéni elhatározása folytán inkább meztelenül távozott el a vádlott lakásáról, mintsem a szolgálatban maradjon, sem a btk. 249. §-ába ütköző szemérem elleni vétség, sem a btk. 350. §-ába ütköző zsarolás vétsége tényálladékának ismérvei fenn nem forognak. Mert a vádlott a sértett ruháit nem nyilvános helyen, hanem magánlakásán s itt is nem többek jelenlétében húzta le a sértettről s a vádlott szándéka nem irányult a közerkölcsiség nyílt és egyenes megsértésére, hanem arra, hogy a ruhák elvételével a sértettet a szolgálatban maradásra bírja. Ámde a vádlottnak nem állván jogában a sértettet a fent jelölt módon szabadságában korlátozni s cselekménye a btk. 323. §-ába ütköző vétség tényálladékát egészben kimerítvén, a kir. törvényszék felebbezett Ítéletének részben való megváltoztatásával a vádlottat a jelen ítélet rendelkezéséhez képest kellett bűnösnek nyilvánítani és elitélni. A m. kir. Curia (1892. évi június hó 14-én 77. sz.): Mindkét alsóbb fokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával vádlott a btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás vétségében mondatik ki bűnösnek, e miatt a btk. 91. §-ának alkalmazásával két (2) hónapi fogházra Ítéltetik, egyébiránt a kir. ítélőtábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: Vádlott beismerése szerint a panaszost azért fogta el s az udvarára vonszolva azért vetkőztette meztelenre, hogy ekként őt a felpénz visszafizetésére kötelezze. Ez a cselekmény nem csak a személyes szabadság megsértését, hanem eredményénél annálfogva, hogy jogtalanul, sőt (tekintettel a szolgálatbalépés időpontjának vitás kérdésére, s egy kiskorú fiúnak cselédkönyv és anya vagy gyám közbejötte nélkül történt félfogadására' jogtalan vagyoni haszonszerzés céljából erőszakkal való kényszerítést is foglal magában, a btk. 95. §-a szerint, ugyanannak 350. §-a alapján minősült s büntetendő. Az utcára meztelenül ment iéire való kényszerítés és ez által közbotrány okozás panaszolva sem lévén a btk. 249. §-ába ütköző törvényszegés nem forog fenn ugyan, de minthogy a zsarolás módja, esetleg eme vétség elkövetését is előidézhette volna és abban mint a zsarolás eszköz' a személyes szabadság is bennfoglaltatik. Tekintettel a btk. 350. ij-ában meghatározott büntetésmértékre, a bűnösség foka ekkora, hogy a különben feddetlen előéletű s (az elkövetés körülményeiből vont következtetés szerint) alantas műveltségű vádlott javára a büntetés enyhítésére csak a fenn kisebb mérvben volt megenged-