A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 27. szám - A debreceni ügyvédi kamara évi jelentéséből az 1892-ik évről

A J O Gr. 213 A sommás nyomozat a terhelt kihallgatásával veszi kezdetét S célja megállapítani a terhelt személy azonosságát, továbbá azt, hogy a kért kiadatásnak előfeltételei fenforognak-e s nincsen-e a kiadatásnak valami akadálya. Az^ vájjon a kiadatni kért egyén alaposan terheltetik-e a terhére rótt cselekvény elkövetésével, akár szerződés alapján, akár a nélkül kéretik a kiadatás, vizsgálat tárgyát rendszerint nem képezi. Ha elfogatási parancs létezését tudató előleges értesítés alapján lett a kiadatni kért egyén letartóztatva, s a nemzetközi szerződésekben kikötött, nemzetközi szerződés hiányában a viszonosságon alapuló kiadatási esetekben pedig egy megfelelő átlagos határidő alatt a kiadatás tárgyában szabályszerűen felszerelt megkeresés nem érkezik a kiadatást szorgalmazó állam kormányától: akkor a letartóztatott egyén szabadon bocsáttatik. Ugyanez történik akkor is, ha az eljáró bíróság a kiadatásra vonatkozólag felvilágosításokat kér s ezen felvilágosítások a nemzetközi szerződésekben kikötött, illetőleg a megfelelő határidő alatt meg nem érkeznek. A sommás nyomozat befejezete után a kir. ügyész annak eredményéhez, valamint ahhoz képest, hogy a kiadatásnak a szerződéses vagy szokásos feltételei fenforognak-e, a kir. törvényszéknél vagy az iránt terjeszt elő indítványt, hogy kimondassék, hogy a kiadatás ellen törvényes akadály fenn nem forog, vagy az iránt, hogy a kiadatási kérelem megtagadtassák. A törvényszék az iratok alapján hármas tanácsban határoz, jogorvoslat felsőbb bírósághoz ki van zárva. A törvényszék határozatát a kiadatás tárgyában való végleges döntés végett az igazságügyministerhez terjeszti fel, ez utóbbi határozatáról a külügyministeriumot értesiti, s a kiadatás engedélyezése esetében a kiadatás foganatosítása végett az illető kir. ügyész útján intézkedik. (4,566/1893. Igazs. Min. sz.) Belföld. Debrecenvi(léknek kir. járásbíróság. Az érdekelt körök ben — mint Debrecenből írják — mozgalom indult meg, hogy Debrecenben »debrecenvidéki járásbíróság « állíttassák fel. Az igazságügyminiszter az érdekeltek fenti irányú kérvényét Puky Gyula táblai elnökhöz tette át, ki viszont felvilágosítás végett 1 gyártó Sándor tszéki elnökhez fordult. A tszék kitűnő elnöke immár egy igen alapos és meggyőző adatokban gazdag előterjesztésben kimutatja, hogy Debrecen vidéke jogkereső közönségének amiuens érdeke az emiitett járásbíróság felállítása. A debreceni ügyvédi kamara évi jelentéséből az 1892-ik évről. Az 1892-ik évben érkezett 397 fegyelmi, 1,476 folyó ügyi, együtt 1,873 beadvány, elintéztetett 1,873 beadvány és így hátralékban egy sem maradt. Pártfogó ügyvéd 53, gondnok 4 rendeltetett ki. Az ügyvédi lajstromba való felvétel végett 18 kérvény adatott be, melyek mind igenlőleg intéztettek el. Az ügyvédjelöltek névjegyzékébe felvétel végett 23 kérvény adatott be, melyekből 21 igenlőleg, 2 pedig tagadólag intéztetett el. Fegyelmi panasz ügyvéd ellen az 1891. évről 8 maradt folyamatban, az 1892. év folyamán pedig érkezett 36 ügyvéd ellen, magánféltől 43, bíróságtól vagy kir. ügyészségtől 5, más kamarától, egyéb hatóságtól 3, hivatalból indíttatott 1, összesen 52 panasz és így elintézésre várt 60 panasz, melyből 8 illetéktelenségből, 29 tényálladék hiányából, 5 a panasz visszavonása következtében megszüntettetett; 1 megintés és rendreutasitással, 2 egyéb módon, 11 fegyelmi eljárás elrendelésével intéztetett el; elintéztetett tehát 56 és igy folyamatban maradt 4 panasz. Ügyvéd ellen fegyelmi vég tárgyalás 12 tartatott, 9 esetben vétkesség, 3 esetben nem vétkesség moedatott ki. A vétkesség folytán 4 esetben Írásbeli feddés, 2 esetben pénzbírság, 3 esetben pedig az ügyvédség gyakorlatától való ideiglenes felfüggesztés alkalmaztatott. Ügyvédjelölt ellen az 1892. évben panasz nem érkezett; a mult évről hátralék nem maradt. Az ügyvédek névjegyzékébe az 1891. év végén be volt jegyezve 215 ügyvéd. Az ügyvédjelöltek n é v j e g y z é k é b e az 1891. évben be volt jegyezve 50. A midőn ezeket törvényszabta kötelességünknél fogva Nagyméltóságoddal közöljük, nem mulaszthatjuk el, hogy a jogszolgáltatás terén tett és karunkat is érdeklő tapasztalatainkra és sérelmeinkre az alábbiakban Nagyméltóságod nagybecsű figyelmét fel ne hivjuk. Közgyűléseinkből évente tett felterjesztéseinkben folytonosan rámutatunk az igazságszolgáltatás terén, valamint az ennek körébe eső jogintézményeknél megoldásra és reformálásra váró kérdésekre. Ezen kérdéseknél nézeteinket s esetleges kívánalmainkat teljesen elfogadható érvekkel támogattuk és ha ennek dacára mégis azt tapasztaljuk, hogy e reformkérdések csak lassú léptekkel haladnak a megvalósulás felé, a késedelmezést nem Nagyméltóságodnak tulajdonítjuk, hanem azon — ma már általánosan hangoztatott — körülménynek tudjuk be, hogy az igazságszolgáltatás törvényhozásunknak mostoha gyermeke lévén, ezzel komolyan foglalkozni nincs ideje, megfelelő anyagi áldozatot hozni pedig nem akar. Egyik legsürgősebb teendőnek — reformalkotásnak — tartjuk mi magánjogunknak rendszeres törvénykönyvbe való foglalását és életbeléptetését. A jó és egészséges igazságszolgáltatásnak egyik és leglényegesebb kellékét az egyöntetűség képezi, e nélkül a jó és egészséges igazságszolgáltatás még csak nem is képzelhető. De ezenkívül egy rendszeres magánjogi törvénykönyvön alapuló egyöntetű igazságszolgáltatásnak azon megbecsülhetetlen előnye és érdeme is lenne a mostan különböző jogelveken alapuló és sok esetben eltérő igazságszolgáltatás felett, hogy mig amaz a jogkereső közönségnek iránta tanúsítandó teljes bizalma folytán nagyban előmozdítaná, addig emez az iránta tanúsított enyhe és igen gyakran kétkedő bizalomuál fogva nagy mértékben csökkenti a jogviszonyok létezését s ezzel kapcsolatban a különböző javak forgalmát. A magyar igazságszolgáltatás terén — fájdalom — annak egyik legfőbb követelménye: az egyöntetűség nincs meg. Igaz, hogy jogéletünk ezen pótolhatatlan hiányát törvényhozásunk már régen felismerte és hogy a jogegység a lehetőségig eléressék, az 1881. évi L1X. t.-c. 4. §-ában a nagyméltóságú kir. Curiát, mint erre leghivatottabb, legfőbb birói testületet, mintegy törvényhozási jogkörrel ruházta fel. Es ámbár el kell ismernünk, hogy a nagyméltóságú kir. Curia ezen valóban magasztos feladatának mindenkor megfelelni igyekezett, mégis a kellő jogegységet nem sikerült kellőleg megóvnia s gyakran megtörténik, hogy hasonló jogesetekre rövid idő alatt egymásnak ellentmondó döntvények keletkeztek s keletkeznek. Mi ügyvédek, a kik a jogkereső közönséggel első sorban és közvetlenül érintkezünk, épen a kellő jogegység hiánya, a most vázolt ellentmondások folytán a hozzánk fordulóknak csak a legkevésbé is kétes esetben teljesen megnyugtató felvilágosítást, vagy épen határozott véleményt nem mondhatunk; de arról tapasztalataink alapján Nagyméltóságod előtt tanúskodhatunk, hogy a létező bizonytalanság folytán a jogkereső közönségnél a bíróságokkal szemben a legnagyobb bizalmatlanság uralkodik. Ily körülmények között, jóllehet mi a kötelmi jog rendezését tartjuk a legégetőbb szükségnek, örömmel üdvözöljük Nagyméltóságodnak és a magas kormánynak nagybecsű tervezetét, mely szerint a leendő rendszeres magánjogi törvénykönyvnek legalább két részét: az örökösödési és családi jogot mielőbb életbeléptetni törekedik. Örömmel üdvözöljük különösen a családi jogban a házassági jognak a valóban szabad elveken tervezett rendezését és teljes bizalommal reméljük, hogy Nagyméltóságod s általában a magas kormány által erre vonatkozólag hirdetett ige — szabadelvűségünk bizonyságára — mielőbb testté válik. A mi ezek után a karunkat közelebbről érdeklő ügyvédi rendtartásra vonatkozó törvényjavaslatot illeti, bárha várakozásainknak nem is felelt meg teljesen s jogos reményeinket nem is elégítette ki mindenekben, mégis örömmel vettük azt azért, mert fejlődést jelezvén, mostani helyzetünket mégis javítja. É kérdéssel kapcsolatban, különösen pedig kamaránknál csak a közel napokban felmerült esetből kifolyólag is, magunk és a jogkereső közönség iránti kötelességből kifolyólag, ismételten fel kell hívnunk Nagyméltóságod nagybecsű figyelmét az országszerte, de különösen kamaránk területén felburján zott zugirászatra. A zugirászat büntetőjogi megtorlásáról törvény intézkedik ugyan, de e törvényes intézkedés oly tág értelmű, hogy a gyakorlati életben csupán írott malaszt marad, mert a bíróságoknál Dyilvánuló jogi felfogás állal egyes felmerült panaszok elbírálása esetén a vonatkozó törvényszakasz, illetve a benne körülirt zugirászat fogalma mindig akként magyaráztatik, hogy ezen magyarázat alapján egyetlen zugirászt sem lehet megbüntetni. Az ügyvédi állás csak hosszú időn keresztül folytatott fáradságos tanulmányok utján érhető el; e mellett épen az ügyvédi állás az, melynek megszerezhetéséhez a legszélesebb körű és a legalaposabb jogi képzettség kívántatik és mégis az ügyvédi kar az, mely a törvényhozás részéről a legkevesebb védelemben részesül. Az ügyvéd munkálkodási körébe bárkinek büntetlenül be szabad kontárkodni és megfelelő törvényes intézkedés hiánya miatt tűrnie kell, hogy avatatlanok végezzenek olyan jogalkotó, jogszüntető vagy jogváltoztató cselekményeket, melyeknek elvégzésére nemcsak jogképzettsége, de a jogvédelem szempontjából törvényhozásilag is szabályozott állásánál fogva egyedül 8 lenne hivatva. Ezen visszás állapot gyökeres orvoslását nemcsak méltán, de jogosan is kívánhatjuk. E kívánságunkért sem érdekeltséggel, sem szűkkeblűséggel nem vádoltathatunk, mert vagy mondjon le az állam azon követelményről, hogy hivatott és szakképzett jogászokból álló ügyvédi kart létesítsen és tegye az ügyvédkedést minden előzetes képzettség nélkül is elérhető szabad választás tárgyává, vagy pedig, ha már terhes előkészületek, hosszú időn át folytatott fáradságos és költséges tanulmányokhoz köti ezen állás elnyerhetését: akkor ezen ügyvédi karnak érdekeit minden