A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 29. szám - A házastársak között kötött jogügyletekre vonatkozó okiratokról

222 A JOG. rakozásra alkalmas, hogy az ezen hibában leiedzők a bekövetkezendő új sommás eljárás nehézségeivel megküzdeni képesek legyenek. Megtanította a bíróságok legtöbbjét arra, hogy a som­más pernek ura a biró — annyiban, a mennyiben ő vezeti a tárgyalást, a felekhez és tanukhoz tetszése szerint kérdéseket intézhet, bizonyítékokat beszerezhet s a teljes világosság bir­tokában azonnal ítéletet hirdethet. Ezt azonban csakis az a biró teheti, a ki maga tárgyal és az, a ki e részbeni jogait átengedte az ügyvédnek, a jegyzőkönyvek tömkelegében irányt és utat vészit és egyéb teendők halmaza között azokat jól át sem olvasva: ha egy­egy körülményt még felderítetlennek talál, azt megragadja s erre, vagy egy-egy felvetődő tanúnak kihallgatására, új és új tárgyalásokat tűz és ezzel akaratlanul, teljes mőggyőződés­ben arról, hogy agyon dolgozta magát és birói kötelességét teljesítette: bukdácsol az ügyekben, azokat hizlalja önmaga munkájának gyarapítására, a bíróság reputatiójának kárára, a fél hátrányára és az ügyvédi proletariátus előnyére. Mert hiszen az igazság nem ördögi dolog! Egyik jog­esetben úgy megvan, mint a másikban és annak felkutatása már csak könnyebb annak, ki a feleket maga kikérdezi, fel­világosítást minden homályos irányban maga szerez, mint annak, ki az ügyet természetesen húzni, vagy az egyszerű igazságot burkolni szerető ügyvédekre bizza. A biró addig le se üljön Íróasztalához, mig a feleket kikérdezve a tényállás hű képét magának meg nem szerezte, és akkor a jegyzőkönyvet is rövidre foghatja. Ha ehhez hozzáadjuk azon tapasztalati tényt, hogy a felekkel közvetlenül érintkező biró, a nélkül, hogy ítéletét praeokkupálná, u feleket felvilágosithatja, barátságos, jóindu­latú figyelmeztetéssel az elmérgesedett perügyeket is kiegyez­tetheti, — nincs kétség benne, hogy a pozsonyi kir. tábla rendkívül hasznos, minden irányban üdvös dolgot művelt, ha működésének kezdetétől fogva oda iparkodott, határozataival és elnöki rendeleteivel oda törekedett, hogy a törvény szel­lemét is megértesse, s a törvényes rend és pontosságot betar­tassa. Igaz ugyan, hogy ezen eljárás az ügyvédek egy részé­nek nem kedvez, de csak azon részének, kiknek az ügyvéd­ség kebelében való léte amúgy sem nyereség a közállamra s a kik ha a közvetlenül működő és az ítéletet azonnal meg­hozó biró által nem dédelgettetnek: az ügyvédi praxissal ön­ként felhagyni és ekként az amúgy is állandóan felszí­nen levő ügyvédi existentialis kérdést önmagától megoldani fogják. De a pozsonyi kir. tábla vezetősége az igazság­szolgáltatásnak nemcsak tartalmi, hanem személyi oldalával is törődik. Mert utóvégre is addig, mig reánk a földi igazságszolgáltatás mérlege közvetlen érdekű jelentő­séggel bir, a kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Es sajnos, hogy a kir. tábla, mint közvetlen felügyeleti hatóságnak tetemes munkát ad e személyi kérdés, mert saj­nos, léteztek és léteznek a birói testületben oly egyének, a kik nemcsak a birói, de még a közpolgári tekintély és bi­zalom alapfeltételeivel sem rendelkeznek. Ezektől a birói tes­tületet megtisztitani nagy és kényes feladat! Azt, hogy a bírók mind geniális, a jogtudományok összes-égét kis ujjúkban hordozók legyenek, a közállam nem kívánja, de különösen az I-ső fokú bíróságnál nem is kí­vánhatja. De már azt határozottan megkövetelheti, hogy vala­mennyi biró tisztességes, bizalomra és tekintélyre méltó legyen. Már pedig e téren a köztudomás számos birót elitéi és méltán csodálkozik azon, hogy oly egyének, kiknek akár társadalmi élete, akár megvesztegethetősége és rovott múltja az erkölcsi talajt teljesen nélkülözi: miként ruházhatók fel a közállam által oly rendkívül fontos hivatással, mint a milyen az igazságnák pártatlan kiszolgáltatása? De hála a kir. tábla vezetőségének, a fekélyek lassan­lassan kivágatnak és a már majdnem teljesen egészséges test üde vérkeringéssel működik. Nagy előnye a pozsonyi kir. tábla területén működő birói testületnek az is, hogy a vezetőség ajtai a vidéki birák előtt is állandóan nyitva állanak, s hogy úgy ekkor, mint a foganatosított vizsgálatok alkalmával nem bürokraticus sablo­nokkal, hanem igaz, barátságos jóindulattal és bizalmat ger­jesztő őszinteséggel találkozik mindenki. A vezetők az I-ső fokú bírákkal szívesen foglalkoznak, azokat ismereteik és ta­pasztalataik bő tárházából tanácsokkal, útbaigazításokkal el­látják és a társadalmi válaszfalakat is ledönteni igyekezve : az együvé tartozandóság érzetét felköltik és ébrentartják. Egy szóval a pozsonyi kir. tábla felértette hivatását és az a központi kertész örülhet a pozsonyi fakadásnak. A házastársak között kötött jogügyletekre vonatkozó okiratokról. (A debreceni kir. itélö tábla 3. számú polgári döntvénye ) * Irta: JAKAB GÉZA, budapesti kir. küzjegyzőhelyettes. A »J o g« 26. számának mellékletét képező Jogesetek Tára a debreceni kir. itélö táblának 8-ik számú döntvényét közli. Legyen szabad ehhez a döntvényhez kritikai szempontból hozzászólnom s hogy nézetemet már előre is jelezzem, egyszerűen kijelentem, miszerint a döntvényben kifejezésre juttatott jogelv nem találja alapját és gyökerét a törvénynek intézkedésében, sőt azzal egyenes ellenmondásban áll. Az 1886 : VII. t.-c., az 1874 : XXXV. t.-cikknek némely intézkedéseit módosító és kiegészítő novella s épen azért, mert csakis a legélénkebben jelentkező szükséget akarta pótolni, kelet­kezésének ilyen körülményei mellett talán megbocsátható a novel­lának, ha az előbbi törvényt módosító és kiegészitő intézkedései­ben, amannak minden részleteivel nem sikerült teljes összhangzásba helyezkednie. így van szerintem épen az 1874 : XXXV. t.-c. 81. §-ával is, a melyet a novellának részben szintén módosítani kellett volna, annak kimondását t. i., hogy ennek rendelkezése a novella 22. és 23-ik §-aiban elsorolt kivételes jogügyletekre azonban nem terjed ki. De habár a novella erről meg is feledkezett s az 1874 : XXXV. t.-c. 81. §-át az 1886 : VII. t.-c. nem is helyezte hatályon kivül, sem nem módosította; a szóban levő döntvény indokaiban foglalt ama kijelentésnek téves és tarthatatlan voltát, hogy a 81. §-nak rendelkezése az 1886 : VII. t.-c. életbelépte után is — és pedig a novella 22. és 23. §-aiban elsorolt jogügyletekre vonat­kozólag is (mert hiszen a döntvényben ezekről van szó) — érvé­nyében fennáll, az alábbiakban lesz szerencsém bebizonyítani. Mig az 1874 : XXXV. t.-c. csak egyetlen és pedig az 54. §-ba foglalta azokat a jogügyleteket, a melyeknek érvényes­ségéhez közjegyzői okirat kívántatik meg, addig az 1886 : VII. t.-c. az előbbi törvénynek 54. §-át egészen hatályon kivül helyezi s a jogügyleteket jogi természetök és az azoknak megkötésében közre­működő jogi alanyok személyi viszonyaira való tekintettel külön osztályozván, a régi törvénynek 54. §-a helyett a novellának ujon szövegezett 21. §-át állítja be, a melyben azok a jogügyletek soroltatnak fel, a melyeknél a jog- és ténykérdésnek bizonyí­tása csak közjegyzői okirattal történhetik, a melyeknél tehát a közjegyzői okirat csupán csak bizonyítási eszközül szolgál harmadik személyekkel szemben; mig a novellának egészen új 22. és 23. §-aiban már azok a jogügyletek soroltatnak fel, a melyek, hogy jogi érvényességgel bírjanak, közjegyzői okiratba kell fog­laltatniok. A novellának 21., illetve 22. és 23. §§-aiban foglalt ez a markáns megkülönböztetés, a mig egyrészt bizonyára nem eset­leges és nem ok nélkül való, hanem tudatos törvényhozói intentio ; tehát nem puszta formasági kérdés, a melynél fogva a különben talán egy ugyanazon jogi fogalom és meghatározás alá tartozó jogügyletek csak azért tagoltattak volna széjjel külön §§-okba, hogy épen a szakaszok száma növeltessék ; ugy másrészt ama megkülönböztetésnek szükséges volta és fontossága mindjárt szembeötlik, mihelyt figyelmünket az nem kerüli ki, hogy mig a 21. §-ban emiitett jogügyleteknek csakis harmadik személyekkel szemben való bizonyítási célból, addig a 22. és 23. §§-okban elsorolt jogügyleteknek már belső érvényességi okból kell szükségképen közjegyzői okiratba foglaltatniok. A debreceni kir. itélö tábla azonban a 3. számú dönt­vényében kimondott jogi elvet azért helyezte téves és ingatag alapra, mert a fentebb vázolt megkülönböztetést mellőzve, mind a három (21 — 23.) szakaszban megállapított, bár különböző jogi természetű jogügyletekre vonatkozó intézkedéseket tévesen azono­saknak vette; a mi kétségtelenül következtethető az indokolásnak utolsó pontjában felhozottakból, a hol ugyanis főképen az okirat bizonyító erejére helyeztetik a fősúly. Igaz, hogy az indokolás azt is fejtegeti, hogy az eredetileg érvénytelen jogügylet is érvényessé válik az által, ha az arról szerkesztett magánokirat utóbb közokirati törvényes kellékekkel ruháztatik fel. Ez mindenesetre igaz általánosságban; csakhogy egy okiratnak érvényességi és illetőleg bizonyító erővel biró, egy­mástól mindenesetre különböző hatályú és terjedelmű tulajdon­ságait mintegy azonos, egymást fedő jogi fogalomként alkalmazza a döntvény, a mint ez az indokolás szerkezetéből és szelleméből kitűnik. És szerintem épen itt van a jogi fallatia; mert egészen más jogi megítélés alá esik egy okiratDak bizonyító ereje és értéke, avagy annak belső érvényessége. A döntvény indokolása szerint, már t. i., ha az jogilag acceptálható lenne, merőben fölösleges, sőt céltalan törvény­* Ugyané tárgyról dr. Blum Béla pécsi kir. közjegyzőtől is érkezett be érdekes cikk, melyet legközelebb közlünk. A szerktszlőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom