A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 5. szám - Ügyvédi nyugdíjalap létesítése

A J A másik eset szereplője — igenis él, még mindig mint közjegyző ; vnein gyilkolta ugyan, de mint közjegyző működött ugy, hogy azt látva, tudva, minden közjegyzőnek szégyenpír futuá el arcát, kartársa működéséért. Megnyugtathatom a t. közjegyző urat (már mint dr. Weisz Bernát közjegyző urat), hogy e másik eset élő szereplőjével és működésével az illető fegyelmi bíróság foglalkozik, csak az kár, hogy lassan; részben már itt-ott két év óta. 'Nehogy azonban e kijelentésem is talán kétkedés tárgya legyen, e becses lap tekintetes szerkesztőségének, az igazolásul szolgáló iratokat ez alkalommal tisztelettel felmutattam.* Legyen szabad még azon szerény véleményemet nyilvánítani, hogy a kérdéses esetek példaként felemlítése által, a közjegyzői intézmény megszilárdulásának, melynek cikkemmel is szolgálni akartam, nem ártottam. Mert azt tartom, ellenségeink suba alatt, általánosságban ne beszéljenek rólunk ; (bocsánat, hogy így fejezem ki magamat, holott én még se tisztelt, se »szerencsétlen« kartárs nem vagyok), hanem a helyett mi magunk mutassunk a létező bajra, melyet takargatni nem akarunk s miután ez eljárással világosan az lesz kimutatva, hogy a közjegyzői intézmény mívelő'i az erre képteleneket soraik közül tekintet nélkül elutasítani, a létező bajokat e tekintetben orvosolni akarják, — az intézmény ellenségei inkább elhallgatnak. Végre dr. Weisz Bernát kir. közjegyző ur azon kifogására, hogy a közjegyzői intézmény bajait csak felsoroltam a nélkül, hogy azok orvoslási módjáról valamit szóltam volna, megjegyzem, hogy erre még van idő. Ügyvédi nyugdíjalap létesítése. Irta : dr. ROBITSEK JÓZSEF, budapesti ügyvéd. (Folytatás.) A kérdés gyakorlati megoldását tekintve, vizsgálnunk kell a rendelkezésre álló eszközöket; meg kell állapitanunk az előfeltételeket, a melyek beállta esetén hatályba lép a nyugdíj-igény és kutatnunk kell, mit lehet majdan számításaink szerint nyújtani. A kérdéseket következő sorrendben vizsgálom : I. Mily eszközök állanak rendelkezésünkre és mily összegeket bocsáthatuuk át évenként a nyugdíj-alapba: mily idő után és mily előfeltételek alapján álljon be a nyugdíj-igény ; mit kell tennünk a cél előmozdítására. A nvugdii alap létesítésénél első sorban rendelkezésünkre áll a választmány fáradhatatlan buzgósága folytán eddig felgvüjtött töke, mely az 1891-ik év végével mintegy 70,000 frtot tett ki. Ebből 15,263 frt 82 kr., mint a fennállott fővárosi ügyvédegvlet alapítványa, egyelőre csak azon korlátozás mellett vehető igénvbe, hogy ennek kamataiból első sorban a feloszlott egylet volt ügvvéd tagjai s illetve ezek hozzátartozói segélyezendők. Ez a korlátozás előbb-utóbb tárgytalanná leend, de addig is, ha a fennállott ügyvéd-egylet tagjai közül némelyekre nézve nem is állhatnának be többé azon előfeltételek, a melyek alatt a most tervezett alapot igénybe vehetnék, mindig fenmarad a mód őket szükség esetén az eddigi, de sőt fokozott mérvben segélyezni. Mert a kamara jelen tervezet szerint tiszta segélyezés céljára — azaz oly szükséglettel szemben, mely a nyugdíjszervezet körén kivül esik — mindig sokkal nagyobb összegekkel fog rendelkezni, mint a mit amaz alapítvány kamatai kitesznek s igy mindig teljesítheti az alapítók rendelkezését. Felsőbíróságaink 32,800 frt alapítványi tőkét kezelnek, melynek rendeltetése ugyancsak íigvvédek segélyezése. Remélhető ugyan, hogy az itt javasolt szervezet életbelépte esetén emez alapok is átutaltatnak a nyugdíjalapba, esetleg ezek jövedelmeinek felosztása a segélyezés egyöntetűvé tétele céljából a kamarának átengedtetik — (a mely iránvban emez időpontban megteendők lennének a lépések) — ámde javaslatomban e tőkéket és illetve kamataikat figyelmen kivül hagytam. Szem előtt kell azonban tartani azt, hogy a nyugdíjigény nem léphet azonnal a nyugdíj-ügy szabályozásakor életbe. Az igénynek bizonyos természetes előfeltételeken, első sorban több évi hozzájáruláson kell alapulnia; ezen u. n. intercalaris évek alatt pedig, addig is, mi" a nyugdíjhoz való jog először beállhat, a kamarának a segélyezést legalább is az eddigi, de sőt ennél hatályosabb mérvben ke?l eszközölnie. Kétségtelen továbbá, hogy a nyugdíj-szervezet életbelépte után is fenmarad a tiszta segélyezés szüksége minden oly esetre nézve, a mely nem állandó, hanem esetenként muló segélyezést igényel, vagy a hol a segély szüksége előáll, de a nyugdíj-igény még be nem állott. A kamarának tehát az intercalare évei alatt nagyobb — a szervezet életbelépte után pedig az akkori viszonyoknak megfelelő — de mindig tekintélyes segélyösszeg fe'.ett is kell rendelkeznie. Ha a segélyezés fokozatos fejlődését vizsgáljuk — azon időponttól, 1885-től kezdve, a meddig dr. Králik ur elaboratuma terjed — tapasztaljuk, hogy rendes és rendkívüli segélyezésekre, temetési és ápolási segélyekre fordíttatott: 1885. évben 1,335 frt, 1880. évben 1,265 frt, 1887. évben 1,875 frt, 1888. évben 1,912 frt, 1889. évben 2^690 frt, 1890. évben 3,000 frt. E fejlődés fölötte örvendetes tanúsága azon felismerésnek, a melyért évek óta küzdök, hogy a jelenleg szűkölködőket a jövő érdekében feláldozni nem szabad és azt tartom, hogy bármily áldásos szer* Tényleg fel lettek mutatva. A szerkesztőség. OGt. 37 vezetet tervezünk a jövőre nézve, a jelen nyomorát elhanyagolnuuk nem szabad. Ezért is addig, mig a nyugdíj-szervezet hatályba léphet, az eddiginél is nagyobb összeg kell, hogy a választmány rendelkezésére álljon. E végből nemcsak a most létező 70,000 frt nyugdíj-alaptőke kamatait, melyek 3,000 frton felüli összegre rúgnak, egészben évi segélyezésre gondolnám fordítani, hanem azon évi járulékból, a mely alábbi tervezetem értelmében a nyugdíj-alapba beszolgáltatandó volna, az intercalare évei alatt mintegy 2,000 frtot évi segélyezésekre, a rendelkezési alapba beutalandónak tartok. A fel nem használt összegek visszacsatoltatnának a tőkéhez. Világos tehát, hogy az intercalare évei alatt a ma létező tőkék kamatai által a nyugdíj-tőke nem fog szaporodni. Ámde szükségesnek tartom arra törekedni, hogy e mai tőke minél jobban kamatozóvá tétessék s ez által minél nagyobb évi segélyösszegekről rendelkezhessünk. Erre vonatkozó javaslatomat jelen indítványom utolsó részében tettem meg. Ez évek alatt tehát a létező 70,00() frt első sorban azon összegek tőkésítése által fog gyarapodni, melyek alábbi javaslatom szerint a kamarai tagdíjakból a nyugdíj-alapba átutaltatni fognak. A kamarai tagdíjakat természetesen és elkerülhetetlenül emelni kell. E felemelés, mint kimutatom, absolute is igen csekély, de minthogy azért teljes ellenszolgáltatást nyerünk az aránylagos, mindenkit egyenlő ;n megillető nyugdíj igényben, a felemelés relatíve elenyésző. Csupán arra kell ügyelnünk, hogy a megterheltetés, még ha következményeiben áldásos is volna, túlzott, súlyos ne legyen s ne szolgáltasson okul panaszra. A tagdíj megállapításánál első sorban vizsgálnunk kell azon budgettételeket, a melyek az administratio, a kamarai ügyvitel céljaira szükségesek s a melyekről mindenekelőtt gondoskodnunk kell. Ezek összegét az 31890. év budgetje alapján 12,000 frtban lehet fixirozni. A kamarának jelenleg több mint 920 tagja van. Ezek közül mintegy 40 újonnan belépő tagot (a feiveendők kétharmadrészét) s mintegy 80 régi tagot a tagdíj e része alól mentesekként veszek fel s igy e 12,000 frt szükségletet 800 tag kell hogy fedezze, azaz a rendes ügyviteli kiadások évi 15 frt tagdíjat vesznek igénybe. Megjegyzem, hogy a kamara rendkívüli jövedelmeit, a mintegy 60 új tag által fizetendő 5 frt beiratási díjat, a hátralékokból befolyó összegeket e számitásnál mellőzöm, mert ezek, valamint az évi rendes 3—4,000 frt pénztári átvitel első sorban, az akadálytalan pénzkezelés biztosítására, a folyó tagdíjból hátralékban maradó összegek pótlására szolgálnak, a felesleg amúgy is a nyugdíj-tőkéhez lesz csatolandó. A kérdés tehát az, hogy az administrationalis kiadásokra szükséges évi 15 frt tagdíjon felül mily megterheltetést birunk el nehézség nélkül. Számításomat arra alapitom, hogy a mai 18 frt tagdíj 30 frtra emeltessék fel. E szerint 15 frt volna azon összeg, mely a tagdíjból a nyugdíj-alapba utaltatnék át. E felemelést az alább kimutatandó, mindenkire egyaránt beálló eredménynyel szemben lényegtelennek, könnyen elviselhetőnek tartom. Természetes, hogy minél nagyobb a járulék, annál nagyobb lesz majdan az osztalék és nagyon óhajtandó, hogy a kamara jól felfogott érdekében a szervezet első évtizedére legalább is ezen összeget állapítsa meg. A szervezet fejlődése folytán kétségtelenül be fog következni vagy a leszállítás lehetősége, vagy az osztalék emelkedése. A tagdíjak ezen 15 frtnyi része alól az újonnan felveendő tagokat se mentenénk fel, valamint egyáltalán csak kivételes esetekben adnék mentesítést, mert szerencsére csak igen kevés ügyvéd van oly nyomorúságos helyzetben, hogy jövője biztosításának érdekében ez összeget elő ne teremthesse. A nyugdíj-alap számításainak helyessége érdekében szükségesnek tartanám annak kimondását, hogy azon kivételes esetekben, a hol e járulékot se lehetne bekivánni, a választmán}', ha a felmentést megadja, az illető tag helyett a járulékot a rendelkezési alapból átutalványozza a nyugdíj-alapba. E szerint ugy contemplálom, hogy eme járulék a kamara minden tagja után be fog folyni a nyugdíj-alapba. Mindazonáltal számítási alapul (920 tag mellett is) csak 900 évi járulékot veszek fel, á 15 frt. E szerint lenne az alap rendes évi bevétele 13,500 frt. Azon kérdés megoldása, vájjon a nős ügyvédek többet fizessenek-e, mint a nőtlenek, azon alapkérdéstől függ, vájjon a nyugdíj-igényt ki akarjuk-e terjeszteni az elhalt ügyvéd családjára, avagy ezeket továbbra is a méltánylandó esetekben nyújtandó puszta segélyezésre akarjuk-e szorítani. Minthogy azonban az eddigi tapasztalatok szerint a segélyezés szüksége elhalt ügyvédek özvegyei és árváival szemben igen gyakran felmerül s ezek veszik ma is legalább felét az évi segélyösszegnek igénybe, a létező bajon csak ugy segítünk, ha a nyugdíjhoz való jogot ezekre is kiterjesztjük. Súlyos terhet vállalunk ezzel; nagy és állandó osztóként fognak ezek szerepelni a rendelkezésre álló összegek felosztásánál és a nős ügyvédek járulék-többlete eme terhet távolról sem egyensúlyozandja; ámde a kar nőtlen tagjai szívesen osztályosakká teendik elhalt kartársaik özvegyeit és árváit, annál inkább, mert hisz mindegyikükre beállhat e kedvezmény áldása. Azt, hány nős tagja van a kamarának, az e részben is beszerzendő statisztikai adatok fogják bemutatni. )elen előzetes és inkább tájékoztató számitásnál abból indulok ki, hogy az ügyvédek fele családos. Ha valóban akarjuk, hogy szegényebb sorsú nős kartársaink, kiknek családjaik leghamarabb jutnak azon helyzetbe, hogy a nyugdíjat igénybe vegyék, magukat e reájuk