A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 51. szám - Ubi potentes dissident, humilles laborant. (A szegény ember iszsza meg a levét a hatalmasok versengésének.)

203 Bűnügyekben. \ i>Mk. -l\)s. §. cisö tételében meghatározott párviadal vétségénél súlyosbító körülménynek veendő, hogy a párviadalnak alapját képezett sértésekéi vádlott kihívó magaviselete által idézte elő s e miatt az ellentel, habár békés utón elégtételt adni hajlandó volt, vádlott nyilatkozata folytán erkölesileíj kényszerítve erezhette magát a fegyveres elégtételadásra. A pestvidéki kir. törvény széli : 1892. március 7-én 2,272. A. Jenő vádlottat vétkesnek mondja ki a btk. 298. §. első tételében meghatározott párviadal vétségében és ezért ugyanazon §. alapján 8 havi államfogházra itéli. Ellenben a K. B. T. K. 75. §-ában meghatározott közrend eltéül kihágás vádja alól felmenti. Indokok: Az eljárás adatai szerint az évi újoncozás 1889. június 19-én Budapesten a Császárfürdő épületében befejeztetvén, annak alkalmából az emiitett fürdőben este nyári táncmulatság tartatott, melyen a sorozó-bizottság tagjai, több községi jegyző és az ezekhez tartozó nők társaságában M. Bencze főszolgabíró is jelen volt s társaival együtt a gyógyudvaron egy hosszú asztalnál volt, a hol meghívása folytán Sz. Antal belügyministeri titkár is helyet foglalt. Éjfél után, midőn a táncnak már vége volt, egy távolabb eső másik asztalnál antisemitikus megjegyzések tétettek, előzőleg pedig valaki az úgynevezett »zikczene-zakczene« nótát is huzattá, e miatt az ott jelenvolt Sz. György rendőrkapitány erélyesen felszólalván, azon asztalnál szóvita és csoportosulás keletkezett s kíváncsiságból Sz. Antal is arra ment, a közben a vele szembe menő A. Jenőtől bizonyos antisemitikus értelmű megjegyzést hallva — habár ez utóbbit nem ismerte — a saját előadása szerint minden sértési szándék nélkül kezét annak vállára tette s azt kérdezte tőle, hogy ott minő antisemitikus dolgok történnek. A. Jenő azonban, ki mások társaságában csak akkor érkezett meg a Császárfürdőbe és szintén az ott történtek felől és arról kérdezősködött : hogy hát hol van az a zsidó, a kit insultáltak, az előtte ismeretlen Sz. Antal fellépését sértőnek találta, mert a mint ö állítja, a kézrátevés nem barátságosan, hanem akként történt, ho gy ez által Sz. Antal őt majdnem előreforditotta, megszólítása pedig támadó modorban ama szavakkal történt: »mit beszél ön itt zsidókról, talán ön is antisemita ?« e miatt Sz. Antalt azonnal kérdőre is vonta s minthogy ettől kielégítő választ nem kapott, azzal a válaszszal pedig : hogy ő belügyminiszteri titkár, a kinek kötelességében áll a vallás elleni izgatásokat megakadályozni, ö megelégedve nem volt, névjegyét követelte tőle, a mit Sz. Antal át is adott ugyan, de miután tőle szintén névjegyet kért, nála pedig történetesen akkor névjegy nem volt: Sz. Antal kikapta kezéből a névjegyet, azt visszavette, ő azzal a kijelentéssel, hogy vele szóba sem áll, eltávozott s egy asztal mellé előbbeni helyére leült. Arra nézve, hogy Sz. Antal és A. Jenő között az összeszólalkozás minő volt s hogy a kézrátevés támadási jelleggel birt-e vagy sem, illetőleg hogy e részben melyik állítás felel meg a valóságnak, az érdekeltek e részbeni előadásán kívül más adat beszerezhető nem volt, mert V. Pál. ki akkor a nevezettekhez közel állott, a szóváltást és kézrátevést figyelemmel nem kisérte. De több jelenvolt tanú igazolja ama további tényállást, hogy midőn az összeszólalkozás után Sz. Antal az asztalhoz visszatért és ott M. Bencze mellé leült, A. jenő utána menvén, irónt és papirt tett eléje és a nélkül, hogy magát bemutatta, illetve a saját nevét megmondta volna, kérdőre vonta Sz. Antalt s előbb nyugodtabb hangon, később pedig, a mint ezt B. Béla s társai tanuk bizonyitják, folyton ingerültebb hangon, élesebb kifejezésekkel az asztalnál ülő egész társaságot botránkoztató, kihívó modorban többször ismételve követelte, hogy vagy adja át neki a névjegyét, vagy pedig az eléje tett papirra jegyezze fel nevét és lakását, mert tőle elégtételt fog kérni, midőn pedig Sz. Antaltól folyton elutasító választ kapott, a mellette ülő M. Benczét szólította fel, hogy Sz. Antalnak a nevét mondja meg, ez azonban kezdetben illedelmes hangon felszólította őt, hogy ha a mellette ülő úrral valami baja van, azt végezze el külön, de legyen tekintettel arra, hogy ott egy külön társaság van együtt, a kik között nők is vannak s távozzék el onnan, ne zavarja társaságukat; e felszólításnak azonban nem lett eredménye, mert A. Jenő úgy Sz. Antaltól, mint M. Benczétől mindig ingerültebb hangon követelte nevének és lakásának megmondását, a miből közte és M. Bencze között heves szóváltás fejlődött ki, mi közben M. Bencze felizgatott állapotban az általa nem ismert A. Jenőt élesebb hangon hivta fel, hogy tovább ne alkalmatlankodjék, takarodjék onnan, a minek csak hevesebb szóváltás lett a következménye, mert A. Jenő nem távozott s követelését fokozottabb ingerültséggel ismételte, mi közben M. Bencze ellene sértő szavakat is használt, Z. Lajos tanú szerint ugyanis »haszontalan tolakodó betyárnak«, W. Pál tanú szerint pedig »taknyos gyerek«-nek nevezte A. Jenőt, hogy ha onnan el nem távozik s tovább is ott alkalmatlankodik, rosszúl fog járni, mert vagy elvezetteti onnan, vagy pedig pofon vágja s minthogy erre kihívó választ kapott, önuralmát elveszítvén, gyorsan felkelt ülőhelyéről és A. Jenőt kétszer nyakonütötte, ezután székére visszaült. Ennek megtörténte után A. Jenő előbb szemüvegét kereste meg, mely az ütés folytán szeméről leesett s midőn ezt megtalálta, az asztal mellett ülő M. Benczéhez közeledett és ezt oldalról ököllel kétszer vagy háromszor arcul ütötte; a további tettlegességet azonban az ott jelenvoltak megakadályozták. Dr. H. j Béla és Z. Lajos tanuk a vádlott előadásával egyezően azt iga: zolják, hogy mielőtt A. Jenő megütötte volna M. Benczét, ettől ismételve kérdezte a nevét, a ki azzal válaszolt, hogy takarodjék onnan, neki nincs neve és ekkor ütötte meg A. Jenő ama szavak 1 kíséretében »no ha nincs neved, nesze.« Ezt a körülményt M. i Bencze — a ki időközben elhalt — N. 6. alatt s a végtárgyalás í folyamán felolvasott vallomásában tagadásba vette s azt állította, hogy őt A. Jenő hátulról orozva támadta és ütötte meg; ezt az állítását K. Kálmán és társai tanuk, a kik akkor M. Bencze körében, illetőleg közelében voltak, a vizsgálat folyamán N. 8. és 9. sz. a. levő vallomásukban valónak állították, de a végtárgyalás folyamán e részbeni vallomásukat módosították s nem emlékeztek arra, hogy a nevezettek között közvetlenül a M. Bencze bántalmazása előtt volt-e szóváltás vagy nem ; a többi jelen volt tanuk pedig e körülményre nézve felvilágosítást nem adnak. A. Jenő másnap, vagyis június 20-án P. Gyula és B. Béla megbízottjai utján Sz. Antaltól lo\agias, M. Benczétől pedig a legszigorúbb feltételekhez kötött fegyveres elégtételt kért. Sz. Antal sajnálatát fejezte ki a történtek felett s kijelen' tette, hogy sérteni nem akart és ezzel az ügy békés uton kiegyenlittetett. M. Bencze szintén békés, esetleg törvényes uton óhajtotta | volna az ügyet elintézni, K. Kálmán és B. József megbízottjai utján A. megbízottjai előtt ki is jelentette, hogy ő sajnálja az esetet, ő felingerült lelki állopotban, magáról megfeledkezve cse; lekedett s habár az ő sérelme súlyosabb, mert az eset ismerősei ; körében történt, szeretné azt meg nem történtnek tekinteni s ha kölcsönös megbánás jöhetne létre, az ügyet békés uton kivánná elintézni, erre azonban A. Jenő ismételt kísérlet dacára reábirható nem volt, határozottan szigorú feltételekhez kötött fegyveres elégtételt követelt, azonban M. Bencze megbízottjai a fegy, veres elégtételnek helyét nem találván, azt a NB. 4. alatti nyilat| kozatban foglalt okokból megtagadták, mert az A. Jenőn elkövetett i tettleges bántalmazás ez által legalább is 4 percnyi idő után s nem szemben fogadva visszaütéssel viszonoztatott, mi által a csej lekményt A. Jenő a lovagias útról leterelvén, azt, mint közönséges verekedést, vagy kölcsönös becsületsértést a büntető biróság elé | tartozónak nyilvánították. Miután azonban A. Jenő megbízottjai a N. 0. alatti nyilatkozatban azt a kijelentést tették, hogy M. Bencze főszolgabíró hivatalos állására való hivatkozással tagadta meg a fegyveres elégtételadást s ez — mint M. Bencze állítja — több német lapban közzé is tétetett. Miután továbbá A. jenő Sz. György rendőrkapitány előtt — a kinek az esetet hivatalos eljárás végett bejelentették — ennek előadása és a saját beismerése szerint úgy nyilatkozott, hogy ha neki M. Bencze fegyveres elégtételt nem ad, akkor azt, mint kaszinói tagot a »gentri«-kaszinónak, mint a »Ferencz józsef lovagrend«-del kitüntetett köztisztviselőt ő Felsége kabinetirodájának és a megyei alispánnak is disqualifikált egyénként fogja bejelenteni. Ezek által M. Bencze — mint vallomásában előadta — a legerősebb, erkölcsi pressio alatt érezvén magát, bár nagy lelki küzdelem után, mert számos tagból álló családjának sorsa aggodalommal töltötte el, kénytelen volt a fegyveres elégtételadást felajánlani, illetőleg elfogadni, melynek feltételeit H. László és B. Gyula, mint A. Jenő segédei, V. Gyula és Sz. Ödön, mint M. Bencze segédei a N. 6. alatt levő jegyzőkönyvekben foglaltak szerint 20 lépés távolságból kétszeri golyóváltással állapították meg, mivel A. Jenő enyhébb feltételek elfogadására hajlandó nem volt, A létrejött megállapodáshoz képest a párviadal 1889. június 30-án a csobánkai erdő szélén megtörtént, annak szokásos és kölcsönös egyetértéssel megállapított szabályai megtartattak, midőn a felek a kimért távolságra szembeállittattak, a párviadal j vezetésével megbízott V. Gyula formális beszéd után a békés i kiegyenlítést létrehozni komolyan megkisérlette, de erre A. Jenő . hajlandó nem volt, az adott jelre ez utóbbi M. Benczét célba vette és lőtt feléje, de nem talált, e lövés után M. Bencze tüntetőleg a levegőbe lőtt, melynek megtörténte után V. Gyula annak hangsúlyozásával, hogy a lovagiasság szabályainak már az első golyóváitással is elég van téve, a feleket ismét kibékülésre j és a második golyóváltástól való elállásra hivta fel, de A. jenő j ismét tagadólag intett és az adott jelre ismét először lőtt, melylyel M. Benczét találván, ez azzal a kijelentéssel, hogy »megvagyok lőve« fegyverét ismét a levegőbe lőtte ki. A párviadalnál jelen volt dr. W. Adolf és dr. H. Béla szakértő-orvosok vallomása szerint a golyó a ruházaton keresztül M. Bencének a köldök alatt 4—5 centiméternyire a has falát találta s minthogy utóbbi kövér ember volt, a hájrétegen fennakadt, úgy, hogy a zsírszövetek rugékonyságánál fogva csakis l/a I vagy 1/i centiméternyire hatolt be s könnyen eltávolítható volt, mindamellett az ez által keletkezett testi sérülés, habár azt az orvosok kihallgatásuk rendjén felületes, könnyebb természetűnek is nyilvánítják, 5 heti gyógykezelést vett igénybe, mert az orvosok szerint a zsírszövetek sebzése, még ha felületes is, gennyedés folytán viszonylag hosszabb ideig szokott gyógyulni, ezenkívül a