A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 26. szám - Az esküdtszéki intézmény ellen

A JOG. 205 akkor annak birtokosa is, akkor a föld használatában, birtokában levőnek tekintendő. Mi történik már most, ha a feles jogviszony tartama alatt akkor, midőn a függő termés már aratásra érett, a felesbe adó feles művelőjét egyszerűen kidobja, a feles földről elűzi, öt függő termesének békés birtokában háborítja? A fenn előadottak e kérdést teljesen tisztázzák és a j o g ás z nem fog egy percig sem habozni Ítéletével. Mert kitűnik a fentiekből, hogy a feles müvelés iránti szerződés minden más lehet, csak szolgálat és munkateljesítés iránti szerződés nem. Mert a feles művelő nem köt munkaszerződést, senkitől munkabért nem kap, senkinek sem cselédje vagy munkása, senki iránt magát valamely szolgálattételre bérért nem kötelezte, bérért dolgozó munkásnak nem tekinthető; mert ellenesetben neki csak a bérhez volna joga, de nem lehetne a függő termés felének ura, jogalanya, tulajdonosa. Ezt a jogásznak magyarázni felesleges, mert ha nincs is még magyar polg. törvénykönyvünk, annyira ziláltaknak magánjogi viszonyainkat még sem lehet tekinteni, hogy jogi felfogásurk és joggyakorlatunk az egész művelt külföld jogszabályaitól és elveitől különböznék. Minthogy pedig tiz évnél hosszabb időn át érvényben állott nálunk az osztr. polg. törvénykönyv, sőt a mennyiben telekkönyvi rendeletünkkel összeköttetésben áll, mai nap is érvényben van : ennélfogva elegendő, ha a feles müvelés jogi természetének meghatározása céljából az osztr. polg. tkv 1,103. §-ra utalok, mely következőként rendelkezik : »Ha a tulajdonos jószágát oly feltétellel engedi át, hogy az átvevő a gazdaságot folytassa s az átadónak az egész haszonvételre vonatkozó részt, péld. a termésnek egy harmadát vagy felét adja: akkor nem haszonbéri, hanem társasági szerződés keletkezik, mely az ez iránt felállított szabályok szerint Ítéltetik meg.« Tehát az oszt. polg. tkv. a feles müvelés jogi természetét akként magyarázza, miként az a jogi fogalmaknak, a józan észnek, a tényleges állapotnak legjobban megfelel és nem minősíti a feles művelést olyan szerződésnek, melynek az épen nem felel meg; nem nyilvánítja munkaszerződésnek, mert ily észficamodásra és jogi salto mortale ra képtelen. Az osztr. polg. törvkv. a római jog intézkedéseinek nyomdokán haladt. Mert a Digesták Lib. 19. Tit II. 25. fejezetének 6. §-a a locatio, conductio vagyis bérlet és haszonbérleti ügylet iránt következőként intézkedik : »Apparet autem de eo nos colono dicere, qui ad pecuniam numeratam conduxit; alioquin p a rtiarius colonus quasi societatis iure et damnum, et lucrum cum dominó fundi partitur.« Tehát Gajus szerint már a római világ is ismerte a feles művelési jogviszonyt és azt társas viszonynak, az ilyen colonus-t társnak tekintette. Sőt a Digesták Lib. XLIII. Tit. XVI. de vi szerint az interdictum de vi jogvédelem megilleti ily colonust is. ugyancsak egy egyes esetben és bizonyos szempontból kitűnik, hogy valami, a mi ezzel az elvvel megegyezik, az nem jó, hanem az jó, a mi az elvvel ellenkezik, ugy az elvet e kérdésben félre kell tolni. Már pedig láttuk, hogy az orvosi vélemény szabad mérlegelése mily hátrányos és káros. Nem marad más hátra, mint hogy e tekintetben a fülünkbe oly szépen csengő elvet fölfüggeszszük. Mindezen skrupulusokat a jogász egyetemlegesen ugy szokta kifejezni: »Hát megengedhető e, hogy az igazságszolgáltatás orvos kezébe jusson ?!« Ez igen naiv sóhajtás. Egy az, hogy az orvosi vélemény annak megállapítására, vájjon elmebeteg e, nem igazságszolgáltatási, hanem közegészségi aktus. De hát tessék igazságszolgáltatásinak nevezni! Az még nem zárja ki, hogy orvos végezze. Mert kitűnt az előbbiekből, hogy az aktus helyes és kellő végzésére a biró képtelen; minthogy pedig a psychiater az egyedül képes, végezze ő. Csak azért, hogy megmaradjon a dolog neve, hogy az igazságszolgáltatási aktust egy »biró« nevü egyén végezze, nem lehet megengedni, hogy az aktus rosszul végeztessék, hogy bajok támadjanak. Szűnjék meg a jogász e kérdésben is saját hatalmának szempontjából beszélni és ne irigyelje az orvostól azt a csekély beleszólást, mely őt megilletné a per eldöntésében. Nem azért van jog, mert jogász, biró létezik, hanem azért van jogász és biró, mert jogállapot létezik. Ha pedig ugy van megállapítva az eljárásban, hogy orvos mondhassa a döntő szót elmeállapot kérdésében, ugy a jogállapot, a jogrend ez. Azután meg a jogrend fentartásának egyedül a jogászok az elképzelhető hivatott őrei? Kenyéririgység közrejátszása mellett még egy kérdés sem volt tudományosan megoldható. Ha csak nem átalja a jogász kezéből azt a kis hatalmat kiengedni és az orvosra ruházni, bizonyára be fogja látni, hogy az elmegyógyász orvosi véleményének a biró részéről valófeiülbirálhatása fenn nem tartható. Ellene szól a képesség hiánya a bíróban és ellene az a sok baj, mi praktikus konzequenciaként támadhat a felülbírálás nyomában. Tehát a római jog szerint a társcolonus visszahelyezést is kérhetett. A mi pedig magát ezen társas viszonyt illeti, a Cod. Lib. IV. Tit. XXXVI-ban igy intézkedik: »Societatem, uno pecuniam conferente, alie operám, posse contrahi.« Tehát a római jog is a feles művelést társasági szerzi) (lésnek tekintette, sőt a visszahelyezés jogvédelmében részesítette. Helyes értelmezés szerint tehát a feles művelési jogviszonyt másnak mint társasági szerződésnek tekinteni nem is lehet. Mert ezen jogviszonyban az egyik társ a felesbe adó a földet bocsátja a társaságba, a másik társ pedig a feles művelő munkaerejét, vetőmagját hozza a társaságba, vagy pedig mindketten viszik ezen társas viszonyba a vetőmagot. Hogy pedig azután a termés mindkettőnek közös tulajdona, az épen a társas szerződésnek következménye. Ezen társas viszonynak egy második következménye az, hogy a feles a föld birtokában levőnek tekintendő, vagy legalább a birlalatában és a termés birtokában levőnek tekintendő. Ebből pedig az következik, hogy a feles jogviszony tartama alatt a felesbe adó ezen jogviszonyt önhatalmúlag és egyoldalulag meg nem szüntetheti; sem a feles művelőt békés birlalásában és birtoklásában nem háboríthatja, mert ellenesetben a feles müvelö jogi védelemben részesítendő. Ezen jogvédelem pedig háboritás esetén nem lehet más, mint sommás visszahelyezés, mely megilleti ugy a békés birtoklót, mint a birlalót. Egyebekben ha tisztában vagyunk a felett, hogy a feles müvelés társasági szerződésnek tekintendő: akkor nem kell a külföld judicaturájára utalnunk, mert a Curia is enunciálta 2,712/P. 889. számú határozatában, hogy birtokháboritás közös birtoklásnál is előfordulhat és ha a közösen használt földet az egyik társ a másiktól elfoglalja, visszahelyezésnek van helye. Sajnos azonban, hogy felső bíróságaink néha mintegy keresik az alkalmat, hogy cifrábbnál cifrább határozatokkal lepjék meg a jogkereső közönséget, mintha demonstrálni akarnák, hogy az ő jogi felfogásuk a jogtudománynyal mit sem törődik. Ezen cikk írására, megvallom, hogy az egyik kir. tábla által e napokban hozott ily ítélet késztetett; mert szolgálatot vélek teljesíteni az illető bíráknak is, ha nekik a feles művelés jogi természetének felismerésére és megtérítésére alkalmat szolgáltatok és mert jogi érzékemmel nem képes azon eszme megbarátkozni, hogy a feles művelő a föld használatában levőnek tekintendő ne legyen és visszahelyezés jogvédelmében háboritás esetén ne részesüljön. Belföld. Az esküdtszéki intézmény ellen. Azon alkalomból, hogy folyó hó 5-én Szegeden az első esküdtszéki tárgyalás tartatott R e i n i g e r Jakab kartársunk, a »Szeg. Jog. Lapok« szerkesztője többek közt következő figyelemreméltó módon nyilatkozik : »Ezen a helyen számot akarunk adni azon benyomásokról, a melyeket ezen tárgyalás és annak eredménye reánk tett, fel akarjuk említeni azon gondolatokat, a melyeket az eljárás eredménye bennünk felébresztett. Egy vidéki lap a lehető legkíméletlenebb hangon megtámadja a megye első tisztviselőjét, a közvélemény Ítélőszéke elé idézi őt és azzal vádolja, hogy hivatalos állásával visszaélve, a közönség kárára testvérének és jó barátjának vagyoni előnyöket kivánt biztosítani. Nemcsak vérig sértő kifejezésekkel támadja meg ezen tisztviselőt, hanem világosan és félre nem magyarázhatlanul oly tényeket állit róla, a melyek a fegyelmi és büntető eljárás megindításának okát képezhetnék. Az illetékes közigazgatási fórum a tisztviselő kérelmére elrendeli a fegyelmi vizsgálatot, ez a legalaposabban folyik, az illető hírlapírónak alkalmat adnak, hogy súlyos vádját bebizonyítsa, ez azonban üres kibúvókkal mentegetőzik, a részére fentartott jogot nem gyakorolja, vádol és meg sem kísérli állításainak beigazolását. A közigazgatási bizottság megszüntető határozatot hoz, a hírlapíró felebbezése folytán a belügyminisztérium azt egész terjedelmében helybenhagyja. A közigazgatási bizottság és az ezt helybenhagyó belügyminiszteri határozat folytán az ügy a sajtóbiróság elé kerül. A tárgyalás során a btkv. 26-4. íjának világos tilalma ellenére a közvádló az állítás valódiságának bebizonyításába beleegyezik és a kir. törvényszék a bizonyítási eljárást elrendeli, világosan azon célzattal, hogy az annyira megsértett tisztviselő teljes ártatlansága és eljárásának szabatossága közvetlenül az esküdtek szemei előtt bebizonyítást nyerjen. Az eljárás során a közvetlenül érdekeltek kétségtelenül és félremagyarázhatlanul bebizonyították, hogy a megtámadott tisztviselő eljárása a legeorrectebb volt, hogy az illető semmit sem tett, a miért őt a legkisebb szemrehányás érhetné, eljárásához a gyanúnak legtávolabbi árnyéka sem fér, minden elfogulatlan ember előtt ezen tisztviselő teljesen tisztán állott és a szegedi független polgárokból álló esküdtszék, mely a csongrádmegyei pártviszályoktól távol áll, a mely a perben állott feleket ezen