A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1892 / 50. szám - Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartásról. (Előadói tervezet.). 1. (r.)
A JOG. 199 «z által ö is el állottnak tekintendő az ügylettől, utólagos teljesítésre pedig időt engedni kötelezettségében nem állott, részben a fentiek folytáu, részben pedig mert azon kötelezettsége, hogy a késedelmes felperesnek a teljesítésre időt engedjen, csakis az esetre állott volna be, ha ily utólagos teljesítési időt maga a késedelmes fél kérte volna, mert továbbá a keresk. törvény 331. §• szerint oly szerződéseknél, melyek a teljesítési idő közelebbi meghatározása helyett következő kifejezések : »mielübb, mihelyt csak lehet«, slb. használtatnak, a teljesítés idejét a fenlörgó körülmények s az ügynek természetéhez képest a biróság határozza meg. Jelen esetben a D. alattival megköttetvén az ügylet, miután nemcsak a C, de a D. alattiban is az azonnali mielőbbi küldés határozottan kitetszik, felperesnek legfeljebb egy hét alatt s így nem március 31-én illetve ápril 4-én kellett volna s lett volna köteles a megrendelt árút szállítani, vigy de ő ezt nem tette s ( z okon is keresetével feltétlenül elutasítandó volt, muga az ügylet természete a gyors szállítást — nem levén fix határnap kitűzve — faltételezvén, stb. A szegedi kir. itélő tábla (1801. május 22 én, 33.): A kir. járásbíróság ítélete megváltoztattatik és köteles alperes a kereseti összegből 291 frt 45 kr. tökét s jár. felperes részére megfizetni. Felperes az ezúttal megítélt összegen felül Oá kr. iránt támasztott keresetével elutasittatik, stb. Indokok: Az első bírósági Ítéletet megváltoztatni kellett' mert alperes az 5,105/87. sz. tárgyalási jegyzőkönyvhöz, D. alatt csatolt és valódiságára nézve nem kifogásolt levelezőlap tanúsága szerint felperesnek 3. sz. a. levelére válaszolva, ennél 1 waggon csert mm.-ként 4 frt 25 krért a teljesítési határidő kitűzése nélkül megrendelt s igy a ker. törv. 836. §. értelmében felek ugy a vétel tárgyára, mint az árra nézve megegyezvén, köztük az adásvételi ügylet megköttetett. Ezzel szemben nem volt figyelembe vehető alperes azon védekezése, mintha a szerződés megkötését megelőzőleg 1887. január elején történt szóbeli megállapodás alkalmával felperes azon Ígéretet tette volna, hogy ő a csert, mihelyt alperes nála megrendelést tesz, azonnal szállítani fogja és ebből levont azon következtetése sem, hogy miután felperes a csert a megrendelés után azonnal nem szállította alperesnek, a vételtől elállani joga volt, mert a jelen megrendelés irásbelileg történvén, arra az előzetes szóbeli megállapodás annál kevésbé birhat befolyással, minthogy felek a szóbelileg megállapított mmázsánként 3 frt 80 kr. vételártól is eltértek és az Írásos megrendelés alkalmával alperes az előzetes szóbeli megállapodásra nem is hivatkozott, azon okból tehát, hogy felperes a szállítást nem azonnal eszközölte, alperes a kötéstől elállani jogosítva nem volt. Nem vehető figyelembe alperes azon védekezése sem, hogy Ö. Lajos 4. és 5. alatti leveleiből, a cser arának felemelését tapasztalván, már ez okból is joga lett volna a szerződéstől elállani, mert tekintve, hogy O. 'Lajos ajánlatában a felperessel kötött szerződés teljesitését meg nem tagadta, ha valónak vétetnék is azon alperesi állítás, hogy •ezen leveleket Ö. Lajos felperes megbízásából irta, még ez esetben sem adna jogot alperesnek a szerződéstől való elállásra. A kötött szerződés tehát a 4. és 5. sz. a. levelek mellett is fennállónak levén tekintendő, azt felek betartani kötelesek voltak és miután felperes a megrendelt egy waggoa csert alperes beismerése szerint 1887. ápril 3-án Hódmező-Vásárhelyre szállította, azt alperes átvenni annyival inkább köteles volt, mivel nem is állítja, hogy az árú a megrendelésnek meg nem felelt és mivel alperes a szállítási határidő kikötése hiányában a keresk. törv. 354. §-a értelmében felperest sem arról, hogy a szerződéstől elállani kíván, nem értesítette, sem az utólagos teljesítésre határidőt nem adott. Minthogy pedig felperesnek a megrendelt árú át nem vétele miatt a ker. törv. 351. §. értelmében az át nem vett árút a 347. §. rendelkezéséhez képest nyilvános árverésen eladatni s az ebből származható kárát alperesen követelni joga nyilt, alperes az okozott kárt megtéríteni köteles és tekintve, hogy a 425 frt vételárért eladott cserért az árverésen 200 frt folyt be, az ebből származott 225 frt kár, továbbá a keresethez A. alatt csatolt végzésben és az ánérésért 1,922/87. sz. a. végzéssel megállapított s •alperes részéről a 3,452/890. sz. tárgyalási jegyzőkönyvben nem kifogásolt összesen 34 frt 45 kr. költség és ugyané helyütt nem kifogásolt 32 frt fekbér, összesen 291 frt 45 kr. kárösszeg s jár. megfizetésére alperest kötelezni, ellenben felperest az ezúttal megállapított kárösszegen felül 0"> kr. iránt indított keresetével elutasítani kellett, mert a megállapított árverés kérési és foganatositási költségek összege nem 34 frt 50 krt, hanem csak 34 frt 45 krt tesz. A in. kir. Curia (1892. október 21-én l,l02/v. 892.): A másodfokú biróság Ítélete megváltoztatik és az első fokú biróság Ítélete hagyatik helyben, stb. Indokok: Felperes saját előadása szerint a vételügylet közte és alperes közt szóbelileg akként jött létre 1886. év végén, vagyis 1887. év elején, hogy felperes alperes részére 160 mm. cserhéjat métermázsáuként 3 frt 80 krral szállítani fog, ha alperes nála megrendelést tesz és a cser ára időközben nem emelkedik. A megrendelés megtörtént a 3. sz. a. csatolt, 1887. márc. 9-én kelt nem kifogásolt felperesi levél is bizonyítja, melyben felperes alperesnek 1887. február 24 én kelt levelére válaszolva, jelzi a cser árának időközi emelkedését és ehhez képest kijelenti, hogy a cserhéjat már csak 4 frt 25 krjával szállíthatja métermázsánként. Ezen levélre alperes 1 tí87. március 13-án adott D. alatt csatolt válaszában a 4 frt 25 kr. árt elfogadva, kéri a 100 mm. cser mi előbbi szállítását. De még mielőtt felperesnek 3. sz. a. levelét alperes kézhez vette volna, alperes 1887. március 10-én kelt C. alatt csatolt és a 2. sz. alatti vevény szerint felperes címére ajánlva feladott levelében február 4-diki levelében tett megrendelésének mielőbbi foganatosítását sürgette fel( eresnél. Ezen levélre 1887. március 12-én kelt 4. sz. alatti levélben O. Lajos válaszolt alperesnek, hogy őrlött csert küldhet részére, de métermázsánként 5 frtjával. Erre alperes 1887. március 16-án (ismét L. Sámuel felperes címére) értesiti felperest, hogy a kialkudott 4 frt 25 krban szállítsa neki a csert, mert tovább nem várhat. Az elősorolt tényekből kétségtelen, hogy felperes, a ki a csert csak 1887. évi ápnl hó 3-án szállíttatta alperes részére a 3. sz. alattiban foglalt feltételek mellett, szerződési kötelezettségét nem teljesítette és igy alperesnek jogában állott az ügylettől elállani és e miatt a csert 1887. ápril 4-én felpores rendelkezésére bocsátani, mivel a fenforgó körülmények közt a csak ápril 3-án eszközölt szállítás nyilván elkésett. Bün-ügyekben. Vtlali'k ;i jojros védelem fogalomMiieghatározasauoz. (Btk. 79. §. végkikezdése.) A balassa-gyaruiathi kir. törvényszék (1891. máj. 21. 2,593/B. halált okozó su'yos testi sértés bűntettével vádolt P. Imrét a btk. 301. és 30ö. §-aiba ütköző s a btk. 307. §-ának 1. pontja szerint büntetendő halált okozó súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek kimondja és ezért a btk. 91. §-ának alkalmazása mellett az Ítélet foganatba vétele napjától számítandó 1 (egy) évi börtönbüntetésre ítéli. Indokok: Vádlott maga beismeri s a tanuk vallomásaival megerősítést nyet vádlott ezen beismerése, hogy 1890. szeptember 21-én az ordasi korcsmában, hol sértett F. Mihály többekkel mulatott, D. Sándor tanú társaságában belépve, a mulatózok közé vegyülve, midőn F. Mihály őt ujjhuzásra felhívta, elfogadva a felhívást, nevezettel ujjat húzott, s ezen ujjhuzásban ő győzött, mi miatt F. Mihály szégyenében ingerkedett vádlottal, mi által célt nem érvén, eltávozott, kissé később vádlott és D. Sándor is haza Bérceire útnak indultak, s midőn az ut melletti istállónál elhaladtak, sértett az istálló ajtajában kiállva, káromkodások között kiáltott utánuk: »Mégy már, az anyád szentségét ugy-e? Most gyere ide, ha kedves az életed!« Vádlott és társa azonban mit sem válaszolva, folytatták utjokat. Ez alatt ért az istállóba S. Mihály tanú, kinek előadása szerint, midőn látta, hogy vádlott ittas állapotban s ingerült kedélyben vasvillát ragadott a kezébe s azzal távozni akart, tanú kérte, hogy feküdjék le, sértett azonban nem hajtva tanú szavára, azt válaszolta : »Addig le nem fekszem, mig azokat a gyerekeket el nem készitcttem«, tanú ismét kérte sértettet, hogy ne menjen, mert még baja lesz, sértett azonban a vasvillát előre szegezve »a hét szentségét, nincs az a legény, a kitől féljek« szavakkal kirohant, s tanú utána nézve látta, hogy a sötétség miatt általa fel nem ismert két alak után sietett, hogy zajt ne üssön, osonva sietett. D. Sándor és vádlott vallomása szerint az istállótól mintegy 50 lépésnyire érte őket utói sértett, s már 3 lépésnyire lehetett tőlük, midőn észrevették és megfordulva látták, hogy sértett a vasvillát előreszegezve rohan a vádlott felé. Ekkor D. Sándor hirtelen megragadta a vasvilla nyelét, vádlott pedig botjával sértettet megütötte, de sértett még ekkor sem engedett, s villáját előre szegezve tartotta, s csak midőn vádlott másodszor ütött reá, eresztette el a villát s halva terült el a földön. Ezen tényállás mellett nem vette a kir. törvényszék figyelembe védő azon, az orvosi vélemény 9. pontjára fektetett védelmét, hogy sértetten a boncoló orvosszakértők a boncolás alkalmával nagymérvű agyvérömlenyt találtak, mi ugy a tanuk vallomása, mint a szakértő orvosok véleménye szerint ittas s ingerült állapotával gutaütést idézve elő, sértett halálának ezen gutaütés is lehetett okozója, mert ugyanezen orvosi véleményben az otvosi szakértők kizártnak mondják ki ezen gutaütést, és a halál egyedüli okául a vádlott által a koponya-csontra mért két ütést állapították meg. Nem vette továbbá figyelembe a kir. törvényszék a védő ügyvéd ama további védekezését sem, hogy vádlott a btk. 79. §-ában meghatározott jogos önvédelmet gyakorolta, mert a veszély észrevételének pillanatában elég ideje volt a veszélyt futás által kikerülni, s mert nem volt szüksége vádlottnak sértettet megütni s ekként a bántalmazásra képtelenné tenni, mivel D. Sándor a vasvilla nyelét kezében tartotta, s mivel tanúnak s vádlottnak módjában állott ekként az is, hogy sértettől a vasvillát elvéve, őt ártalmatlanná tegyék. Ezekből kitolyólag a kir. törvényszék vádlottat a btk. 301. és 306. §-aiba ütköző s a btk. 307. §-ának 1. pontja szerint büntetendő halált okozó súlyos testi sértés bűntettében mondotta ki bűnösnek s a btk. 91. § ának alkalmazása mellett az ítélet rendelkező részében meghatározott börtönbüntetésre ítélte; stb.