A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 48. szám - A csődbiróság, mint csődválasztmány

363 8 A 203.. -.'04. §-ok értelmében a kényszeregyességi ajánlat elfogadása vagy visszautasítása feletti tárgyalás és határozathozatal 68 ezzel kapcsolatos teendőket. Mielőtt tovább mennék az idézett másodbirósági határozatok gyakorlati hatásának fejtegetésében, helvén levőnek látom felvetni azon kérdést, vájjon az idézett másodbirósági határozatok megfelelnek-e a csődtörvény alkotói intentióinak; megfelelnek-e a csődtörvény szellemének, megfelelnek-e a csődbíróság, mint társas bíróság szervezetének ? Mindezen kérdésekre határozott nemmel felelek. Ezen feleletem helyességének és törvényességének, valamint a megbeszélés tárgyát képező I., II., 111. tétel alatt felsorolt határozatok gyakorlati érvényesítésének akadálvai, visszásságainak feltüntetésére következőket sorolok : Igaz Ugyan, hogy a csődtörvény nem tartalmaz 'oly intéz kedést, mely a csődbíróságot felruházná azon joggal, hogy a csödhitelezők, illetőleg képviselőik által megválasztott végleges csödválasztmányi tagot akarata ellenére a választmányi tagság elfogadására kényszerítse, de arra sem találtatik intézkedés, hogy a vonakodót a csődbíróság vagy a csödbirósági tagok helyettesítsék, avagy az esetleg egy vagy két vonakodó vonakodásának azon jogi következménye legyen, a mi van tényleg a gyakorlatban, hpgy t- i. a nem vonakodót is megfosztja a csődbíróság a csődhitelezők által reá ruházott bizalom gyakorlásától az által, hogy mind a három csödválasztmányi tag teendőjét, hatáskörét a szintén három tagból álló csődbíróság, mint csődválasztraány veszi gyakorlatba. Hogy a csődbíróság, mint társas bíróság a végleges csődválasztmány teendőinek a törvényben előirt szabatossággal, alakiságok megtartásával, a gondos családapa lelkiismeretes gondosságával, a vagyoni felelősség súlyának érzetével csak némileg is megfelelhessen, minden egyes esetben a kir. törvényszék elnökének azonnal — a mint a csődválasztmány teendőit a csődbíróság átvette — ki kell jelölni s nyilvántartásba venni azon bírósági 'agokat, a kik az illető csödügyben, mint csődválasztmány járnak el, minthogy a csödválasztmányi bírósági tagok ugyanazon csődügyben, mint csödbirósági tagok el nem járhatnak. Ezen állitásom helyességét, mint a kényszerhelyzetben némileg egyik mentő eszköz alkalmazását, bár azt vélem, hogy senki sem vonja kétségbe, mindazonáltal az idézett kir. táblai határozatoknak a gyakorlati életben való érvényesítésének visszásságait annyira-mennyire feltüntessem, néhány kiválóbb s gyakrabban elfl fordulható esetet sorolok fel: a) A csődbíróság, mint csődválasztraány által a tömeggondnokkal a díjazást illetőleg kötött és a 103. §. szerint a csődbíróság elé terjesztendő egyességet a törvényszéknek csődválasztmány minőségben működő tagjai, mint csödbirósági tagok nem bírálhatják el. b) Nagyon visszás helyzetbe juthat a csődbíróság, mint végleges csődválasztmány a 109. §-ban meghatározott azon esetben, midőn a csődválasztmány a csődbiztosnak köteles bejelenteni azon esetet, ha közte és a tömeggondnok közt az ügykezelésre nézve felmerült ellentétes felfogást maguk között kiegyenlíteni nem tudják s a törvényben előirt eljárási módozatot megtartják, a vitás felfogást a csődbiztos elhatározására bejelenteni kötelesek. A visszás helyzet még feltűnőbbé válhatik, ha mind a tömeggondnok, mind a csödbiztos érvényesíteni kívánják a 109. §-ban körülirt jogaikat. c) A kir. törvényszék birói tagjainak végleges csődválasztínány minőségben működő tagjai kijelölését követeli mindazon eseteknek lehető helyes elbirálhatása, a melyekben a csődválasztmányi határozatok ellen a csődbírósághoz előterjesztésnek van helye. Ha a csődbíróság, mint végleges csődválasztmány működik, az esetben egyik lényeges kérdést képez az, hogy miként járjon el a törvényszék, mint csödbiróság, a bírósági tagokból álló csődválasztmánynyal, annak a 110. §. szerinti megalakulásánál s jegyzőkönyveinek a csődbiztossal való közlésénél; továbbá a 103. íj. harmadik bekezdése esetében hozott csödbirósági határozatnak a negvedik bekezdés értelmében a birói tagokból álló csődválasztroánynak való kézbesítése eszközlésénél és mily eljárási és kezelési út, mód követendő, ha a birói tagokból álló csődválasztmány a reá háruló felelősség érzetétől vezérelve, a csödbirósági határozat e!len az 5-ik bekezdésnek megfelelőleg a másodbirósághoz való felfolyamodhatási jogát érvényesíteni akarná. Ezeknél helyesen még nehezebben megfejthető kérdést képez az, hogyha a csődhitelezők a lll. §-ban gyökerezett azon jogukat, hogy a csődválasztraány tagjainak elmozdithatásukat kívánhassák, miként érvényesíthetik a bírósági tagokból álló csődválasztmány tagjai ellen ? De nem folytatom tovább a visszásságok lehető eseteit, mert a felsoroltak is teljes bizonyítékot nyújtanak arra, hogy a megbeszélés tárgyául kitűzött I., II., III. sz. alatti másodbirósági határozatok gyakorlatilag nem érvényesíthetők, elvi jelentőségű határozatoknak nem tekinthetők a positiv törvények világos megsértése nélkül; teljes bizonyítékot nyújtanak arra, hogy azok az lfe81-ik XVII. t.-c. szellemével, rendelkezéseivel összhangban nincsenek, azokkal összhangba nem hozhatók; teljes bizonyítékot nyújtanak arra, hogy a csődtörvény szerint kizárólag a csödhitelezők érdekei figyelembe tartására, képviseletére szervezett végleges csődválasztmánynak teendőit, hatáskörét a független birói kar tagjai nem gyakorolhatják. Eelteszem, hogy az olvasók között többen találkoznak, a kik talán kételylyel is fogadják, hogy a végleges csődválasztmány tagjainak választását a hitelezők, illetőleg képviselőik elhanyagolják és ha a választottak valamelyike elfogadható indokból el nem fogadja is a bizalmat, azt hiszik, hogy mindig találkozik egy másik, a ki, habár díjazásra nem számithat, mégis elfogadja a választmányi tagságot. E kétely jogosult ugyan, de fájdalom, a gyakorlati élet és a megbeszélés tárgyává tett másodbirósági határozatok tanúsítják, hogy igen is fordulnak elő esetek. Az én tudomásom szerint azonban csakis csekély értékű csődtömegeknél, a hol a végleges csődválasztmányi jegyző díjazása is kell, hogy csekély legyen. Nem szándékom kutatni azt, hogy a csődvagyon kezelésére befolyást gyakorolni jogosított személyek melyikében lennének kereshetők s feltalálhatók a fentebb előadott visszásságok okozói. A már fentebb elősoroltakon felül helyén levőnek látok még némelyeket előadni az I., 11., 111. sz. alatti határozatok téves alapjára nézve. Ha megolvassuk az 1881. évi XVII. t.-cikkre vonatkozó eredeti törvényjavaslatot, az igazságügyi bizottságnak erre vonatkozó tárgyalásait és annak eredményét s a törvényhozási tényezők egyike, a képviselőház tanácskozásait, azt tapasztaljuk, hogy azon törvény alkotásánál egyik fővezérelv volt, a mi a törvényben kifejezést nyert, hogy a csődeljárás, mint perenkivüli eljárás lehetőleg egyszerüsittessék. Ezt tanúsítja az, hogy a perügyelői intézmény megszüntetésével a tömeggondaokot a gyakorló ügyvédek sorából a biróság nevezze ki, mely által a csődtömeggondnok függetlenítve lett a hitelezők befolyásától. De e mellett megadatott a jog a hitelezőknek arra, hogy a csődvagyon kezelésére minél nagyobb befolyást gyakorolhassanak. E jog a végleges csődválasztmánynak önmaguk, illetőleg jogi képviselőik által önmaguk, illetőleg jogi képviselőik közül való választhatásában nyert kifejezést. E lényeges hitelezői jog gyakorlását némely csődügybenhogy miért hanyagolják a hitelezők, illetőleg jogi képviselőik, való bau és annál inkább érthetetlen, mivel lehetetlen, hogy ue tudnák azt, miszerint épen a hitelezők érdekeinek védelmére van a csőd megnyitva és mivel a hitelezők a végleges csődválasztmány által lényeges befolyást gyakorolhatnak a csődügy egy évi lebonyolítására s a csődvagyon minél fokozottabb értékesithetésére és a hitelezői hányadjutalék minél nagyobb száztólijáuak megnyerhetésére. A törvényhozás épen azért léptette életbe a régi csődtörvényünkben nem ismert csődbiztosi intézményt és a 93. g-ban azért ruházta fel a csődbiztost a csődvagyon kezelésére jogosítottak (a végleges csődválasztmány) működésének ellenőrzésére, mert a kir. törvényszék, mint csődbíróság hivatása és szervezeténél fogva nincsen azon helyzetben, hogy a csődügynek a vagyonkezelést illetőleg igen gyakran változó alakulására, a sok időveszteséget igénylő egységes és következetes és sok esetben több tekintetben különösebb szakismeretet igénylő kezelésére önmaga ügyeljen. A törvényhozás ezen intentiója és a törvény idézett rendelkezéseinek végrehajtása érzékeny csorbát szenved, ha nem létezik a csödhitelezők, illetőleg képviselőikből alakult végleges csődválasztmány. A megbeszélés tárgyát képező I., II., III. alatti másodbirósági határozatoknak, különösen a III. alatti azon részének tarthatatlanságát, annak a törvényhozás inteutióival való éles ellentétben való állását, mely szerint az mondatik ki, hogy a csődválasztmány teendőit a csődbíróság gyakorolja, bizonyítja a törvény 98. §-a, a mely megengedi, hogy azon esetben, ha a csődvagyon-kezelés bizonyos külön szakismereteket feltételez, a melylyel a kinevezett jogtudós tömeggondnok nem bir, akkor a biróság külön vagyonkezelőket is nevezhet ki. Az 1881 : XVII. t.-cikket alkotott törvényhozási tényezők, midőn a törvény 80., 94., 95., 102., 104., 121., 127., 144., 145., Iö7., 160., 165-168., 170., 188., 207. §§. oly részletesen és szabatosan megjelölték a csődbíróság teendőit, annak fentarlott jogkörét, ha megengedhetőnek tartották volna azt, hogy a csödbiróság a végleges csődválasztmány teendőit, jogkörét is gyakorolhassa, lehetetlen, hogy ne intézkedett volna az eshetőségre is, ha a csődhitelezők indolentiája folytán végleges csődválasztmány nem választatott, vagy a választottak el nem fogadták a bizalmat Miután a törvényhozás nem intézkedett ily esetre, azonban az az eset tényleg bekövetkezett és e részbeu az 1881 : XVII. törvénycikk hiányosnak bizonyult, a törvényhozásnak kell pótlólag gondoskodni. Ugy de addig is, mig a hiányon a törvényhozás segítene, miután több esetek vannak, melyekben a budapesti kir. itélő tábla fent idézett határozatai következtében egyes csődbíróságok tényleg átvették a csőd választmány teendőit, azon kérdés merül fel, mily úton-módon lehet minél csekélyebb törvény mellőzéssel az ügyet rendezni, miként lehetne az ily biróság, mint csődválasztmány egyes intézkedéseinek helyessége, célszerűsége felett felmerült aggályokat eloszlatni ?