A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 11. szám - A telekkönyvi betétszerkesztés - A nevek magyartalanságáról az igazságszolgáltatásban

82 A JO Gr. torra bizta ügye tárgyalását; de a felsőbb biró teljes modernül járván el, feloldja az Ítéletet és enunciálja, hogy meghatalmazás — még csak nem is közjegyző előtt kiállított meghatalmazás — alapján bárki is tárgyalhat A bíróságok ügyvédi ellenjegyzés nél kül beadott váltókifogások tárgyalására is tűznek határidőt. Az újabb sommás eljárási tervezet szerint bárki tárgyalhat, sőt még az asszonyok is. Véleményem szerint az ügyvédnek a hivatása az, hogy a jogi téren járatlan félnek tanácscsal szolgáljon és érdekeit védelmezze. Holott ilyeu formán teljesen felesleges lesz az ügyvéd, a perlekedő felek pedig ismét hátrányt szenvednek ; mert jogaikat sem előadni, sem védeni nem tudják, a birák hátraléka pedig szaporodni fog ; mert a perlekedő felekkel a tárgyalás és nyomozás sokkal több időt fog igénybe venni. Ez pedig nem volna helyes. A végeredmény az, hogy igenis ügyvédre szükség van. Ha pedig ez igy van, akkor anyagilag független és szellemileg képzett ügyvédi kar teremtésére kell törekedni, ennek pedig alapfeltétele, hogy az ügyvéd léte biztosittassék. A telekkönyvi betétszerkesztés. ívta : dr. KEMÉNY ANDOR, zombori betétszerkesztö kir. albiró. A »J o g« mult évi 45. és folyó évi 5. számában B é s á n Mihály, lugosi kir. közjegyző ur két cikket tett közé, melyekről azt állítja, hogy azt a közügy iránti érdeklődésből irta volna. Nyíltan kijelentem s jogirodalmi működésem is bizonyságot tehet arról, miszerint őszinte hive vagyok annak, hogy a törvények és törvényes intézmények felett nyilvános és lehetőleg szigorú eritica gyakoroltassák, hogy a hiányok stb. ekkép kinyomoztatván, az intéző körök figyelme a pótlás, javítás, módosítás szükségére felhivassék, az erre alkalmas módok és eszközök megjelöltessenek stb.; de ugy magam, mint mások irányában elvül állítom fel azt a követelményt, hogy első sorban maga a eriticus legyen tisztában a tárgygyal akkor, a mikor a nyilvánosság előtt bírálatot mondani, eriticát gyakorolni kiváu. Közétett cikkeiből ítélve, sajnálattal kell kijelentenem, hogy Bésán Mihály ur előtt a betétszerkesztési törvények, a betétszerkesztés, mint jogintézmény, különösen pedig azoknak történeti előzményei és gyakorlati kivitele: terra incognita. Mire nézve legyen szabad felhoznom azt, hogy Bésán ur azt a merész állítást kockáztatja meg, mely szerint a betétek szerkesztéséről immár 4 törvény intézkedik, holott nyilt dolog, hogy a betétek szerkesztéséről eddig csak 3 törvény intézkedik és hogy az 1892. évi XXIX. t.-c. nem a betétek szerkesztéséről, hanem mint címe világosan mutatja : »a tényleges birtokos tulajdonjogának a telekjegyzőkönyvbe bejegyzéséről és a telekkönyvi bejegyzések helyesbitésérők szól. Azok után a furcsaságok után, melyeket Bésán ur a kiadandó új betétszerkesztési utasításról mond, tisztában kell lenni mindenkinek azzal, hogy Bésán ur az érvényben lévő (régi) betétszerkesztési ntasitást eddigelé még nem látta. Azt hiszem, e véleményemben mindenki, a ki a betétszerkesztéssel hivatásszerűleg foglalkozik s a ki Bésán ur cikkeit olvasta, velem teljesen egyetért.* Hogy Bésán ur a betétszerkesztési törvényekkel, rendeletekkel, a betétszerkesztéssel, mint jogintézménynyel, azoknak történeti előzményeivel és gyakorlati kivitelével nincs tisztában, ez az ő magánügye s ez nem érdemelné meg, hogy szót emeljek,annál kevésbé, mert az érdemben neki 0 s v á t h Imre,betétszerkesztő tszéki biró szakavatottan már megfelelt. A mi engem szólásra késztet, az, hogy Bésán ur második cikkében, ellesve az Osváth kartársam állal irt cikkből egy statisticai adatot, a betétszerkesztő közegek működését veszi bírálat alá s azt a legélesebb, szinte malitiosus megrovással illeti, mikor ezeket irja: »akkor alapos lehet a remény, hogy e (t. i. a betétszerkesztési) munkálatoknak az egész; országban való befejezését megérik talán majd az unokák. És elvégre is valljuk be az igazat, hogy az egész országban nagy hiányát érezzük egy dr. Wessely Józsefnek. Bocsánatot kérek, de ez már az összes betétszerkesztési közegek, tehát személyek ellen intézett támadás, a mihez a védelem jogánál fogva nekem is van néhány szavam. Bátor vagyok itt megjegyezni, hogy én az országnak már több részén megfordultam s a közjegyzői intézménynyel szemben a csendes megfigyelő szerepét foglaltam el. Ismertem olyan közjegyzőt, a ki hivatásának és annak az eszménynek, a mit én magamnak egy jóravaló, hivatását komolyan vevő közjegyzőről alkottam, teljesen megfelelt. De sajnosán esik constatálnom, ismertem olyan közjegyzőt is, kinek telekkönyvi beadványaira egykori főnököm, a telekkönyvi referens e szavakkal figyelmeztetett : »különösen felhívom figyelmét a közjegyző ur beadványaira, mert azok között 10 közül 9 mindig rossz*, mely feltevés alaposságát saját tapasztalatom is igazolta ; ismertem közjegyzőt, kitől egy eorrect hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyvet várni nem lehetett, a mire talán az is szolgálhatott okul, hogy a közjegyző ur tevékeny* Nem kevesebbet akar Bésán ur, midőn azt irja, hogy mért nem készült az első (az 188f> : XXIX. t.-c.) betétszerkesztési törvény oly tökéletes alakban, hogy azon többé javítani való ne lett volna s mint a milyenné azt a követő 1883 : XXXVIII. és 1891: XVI. t.-cikkek novellaris intézkedései tették, mintha azt mondaná : miért nem volt vízvezeték, légfűtés, villanyvilágítás abban az emeletes házban, melyet elsőnek épiiettek Budapesten és midőn az igazságügyi kormányt azért, mert felismerve a gyakorlati élet által kimutatott szükséget, sietett a gyors novellaris módosítással a jót még jobbá, a szerzett jogok védelme tekintetéből kissé lassúra szabott eljárást a személyzet begyakorlása után, gyorsabbá tenni, szemrehányással illeti, ugy tesz, mintha az emeletes ház tulajdonosát szidná azért, hogy mihelyst lehetséges volt, igyekezett házába a lakók kényelmére a vízvezetéket, légfűtést és villanyvilágítást bevezetni. Egyébként vegye tudomásul a t. közjegyző ur, hogy azok, a kik a betétszerkesztési munkálatot a központból kezdettől fogva intézték : egy Teleszky államtitkár, S ü t e ő Rudolf és dr. I m 1 i n g Konrád curiai birák és még többen, a magyar jogászélet elsőrendű kitűnőségei s a közjegyző úrénál bővebb adatok birtokában, bizonyára jobban képesek megítélni, mily törvényes intézkedések szükségesek u betétszerkesztés érdekében. TÁRCA. A nevek magyartalanságáról az igazságszolgáltatásban. — A »Jog« eredeti tárcája. Irta : NAGY LAJOS, kir. tszéki jegyző Nagyszeben. B erezel ly Jenő kolozsvári kir. ítélő táblai elnök a felügyeleti jogkörrel kapcsolatos kötelezettségeknek e tekintetben is lelkiismeretesen megfelelve, a kolozsvári kir. itélő tábla területén levő elsőfolyamodású bíróságokhoz 1893. évi 160. eln. sz. a. ismételten hosszabb leiratot intézett, melyben husz pontban sorolja elő a törvénykezés különböző ágazataiban észlelt hiányokat és ferdeségeket, utalva a helyes eljárásra és az azt feltüntető jogszabályokra. Eltekintve ezen részben oktató, részben praeventiv, s egyébiránt is törvényes módszer egyéb jó oldalától és magának ezen leiratnak egyéb helyes érveléseitől: főkép a leirat (vagy a mint a birói ügyviteli szabályok 86-ik §-a nevezi, »oktató figyelmeztetés«) 10-ik pontja az, miről e helyen megemlékezni kívánok. Ez következően hangzik : »Gyakran tapasztalható, hogy a neveket (kivált a vádlottaknál és tanuknál) nem mindig itják a kellő szabatossággal és következetességgel és szem elől tévesztik, hogy az állam nyelvén felvett jegyzőkönyvekben és más hivatalos iratokban az ily neveket a magyar helyesírás szabályai szerint kell írni, t. i. elől a családnevet és azután a személynevet, férjes nőnél pedig a férj nevét, ennek személynevéhez tett »né« raggal és azután a nő családi és személynevét.« Nem merném ugyan állítani, hogy a fenti észrevétel megtételére én adtam okot; nehogy a veréb históriája idéztessék föl ellenem, mi a széltől rázott fára szállott és csudálta, hogy mennyire megingatta a fát. Tagadhatatlan azonban, hogy némi feleletül szolgálhat a táblai elnök ur észrevétele a jogtudományi Közlöny« mult évi 7. számában »A törvénykezési irály kérdéséhez« cím alatt közzétett fölszólalásomra, melyben a »tatik« »tetik« fölött folyt ismeretes vita közben bíróságaink nyelvkezelésében sokkal kirívóbb visszaélés gyanánt jelöltem meg a nevekkel való elbánást és föltettem — ugy hiszem, hogy teljes joggal — a következő kérdést: » . . . miért nem rendelik el főkép azon kir. itélő táblák elnökei, kiknek területén a román és német, illetve szász lakosok gyakoriabbak, hogy a Johann magyarul János, a Michael Mihály, a Dimitru Demeter, a Josif József stb. stb., mit nem is lehetne kétfélekép magyarázni. Továbbá, hogy a Marintza vagy Elisaveta vagy Elena á lui, vagy aluj Nicolae magyarul: Mária vagy Erzsébet vagy Hona a Miklósé, helyesebben zárjel közt (a Miklósé), mert az nem melléknév, hanem csupán a személyazonosság könnyebb és biztosabb megállapithatására szolgáló toldalék«. — Egy különös példa gyanánt idéztem föl épen a férjes nő nevére vonatkozólag, hogy valamely birói végzésben Raveka Vlad Alexa lui Juon, született Kimpian korneceli lakos nevet találtam, holott az illetőt magyarul bizonyára Vlad Elekné, szül. Kimpian Rebeka (a Jánosé) hortobágyfalvi lakosnak kellett volna írni. A »B. H.« tekintélyes napilap nemrég jogos megbotránkozással regisztrálta, hogy a tordai telekkönyvi hatóságnál sok telekjegyzőkönyv még az eredeti helyszínelés idejéből román szövegezéssel ékeskedik. Köztudomású dolog, hogy e tekintetben a nevezett telekkönyvi hatóság nem a legrosszabb. Főkép azonban a mi a nevek magyartalanságát illeti s különösen a román felek nevei tekintetében, arra nézve első sorban a telekkönyvi hatóságok róhatók meg. Nem enyhíti ezt azon körülmény, hogy épen ezen hatóságoknál kell óvakodni a meggondolatlan újítástól (értsd magyar helyesírás!), mivel esetleg a felek legvitálisabb érdekei veszélyeztetnének, mert hiszen senki sem kíván zavaros névelferditéseket, hanem egyszerűen a helyesen lefordítható keresztnevek magyarul irása a cél. Ha Juon Alexandru helyett Sándor János javára kebeleztetik be a tulajdonjog, vagy jelzálogos hitelező gyanánt Ilyes Demeter lesz kitüntetve, holott mint végrehajtató Dumitru Ilié lép majd föl, az bizonyára meg nem engedhető s esetleg fegyelmi útra tartozó hiba, de hogy Juon Alexandru magyarul Alexandru Juonnak, vagy Dimitru Ilié llie Dumitrunak volna irható: az vastag tévedés. Előbbi esetben Alexandru János, utóbbiban llie Demeter lesz irandó. A dolog érdeme oly közel fekszik és oly világos, hogy hosszabb fejtegetést nem igényel. Az ellenzők (és ki hinné, hogy