A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 16. szám - A terheltek elmebeli beszámithatóságáról és orvosszakértői megfigyeléséről

122 1890- ig megötszöröződött. Az utolsó évben azonban felére szállt le és lett 3,872. Ezen szaporodások folytán a hátralékoknak is emelkedni kellett, úgy hogy az 1882. évi 1,404-re felment 1891- ben 2,406-ra. 1887 ben még csak 1,498 volt, de 1889-ben már meghaladta a 2 ezret, 1890-ben 2,371 és 1891-ben 2,406 lett. Ez nem meglepő, miután az 1887. évi elintézendők összege még 64 ezer volt, 1891-ben pedig 67 ezerén túl. A budapesti váltó-kereskedelmi törvényszékügyforgalma, elintézési eljárása kiválóbb tekintetet igényel, miután itt van az ország kereskedelmi életének gyúpontja, kifejlődésének, felvirágozásának hévmérője. Ezen biróságnál az összes beadványok száma 1882-ben 62, sőt 1883—1884-ben csak 56—58 ezer volt, azonban 1S85. s 1887-ben már 67 ezret meghaladta, 1888-ban pedig 72,958, 1889-ben 70,304, 1890-ben 73,547 és 1891. évben 76 ezer lett az évi bejövetel. Ezekből különösen a váltó-kereskedelmi perek s a csődök igényelhetnek nagyobb figyelmet. Ezeknek forgalma következőleg alakult. Y á 11 ó - k e r e s k e d e 1 m i per itt bejött 1882-ben 13,619, 1883-ban 13,344, 1884. s 1886. években 14 ezer s ezután folyvást emelkedett a beérkezés 1887-ben 15,37l-re, 1888. évben 15,892-re, 1890-ben 15,913 s 1891-ben 15,869-re. Tiz év alatt 2 ezer eme'kedés. A hátralék ennek megfelelőleg, sőt még nagyobb mérvben is szaporodott. Mert mig 1884-ben csak 22">-öt tett ki, tiz év múlva megháromszorozódott. 1884-ben kezdett emelkedni és pedig 38l-re, a 300-ban maradt 1886—1887. években, rendkívüli kivételül szolgálván az 1885. év, a melyben a hátralék 1,021 számot foglalt el. 1888-ban 472, 1889. évben 6: 9, sőt 1890-ben 906 lett, 1891-ben kevesbedvén 744 számot képviselt. A csődügy kővetkező változásokon ment keresztül: 1882 ben új csőd 38 nyittatott a budapesti kereskedelmi törvényszéknél, mihez az előbbi évről jött 76 és az év végén befejezetlenül 89 maradt. Következő években ezen helyzet még jóval rosszabbull. 1883-ban új csőd volt 45 s régi 90, elintézetlenül maradván 94, 1885-ben 50 csőd kezdetett — régi volt 88 — s év végén 103 maradt fenn. 1888-ban új csőd 40 s régi 89, befejezetlen 84, 1889-ben új csak 26, régi 89, elintézetlen 68. 1890—1891. években is csökkenőben volt. 1890-ben új 32, régi 68 s elintézetlen 68, 1891-ben új 26, régi 69 s év végén maradék 63. A mi a bányászatot s tengerészetet illeti, az előbbi tekintetben birói hatáskörrel felruházott 8 törvényszékünknél a bányaperek bejövetele 21-ről (1887-ben) felszaporodott 1889—1890. években még egyszer annyira 44—47-re, de ez 1891-ben ismét leszállt 2">-re. A bánya-telekkönyvi ügyeké pedig azon években 662-ről leszállt 609 és 552-re s 1891-ben még kevesebb lett, t. i. 439. A hátralék igen csekély, általában alig 10 —20. Különösen a telekkönyvi ügyek gyorsan elintéztetnek, az 1887-ben 7, 1889 ben 11, 1890-ben 6 maradt fenn; 1891-ben kivételkép felszaporodott 21-re. A törvényszékek többségénél pedig éppen semmi hátralék sem állt elő az 1891. évben. Tengerészeti ügyekben a fiumei törvényszéknél a beadványok száma 190-ről (1888-ban) és 182-ről (1889-ben) leszállt 1890-ben 109-re és 1891-ben 90-re, miből évenkint az 1887 —1891. időszakban egy beadvány sem maradt elintézetlenül. Peres ügy igen kis számban szokott megjelenni; 1887-ben 9, miből az év végén kettő fenmaradt, lb83-ban 13-ra s 1889-ben 22-re felszaporodott s ezekből 10 és 9 képezett hátralékot, 1*90— 1891-ben ismét kevesbül 9-re és 5-re, a hátralék nagyobb összeget képezvén t. i. 1890-ben 10-et és 1891-ben 15-öt az előző évek hátralékainak nyo mása alatt. A terheltek elmebeli beszámithatóságáról és orvosszakértői megfigyeléséről. Ina : EISERTH ISTVÁN kir. ügyész Lőcsén. A várva várt bűnvádi eljárásunk maholnap törvénynyé lesz s habár sajnos, hogy különösen mi itt a vidéken annak részleteiről vajmi keveset tudhatunk meg, abban az egyben azonban nem kételkedhetünk, hogy egynéhány szakaszában a terheltek elmebeli megfigyeléséről is lesz szó. Nem felejtette ezt ki az 1882-ki, illetve 1886 ki Csemegiféle, sem az 18>9. évi Fabiny-féle törvényjavaslat, a melyekben ezen máig sem eléggé tisztázott kérdés, a terhelt elmebeli állapotának orvosszakértői megfigyelése — megvilágítást nyert. Nem kívánok most a beszámítást lusaro vagy enyhítő okok valamennyiével foglalkozni, egyedül a btkv. 76. §-anak második pontjához szólok, mely szerint: »N e m számítható be a cselekmény annak a kinek él'm'e teh é t's é g e meg volt zavarva és e miatt akaratának szabad elhatározási képességével nem bírt.« ,„,.. A lelkiismeretes ítélő bíró, de a hivatása magaslatán álló kir. ügyész is, a ki mint közvádló és egyúttal mint védő is működni hívatva van, nemcsak a legnagyobb gondossággal, de az egyéb teljesen tisztázott csekélyebb fontosságú ügyeknél felesleges s a minutiákig terjedő scrupulositással bonyolítja le azokat a bűnügyeket, a melyekben a bűnvád alá vont terhelt ellen a további eljárás ignorancia facti alapján megszüntetendőnek jelentkezik. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy holmi egyszerű lopásnál, a hol a terhelt elmebeli állapotának beszámithatósága ellen aggály fel nem merült — a bűnösség kérdésében a tényállás tüzetes felderítése nem fontos, semmi esetre: tény azonban, hogy például gyilkosság, szándékos emberölés vagy gyújtogatás bűntetténél, ha a tett körülményei terhelt elmebeli állapotának rendellenességére utalnak, sokkal nagyobb scrupulositással járunk el, azért, mert itt a vérfagyasztó gaztettért a megzavart jogrend a a felháborodott közvélemény gyors és szigorú repressiot követel oly terhelttel szemben, a kinek beszámithatósága iránt alapos kételyeink támadtak. ' Valami irtóztató van benne, hogy az ember elméje, melynek fejlődéséhez évek kellenek, egy pillarat alatt megsemmisülhet, pedig ez sokszor megesik; olvassunk csak el egy törvényszéki psyehopathologiát — melyre a gyakorlati életben nemcsak az orvosnak, de a jogásznak is oly gyakran szüksége van — erről az számos gyakorlati példával meg fog győzni. A régiek felületesebben vizsgálták ugyan az elmebetegség problémáit és azért tudjuk, hogy mégis a legzsarnokibb korszakban is már tudatára ébredtek annak, hogy egy elmebeteg egyén elitélése igazságtalan. A jelenkor civilizációja azt az elvet, hogy az csakis akaratot és tettet együtt büntethetni nem vonja kétségbe, sőt tisztában van azzal, hogy az időközben elmebeteggé lett elitélten a büntetés végre nem hajtható. Carrara: »A büntető jogtudomány programmja« című jeles munkájában egyebek között a tébolyt beszámítást kizáró körülménynek tekintve, azt a következőkép határozza meg: »0 1 y betegségi állapot, mely az embert, megfosztva azon képességétől,melynél fogva cselekményeinek a törvényhez való igazi viszonyát felismerheti, a törvény megszegésére birja, a nélkül, hogy a tettes tudná, miszerint megszegi a törvény t.« A magyar btkv. 76. és következő §-ai a beszámítást kizáró okokat világosan sorolják fel, azonban a 76. §. második pontja már azokat a kóros elváltozásokat, a melyek az elmetehetséget megzavarják, nem emliti, de nem is teheti ezt, mert ez az orvosi szaktudomány tárgya ; a jogász, a bíró az elmebetegségnek okai és alakjaiban való meghatározásával nem foglalkozhatik, ő e vizsgálatoknál az orvosczakértök véleményéből kiindulva, az elmezavart csak jogi eredményében tanulmányozza. Ehhez kétség nem fér. Vannak azonban esetek, a melyek még akkor is, ha a terhelt elmebeli állapotának beszámithatósága iránt mi kétely vagy aggály sem merül fel, terheltnek orvosszakértői megfigyelését kívánatossá teszik, például: gyilkosság, szándékos emberölés és gyújtogatás bűntettének vádja esetében. Ezen a praxis eriminalis meghonosította gyakorlat üdvössége és igazságossága ellen senkinek sem lehet kifogása, de a mint egyrészt ezt elismerjük, ugy másrészt nem zárkózhatunk el annak kijelentésétől, hogy felette kiváuatos, miszerint az ezen esetek körül követendő eljárás mielőbb törvényileg szabályoztassék. Mi történjék akkor, ha például a sértett fél esetleg valamely tanú elmebeli állapotának a megfigyelése vált mulhatlanul szükségessé? Mert hiszen — habár igen ritkán - de előfordul ilyen kérdés is s ha erre valamelyikünk azzal felel, hogy a sértett fél és tanú ilyenkor a terhelttel egyforma elbánásban részesítendő, találunk ezzel szemben elég ellenérvet, a melyet az ezt szabályozó törvény hiján nehéz megdönteni. Azon kérdés : hogy mikor alkalmazandó szakértőül egy és mikor két orvos, jogukban áll-e ezeknek a vizsgálat anyagába minden esetben betekinteni, ki van jogositva az elmebeli állapot orvosszakértői megfigyelését elrendelni, a vizsgáló bíró vagy a bíróság, tébolydába szállitandó-e ilyenkor a megfigyelendő egyén s végül nem rendelendő-e ilyenkor részére hivatalból védő ? — feleletre vár. Ezekre a kérdésekre, ha az egyes törvényszékeknél meghonosult praxis szerint híven adnók meg a választ, furcsa képet nyernénk mert kétségtelen, hogy a bíróságok ezek tekintetében nem egyformán járnak el. Jól tudom, hogy a felső bíróságok 1888-ig számtalan törvényszéki íteletet oldottak fel, a melyekben a gyilkossá- szándékos emberölés vagy gyújtogatás büntette miatt elitélt vádlott elmebeli megfigyelését elrendelték; erre nézve tehát a praxis