A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 9. szám - Utóhangok a tisztviselők fizetésének szervezése fölötti parlamenti vitához - A telekkönyvi rendtartás 55. és 56. §-a a gyakorlatban

66 A J O Gr. zetlenül; s igy a jogszolgáltatási gyorsaság még legfelsőbb fórumunkon sem érvényesülhet csak megközelítőleg sem. Már pedig a Curia nem jött decentralisatió alá, mint a kir. táblák, a miből némely jogászaink a felebbviteli fórum degeneratióját, a felsőbb jogszolgáltatásnak hanyatlását következtették. Bíráinak kitűnő képzettségén sem szabad kételkedni ; mig munkásságuk, ügybuzgalmuk majdnem túlságosnak mondható, évenkint rendszerint 200 s bűnvádiakban 300—400 ügyet referálván. Az állítólag gyengültebb erők sem szolgálhattak akadályul, miután a nyugdíjazási szabályok szigorú alkalmazásával, tetszés szerint, nagy számban eltávolittattak. A fórum vezetése is kitűnő. És a bírák száma itt ujabb időkben folytonos emelkedésben volt — az elnökökön kivül egészen 83-ig — mire a külállamok legfelsőbb fórumán a terület, népesség s vagyonforgalom arányában hason példát nem találhatunk. Nem orvosolta vagy csak enyhítette is e súlyos igazságügyi bajt azon partialis reform sem, mely a bűnvádi törvénykezésben létesíttetett. Nem segített sem a törvényszékeknek bűnügyekben való felebbezési hatáskörük, sem a kir. táblák bűnvádi ítélkezésének bizonyos határig tett véglegesítése. — Mindez nemcsak nem csökkentette a Curia ügyforgalmát, sőt az ügy bejövetel szaporodását sem tarthatta iel. És ennek következtében nem képes a Curia az évenkinti hátralékok nagy terhétől sem szabadulni; sőt túlfeszített munkássága a hátralékok szániának emelkedését sem képes feltartóztatni, így a legújabb kimutatás szerint, mig a hátralék összege 1891. évben 7,726 volt, a most lefolyt 1892. évben már 10654 -re szaporodott, tehát közel 3 ezerrel növekedett. — Természetesen mert az évi bejövetel is szaporodott és pedig még nagyobb mérvben, t. i. 3,930 ügydarabbal; lévén az 1891-ben még 23,484, a most mult évben pedig 27,414. Es kiterjedt ezen kedvezőtlen alakulás — dacára az imént említett reformoknak — a bűnvádi ügybejövetelre is ; miután ez 1891. évben 10,440 ügyszámot tett ki. 1892-ben 11,820-ra emelkedett. Az ebbeli hátralék pedig 2,296-ról 3,014-re szaporodott. íme a jogintézmények közötti szoros kapcsolat kitüntetése, mi kihatással van az azokat érintő reformokra is; egyszersmind igazolása a fentebb felhozott azon axiómának, mely szerint gyökeres jogi orvoslás s javulás csak gyökeres reformokról s nem múlékony becsű palliativ ujitásoktól várható. Nem lehet félreismerni s kevéssé méltányolni azon erős befolyást, melyet a törvénykezési rendszer a jogszolgáltatásban a bírósági szervezetre gyakorol. Lehetetlen tehát, hogy csak a felhozott curiai adatok magokban is a felebbezési jog gyökeres átalakítása szükségességének felismerésére ne vezessenek. Lehetetlen be nem látni, hogy a valódi orvoslás — a felebbviteli bíróságok működésének terén — mindenek felett a jogorvoslatok józan, okszerű szabályozásától várható, azon elvek szerint, melyeket az előhaladottabb jogállamok érvényesítenek. Utóhangok a tisztviselők fizetésének szervezése fölötti parlamenti vitához. A tisztviselak fizetésének szervezésére vonatkozólag sok felöl merültek fel aggályok s a sérelmeket ugy egyesek mint testüleletek, részint a kormány, részint pedig az országgyűléshez intézett folyamodások által igyekeztek orvosolni s az illető körök figyelmét magukra irányítani. Tanárok, fogalmazók, telekkönyvvezetők, adótisztek, Írnokok mindent megtettek, egyik része eredménynyel, a másik a nélkül. Az érdekeltek közül csupán a birói kar az, mely egyátaUban alig tett valamit, pedig a javaslat szerint, épen ez nem részesült a kellő figyelemben. Ezen kifejezés talán visszatetszést szülhetne némelyek előtt, de hogy ez ne történjék, állitásom igazolására a következőket hozom fel. Egy az igazságügyi pályára készülő fiatal ember négy év alatt végzi a jogot s leggyorsabban egy fél év alatt leteszi a szigorlatokat, avagy a jogtudományi államvizsgát s akkor kinevezik joggyakornoknak; hol legalább is 3 évig kell szolgálni mig a 600 frttal rendszeresített aljegyzőségig felviszi, honnan 3 — 4 év — de legtöbbször sokkal több — szükséges, hogy jegyző, vagy albiró lehessen. így van ez a más szakban működő jogvégzett egyénekkel is, mintha éppen ezek volnának a tisztviselői karban legelhanyagoltabb állapotra kárhoztatva. Már most az előhaladás és a fizetési fokozatokban való emelkedésre nézve állítsunk ezzel szembe egy, a kezelési szakmában alkalmazott, tehát sokkal kevesebb qualificatióhoz kötött tisztviselői kart, még pedig az ugyuevezett pénzügyi tiszteket. Az érettségi bizonyitványnyal — mondjuk — adótiszt lesz egy évi gyakornokság után, tehát a mig a jogász az egyetemen van, ő I már rendes fizetés és 4 évi szolgálattal bír, s mikor ezt joggyakornoknak kinevezik, akkor már 700 frtos tiszt, ugy, hogy az aljegyzőség elértekor a tisztből már ellenőr lett, tehát magasabb j fizetés és magasabb rangfokozattal. így halad ez egészen a VlII-ik rangosztályig, de mindig elv különbözettel, hogy a jogvégzett egyén van rang és fizetési i hátrányban s legtöbb esetben csak ott éri utói a pénzügyi tisztvi' selőt, a honnan már magasabb fokozatban ugy egyik mint másiknál nagyon csekély % jut. Ez az előléptetés, illetve arány van a j jogvégzett pénzügyi fogalmazóknál is, hol ép oly szomoritó viszoi nyokat lehet találni. De lássunk egy más hasonló példát, hol nem a végzettség, j hanem csak a szak különbözik. A tanárjelölt (ez a neve a tanári pályára készülő egyetemi hallgatónak) elvégezve a 4 évi tanfolyamot, leteszi vizsgáit, kinevezhető s legtöbb esetben ki is kinevezik tanárnak s belép a IX-ik rangosztályba, hová a jogvégzett egyén csak 10—12 évi szolgálat után jut. A jogvégzett egyén kezdi a joggyakornokságon s fokonkint, szorgalmas munkásság közepette haladhat mig felviszi a IX-ik rangosztályba s itt évekig megnyomul mig a VlII-ikat elérheti, de ekkor már legtöbb esetben 15 — 20 szolgálati évének kell lenni, hol aztán már vágyai netovábbjáig jutott, mert különösen a vidéki bírónak ugyan meg kell, hogy nyomja a széket, mig a magasabb birói karba jut. Ha még tovább akarnám folytatni, meg kellene említeni még az orvost, mérnököt, kik mind mint készemberek kerülnek ki az egyetemről s legtöbb joggyakornoknak főorvos a tanulótársa s mig ez a vizsgálóbíró mellett irja a jegyzőkönyvet, addig az fennen mondatolja neki jól díjjazott szakvéleményét. Ezekből is láthatni, hogy ha az összehasonlításokat még tovább folytatnók, mind elszomoritóbb képek tárulnának fel. Ha mind ezeket tekintetbe veszszük, nem lehet csudálkozni, ha az igazságügyi pályára oly kevesen lépnek, ha látjuk, hogy a legtöbb törvényszék területé]! alig van joggyakornok, mig ezzel szemben az adóhivatalok, posta, távírda, vasút ingyenes gyakornokokban egyáltalában nem szűkölködik. Ezzel szemben akarom azt mondani, hogy azon pályák tisztviselői is valami fényes díjjazásban részesülnek, de az összehasonlítás által anyagi előnyük határozottan kitűnik. A mostani" fiatalságtól pedig az anyagiak mérlegelésé*- nem lehet eltagadni s ezért van, hogy a középiskolák bevégzése után inkább megy egy oly pályára, mely humarabb kenyeret nyújt s biztosan célhoz vezet, mintsem még évekig tanuljon s mint ilyen, későbbre érje el azt a rangfokozatot, melyet amúgy rövidebb idő alatt és könynyebben elérhet. így tehát csak azok igyekeznek a magasabb képzettséget igénylő birói pályára, kik vagyoni állapotuk miatt könnyebben tehetik, vagy pedig nemesebb ámbitiójuk folytán arra, szegénységük mellett is, ösztönöztetnek. A jogvégzett egyének hiánya már is szembeötlő, de később még inkább érezhető lesz, mert a mint nap-nap után látjuk, az igazságügy rohamos fejlődése, mind több képzett egyént kiván s ha az igazságügyminister által oly széles alapra fektetett nagyszerű reformok életbe lépnek, a birói karba oly hiány fog előállani, mely ezen nagy alkotások keresztül vitelét nagy mértékben fogja hátráltatni. Ezen segíteni az első feladatok közzé tartozik, mit csak ugy lehet eszközölni, ha az előléptetések nagy mértékben könnyebbé tétetnek. Ez irányban nagyobb tevékenységet kifejteni első sorban a birói karnak a kötelessége. Nézetem szerint a kérelmezések már nagyon is túlhajtott dolgok, de a szaklapokban annak megvitatása, hogy a már ugy is nagyobb változást nem szenvedő törvény keretén belül, a rangosztása, a fizetési fokozatokban való könnyebb előlépés mikép volna eszközölhető és hogy arra a magas igazságügyi kormány figyelme felhívassák, feltétlenül szükséges. Hiszen ha a kellő és könnyebb előléptetés megállapítva lenne, a fiatalság is inkább nyomulna ezen pályára, mert látná, hogy képzettségének megfelelően a kellő megélhetése is biztosítva van. x. y. A telekkönyvi rendtartás 55. és 56. §-a a gyakorlatban. Irta : KLÁR EDE kir. törvényszéki segédtelekkönyvvezető Temesváron. Távol van tőlem, hogy a »J o g« f. évi 4-ik számában Tömöry József kir. törvényszéki biró ur tollából eredő hason című közlemény bírálatára, avagy felsőbb bíróságainknak a jelenleg érvényes telekkönyvi rendtartás 55. és 56. §-ainak alkalmazása körül — elég sajnosán - a telekköuyvi hatóságok által csak ittott követett gyakorlatát védelembe venni — magamat hivatottnak érezzem. Csak szerény egyéni véleményt óhajtok kifejezni, előre kijelentve, hogy jogvégzett nem vagyok s esetleges tévedéseimért enyhe beszámításért esedezem. A hivatkozott közlemény »összegezéseként« a tekintetes biró ur azon nézetének ad kifejezést, hogy: a társtulajdonosoknak és a jelzálogos hitelezőknek a telekkönyvi lejegyzésekbe való beleegyezése, illetve azoknak előzetes meghallgatása csak akkor lenne alkalmazandó, a midőn valamely közös tulajdont képező telekkönyv i jószágtestnek (nem csupán a ± alatt felvetteknek) egyes birtokrészleteiből szétdarabolás, tehát testi felosztás utján kell lejegyzésnek történnie; mig